Purgatórium: Harmincegyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Beatrice leveti fátyolát

"S te ki a szent folyón tul sírva állsz ott" -

szavát felém így hegyével szegezve,

mely éllel is már oly metszőnek látszott,

nem késlekedve hölgyem újra kezdte;

"Szólj, szólj igaz-e? Mert ekkora vádat

a te vallomásod kell, hogy kövesse!"

Minden erőm olyan zavarba lábadt,

hogy érzém, hogy, mely szívemből előtör,

a hang ajkamig sem érve lebágyad,

Várt egy kicsit, majd mondá: "Mit tünődöl?

Felelj! még nem oszoltak el sötétebb

emlékeid a léthei erőtől."

Riadtságom most egy igent kitépett

belőlem - de oly gyenge hangot adtam:

látni kellett volna, hogy érthessétek!

Mint nyílvessző, ha túlfeszítve pattan,

csupán lankadva ha elér a célig,

míg íjja s húrja leesik szakadtan:

a nagy tehertől úgy törtem meg én itt;

csak könnyem buggyant, s sóhajos szerelmem:

hangom elhalva ért a szájszegélyig.

S ő szólt: "Sugalmas óhajtásom ellen,

mely a Fő Jónak vont szeretni fényét,

amelynél nincs, ki föntebb célra leljen,

mely láncot leltél, mely bilincsek kényét,

melyek szívedből a föllebbjutásnak

ilyen egészen elvették reményét?

És mily reménynek és milyen varázsnak

láttad jegyét más homlokára írva,

hogy oly könnyen légy követője másnak?"

Ajkam keserves sóhajtásra nyílva,

amit talált is feleletre, halkabb

pár szót, formálni fáradsággal birta.

És sírva mondtam: "Rossz utakra csaltak

a jelenvalók, csalfa kéjeikkel,

mióta tőlem arcod eltakartad."

S ő szólt: "Titkolná bár az ajkad itt el,

vagy ép tagadná, amit így elárul,

a Bíró mégis tudna róla, hidd el!

De ha a bűnös saját ajakárul

hangzik a vád el: az itteni Törvény

kereke akkor éle ellen hárul.

De hogy a szégyen még jobban gyötörvén

erős maradj, és a szirén dalára

ne vonjon máskor csábítva az örvény:

vesd el a sírást, és lelked falára

írd föl, hogy inkább az ellenkezőre

vihetett volna testemnek halála.

Mert olyan testnek voltam viselője,

hogy soha szebbet Természet s Művészet

nem alkotott - és ím, por lett belőle!

És hogyha így e legnagyobb Igézet

ily csalfa volt irántad: mely halandó

szépség izgatná még a szívverésed?

Úgy kellett volna hát, hogy ily csalandó

képek első nyilára visszafordulj

föl, hozzám, ki már nem valék mulandó:

nem hogy szárnyaddal inkább visszacsorbulj

több mámort lesve, vagy egy csitri lánykát,

vagy részegülni pillanatnyi bortul.

Tőrbe ejthetni a csupasz madárkát

két-három ízben: - de már tollas ellen

hiába vetsz ki tőrt, vagy dobsz ki dárdát!"

Mint a fiúcska, nem hogy megfeleljen

a korholásra, hanem földreszegve

szemét, szégyenben álljon és figyeljen:

úgy álltam én ott; ő meg újra kezdte:

"Ha bánt a szó már; vesd föl a szakállad,

s amit látsz, még jobban hat majd szivedre."

Nem könnyebben szakad ki, ahol állott,

földjéből ős cser, ha északi orkán,

vagy Afrikáé víjja, mint egy várat:

mint én emeltem e parancsra orcám,

mert megértettem a célzása mérgét,

hogy szakállt mondott, az arcomról szólván.

S amint fölvetve, az eget elérték

szemeim, hogy nem hinti már virágát

az égi lények serege, megérték,

s, bár nélkülözve fényük tisztaságát,

hogy Beatrice a Vad felé fordul,

mely két természet egy személybe: látták.

Fátyol mögött is, s e tul-parti pontrul

régi magát, mint az, mig élt, a többi

nőt: multa föllül bájjal a siron túl.

S érzém, hogy szívem bánat-csallán gyötri.

s ami legjobban csábitott kivűle,

azt kezdtem akkor legjobban gyülölni.

S olyan önvádnak szoritott gyürűje,

hogy csak Az tudja, aki oka volt,

hogy mivé lettem, elalélva tőle.

Majd, hogy szivemből erőm visszafolyt,

a Hölgy, kit előbb egyedül kisértem,

így szólt: "Fogózz belém!" - és rámhajolt.

Torkig merített a patak vizében,

s könnyen a vízen, mint takács hajója,

járt, vonva testem, s lengedezve szépen:

S a boldog partnál: "Asperges me" - szóla

hirtelen ének - le se tudom írni

báját: még emlékem sincs tiszta róla.

Csak érzém a Szép Nő karját kinyílni,

s hogy fejem átölelve lemerít:

és kellett akkor a szent habból inni!

Aztán kivont a vízből, s visszavitt

s ott álltam a négy nimfa tánckörében,

és mind körém övezte karjait.

"Nimfák vagyunk itt, csillagok az égen!

s még Beatrice nem volt a világon,

már őt szolgálni voltunk szánva négyen.

Eléje viszünk, - de hogy jól kiálljon

szemed oly fényt, mint szeme, fátyla nélkül,

edzze meg ama mély nézésü Három!" -

zengett felém a Négyek énekébül;

s hol Beatrice állt felénk fordulva,

a Griff elé vont táncuk sodra végül.

"Most már szemed ne kíméld!" - szóltak újra -

"ama smaragdok eleibe álltál,

melyekből rég rád céloz Ámor íjja!"

Ezer vágy vonta, melegebb a lángnál,

szemem a Szemhez, mely látni se látszott

egyebet ottan ama Griffmadárnál.

Mint a nap a tükörben, úgy sugárzott

a Dupla Lény a Szemekben, s hol egyik,

hol másik képét mutogatva játszott.

Képzeld, olvasó, mily csodának tetszik

látni valamit nyugton állni, s képét

változni folyton, nem nyugodni percig!

S míg így bámulva nyeltem boldog étkét

a lelki lakzinak, mely jóllakatva

veri és költi a sziveknek éhét:

mintegy magasabb voltukat mutatva,

előre szállt angyali énekekkel

a másik Három Hölgynek tánccsapatja.

"Fordulj hivedhez, fordulj szent szemeddel

ó, Beatrice!" - szólt a dal - "ki annyi

lépést tett, míg im Hozzád érkezett el!

Kedvünkért kedvét ne halaszd megadni,

hogy rejtett második szépséged lássa,

s ajkadat, mellyet el szoktál takarni!"

Ó, örök Fénynek élő villanása!

ki sápadt úgy meg a Parnasszus árnyán

s kit itatott úgy eleven forrása,

hogy lankadás ne venne lelke szárnyán

erőt, ha próbál énekelni Téged,

amint a szabad ég felé kitárván

a szent Összhangba csorgatád szépséged!?

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!