Purgatórium: Harmincadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Beatrice

Amint az előégnek Göncöle,

mely sohsem éri se keltét, se nyugtát,

s bűn fátylán kívül nincsen más köde,

s mely ottfenn mindennek mutatja útját,

mint itt az alsóbb Göncöl, kikötőjét

annak, ki kormánynak forgatja rúdját,

megállt: az Igazságot hirdető nép,

mely jött a Griff közt s közte, a szekérhez

fordult, mintha ott lesné pihenőjét,

és egy, mint ki küldetést Égből érez,

O, veni sponsa de Libano fújja

háromszor; s mind dudolnak énekéhez.

Mint itéletnapján a sír kapúja

nyilván, a boldogok a fényre térnek,

s zeng újraöltött hangjuk: allelúja,

úgy ormáról az isteni szekérnek

felszállott száz ad vocem tanti senis

szolgája s postája az örök égnek,

és mondta mind: Benedictus, qui venis

és szórva föllül és körül virágot:

manibus o date lilia plenis.

Láttam már, amint hajnal égre hágott,

keletet gyakran tiszta rózsaszínben,

s a többi égen szép derűs világot,

s a Nap arcát születni ködköpenyben,

úgyhogy, mert ködje mérsékelte fényben,

a szem jó soká tudta nézni szemben:

itt éppúgy e virágok fellegében,

melyek röpültek angyalok kezéből,

kívül és bellül visszahullva szépen,

fehér fátyol fölött, olajfüzérből

font dísszel egy hölgy tűnt föl, zöld köpenyben,

ruhája volt piros szövet tüzéből.

És szellemem, mely hosszu türelemben

szerelmének oly rég nem érzé karmát,

s oly rég nem látta őt remegve szemben,

sejtvén már titkos ereje sugalmát,

előbb mint megismerte volna szemmel,

a régi vágynak érzé nagy hatalmát.

S amint igy újra megütött szememmel

a nagy erő, melynek átfúrt hatalma,

mikor még gyermekből sem lettem ember,

oly tisztelettel néztem vissza balra,

milyennel gyermek néz föl a mamára,

mikor nagyon fél vagy nagy a siralma,

hogy szóljak a költőhöz: "Potom ára

vér sincs bennem, mely nem remegne gyáván;

ráismerek a régi láng nyomára!"

De Vergiliusz elhagyott, jaj, árván,

Vergiliusz, lelkemnek édes atyja!

kinek köszönöm, üdvösség ha vár rám.

S tehette-é minden kéj áradatja,

mit elvesztett egykor az első asszony,

hogy ne borítson el a könny harmatja?

"Dante, bár elhagy, aki támogasson,

ne sírj azért, kár volna sírni máris,

mert más tőr kell, hogy mára megrikasson."

Mint a hajó farán az admirális

kiáll, vagy orrán, népét ösztönözni,

és látni mind, ki más hajókon áll is:

akként láttam szemét felém szögezni,

amint nevemre megfordultam én,

melyet szükségből kell itt megnevezni,

a hölgyet, aki előbb tűnt elém

angyalok ünnepétől elborítva

folyón túl, a szekérnek balfelén.

Habár fejéről szálló fátyla titka

Minerva szent lombjától környezetten

teljes szépségét nem láttatta nyitva:

hogy büszke szemmel szól, azt jól kivettem,

s királyi arccal - mégis mint ki, szólván,

még a legfájóbb szótól visszaretten.

"Az, az vagyok! Beatrice! Nézz jól rám!

Föl mertél végre jönni az oromra?

Nem tudtad, míly üdv lakozik hágóján?"

Lecsüggtem, hol a forrás habja omla,

majd, képemet meglátva benn, a fűre:

olyan nagy szégyen szállt a homlokomra.

Úgy vizsgált, mintha anyaszem derűje

szigorrá válik - mert a szeretetnek

kétszer keservesebb a keserűje.

S hallgatott; s az angyalok énekeltek

egyszerre: "In te, Domine, speravi!";

de a Pedes meos-nál megrekedtek.

Mint hó, ha megfagy bércek büszke fái

közt, hol Itália gerince borzad,

mikor a szláv szél kezdi fújdogálni;

de majd - miként tüztől a gyertya sorvad -

mihelyt a szél az árnytalan vidékrül

kel, önmagában letöppedve olvad:

úgy álltam én ott, könny és sóhaj nélkül,

mig örök körök zenéjébe szőtt

dalukat nem hallottam kelni végül;

de akkor - lágy csengésén sejtve, sőt

jobban megértve már, hogy szánnak, mintha

mondanák: "Donna, miért sújtod őt?" -

a fagy, mely szívemen ült, elszorítva,

vizzé és léggé szabadulván, omlott

szemen-szájon e szívnek olvadt titka.

S ő, nyugton állva a szekérnek mondott

oldalánál; a kegyes éneklőknek

feléjük nézve, ily szavakat mondott:

"Ti virrasztói az örök időknek,

kiktől éj s álom nem lop, és a század

egyetlen lépte el nem veszelődhet:

előttetek helyén van a vigyázat,

szólván ahhoz, ki ott túl sír - hogy egy

mérték legyen: gyalázat és alázat.

Nemcsak (kik által biztos célra megy

a csírák útja) az örök köröknek

csillagforgása: hanem égi kegy

esői, mellyek oly fennről erednek,

hogy látásunk szomszédukig sem érhet,

tették ezt, kire bőséggel cseregtek,

erő szerint olyanná az új élet

küszöbjein, hogy jó szokás csirája

benne csodálatos gyümölcsre érhet.

De mennél több hull ég áldása rája,

annál gazossabb lessz a föld, ha rendben

nem művelik, s rossz mag kerül alája.

Egy darabig csak jött, amerre mentem,

fiatal szemem igaz útra vonta,

míg földi arcommal előtte lengtem.

De amikor második korszakomba

elértem én és életet cseréltem:

elvált és tőlem máshoz tért naponta.

Amint húsból a szellemig felértem

és nőtt az erény bennem és a szépség,

láttam, hogy mind kevésbbé hevül értem

és hamis út felé fordítja léptét

csalfa képeit követvén a Jónak,

amellyek máshogy adják, mint igérték.

S semmit sem ért kikérni titkos szónak

erejét sem, hogy tán álmában intsem,

mert oda se nézett a Sualónak.

Oly mélyre süllyedt: láttam, íme nincsen

eszköz üdvére más, mint megmutatni

a veszett népet az örök bilincsben.

Ezért kellett érette látogatni

holtak határát, s arra, ki idáig

fölhozta, könnyel könyörögve hatni.

De mielőtt Léthén túl új csodákig

szállna: az Ég magas törvénye törne;

ha nem fizetné könnye harmatáig

e lakomát, bűnbánattal gyötörve."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!