Purgatórium: Huszonkilencedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A csodálatos körmenet

Végre dalolva folytatá szavát a

szép hölgy, dalolva, mint szerelmes asszony:

"Beati quorum tecta sunt peccata."

"És mintha árnyas erdei haraszton

magányos nimpha jár, napot keresve,

vagy azt fürkészve, hogy hová bujhasson:

akként a parton, víz ellen, keresztbe

megindult ő és én mellette mentem

kis lépte szerint léptemet felezve.

Alig jutottunk száz lépésre; menten

fordult a part, ép balra térve el,

s én napkelettel voltam újra szemben.

Még így se mentünk messzi útra fel;

midőn társnőm felém fordult egészen,

mondván: "Testvérem, nézz most és figyelj!"

És ím, egyszerre valamennyi részen

egy fény futott a nagy erdőn keresztül;

nem volt könnyű, hogy villámnak ne nézzem,

de, mert a villám jő és mindenestül

tünik megint, szemeim égve kérdék:

"Mi ez, hogy mind nagyobb lesz, s meg se rezdül?"

És édes dallam tetézte a fényt még

jámbor buzgalmat élesztvén szivemben,

mely átkoztatta vélem Éva vétkét,

hogy mikor minden, földön és a mennyben

engedelmes volt: maga, ujdon asszony,

nem tűrte fátylát illő türelemben.

Ha fátyol alatt marad ájtatossan,

e kimondhatatlan gyönyörüséget

éreznők most is, mindazóta, hosszan.

S míg én, mohón, így jártam e vidéket,

(mely az Örök Gyönyörnek példaképe)

mint akit mind több szépség vágya éget:

égő tűzként ötlött szemünk elébe

a messze lég a szép zöld lombokon túl,

s a hang már dalként ért a fül körébe.

Ó, szűz Múzsám, ha már valaha gondtul

virrasztottam, éheztem, fáztam érted,

itt az idő, hogy jutalmamra gondolj!

Itt az idő, hogy tőled inni kérjek,

s Uránia segítsen versbe venni,

mit elgondolni is nehéz kisérlet.

Kissé messzebb hét jelt láttunk jelenni:

a nagy térség közöttük és közöttünk

hét nagy arany fának hazudta lenni,

de amikor elég közelre jöttünk,

hogy a hasonlóság csaló hatalma

semmi részben se legyen úr fölöttünk,

a képesség, melyből az ész fogalma

származik, felfogá, hogy gyertyatartók,

s az énekből is ezt a szót: "Hozsanna!"

S úgy sugároztak e szép égi tartók,

mint derüs holdtöltén a hold sugároz,

ha éjre csukva mind az égi ajtók.

Elámultan Vergiliusz atyámhoz

fordultam vissza, ámde tőle szintén

csak ámuló tekintet volt a válasz.

Ekkor a csodákra néztem megint én,

melyek felénk haladtak, mint a félénk

uj asszony, nászra, lassan közelítvén.

S a szép hölgy szólt: "Lám egyre csak az élénk

fényeket nézed égve, s meg se látod,

mi jön mögöttük?" - S mind közelbre érénk.

S mint vezérek mögött, nagy sokaságot

láttam mögöttük jönni színfehérben,

amily fehér színt földünk sohse látott.

A víz baloldalt csillogott a fényben,

s baloldalam képét úgy visszaverte,

mint a tükör, mikor beléje néztem.

Hogy elértem a parton oly közelbe

tőlük, mint szélessége a folyónak,

megálltam, kissé jobban nézni szerte.

S láttam, hogy jönnek, elül, ragyogóak,

maguk mögött a levegőt kifestve,

ecsetvonáshoz hasonlíthatólag.

Hét csík maradt így nyomukon keresztbe,

szinekben, mint nappal a nap szivárványt

fest, vagy a hold udvart magának estve.

E csíkok lobogókként hátraszállván

a végtelenbe nyúltak el, egymástól

a szélsők mintegy tíz lépésre állván.

Ilyen ég alatt, ilyen fénypalásttal

huszonnégy vén jött, mint olvasva látám,

párokba mind, liliomkoronástól.

Mind énekeltek: "Áldott vagy te Ádám

leányi közt és áldott örökössen,

aki betellhet szépségednek láttán!"

Midőn a pázsitot, mely csodafrissen

virúlt a partommal szemközti réten,

e választott néptől megint üressen

láttam: mint csillagra csillag az égen,

mögöttük négy nagy állatok jövének,

mind zöld lombokkal koszorúzva szépen.

Hat tollas szárnya volt mindegyikének,

s a tolluk mind telisteli szemekkel;

Árgus szemei ilyenek, ha élnek.

Formájukat nem festem több rimekkel,

olvasó; más feladat terhe rajtam:

magasabb dolgok sürgetnek sereggel.

Hanem olvasd Ezékielt, ki hajdan

hideg északról jönni látta szintén,

széllel, felhővel, tűzzel, zivatarban.

Mert olyannak láttam, jól megtekintvén,

én is, mint ő, kivéve szárnyuk számát:

azokat János írja hatnak, mint én.

A köztük elzárt térség pázsitán át

diadalmi szekér jött, két keréken;

egy griff húzta, nyakán viselve hámát.

S két szárnyát a középső csík körében

két-két csík közt emelte jobbra-balra,

s egyet sem érintve suhant a légben.

Égben veszett el a szárnyak tarajja;

teste arany volt, ameddig madár volt,

s fehér s piros, keverve, volt az alja.

Rómában ily fogat sohsem ficánkolt

Scipio, sem Augustus örömére;

de sőt, mely egykor villámsújtva lángolt,

mert ferde útra ment, a Nap szekére,

midőn a Föld kérésére lesújtá

Zeus: szegényes evvel összemérve.

Három hölgy jött és lábát táncra nyújtá

a jobb kerék felől: piros a szélső,

hogy azt hinnéd, valaki lángra gyújtá;

smaragdból látszott lenni a középső,

smaragdból csontja, smaragdszín a vére,

frissen esett hónak látszott a végső.

S majd a fehér volt e csoport vezére,

majd a piros: s a többi hol szökellt,

hol lassan lendült annak énekére.

S a bal keréknél négy hölgy ünnepelt

bibor ruhában; s járt, amint az egyik,

kinek három szeme volt, énekelt.

Azok után kiket leírtam eddig,

két vén jött: köntösük különböző, de

nagy kérdés lenne, melyik tisztesebbik.

Az egyiken látszott, hogy nagy előde

Hippokratés, ki a természetet

az emberérdek hálójába szőtte.

A másik ellenkező végzetet

látszott szolgálni csillogó dsidával,

hogy a folyón túl félelem lepett.

Ezek mögött szerénység látszatával

négyen jöttek, s hátul, fényes szemekkel

egy agg, magában álmadozva, távol.

Ezek heten a legelső sereggel

tartoztak össze; ámde homlokokra

nem liliom hajolt, hólevelekkel,

hanem rózsák s virágok tarka csokra,

úgy hogy megesküdhetne távolabbi

szemlélő, hogy a fejük ég, lobogva.

A szekér szemben látszott megmaradni,

dörgés hallott: s a választott sereg,

mint akinek tilos tovább haladni,

megállt, úgy mint elől a fényjelek.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!