Purgatórium: Huszonhetedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Csillagos éjszaka

Mint mikor első sugarai érnek

oda, hol vérét ontá Alkotója;

Ebro fölött lebeg az égi Mérleg;

s dél tüze tűz le a Ganges folyóra:

úgy állt a nap, midőn föltünt vidámon

az Ur angyala; (estre száll az óra).

A parton tünt elénk, kivűl a lángon.

Megáll; s: "Beati mundo corde"- dallja

oly hangon, mílyen nem zeng földi szánkon.

"Tovább annélkül, hogy a tűz ne marja,

senki se megy itt; lépjetek a lángba,

de ne süketen a tulnani dalra!" -

szólt aztán - hogy közel értünk - kiáltva;

s olyanná lettem, szavait megértve;

mint aki előtt a sir árka tátva.

Kezem kulcsolva emelém az égre;

a tüzet néztem, és eszembe villant

mind, akit máglyán láttam eddig égve.

De két vezérem most szemembe pillant,

s Vergiliusz szól: "Fiam, kín les itten,

sok kínos hely: de se halál, se sirhant.

Gondold csak, gondold!... Épségben levittem

tested Geryon csúf hátára szállva:

mit teszek itt, hol már közel az Isten?!

Hidd el, habár e szörnyü tűzben állva

kéne töltened ezer hosszu évet,

hajadnak sem görbülne benne szála.

De hogy lássad, hogy szavam most se téved,

lépj közelebb, és dugd beléje bátran

ruhád szegélyét; bízvást beleérhet.

Hát vess le minden félelmet, barátom!

Menj, juss át, bántódás veszélye nélkül!" -

Én, magam ellen, megbüvölve álltam;

s látva, hogy testem dermedésbe szédül,

szólt, kissé megütődve: "Lásd, fiacskám,

ez a fal választ el Beatricétül!"

Mint mikor, Thisbe neve fölriasztván,

haló szemét Pirámus fölvetette,

(és véres maradt az eperfa aztán):

úgy fordulék én Költőmhöz, levetve

meredtségem, a drága nevet hallva,

amely lelkemben föl-fölbuggyan egyre.

"Lám" - szólt ő akkor, a fejét csavarva -

"innen maradjunk hát?" - És úgy mosolygott,

mint a gyerekre, kit legyőz - az alma.

S aztán velem a lángba behatolt ott

kérve Statiust, hogy hátul követne,

ki idáig kettőnk közt lépve bolygott.

Mikor benn voltam, megolvadt üvegbe

ugorni enyhülés lett volna nékem:

oly mértéktelen volt e láng melegje.

Vergiliusz, hogy edzze gyengeségem,

szép Beatricét emlegette újból:

"Szemeit immár" - mondta - "látni vélem."

Egy dal vezérelt, fölcsendülve túlról;

s mi, hallgatván, mit zengenek igéi,

mentünk; - s a hágó látszott már alulról.

"Venite, Patris benedicti mei" -

"hangzott ki ott egy fénynek belsejébül,

mely elül szemem kényszerült kitérni.

"Az este jő, s a nap leszáll az égrül;

ne álljatok meg, sőt siessetek,

mielőtt" - szólt még - "Nyugat elsötétül."

Egyenest vitt utunk a meredek

szirtre, hol árnyam a már alacsony nap

sugarát testem előtt törte meg.

Kevés hágcsóját léptük az oromnak

keresztül, mikor az árny eltünésén;

észrevettük, hogy a nap ágyba gonnyadt.

És alig láttuk ott Bölcseim és én

az egész eget egy-bús-színünek még

s az Éjet úrnak valamennyi részén:

mindegyikünk egy-egy lépcsőre fekvék;

mivel a Hegy törvénye lépteinknek

megtörte erejét, elvette kedvét.

Mint a kérődző kecskenyáj tekintget

békésen, akik jóllakás előtt

szilaj-buján ugráltak és keringtek,

most keresik a csöndes hűselőt;

künn a nap ég, s botjára dőlve láthatd

a pásztort állni, hű gondviselőt;

és mint a pásztor, akinek tanyát ad

a szabad ég, nyugton virrasztja nyáját,

hogy szét ne szórja valamely galád vad:

úgy tölté ott mindhármunk, éjszakáját,

én, mint a kecske, ők, mint pásztorok,

s a szirtek álmainkat körülállák.

Kevés rést engedett a bérctorok;

s e résen láttam, hogy a mennyek boltján

csillag szokottnál több és szebb forog.

S míg néztem őket, lelkemet megoldván,

álom fogott el, álom, mely gyakorta

hírt ad arról is, mi még meg se volt tán.

S tán mikor ép sugarával súrolta

keletrül Vénus a Hegyet, lobogva

vágyában, melyet semmi el nem olta:

egy ifju szép hölgy tűnt elém, bolyogva

virágos réten, álmaim leánya,

virágot szedve, s ílyen dalba fogva:

"Tudja meg, aki nevemet kivánja:

Lia vagyok, és gyönyörű kezemnek

koszorút kötni drága tudománya,

hogy tükröm elé ékesítve menjek; -

de húgom Rákhel el se hagyja tükrét;

fényes szemei folyton rajt pihennek.

Az én kezeim cicomára fürgék,

az ő szemei magát nézni; tettben

lelem én, ő látásban leli üdvét." -

S már a hajnalelőtti szürkületben

- mely annál kedvesebb a vándoroknak,

mennél közelebb jő feledhetetlen

honuk - az éj homályi megfutottak

és velük álmom; ekkor fölriadva

láttam, hogy Bölcseim már fenn mozognak.

"Az édes alma, mely után szaladva

az ember vágya fölhajt minden ágot,

lecsillapítja végre szomjadat ma", -

Vergiliusz ily szavakat kiáltott

örömre gyújtva - nem volt még ajándék,

mely íly örömnek nyújtott volna tápot.

S akkor úgy gyúlt bennem szándékra szándék,

hogy minden lépten, nő a szárnyam, érzém,

és vágyam, fölröpülni, tűz gyanánt ég.

S állván a lépcső legfentebbi részén

eltűntek már alsóbb fokai messzebb,

mikor Vergiliusz, szemembe nézvén,

"Az örök tüzet, s az időlegesset

láttad, fiam" - szólt - "s most olyan helyen vagy,

melyen túl nincs mód, hogy látó lehessek.

Eddig hozott erőm és érdemem nagy

gonddal; most vágyad kell már, hogy vezessen,

mely minden szorost s hágót odalenn hagy.

Nézd a napot: hogy szór eléd tüzessen

ezer sugárt; nézd, amik itt teremnek,

virág, fü, fácska önkényt nő, fölössen!

Míg a vidám szép szemek megjelennek,

melyeknek könnye vont, segítni téged,

kedvedre köztük sétálj vagy pihenj meg.

Ne várd, hogy szóljak, intsek már tenéked:

lelked szabad már, ép, és egyre tisztább:

nem azt követni vétek volna, vétek:

rád teszem hát a Koronát s a Mitrát!"

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!