|
|||
|
Tartalom: "Isteni színjáték" Bujaság lángjai Mig így mentünk a legszélső csapáson egyenkint, s Költőm folyton ezt beszélte: "Vigyázz! javadra váljon oktatásom!": a nap sugara a jobb vállam érte, amint az egész Nyugatot befödvén átolvasztá az ég-kék színt fehérbe. Még izzóbb lett a tűz-vetette rőt fény árnyamtul; s láttam, hogy már ennyi jelre a lelkek fölfigyelnek, megütődvén. S ez volt az ok, hogy akkor, szót emelve rólam beszéltek; és így szólt az eggyik: "Ez mintha nemcsak árnytestet viselne!" Egynéhány aztán felém jött, ameddig tudott úgy, hogy ki ne lépjen a lángból, mivel abból ki egy se léphetett itt. "Ó, te, ki hátrább jársz, nem lustaságból, de talán tiszteletből, mint a többi, felelj annak, ki tűzbe' s szomjba' lángol! Nemcsak engem - ezeket szinte gyötri nagyobb szomj szavadért, mint ethiópot, vagy indus embert, friss vizben fürödni. Mondd, hogy' lelhetsz te falat-vetni módot magadból a nap elé, mint akikre hálója még halálnak nem fonódott?" Így szólt az egyik; és én, földerítve kételyét, már feleltem volna, hogyha egy más újság nem tűnik szemeimbe, mert az égő út közepén tapodva egy új csapat jött szembe az övével, mely szemem előbb bámulatba fogta. Minden árny magát útnak övezé fel, s ha találkoztak, egy sem állva-formán beérték egy csók rövid örömével. Mint barna hangyák, csápjuk összetolván, gyors csókjuk ahogy találkozva váltják, tán egymás útja-sorsát tudakolván. S amint kiki megint elhagyta társát, egynéhány lépés után már csak arra gondoltak mind, hogy egymást túlkiáltsák, az új nép így: "Szodoma és Gomorrha! - s amaz: "Pasiphaé tehénbe rejle, hogy a bikának kéjét megrabolja." Mint darvak hogyha egy rész szárnyrakelve Uralba szállna, más rész Szaharába, ez faggyal, az meg hőséggel betellve: itt egy részt hozott, más részt vitt a lába és sírva újra bús dalukba kezdtek, s kiki ráillő példaszózatába. S ugyanazok kik hozzám esedeztek imént, most újra felém fordulának s arcukon látszott, hogy szavamra lestek. És én, másodszor látva, mit kivánnak, kezdtem: "Ó, lelkek, ti kik már bizonnyal lakói lesztek Béke szent honának: nekem sem éretlen, sem érett husommal párnázott csontom nem maradt a sirban: magammal hoztam, vérrel és izommal. Most föltörök, hogy lássak végre nyiltan; egy égi Hölgy szerzett nekem kegyelmet, hogy hegyetekre testben jönni birtam. De legfőbb vágyad úgy telljen-be, s nyerjed amaz eget; mely legtágabbra nyilva szerelemből áraszt isteni teljet: amint megmondod (hadd tegyem papirra az utókornak), ki vagy, és mögötted mily nép az, mely bűnét itt bolygva sírja?" Nem gondolom, hogy oly bámulva döbbent és jött valaha hegylakó zavarba, ha vad parasztként a városba csöppent, mint itt mutatta minden árnynak arca; de majd, a hökkenés alábbra szállva, (melynek nagy szívben nincs soká hatalma): "Ó, boldog, aki országunkba járva" - így kezdte az, ki előbb kérdezett - "tapasztalást szerezhetsz, jobb halálra! Itt szemben, azt a bűnt tették ezek, melyért a nép, diadalmenetében egy Caesart Reginának nevezett. Azért kiáltják, hogy »Szodoma!« épen, mint hallád, mind magát korholva-szidva, s égőbbé teszi égésük a szégyen. A mi bününk pedig hermaphrodita; emberi törvényt nem tartánk azonban, vágyunkat állat-módra csillapítva. Igy ha itt találkoznunk alkalom van, annak nevét kiáltjuk szégyenünkre, aki barommá lett a fa-baromban. Nos, tudod már, miként estünk a bűnbe; de nevünk nincs idő megtudnod itten, ha e vágy volna, amin szíved csüngne. Magamra nézve mégis teljesítem: Guinicelli Guidó vagyok, ki már a halálos ágy előtt bünbánva hittem." S mint (írnak vad Lykurgos bánatára) ahogy a két fiú meglátta anyját: úgy tettem én (bár csöndesebben állva), mikor atyámat, s annyi jobbak atyját nevezni hallám, akik a szerelmet édes és könnyű rímekkel siratják. Süketen s némán mentem árnya mellett ránézve hosszan, ha már ölelését a szörnyü tűz miatt kerülni kellett. S hogy szemeim magukat telenézték képével, s esküs szavakkal igérte szolgálatát a bennem búzgó készség: "Minden szavad" - szólt ő - "oly mélyen ég be memóriámba, hogy sem eltörölni nem tudja, s meg sem fakíthatja Léthe. De mondd: ha esküd szívedből ömölt ki, oly szeretetre, mint szemed s beszéded vallja, irántam szívedet mi költi?" És én: "Szerettem drága vers-zenédet, mely miatt még téntád is szent marad, mig nem ér az új stíl varázsa véget." "Ó, testvér! kire ujjam rámutat, nagyobb müvész volt édes anyanyelvben, mint én, ácsolni drága szavakat. Próza-regényben és szerelmi versben első ő; bármit mondjon, aki véli, hogy a limoges-i dalnoké a verseny. Inkább a hírt, mint a valót dicséri az íly itész, és mielőtt a költő értékét megismerné, megitéli. Igy Guittonét is néhány emberöltő dicsérte gondtalan, mig a valóság kitünt: hogy érdem nélkül tündökölt ő. De ha oly kegyben részesít a Jóság, hogy a klastromba élve jutsz, amelynek apátja Krisztus: ajkadról, adósság fejében ott egy miatyánkból nyerjek annyit, amennyi mireánk is illik, kikre Gonosz hatalma már nem terjed." Szólt; s most mig másnak is alkalma nyílik velem beszélni, a tűzbe merült el, mint a hal, hogyha víz mélyébe siklik. S én az általa imént megjelölttel kezdtem beszélni; mondván, hogy a híre nevét megtudni engem vággyal tölt el. És ő így gyújtott nékem drága hírre: "Tan m'abellis vostre cortes deman, qu' ieu no me puesc, ni voill a vos cobrire. Jeu sui Arnaut, que plor e vau cantan; consiros vei la passada folor, e vei jausen lo joi, qu'esper, denan. Ara vos prec, per aquella valor que vos guida al som de l'escalina, sovenha vos a temps de ma dolor!" S eltünt, mint kit a láng tisztulni hína.
Tartalom: "Isteni színjáték" Letöltés: "Isteni színjáték" Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія. Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|