Purgatórium: Huszonötödik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A nemzés és a szellemtest

Már semmi késést meg nem tűrt az óra,

mert a Nap már a délkört a Bikára

hagyta rá, és az éj a Skorpióra.

Mint ki sietést erőltet magára

és nem pihen meg, bármi tűn elébe,

mert kényszer ösztökéje szurdogálja:

úgy hágtunk akkor a lépcső fölébe

egymás után; mert szűk volt, s semmi módja,

hogy kettőnk lába egymás mellett lépje.

Minthogyha szárnyát a gólyafióka

emelgeti, s majd újra lebocsátja,

s biztos fészkéből nem mer a csalóka

légbe röpülni: úgy szivemnek vágya

kérdeni, gyúlt és kialudt; s maradtam,

mint aki némán ajkát szóra tátja.

De költőm, bár lépkedve szakadatlan,

nem hágy epedni, s így szól: "Mondd ki bátran,

mi már-már ajkad ijjáról lepattan!"

S felbátorodván, ajkamat kitártam:

"Hogy lehet ott, hol táplálékra semmi

szükség, elaszni ílyen véznaságban?"

"Ha emlékeznél, hogy birt tönkremenni

Meleager, mert egy üszök elégett,

ily kérdést néked" - szólt - "nem kéne tenni;

s ha elgondolnád, hogy ver vissza képed

minden rángást arcodrul a tükörben,

látnád, hogy a nehézség könnyüség lett.

De hogy e tárgynak láss mélyére bölcsen:

im itt Statius; őt szólítva kérem

orvosodul, hogy vágyadat betöltsem."

"Ha az örök Rend tervét én beszélem,

ahol Te vagy" - Statius mondta - "mentse,

hogy nem lehet kérésedtől kitérnem."

És kezdte: "Fiam, engedd, hogy kiöntse

tudását ajkam, és figyelj a szóra,

hogy a mikéntet néked megjelentse.

A vérnek színe-java, nem szivódva

be a szomjas erekbe, megmarad,

mint maradék-kenyér asztalra szórva

s alkotó erőt nyer a szív alatt

építni embertestet (ahogy épít

az is, mely az erekben szétszalad),

s átszűrődvén, eljut - nem volna szép itt

jelezni, hova; más vérét keresve,

más testben, mely természetes edényt nyit.

S ott, vér a vérrel egybekeveredve,

az egyik elfogad, s a másik alkot,

hatékony helyről, a szívből, eredve.

Működni kezd, és titkosan kavarg ott:

megalva elsőbb, s megélesztve aztán,

mit anyagul sürűvé összehajtott.

És a ható erő lelket fakasztván

növény lelkéhez hasonlít, azonban

az révben van már, ez csak fél-utaztán.

Mert tovább munkál, míg érezve mozzan,

mint a tenger puhánya; és belőle

érző szervek bontakoznak ki sorban.

Igy fejlődik ki, így halad előre

az Erő, fiam, mely a szívből árad,

míg minden tag megéled rendre tőle.

De eszes lénnyé hogyan lesz az állat,

azt még nem látod; oly pont ez, amelyben

bölcsebb ember is tévedett tenálad,

mert nem a valót tanitotta, mert nem

gondolta egynek az észt és a lelket,

mert az észt nem látta alkotni szervben;

de te nyisd föl az Igazságra lelked,

és tudd meg, hogy, mihelyt az agyvelőnek

alkotása a magzatban kifejlett,

szent kedve gyullad a Legfőbb Erőnek

a Teremtés e remekén, mit erre

új szellem fúvatával lehel ő meg,

hogy az ott önnön erejét keverje

az ott találttal, s egy lélek lehessen,

mely él és érez és emlékszik: elme.

S hogy ez nagyon nagy csodának ne tessen:

nézd a nap hevét, mely a bort csinálja,

szőllő levével hogy alkot vegyessen.

S amikor elfogy Lachesis fonálja,

emberi részét és isteni részét

együtt viszi el, a húsból kiválva.

Az első néma, alszik minden érzék;

de emlék, ész s akarat a halálban

erejiket csak még jobban kiélzék.

S így hull, csodás-magátul, egy sugárban;

a lélek a két Partok egyikére;

s ott tudja meg útját, hogy merre szálljon.

És amint a kijelölt helyig ére,

az alkotó Erő körülsugárzik

úgy s addig, amint teste volt, mig éle.

És mint a lég, ha dús páráktul ázik,

mert a napsugár rajta visszapattan,

tarka szinekkel ívben kivirágzik:

úgy itt a környező lég oly alakban

idomul, mintha pecsétlője volna

a lélek, melynek ereje alatt van.

S mintha lángocska láng után hajolna

(kis láng, amerre nagy tüz-anyja libben):

úgy követi a lelket ez a forma.

S e látszatoknak árny a nevük itten;

s minden érzékük megszervezik újra

egészen a látásig szemeikben.

Igy beszélünk és nevetünk mi, hull a

könny az arcunkra, és sohajt az ajkunk,

mint te magad vagy e Hegyen tanúja.

Aszerint, amint keserűn ohajtunk

vagy más érzés sújt, idomul az árnyunk:

s ez az amért csodálkozol te rajtunk." -

S már az utolsó kín körében álltunk;

s ott jobb kéz felé haladván előre

más gondra kellett hogy figyelve járjunk.

Lángot lövell ott a fal a tetőre;

s a párkány szelet csap föl, mely a lángot

visszaveri, s beljebb szorítja tőle.

E part szélén egyenként vonulánk ott;

és engem akkor balrul a megégés,

jobbrul a lebukás félelme bántott.

S Vezérem szólt: "Itt legyen kurta fék és

jó szoros gyeplő minden pillantáson,

mivel hajszálon múl a félrelépés!"

De kar zengett át a nagy lángoláson

"Summa Deus clementiae" - dalolva,

mely nem kevésbé izgatott, hogy lássam.

S árnyakat láttam, a tűzben tiporva;

rájuk néztem, majd lábaimra ismét,

tekintetem kettő közt megoszolva.

És ők, amint a himnuszt befejezték,

"Virum non novi" - hangosan kiáltott

csapatjuk; s halkan a dalt újrakezdték.

S megint, kiálták: "Senki sem bocsájtott

Diána, ligetébe; és a nimfát

kiűzte, kinek Vénus mérge ártott!"

S újra daloltak; majd szólítva hívták

a nőket s férjeket, kik megmaradtak,

mint Erény s Házasság kivánta, tiszták.

S úgy vélem, míg e láng által maratnak,

mást sem tesz e nép, mindig újrakezdi:

s ily gondnak szent varázsa, ily falatnak

étke a végső sebet behegeszti.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!