|
|||
|
Tartalom: "Isteni színjáték" Egy római megtérése Már aki a hatodik számu körbe átvitt, elmaradt mögöttünk az angyal, ki homlokomnak egy jegyét törölte s kik igazságra vágynak szomju ajkkal, beatinak nevezte, de csupán a sitiuntig terjedő szavakkal. Itt lábam sokkal könnyebben tudám emelni, mint más lépcsőkön, s haladni vidáman a gyors szellemek után. "A szeretet, mely erénytől gyuladt ki" - szólt Költőm - "újat gyújt, mely viszonozza, mihelyt külső hírt tud magárul adni: így, mihelyt leszállt, hozzánk sorakozva, a Pokol tornácába Juvenális, szeretetednek hírét odahozva, szeretetem, bár sohse látva, máris fölkelt irántad, úgy hogy most rövidnek tünik föl nékem veled ez a grádics. De mondd - remélem, nem kedvetlenítlek, ha meglazítja fékét nagy bizalmam; barátként vágylak megkérdezni, hidd meg: hogyan férhetett fösvény, kapzsi hajlam lelkedbe; mondd, hogyan teremhetett meg ily alacsony bün íly nemes talajban?" Mosoly jelent most ajkai felett meg egy percre Statiusnak; s szóla: "Minden szavad szent jele drága szeretetnek. Bizony, sok dolog furcsább néha, mintsem kételkedésre ál-okot ne adna, míg a valóság földerítve nincsen. Te azt hiszed, mint kérdésed mutatja, hogy fösvény voltam élve, s így kerültem oda, hol szenved fösvények csapatja. Nos, tudd meg, hogy nagyon is elkerültem a fösvénységet; s így lett ok a túlság, hogy itt ezer holdon át sírva tűrtem. S ha lelkem meg nem leli helyes útját, s jól meg nem jegyzem verseid magamnak, melyek az Ember hitványságát zúgják, "Mire nem viheted még, óh aranynak átkozott éhe, a halandók vágyát?!" - most súlyt görgetve kéne hogy rohanjak. De megértém, hogy túltárhatja szárnyát a kezek tékozlása, és beálltam azok közé, akik bűnük sírva bánják. Hány ébred kopaszon a másvilágban, csak mert nem tudta, hogy bűn; s meg se bánta e bűnt, sem élve, sem halálos ágyban. S tudd meg, hogy, oly bűnt, amelynek fulánkja egy másik bűnnel ellentétes épen, itt avval egy kínnak aszal ki lángja. Azért, ha ott találtál, ama népben, mely a fösvénység bűnét sírva mossa, tudd meg, hogy nékem fordított a vétkem." "De mikor azt daloltad, mint tapossa duplán a durva harc Jokaste keblét," - mondá a Pásztorénekek dalossa - "Clio verte veled a lant idegjét: s nem volt meg, ami nélkül cselekedni a jót kevés: nem volt igaz hited még. Ha így van ez: mily lámpa tudta vetni fényét lelkedbe, mily nap, hogy vitorlád megfeszitetted, a Halászt követni?" "Te mutattad meg a Parnasszus ormát s itattál forrásából" - szólt - "te benned találta lelkem világító tornyát. Úgy tettél, mint kik sötét éjbe mennek s fáklyát visznek, de nem látják a fényét, csak az utánuk jövő örül ennek. »Uj század száll« - daloltad - »uj remény ég; uj nemzedék jön, égbül ereszkedvén; igazság és aranykor visszatér még!« Általad lettem költő és keresztény; de hogy szavamat könnyebben megértsed, talán rajzomat kissé kiszinezném... Már a föld megtelt a szent hit temérdek magvaival, miket az örök ország követei hintettek szerte szélnek; s én látva, hogy szavaik visszhangozzák szavadat, melyet az imént idéztem, hozzájuk tértem; mint előbb tehozzád. S ím: szentek voltak! kik hogy üldözésben részesültek Domitianus által, szenvedésüket könnyel tellve nézem, s amíg csak a világban élve jártam, erényüket pártoltam és szerettem, minden más hitet rosszabbnak találtam. S előbb mint görögöket elvezettem volna Thébe folyóihoz dalomban, a kereszténység titkos híve lettem, világ előtt pogány valék azonban, s e lanyhaságért négyszáz éven át a negyedik körnek útjain bolyongtam. S te, aki tetted, hogy szememnek fátyla lehullt, mely mögött az Üdv fénye rejle, most, míg utunknak egy kis része hátra, mondd meg, Terentiusnak régi lelke, és Caecilius, Plautus, Varro, hol van? kárhozva-é? s melyik pokolba ejtve?" "Ők, s Persius, s én, s mások, hosszú sorban" - szólt - "a Göröggel, ki Muzsák tejét legtovább szívta egykor, régi korban, a vak Börtönnek első gyűrüjét lakjuk, ma is még emlegetve gyakran a szent hegyet, dajkáink lakhelyét. Euripidés is ott van e csapatban, s Simonidés, s Anakreon, s Agáthon, kiknek homlokán mind babérfonat van. Akikről énekeltél, szinte láttam Antigonét, Argiát, Deifílét köztük, s Isménét, örök bánatában, s Deidamiát, s hugait, s Isifílét Thetis s Teiresias leánya mellett, ki meghozá Langia vize hírét..." Már mindkét költőm hallgatásba süllyedt, mert lépcső és falak közül kilépve újra figyelni s körülnézni kellett; s már elmaradt a napnak négy cseléde, és az ötödik igazgatta rúdját égnek szögezve, a zenit elébe; és költőm szólt: "Legjobb lesz, itt is úgy járd, ahogyan szoktuk, mindig jobb felünk' fordítva kifelé, a Hegynek útját!" Igy a szokás lett ott a mesterünk és mentünk, annál bátrabb bizalomban, mert a nyájas Árny együtt jött velünk. Ők elül mentek, én pedig magamban utánuk, édes szavukat figyelve, mely verseimet megihlette hajdan. De elhallgattak, egy szép fára lelve váratlan, az út közepén, amelynek illatos, jó gyümölccsel ága tellve; de törzsét soha meg nem mássza gyermek, mert mint fenyőnek fölfelé, úgy ennek ágai mind lefelé keskenyellnek. S fenn, elzárt oldalán a szirtperemnek, friss, tiszta vízü permeteg sugároz, csak a fa csúcsát hintve szüntelen meg. S a két poéta odament a fához; s a lombra néztem; s hang zendült közőle s szólt: "E gyümölcsre hasztalan sovárogsz!" S: "Mikor Mária ment a mennyegzőre, másokra gondolt, nem a maga száját tömni, amely ma ügyetek védője!"; és: "Az ős Róma női nem kivánák a bort, csak tiszta vízet, s Dániel éhe csupán a Tudomány mannáját." S: "Ó, arany század, mért múltál te el? Nektár lett szomjtól a hegyek patakja, s a makk éhségtől ízes eledel." S: "A Keresztelő, a pusztába' lakva meg bírt a sáskán és a mézen élni: és ép ezért nőtt oly dicsőre, nagyra, amint az Evangélium beszéli."
Tartalom: "Isteni színjáték" Letöltés: "Isteni színjáték" Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія. Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|