Isteni színjáték - Purgatórium: Huszonkettedik ének Isteni színjáték. Dante Alighieri.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
Purgatórium: Huszonkettedik ének
   

Tartalom: "Isteni színjáték"


Egy római megtérése

Már aki a hatodik számu körbe

átvitt, elmaradt mögöttünk az angyal,

ki homlokomnak egy jegyét törölte

s kik igazságra vágynak szomju ajkkal,

beatinak nevezte, de csupán

a sitiuntig terjedő szavakkal.

Itt lábam sokkal könnyebben tudám

emelni, mint más lépcsőkön, s haladni

vidáman a gyors szellemek után.

"A szeretet, mely erénytől gyuladt ki" -

szólt Költőm - "újat gyújt, mely viszonozza,

mihelyt külső hírt tud magárul adni:

így, mihelyt leszállt, hozzánk sorakozva,

a Pokol tornácába Juvenális,

szeretetednek hírét odahozva,

szeretetem, bár sohse látva, máris

fölkelt irántad, úgy hogy most rövidnek

tünik föl nékem veled ez a grádics.

De mondd - remélem, nem kedvetlenítlek,

ha meglazítja fékét nagy bizalmam;

barátként vágylak megkérdezni, hidd meg:

hogyan férhetett fösvény, kapzsi hajlam

lelkedbe; mondd, hogyan teremhetett meg

ily alacsony bün íly nemes talajban?"

Mosoly jelent most ajkai felett meg

egy percre Statiusnak; s szóla: "Minden

szavad szent jele drága szeretetnek.

Bizony, sok dolog furcsább néha, mintsem

kételkedésre ál-okot ne adna,

míg a valóság földerítve nincsen.

Te azt hiszed, mint kérdésed mutatja,

hogy fösvény voltam élve, s így kerültem

oda, hol szenved fösvények csapatja.

Nos, tudd meg, hogy nagyon is elkerültem

a fösvénységet; s így lett ok a túlság,

hogy itt ezer holdon át sírva tűrtem.

S ha lelkem meg nem leli helyes útját,

s jól meg nem jegyzem verseid magamnak,

melyek az Ember hitványságát zúgják,

"Mire nem viheted még, óh aranynak

átkozott éhe, a halandók vágyát?!" -

most súlyt görgetve kéne hogy rohanjak.

De megértém, hogy túltárhatja szárnyát

a kezek tékozlása, és beálltam

azok közé, akik bűnük sírva bánják.

Hány ébred kopaszon a másvilágban,

csak mert nem tudta, hogy bűn; s meg se bánta

e bűnt, sem élve, sem halálos ágyban.

S tudd meg, hogy, oly bűnt, amelynek fulánkja

egy másik bűnnel ellentétes épen,

itt avval egy kínnak aszal ki lángja.

Azért, ha ott találtál, ama népben,

mely a fösvénység bűnét sírva mossa,

tudd meg, hogy nékem fordított a vétkem."

"De mikor azt daloltad, mint tapossa

duplán a durva harc Jokaste keblét," -

mondá a Pásztorénekek dalossa -

"Clio verte veled a lant idegjét:

s nem volt meg, ami nélkül cselekedni

a jót kevés: nem volt igaz hited még.

Ha így van ez: mily lámpa tudta vetni

fényét lelkedbe, mily nap, hogy vitorlád

megfeszitetted, a Halászt követni?"

"Te mutattad meg a Parnasszus ormát

s itattál forrásából" - szólt - "te benned

találta lelkem világító tornyát.

Úgy tettél, mint kik sötét éjbe mennek

s fáklyát visznek, de nem látják a fényét,

csak az utánuk jövő örül ennek.

»Uj század száll« - daloltad - »uj remény ég;

uj nemzedék jön, égbül ereszkedvén;

igazság és aranykor visszatér még!«

Általad lettem költő és keresztény;

de hogy szavamat könnyebben megértsed,

talán rajzomat kissé kiszinezném...

Már a föld megtelt a szent hit temérdek

magvaival, miket az örök ország

követei hintettek szerte szélnek;

s én látva, hogy szavaik visszhangozzák

szavadat, melyet az imént idéztem,

hozzájuk tértem; mint előbb tehozzád.

S ím: szentek voltak! kik hogy üldözésben

részesültek Domitianus által,

szenvedésüket könnyel tellve nézem,

s amíg csak a világban élve jártam,

erényüket pártoltam és szerettem,

minden más hitet rosszabbnak találtam.

S előbb mint görögöket elvezettem

volna Thébe folyóihoz dalomban,

a kereszténység titkos híve lettem,

világ előtt pogány valék azonban,

s e lanyhaságért négyszáz éven át a

negyedik körnek útjain bolyongtam.

S te, aki tetted, hogy szememnek fátyla

lehullt, mely mögött az Üdv fénye rejle,

most, míg utunknak egy kis része hátra,

mondd meg, Terentiusnak régi lelke,

és Caecilius, Plautus, Varro, hol van?

kárhozva-é? s melyik pokolba ejtve?"

"Ők, s Persius, s én, s mások, hosszú sorban" -

szólt - "a Göröggel, ki Muzsák tejét

legtovább szívta egykor, régi korban,

a vak Börtönnek első gyűrüjét

lakjuk, ma is még emlegetve gyakran

a szent hegyet, dajkáink lakhelyét.

Euripidés is ott van e csapatban,

s Simonidés, s Anakreon, s Agáthon,

kiknek homlokán mind babérfonat van.

Akikről énekeltél, szinte láttam

Antigonét, Argiát, Deifílét

köztük, s Isménét, örök bánatában,

s Deidamiát, s hugait, s Isifílét

Thetis s Teiresias leánya mellett,

ki meghozá Langia vize hírét..."

Már mindkét költőm hallgatásba süllyedt,

mert lépcső és falak közül kilépve

újra figyelni s körülnézni kellett;

s már elmaradt a napnak négy cseléde,

és az ötödik igazgatta rúdját

égnek szögezve, a zenit elébe;

és költőm szólt: "Legjobb lesz, itt is úgy járd,

ahogyan szoktuk, mindig jobb felünk'

fordítva kifelé, a Hegynek útját!"

Igy a szokás lett ott a mesterünk

és mentünk, annál bátrabb bizalomban,

mert a nyájas Árny együtt jött velünk.

Ők elül mentek, én pedig magamban

utánuk, édes szavukat figyelve,

mely verseimet megihlette hajdan.

De elhallgattak, egy szép fára lelve

váratlan, az út közepén, amelynek

illatos, jó gyümölccsel ága tellve;

de törzsét soha meg nem mássza gyermek,

mert mint fenyőnek fölfelé, úgy ennek

ágai mind lefelé keskenyellnek.

S fenn, elzárt oldalán a szirtperemnek,

friss, tiszta vízü permeteg sugároz,

csak a fa csúcsát hintve szüntelen meg.

S a két poéta odament a fához;

s a lombra néztem; s hang zendült közőle

s szólt: "E gyümölcsre hasztalan sovárogsz!"

S: "Mikor Mária ment a mennyegzőre,

másokra gondolt, nem a maga száját

tömni, amely ma ügyetek védője!";

és: "Az ős Róma női nem kivánák

a bort, csak tiszta vízet, s Dániel

éhe csupán a Tudomány mannáját."

S: "Ó, arany század, mért múltál te el?

Nektár lett szomjtól a hegyek patakja,

s a makk éhségtől ízes eledel."

S: "A Keresztelő, a pusztába' lakva

meg bírt a sáskán és a mézen élni:

és ép ezért nőtt oly dicsőre, nagyra,

amint az Evangélium beszéli."


Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.


Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!



Vote!