Purgatórium: Huszonegyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Holt költők találkoznak

A született szomj, mely nem kaphat enyhet

csak ama víztől, melynek italáért

a Samaria-béli nő esengett,

mostan költőm nyomán nógatva, rám ért

e népes úton; és sírtam a kínra,

mit a Bölcs Bosszu a bünökre rámért

És mint Lukács evangelista írja,

hogy két utasnak megjelenve föltünt

Krisztus, mikor kibocsátotta sírja:

úgy megjelent egy árny és jött mögöttünk

nézve lábánál a heverők népét;

s hogy meg se láttuk, megszólalt közöttünk,

mondván: "Testvérek, adjon Isten békét!"

Mi megfordultunk, s illő köszönéssel

tette szavára költőm elégségét:

S azután kezdte: "A boldog gyüléssel

tegyen békébe az igaz Biróság,

mely sujta engem örök számüzéssel!"

"Hogyan? Ha árnyak vagytok, s a Hatóság

nem méltat feljebb" - mond (s megyünk sietve) -

"hogy tűrt idáig lépcsején a Jóság?

És Doktorom most: "Nézz a szent jelekre,

miket angyal rótt homlokára ennek:

ládd, ő beül még a dicső Seregbe.

De mert ki éjjel-nappal fon, a lennek

nem ért végére, mit előre megmér

és kiszab Klóthó minden elevennek:

lelke szegénynek, a mienkkel testvér,

fölfelé még egyedül nem hatolhat,

mivel Létünkhöz még látása nem fér.

Azért kellett kijönnöm a Pokolnak

széles torkából, elvezetni addig,

mig iskolám ér, s lépteim hatolnak.

De mondd, ha tudod: mért reng és morajlik

olykor a hegy, s ujjong föl rajt olyankor

minden lélek, a tengermosta aljig?"

Úgy eltalálta, mely kérdés csatangol

lelkemben, s vágyam tűfokát, hogy érzém,

már a remény is szomjam-oltva hangol.

Amaz felelt: "E hegynek semmi részén

nem eshet, ami rést a szent Szokásnak

ütne rendjén s a Törvény végezésén.

Itt semmi sincs kitéve változásnak;

csak mit az Ég vesz magába magából,

annak lehet hatása, semmi másnak.

Mert hó se hull, se jég, se semmi zápor,

se dér, se harmat föntebb e vidéken,

mint ama három fokkal kurta gádor.

Felhő, de még köd sem száll át e légen,

villám se jár, sem Taumás leánya

nem ül ki, mint tul, itt meg ott, az égen.

Száraz gőz sincsen, mely messzebbre szállna,

mint ama gádor harmadik fokáig,

ahol e helynek szent Pétere áll ma.

Reng a hegy, néha, aljától odáig,

többé-kevésbbé, bennegyűlt szelektől,

de, nem tudom, miért, nem reng soha már itt:

csak akkor rengi itt, ha a kötelekből

lélek oldódik; érzi: tiszta, kész és

amaz ujjongó zaj között lebeg föl.

A tisztaság próbája csak az érzés,

mely, szabadon már klastromot cserélni,

meglepi vággyal - s engedi a Végzés.

Előbb is vágynék; ámde szenvedélyi

el nem bocsátják: minthogy vágya ellen

bünét az Isten, kínjává cseréli.

Nekem ötszáz évig kellett hevernem

e gyászban; és csak most érzem szabadnak

vágyamat, hogy jobb küszöbig emeljen.

Ezért a rengés s e kegyes csapatnak

szent ujjongása amaz Úr nevéhez,

ki által ők is fölfelé haladnak."

Aki forrást lel, annál jobban élvez,

mennél szomjasabb; így, szavára meg nem

mondhatta volna lelkem hogy mit érez.

És bölcs Vezérem szólt: »Most látom egyben

hálótok hogy kötődik és mi oldja,

s miért ujjongtok, s miért reng a hegy fenn?

De engedd immár tudni"- tudakolta -

"ki voltál, s adjad értenünk szavaddal,

miért heversz itt annyi század olta?"

"Amikorjában égi akarattal

a jó Titus a Judástól elárult

sebek folyását megboszulta haddal,

nevemre tartós hírnek dísze hárult

ott túl, s előbb még" - felelé a szellem -

"mintsem lelkem előtt a hit kitárult.

Szavam fuvallatában annyi kellem

volt, hogy Toulouseból Róma ont magába,

hol könnyü vala mirtuszt érdemelnem.

Statius még a nevem a világba;

Thébát, majd hős Achillest énekeltem,

s elbuktam e másod terhemmel áldva.

Ezrek lobbantak lángra már, amelyben

tüzemnek magva költ, a tűz parázsán,

melyböl egy szikra fölgyujtotta lelkem:

a halhatatlan Aeneis varázsán;

dajkája volt ez, s anyja énekemnek:

nélküle drachmát sem mutatna mázsám.

Ó, bár kortársa lettem volna ennek,

s Vergiliusznak: egy évvel kihuznám

érte tovább, hogy innen ki ne menjek!"

Tiltólag fordult költőm erre hozzám

oly képpel, mely hallgatva mondta: "Hallgass!";

de akarat nem mindig úr az orcán,

s könny és mosoly fölött olyan hatalmas

az érzés, hogy a legőszintébb lélek

akaratán leginkább diadalmas.

Elmosolyodtam, s szemem visszafénylett;

s az árny beléje nézett percre némán,

holott leginkább tükrözik a lélek.

"Ha nem indultál nagy utadra léhán" -

mondotta aztán - "mégis léha szemmel

mért villantottál az imént is énrám?"

Most kétfelé szorultam jóhiszemmel:

egyik hallgatni, a másik beszélni

unszolt; s én sóhajtottam, mesteremmel

érttetni vágyván. - "Nem kell tőle félni" -

szólt ő - "beszélj hát! mondd el néki nyomban,

aminek titkát oly kutatva kérdi."

S én akkor: "Talán csodálkozva" - mondtam -

"néztél, ó régi lélek, mosolyomra;

de mostan kell még csodálkozni jobban:

mert ez, ki vágyamat magasba vonja,

ama Vergiliusz, kitől szivednek

kelt istent-embert énekelni, szomja.

S nem volt igazad, hogyha azt hihetted,

hogy más volt imént oka mosolyomnak,

mint szavad, mellyel őtet említetted."

S ölelni már lehajlott Doktoromnak

térdét; de az: "Ne tegyed" - mondta - "testvér:

mert árny vagy, s árnynak bókolsz, fuvalomnak!"

És ő felkelve: "Ha jelet keresnél

szeretetemről, jobbat sem találnál,

mint hogy feledve, hogy bennünk a test s vér

csak látszat: testet kerestem az árnynál!"

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!