Purgatórium: Tizenkilencedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A sziréna és a fösvény pápa

Midőn az elmúlt nap hevét a holdnak

hidegje már legyőzi, mert a földről

s a Saturnusról hűs párák omolnak,

s Keleten a földjós a csillagkörből

nagysorsa képét látja ki, ragyogva,

amerre már a hajnal fénye föltör:

egy nő jött elém, álmomban, dadogva,

a szeme kancsal, arca színe halvány,

lába meggörbült, és a karja csonka.

Ránéztem; s mint a napsugár hatalmán

az éj fagyától dermedt tag fölenged:

úgy tekintetem, nyelvét dalra csalván

megoldta; egész lénye földerengett

kis idő alatt, és fakószin arca,

mint a szerelem szereti, olyan lett.

És akkor, mondom, dalra oldva ajka

rákezdte úgy, hogy semmi figyelembe

sem vettem mást, csak rajta csüggve, rajta!

"Én vagyok a büvös Sziréna" - zengte -

"s a hajóst tengerén zavarra költöm,

oly vad gyönyörrel olvad énekembe!

Ritkán szabadul, ha hálómba öltöm;

Ulysses útját is kitérítettem;

aki hall, el nem hagyhat; úgy betöltöm."

Alig csukta be száját; ím felettem

egy szent és buzgó nőt csodálva vesz ki

szemem; kitől amaz zavartan retten.

Vergiliusz, mondd, Vergiliusz, ez ki?" -

szólt megvetőleg; s láttam, hogy vezére

utamnak jő és szemét rájaveszti.

S ő a másik nő köntöséhez ére,

letépte azt, és hasát föltakarta;

mily ronda volt! - fölébredtem büzére.

S amint fölnéztem, szólt a Mester ajka:

"Háromszor hívtalak már. Talpra; jer te!

Keresd meg a Kapút, és lépj be rajta!"

Fölszöktem. A szent Hegy körei szerte

már a magas nap fényében ragyogtak.

Mentünk; s az új sugár hátunkat verte.

Követtem őt; de mint ki nagy dolognak

gondjával járna, homlokom lehajlott,

ahogy egy eltört fél hid-ív lehorgad:

amikor: "Jertek! Itt a kapu!" - zajlott

fülünkbe egy hang, nyájasszavu, tiszta,

milyet a földön még senkise hallott.

És hattyufehér szárnyait kinyitva,

aki beszélt felénk, fölülről intett,

ahol két fal közt rést adott a szikla.

Megmozditotta tollát, s meglegyintett

s dalolt, qui lugent, mondva boldogoknak,

mert az Úr fogja vígasztalni mindet.

"Mi lelt hogy mind a földet bámulod csak?" -

így kezdte költőm kérdését, mihelyt

lépteink az Angyalon túljutottak.

És én: "Olyan rossz sejtelembe ejt

az új látás, mely álmommá fonódott,

hogy lelkem rab lesz, s minden mást felejt."

"Az ős boszorkányt láttad benne" - szólott -

"kiért a felsőbb körök kínja jajgat:

s hogy ki ad, tőle szabadulni, módot.

Elég! taposson e csuf sárra sarkad!

Tekints a szent szférákra, miket Isten

madárhivók gyanánt szemedbe forgat!"

Mint sólyom előbb lábát nézi s libben,

ha a sólymár szólítja; majd a zsákmány

után mohón száll légbe, s eltünik fenn:

úgy tettem én; a törött szirtre hágván

mászni kezdtem; míg útat tárt odáig.

ahol új körré kanyarúl a párkány.

S ötödik körnek érve nyílatáig

láttam, hogy kire bűne idefent ró

bút; arcán fekve, földön sirdogál itt.

És: "Adhaesit anima pavimento!" -

hangzik sóhajba fulva és nyögésbe

törve, kis híjján értelemtelen szó.

"Ó, választottak, kiknek szenvedése

itt igazságban és reményben enyhül,

hol nyíl rés föllebb? - hogy utunk ne késne."

"Ha bűnötök, mint minket, földre nem gyűr,

s gyors útra vágytok: legyen útatokban

jobb feletek mindig a partperemtül!"

Igy kért a Költő; s így felelt legottan

egy hang, kissé előttünk; s én a rejtett

szólót a hang irányán gyanitottam.

Szemem egy pillantást költőmre ejtett,

ki akkor vídám jellel helyeselte

a vágyat, melyet arcomból kisejtett.

S e vágy, mihelyt kedvét tölteni merte,

odavont ahhoz, ki hogy merre fekszik,

hangja imént előttem megjelelte.

"Ó, szellem, kiben könnytül ér s növekszik

az, ami nélkül nincsen üdv: felejtsd el

nagy gondod érttem egy rövidke percig!

Háttal fölfelé mért heversz, ne rejtsd el;

s ki vagy? s akarsz-e megbizást vitetni

oda, ahonnan jöttem földi testtel?"

Szóltam; s ő: "Mért kell a hátunkat vetni

az ég felé, majd megtudod, de mostan

scias quod ego fui successor Petri.

Siestri s Chiaveri közt szalad le gyorsan

egy szép folyócska; neve ős családom

címét diszíti a főrangu sorban.

Egy hónapig próbáltam, és beláttam,

a Nagy Palást annak, ki sártul ója,

olyan, hogy nincs nagyobb suly e világon.

Megtérésemre későn vert az óra:

csak amikor én lettem Róma papja,

láttam, hogy az élet szivünk csalója.

Láttam, hogy a szív meg nem nyughat abba

s hogy föllebb annak nincsen útja; s akkor

im e másikra vágytam: magasabbra!

Mindaddig égtől elvált, bűntudattól

gyötört szív voltam, fösvény, gyökerében: -

most, amint látod, így bünhődöm attól.

Mi a fösvénység: itt tűnik föl épen,

hol, könnyel, megtört lelkeink lemossák:

nincs nagyobb kín a Hegy bármely körében!

Mert szemeinket sohsem a Magasság,

csak földi kincsek vonzották örökké:

azért ver földre minket az Igazság.

S mint a fösvény nem gondol másra többé

kincsén kivül, s a jót felejti tenni:

úgy kellett nékünk itten nyűgözötté

- kezünk és lábunk megkötözve - lenni;

s míg tetszik majd az igazságos Úrnak,

mozdulatlan heverünk e helyen mi."

Mozdulatot tettem, hogy térdre hulljak

s úgy szóljak hozzá; de ő észrevette

a hangról szándékom, hogy leboruljak

és: "Mi von földre?" - ezt a kérdést tette.

S feleltem akkor: "Lelkem nógat engem

méltóságoddal, ilyen tiszteletre."

S ő: "Kelj föl, testvér! Ugorj talpra menten!

Ne tévedj! Szolga vagyok én, akár te

s mindenki, egy nagy Hatalommal szemben.

Az Evangélium nagy szava járt-e

eszedbe már - neque nubent -? Megérted?

Akkor, hogy így beszélek, ne csodáld te!

De menj már! Aki itt megáll s beszélget,

késlelteti, hogy bennem az megérjék,

mi könnytül ér s növekszik - mint te vélted.

Földön egy unokám, Alagia él még,

aki jó szív; csak (mert a példa rombol)

családom gonosz példái ne érjék:

ez egy maradt meg odaát fajomból."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!