Purgatórium: Tizennegyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Az elátkozott folyó

"Ki az, kinek hegyünk körül visz útja,

mielőtt szárnyra kapna a halálban,

és szemeit kedvére nyitja, csukja?"

"Ki, nem tudom; de tudom, nincs magában.

Te közelebb vagy, te kérdezzed őtet:

de nyájasan szólítsd, hogy szóba álljon."

Szellemek ketten ily beszédet szőttek

rólam ott jobbról, egymáshoz hajolva,

és arcaik már szóra emelődtek.

S szólt egyik: "Ó, te, ki föl sem bomolva

test köteléből, törsz az ég csucsára,

vigasztalj meg bennünket válaszolva:

honnan jössz és ki vagy? mert oly csudára

indít a Kegy, mely neked itt kijut,

mint oly Kegy, melynek nem volt soha párja."

És én: "Toscanán egy folyócska fut

keresztül, melynek anyja Falteróna:

s el nem fárasztja száz mérföldnyi út.

Amellett szült engem a parti róna;

nevem mért mondjam? mit tudsz meg te róla?

hisz még nem nagyon messze hallható ma."

"Hogyha értelmem jól értette" - szóla

most az előbbi - "sejtem már, miféle

folyóra gondolsz: az Arno folyóra."

"De mért nem mondta nevét?" - szólt a véle

jött társ - "mért nem akart rá nyílni szája,

akár valami borzalom nevére?"

S a kérdezett árny ezt felelte rája:

"Azt nem tudom; de hogy nevét befedné

feledés átka, méltó volna tája.

Mert kezdetétől, ahol oly tömeggé

duzzad az Alp-lánc, melynek elszakított

vége Pelórus, mint seholse többé,

odáig, ahol az égtől kiszívott

vizet az Óceánnak visszaadja,

melynek esőjétől folyóvá hízott -

az erényt ellenség gyanánt riadja

s kígyóként űzi - mintha átka lenne

- vagy csak a rossz szokás az átok atyja.

És ezért van úgy elváltozva benne,

gonosz völgyében, valahány lakója,

mintha a Circe tányérjárul enne.

Előbb rút disznók közt eredve rója

szegény pályáját, kiknek emberétel

helyett makk méltóbb tápláléka volna.

Később találkozik a kutya-néppel,

melynek ugatni torka sohse fárad,

és megvetőn fordítja bús vizét el.

Völgynek szalad; s mind több farkast talál ott

kutyák helyett, amint tágítja ágyát

az átkozott és szerencsétlen Árok.

Még lejjebb száll, még mélyebb ágyba vág át

s rókákra lel, oly ravaszakra, kiknek

ész nem múlhatja föllül csalfaságát.

Nem hallgatok: hadd hallja más is itt meg,

amit sug az Igazság lelke nékem:

nem vál kárára megszivlelni, hidd meg!

Kel unokád már, hogy vadásza légyen

majdan e vad víz menti farkasoknak,

és mindannyit fölverni rejtekében!

Fölszedi árát eleven husoknak

s megöli őket; vén vad módra tombol;

s vész jó hírneve néki, élte soknak.

Véressen lép ki a borús vadonból

s úgy hagyja azt, hogy a lefoszlott galyra

ezer évig nem nő ki dísze lombból!"

Mint nagy veszélyek jósát aki hallja,

zavart borúból hull arcára mély árny,

bármely égtájnak fenyeget viharja:

úgy láttam én ott, megzavarva, mélán

a másik lelket, elbusúlva rajta,

amint a szókat fontolgatta némán.

Egynek beszéde, a másiknak arca

vágyra költött, hogy nevük tudakoznám,

s ajakam kérdést és kérést sóhajta.

S a szellem, aki előbb szóla hozzám:

"Olyat kérsz, mit te az imént" - felelte -

"nem tettél meg nekem, hogy viszonoznám.

De mert átlátszik, hogy az ég kegyelte

utadat, fösvény nem leszek irántad;

halld: én vagyok Guido del Duca lelke.

Irigység vetett a vérembe lángot:

hogy aki látta társaim vigalmát,

látta, hogy arcom ólomszínbe rángott.

Vetésemből itt aratok ma szalmát:

Ó, Ember! mért az szíved fő reménye,

min írva látod osztozás tilalmát?

Ez itt Rinieri; hajdan dísze-fénye

Calboli-háznak; honnan ide szállva

nem hagyott senki örököst erénye.

De nemcsak az ő vére marad árva

tenger és Reno, s a Hegy és a Pó közt

igaz kedv s szív kincsétől messzeválva:

mert mérges hajtás az egész folyó-közt

belepte úgy hogy soká kéne írtó

kézzel mívelni, míg kiírtanók ezt.

Hol a jó Lizio, s Carpigna Gídó?

Manardi Henrik, s Traversaro Péter?

Korcs lett Romagna vére, s faja kígyó.

Ki foglalhatja Fabro örökét el

Bolognában? S Faenzában mikor kel

új Fosco, törpe törzsön szép kivétel?

Ne csodáld, toszkán, hogyha könnyben old fel

szemem ily bút! Hol van Guido da Prata?

S d'Azzo, ki vélünk egy időbe holt el?

S Federigo Tignoso s társasága?

a Traversara- s Anastagi-házak?

mindakét törzsnek fája rég kivágva.

Lovagok, hölgyek, gondok, vígadások!

Hajdan nyájasság inte s víg szerelmek,

hol ma a szívek ilyen nyavalyások!

Ó, Brettinoro, hova kéne lenned!

Hisz fut már szerte néped és családod,

hogy a nagy romlást elkerülje benned!

Bagnacaval jól tesz, nem hajt uj ágot;

de rosszul Conio, rosszul Castrocaro,

grófokkal szaporítván e világot.

Pagan-ház jobbúl, ha a közte járó

ördög elmegy belőle; ámde tiszta

hírnévre nézve sohse lesz kiváló.

Ó, Ugolin Fantoli, biztosítva

van jó neved, mert nincs fiad, se lányod,

ki elfajzással elhomályosítsa.

De menj már, toszkán! mert inkább kivánok

sírni mint szólni; a beszéd zavarja

szegény elmémet; jobb a néma bánat."

Mentünk. Tudtuk, hogy a két lélek hallja

léptünk neszét, és ajkuk hallgatása

választott útunk szótalan javallja.

Egyedül törtünk tovább, új csapásra

s egyszerre hang zendült fülünkbe, szemben,

mint leget tépő villám villanása:

"Aki elül talál, öljön meg engem!"

s aztán elzengett, mint az égi zengés,

ha hirtelen a felhő szerterebben.

Amint fülünkben elpihent a csengés,

másik hang robbant, oly fülrengetően,

mintha kirobban egetrázó rengés:

"Aglaurus vagyok, szikla lett belőlem!" -

S én, Mesteremhez közelebb simúlva

egy lépést hátra tettem, nem előre.

S a lég csendes lett minden részen újra.

S ő mondta akkor: "Ez volt a kemény fék,

mely bár határon ne engedne túlra!

De bekapjátok a horog csalétkét,

mellyel az ős ellenség von magához;

és megvetitek a hívó szó fékét.

Hív a forgó ég, és körülsugároz,

szent szépségeit szemetekbe szórja:

de az vakon tapad a föld porához.

Azért vert meg a Mindenek Tudója!"

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!