Purgatórium: Tizenkettedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Képek a márványpadlón

Párossan, mint az ökrök az igában,

míg tűrte lelkem drága vezetője,

mentünk (az árny a súllyal a nyakában):

de mikor így szólt: "Hagyd őt, törj előre!

itt kiki vitorlával és lapáttal

hajtsa hajóját, ahogy tellik tőle!" -

megindulék, kiegyenesedve háttal

- mint járni szoktunk -; csak belül maradtam

lenyomva és terhelve, tele váddal.

Mesterem nyomán örömmel haladtam;

s most megmutattuk, hogy köztünk s az árnyak

közt nem mi voltunk nyomva súlyosabban.

S szólt költőm: "Nézz le, hol lábaid járnak;

talán könnyebbségére lesz utadnak

talpaid ágyát itten megcsodálnod."

Mint földbeásott sír a burkolatnak

kövén, hogy emlék maradjon, kivésve

földi mivoltát hordja a halottnak,

s sokak szemébe könnyeket igézve

emlék-fulánkkal szurdogál - azonban

csak hű szivet sarkantyuz szenvedésre:

úgy, s több hűséggel minden csöpp izomban

több művészettel - láttam ott faragva

a hegyből ugró útat egy huzamban.

Láttam egyrészt, legékesebb alakja

a Teremtésnek hogy zuhan az égbül,

mint a villámok lecsapó szalagja.

Láttam másrészen, mennyek fegyverétül

nagy Briareust hanyatt sujtva földre,

s hogy teste súlyán a halálos jég ül.

Láttam Apollót, s Pallast, még vas-öltve,

atyjuk körül, csodálni szórt gigászok

tagjait Marssal, kiket karjuk ölt le.

Láttam Nimródot, zavarba-alázott

szemekkel tornya alján nézni népét,

amely Sennaarban vele gőgbe vásott.

Niobe! sírva láttam sírni képét

s hogy a nyilt utcán szégyenkedve gyászol,

körötte holtan fia-lánya, hét-hét.

Ó, Saull saját fegyvered vasától

láttalak hullni Gilboa-mezőre,

melyet nem ért több se harmat, se zápor.

Bolond Arachne! láttalak, te dőre,

már félig pókká válva, oldhatatlan

saját, vesztedre font, hálódba szőve.

Ó, Roboám! nem-rettentő alakban

láttam ott vésve képed: bús szekéren

üzetlen szöktél, félve, szívszakadtan.

Mutatta még a padló rajza, véren

a baljós ékszert Alkmeon miképen

fizetteté anyjával, drága béren.

Mutatta, hogy a templom rejtekében

Sennacheribet fiai halálra

hogy sebezték, és hagyták ott sebében.

Mutatta, Tamyrisnek lakomája

mily szörnyü volt, mikor Cyrushoz így szólt:

"Vérre szomjaztál, vérrel tellsz be márma!"

Mutatta, asszírok csapatja mily szórt

futásban, mikor meghalt Holofernes,

s mily vér-ereklyét hátrahagyva, iszkolt.

Láttam, vadaknak milyen üszkös-vermes

tanyája Trója; láttam büszke várad,

ó, Ilión! mily pusztulással terhes!

Hol van a véső, hogy vonalat-árnyat,

vagy ecset, ílyet, hűn utánna húzzon,

milyet bármely nagy művész megcsudálhat?

Élő az élő, holt a holt a rajzon;

többet valóság látója se lát,

mint én, ki rajt járok, s fejem lehajtom.

Csak hadd emelje gőgje homlokát

más Éva-fi, s a földre le se nézzen,

ahol meglátná útja nyomorát! -

Az én figyelmem ráveszett egészen;

a Nap nagy útat bírt azóta tenni,

s mi megkerültük a kört java-részen,

midőn az, aki mindent észrevenni

előttem járt, szólt: "Föl a fejjel; nézz szét!

most nincs idő tovább mélázva menni!

Nézd, ott egy angyal közelíti léptét!

s nézd, észrevétlen múlik már a Nappal:

ép elbocsátja hatodik cselédjét.

Ékesítsd illő arccal s mozdulattal

magadat, hogy szivesen fölvezessen:

gondold, hogy a tünt perc örökre meghal!"

Hogy az időt hiába ne veszessem,

annyiszor mondta, hogy nem szólhatott már

olyan homályosan, hogy ne kövessem.

De a Szép Teremtmény elénk jutott már

fehér ruhában, és az arca, mint a

hajnali csillag, messze ragyogott rám.

A karja nyitva és a szárnya nyitva;

és mondta: "Jertek, itt közel a lépcső,

és könnyü, könnyü lesz feljutni itt ma!

Kevés, ki a hivást meghallja és jő:

Ó, Emberfaj! pedig röpülni lettél:

mért lesz kis széltől röptöd rögtön késő?"

Odáig vitt, hol megtörött a szirt-él;

ott homlokom szárnyával megsurolta,

s hallám, hogy ajka biztos útat ígér.

Mint ahol jobbról megy az út a Dombra,

hol a Templom ül, mely a jól-vezérlett

város fölött lenéz a Rubacontra;

lépcsővel szelidűl a meredélynek

lejtője (még azt akkoriba vágták,

mikor tiszta volt a Főkönyv s a Mérleg)

úgy szelidűl a part, mely ottan áthág

a másik körbe; míg el jobbra-balra

minden utat két magas sziklagát vág.

Alig fordítók lépteinket arra,

hangok: "Spiritu pauperes beati" -

kezdtek mondhatlan édességü dalra.

Ah, mily különbözők az alvilági

szurdékok ettől! Vad jajok fogadtak

ott lenn - itt édes örömök danái:

Lábaink már a szent lépcsőn haladtak

s oly símán mentek rajta, könnyü testtel,

hogy sík uton sem tudtak úgy, alantabb.

Azért megkérdém: "Mondd meg, drága Mester,

milyen súly hullt le rólam, hogy ma lábam

fájást sem érez, fáradást se restell?"

Felelt: "Még hat P, bárha haloványan

homlokodon ég; egy le van törölve!

Ha le lesznek törölve mindahányan,

akkor majd nem hogy fáradság gyötörne,

de oly rabja lesz vágyadnak a lábad,

hogy ép a járás ringat majd gyönyörbe."

Mint ki valamit, amit bárki láthat,

csak maga nem sejt, cipel a fején;

mikor odamutat valaki, rákap

kezével, úgy keresget a helyén,

hogy megtudhassa, mi az? s megtalálja,

mit szeme el nem ér: - úgy tettem én

s jobb kezem újja homlokom husára

tapintva: lám, már csak hat betü volt ott,

miket a Kulcsos Angyal jegyze rája.

Amit Vezérem meglátván: mosolygott.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!