|
|||
|
Tartalom: "Isteni színjáték" Az eleven Kariatidák Mikor elhagytuk az ajtó küszöbjét, mely árva, mert a lelkek rossz szerelme egyenes útnak mutatja a görbét: zajjal csukódott, nagy visszhangot verve; de ha visszanéztem volna a zajra, méltó mentségem hol lett volna erre? Egy hasadás vitt föl a sziklafalra és mint a hab tolong előre-hátra, úgy kanyarogtunk benne jobbra-balra. S szólt vezetőm: "Itt legény kell a gátra úgy kanyarodni erre-arra folyton, ahogyan útja nyíl a sziklahátra!" Ez megritkítá lépteink a zordon köveken, és előbb feküdt a csempe hold az ágyába, hogy ott megnyugodjon, mintahogy mi, e tűfokán kimenve, hol összezárul a hegy egy tömegben, felhághattunk a nyilt, szabad peremre. De akkor, én fáradtan, s mindaketten bizonytalan néztünk a fensikon szét, oly árván, mint utak a rengetegben. Partjától, ahol a semmivel szomszéd, a lábáig magasságát ha mérném, három embernyit legalább kihoznék. S ameddig, szemem szárnyával, elérém, ha jobbra néztem, e párkányt, ha balra, mindenfelől egyformának ítélém. S alig nyomtuk meg lépteinket arra, mikor megláttam, hogy beljebb a szikla, amely utat zár fenn a hegytarajra, fehér márványból van, és elborítva domborművekkel, hogy nemcsak Poliklét, de a Természet szégyenben maradna. Az angyal, ki a hírt, hogy az öröklét kapui tárva, hozta embereknek, s hogy a rég sírva várt békét öröklék: mint élő, kinek tagjai remegnek, volt ott kivésve, annyi édes bájjal, hogy nem is néznéd néma kőremeknek. "Ave!" - látszott mondani néma szájjal, mert melléje volt az a Nő faragva, ki Menny szerelmét nyitja égi zárral, s mozdulata rávallott e szavakra: "Ecce ancilla Dei" - s oly találón, mint viasznyomás valamely alakra. "Ne csak egy helyre figyelmezz kizárón" - szólt, kinek jöttem azon oldalánál, merről a szív van, édes Elüljáróm. Megfordulék, s megláttam Máriánál egy kissé hátrább, abban az irányban, hol, jobbra tőlem, drága Poétám áll, egy más képet, mely a hegy jobb falán van kivésve, s túlra Bölcsem oldalától kerülve közel látszék, s jobb arányban. Ott márványökrök vonják ponyvasátor alatt; szekéren, ládáját az Úrnak, mely int, hogy ne légy hivatlan prókátor. S a kísérők hét kórusra oszolnak; s ott két érzékem küzködött; az egyik szólt: "Nem!" - a másik: "De igen, dalolnak!" S a tömjénfüstöt is, mely föltüremlik köröskörül, sok jól utánzott ránccal, az orr tagadja, s a szemek igenlik. S lám, a Zsoltáros föltürkőzve táncol a szent Szekrény előtt alázatosan; s több volt királynál, s kevesebb, e tánccal. S egy palotának erkélyén magassan Mikhál látszott, a menetet csodálván, szomoruan, és kissé haragossan. De én közel már új képet találván néztem, helyemről másik helyre hágva, hol Mikhál mögött ragyogott a márvány. Itt a császár alakja volt kivágva dicsőn a sziklából, kinek erénye indítá Gergelyt a győztes imákra. Traján császárról szólok; büszke ménje előtt egy özvegy állt; az özvegy arcán mély fájdalom, s szemében könnyek fénye. Körötte tiprat sok, csaták piarcán edzett vitéze s leng arany mezőben a Sas, amely kisérni szokta harcán. S a nő, maga a búbánat merőben, szólni látszék: "Uram, fiam halott, s tebenned bízom, mint védelmezőben!" És ő: "Legalább azt megvárhatod, míg megjövök." S a nő most csüggedettebb hangon, mint kit a bánat áthatott; "S ha meg nem jönnél?" "Őrködik feletted, ki helyemen lesz." S ő: "A más erénye mit ér neked, ha magadét feledted?" S a császár szólt: "Légy megnyugodva, néne: nem mehetek, mig lelkemen adósság súlya van; itt tart a Könyör törvénye." - És míg igy én itt az alázatosság képeit néztem, mellyek Mesterükre vallván a lelket szent gyönyörbe hozzák, s melyeket a valóság égi tükre és látható beszéd gyanánt teremtett, kinek nincs új - nekünk mind új, örökre -, "Im," - szólt a Költő, és kezével intett - "egy nagy sereg jön ott, gyéren topogva: tán föllebb tudnak igazítni minket." Szemem szomjassan nem sejtett dologra, szemlélni folyton új csodát mohón, nem volt, keze iránt fordulni, lomha. Nem akarom, hogy elcsüggedj bohón jó szándokodban, hallva ezt a szörnyű fizetségét a bűnnek, olvasóm. Azért ne a kin módját nézd, ha könnyű szivvel akarod nézni: nézd a végét: csak itéletnapig hull itt a könnyü! "Mester" - kezdém - "a kínnak ezt a népét alig tudom kivenni jól, hogy ember: most érzem földi szemem gyöngeségét." S felelt: "Gyötrelmük, annyi mint a tenger, nagy súllyal úgy lenyomja mind a földre: hogy jól lássam, nekem is kűzdenem kell. De nézd meg jól csak: mint megannyi törpe jön mind a kő alatt görbülve kétrét; már látni: mellüket verik gyötörve." Ó, gőgös keresztények, balga népség, kinek elbízott, nyavalyás elmétek a visszás útban veti reménységét! Nem látjátok, hogy az ember mi? Féreg, mely majd formáland angyali pillangót, s az Itéletre pajzsa nélkül tér meg. Mért úszkál fönnen lelketek, ti bangók? Hisz férgek vagytok, férgeknek se készek, még pillangóvá eztán változandók. Mint gyámkő gyanánt gyakran a müvészek szobrot tesznek, hogy a párkányt emeljék; de rosszul esik, hogyha arra nézek, mert oly görnyedt, hogy térde éri mellét s félős, hogy megszakadhat: nem külömben cipelte itt e sereg szörnyü terhét. De nem egyformán voltak gyötrelemben: más-más követ vitt minden kárhozott váll; s ki még leginkább vala türelemben, sírva látszék mondani: "Nem birom már!"
Tartalom: "Isteni színjáték" Letöltés: "Isteni színjáték" Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія. Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|