Purgatórium: Tizedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Az eleven Kariatidák

Mikor elhagytuk az ajtó küszöbjét,

mely árva, mert a lelkek rossz szerelme

egyenes útnak mutatja a görbét:

zajjal csukódott, nagy visszhangot verve;

de ha visszanéztem volna a zajra,

méltó mentségem hol lett volna erre?

Egy hasadás vitt föl a sziklafalra

és mint a hab tolong előre-hátra,

úgy kanyarogtunk benne jobbra-balra.

S szólt vezetőm: "Itt legény kell a gátra

úgy kanyarodni erre-arra folyton,

ahogyan útja nyíl a sziklahátra!"

Ez megritkítá lépteink a zordon

köveken, és előbb feküdt a csempe

hold az ágyába, hogy ott megnyugodjon,

mintahogy mi, e tűfokán kimenve,

hol összezárul a hegy egy tömegben,

felhághattunk a nyilt, szabad peremre.

De akkor, én fáradtan, s mindaketten

bizonytalan néztünk a fensikon szét,

oly árván, mint utak a rengetegben.

Partjától, ahol a semmivel szomszéd,

a lábáig magasságát ha mérném,

három embernyit legalább kihoznék.

S ameddig, szemem szárnyával, elérém,

ha jobbra néztem, e párkányt, ha balra,

mindenfelől egyformának ítélém.

S alig nyomtuk meg lépteinket arra,

mikor megláttam, hogy beljebb a szikla,

amely utat zár fenn a hegytarajra,

fehér márványból van, és elborítva

domborművekkel, hogy nemcsak Poliklét,

de a Természet szégyenben maradna.

Az angyal, ki a hírt, hogy az öröklét

kapui tárva, hozta embereknek,

s hogy a rég sírva várt békét öröklék:

mint élő, kinek tagjai remegnek,

volt ott kivésve, annyi édes bájjal,

hogy nem is néznéd néma kőremeknek.

"Ave!" - látszott mondani néma szájjal,

mert melléje volt az a Nő faragva,

ki Menny szerelmét nyitja égi zárral,

s mozdulata rávallott e szavakra:

"Ecce ancilla Dei" - s oly találón,

mint viasznyomás valamely alakra.

"Ne csak egy helyre figyelmezz kizárón" -

szólt, kinek jöttem azon oldalánál,

merről a szív van, édes Elüljáróm.

Megfordulék, s megláttam Máriánál

egy kissé hátrább, abban az irányban,

hol, jobbra tőlem, drága Poétám áll,

egy más képet, mely a hegy jobb falán van

kivésve, s túlra Bölcsem oldalától

kerülve közel látszék, s jobb arányban.

Ott márványökrök vonják ponyvasátor

alatt; szekéren, ládáját az Úrnak,

mely int, hogy ne légy hivatlan prókátor.

S a kísérők hét kórusra oszolnak;

s ott két érzékem küzködött; az egyik

szólt: "Nem!" - a másik: "De igen, dalolnak!"

S a tömjénfüstöt is, mely föltüremlik

köröskörül, sok jól utánzott ránccal,

az orr tagadja, s a szemek igenlik.

S lám, a Zsoltáros föltürkőzve táncol

a szent Szekrény előtt alázatosan;

s több volt királynál, s kevesebb, e tánccal.

S egy palotának erkélyén magassan

Mikhál látszott, a menetet csodálván,

szomoruan, és kissé haragossan.

De én közel már új képet találván

néztem, helyemről másik helyre hágva,

hol Mikhál mögött ragyogott a márvány.

Itt a császár alakja volt kivágva

dicsőn a sziklából, kinek erénye

indítá Gergelyt a győztes imákra.

Traján császárról szólok; büszke ménje

előtt egy özvegy állt; az özvegy arcán

mély fájdalom, s szemében könnyek fénye.

Körötte tiprat sok, csaták piarcán

edzett vitéze s leng arany mezőben

a Sas, amely kisérni szokta harcán.

S a nő, maga a búbánat merőben,

szólni látszék: "Uram, fiam halott,

s tebenned bízom, mint védelmezőben!"

És ő: "Legalább azt megvárhatod,

míg megjövök." S a nő most csüggedettebb

hangon, mint kit a bánat áthatott;

"S ha meg nem jönnél?" "Őrködik feletted,

ki helyemen lesz." S ő: "A más erénye

mit ér neked, ha magadét feledted?"

S a császár szólt: "Légy megnyugodva, néne:

nem mehetek, mig lelkemen adósság

súlya van; itt tart a Könyör törvénye." -

És míg igy én itt az alázatosság

képeit néztem, mellyek Mesterükre

vallván a lelket szent gyönyörbe hozzák,

s melyeket a valóság égi tükre

és látható beszéd gyanánt teremtett,

kinek nincs új - nekünk mind új, örökre -,

"Im," - szólt a Költő, és kezével intett -

"egy nagy sereg jön ott, gyéren topogva:

tán föllebb tudnak igazítni minket."

Szemem szomjassan nem sejtett dologra,

szemlélni folyton új csodát mohón,

nem volt, keze iránt fordulni, lomha.

Nem akarom, hogy elcsüggedj bohón

jó szándokodban, hallva ezt a szörnyű

fizetségét a bűnnek, olvasóm.

Azért ne a kin módját nézd, ha könnyű

szivvel akarod nézni: nézd a végét:

csak itéletnapig hull itt a könnyü!

"Mester" - kezdém - "a kínnak ezt a népét

alig tudom kivenni jól, hogy ember:

most érzem földi szemem gyöngeségét."

S felelt: "Gyötrelmük, annyi mint a tenger,

nagy súllyal úgy lenyomja mind a földre:

hogy jól lássam, nekem is kűzdenem kell.

De nézd meg jól csak: mint megannyi törpe

jön mind a kő alatt görbülve kétrét;

már látni: mellüket verik gyötörve."

Ó, gőgös keresztények, balga népség,

kinek elbízott, nyavalyás elmétek

a visszás útban veti reménységét!

Nem látjátok, hogy az ember mi? Féreg,

mely majd formáland angyali pillangót,

s az Itéletre pajzsa nélkül tér meg.

Mért úszkál fönnen lelketek, ti bangók?

Hisz férgek vagytok, férgeknek se készek,

még pillangóvá eztán változandók.

Mint gyámkő gyanánt gyakran a müvészek

szobrot tesznek, hogy a párkányt emeljék;

de rosszul esik, hogyha arra nézek,

mert oly görnyedt, hogy térde éri mellét

s félős, hogy megszakadhat: nem külömben

cipelte itt e sereg szörnyü terhét.

De nem egyformán voltak gyötrelemben:

más-más követ vitt minden kárhozott váll;

s ki még leginkább vala türelemben,

sírva látszék mondani: "Nem birom már!"

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!