Purgatórium: Kilencedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A kapusangyal és a hét P.

Immár az ős Tithónus szeretője

fehérben Kelet balkonára lépett

karjaiból, és elbucsúzva tőle;

homlokán gyöngyök diadémja égett,

a Hideg Állat formájába rakva,

mely farkával veri a földi népet;

s az Éj, útjában fölfelé haladva,

két lépést tett meg már, amerre voltam:

harmadik lépte szárnyait lóggatta:

és én, ki Ádám örökségét hordtam,

öten hol ültünk a rét pázsitának

ölén, álomba győzve, elhajoltam.

És amely óra tájban sírva támad

a fecskének keserves dala reggel,

tán emlékére régi bánatának;

mikor a testből nagy utakra leng el,

s önnön álmának jósa lesz a lélek,

nem bilincselve földi képzetekkel:

egy aranytollu sast láttam, kevélyet,

álmomban az égen lebegni széttárt

szárnyakkal; és épen leszállni mélyedt,

s úgy láttam, ama hegyre szállva sétált,

hol övéitől hajdan elragadva

Ganymédes a magas ég felé szállt.

"Megszokta talán" - gondolám magamban -

"hogy prédát lesni mindig erre lengjen,

és restell már másutt vadászni karma."

Alig tellt pár perc, hogy párat kerengjen,

és újra ím, lecsapott mint a villám,

s a tüzes égig ragadott föl engem.

Ott én is, ő is, fényes lángra gyúlván,

az álmodott tűz testem úgy sütötte,

hogy álmaimból fölrezzent a pillám.

Mint Achilles hogy szemét fölütötte,

és csodálkozva hordta szerte körben,

nem tudva, hol van, és mi van körötte,

amikor anyja megszöktette bölcsen,

ahonnan a görögök visszavitték,

Chirontól Scyrus szigetére ölben:

rezzenve én oly szemeket feszíték

sápadtan amint elhagyott az álom,

mint kit dermesztve kiver a veríték.

Csak maga volt ott Vígaszom hogy álljon

mellettem; a nap két órája fenn már;

s szemem csüggött a tengerparti tájon.

És Mesterem szólt: "Félelemtelen várj!

Szedd össze inkább, ne veszítsd erődet

és ne aggódj, mert lábunk jó helyen jár!

Itt már a Purgatórium előtted!

Látod a párkányt, amely körbezárja,

s a bejárást, hol nyílást hagy a kőzet.

A szürkületben, mely a Nap futárja,

előbb, míg lelked, mit egy sűrü pólya,

nyomta el lenn a virágágyon álma:

egy Nő jött, s: "Én vagyok Lucia" - szóla -

"Hadd vigyem ezt el, aki szunnyad itten,

s legyek útjának könnyebb mozgatója!" -

Sordello lenn maradt s a többi ketten;

és jött a Nap; - s ő, téged fölemelve,

idehozott - és én nyomon követtem.

És itt letett; - még ráintett a helyre

szép szemével, hol a kapunyilás van:

"s ő és az álmod együtt tűnt el erre."

Mint aki kétkedésben s kábulásban

az igaz útat fölfödözi végül,

s félelme elful a vigasztalásban:

úgy én; s amint aggódás gondja nélkül

látott vezérem: megindult a párkány

lejtőjén, ahol a Kegy hegye kékül.

Látod, olvasó, hogy száll, mint a sárkány,

dalom: azért ha köntösét ezentúl

több mesterséggel varrom, ne csodáld ám!

S mind közelebb, s az első lépteken túl,

hol imént csak repedést gyanitottam,

(mint fal, ha nyilva, szakadásnak indul),

egy kaput s három lépcsőt láttam ottan,

más-más szinűt, a kapuig vezetve,

s egy kapust, ki még némán ült s nyugodtan.

Mind nyiltabb tekintettel nézegetve

a felső lépcsőn láttam ülni, s arca

sugarát, tűrhetetlen, rámvetette;

és meztelen volt kezében a kardja

tükrözve fényét, hogy szemem a lángot

nem nézheté, bár egyre azt akarta.

"Szóljatok onnantúl, hogy mit kivántok!

A vezetőtök hol van?" - kezdte. - "Könnyen

lehet, hogy íly utat majd sírva bántok!"

"Egy égi Hölgy mondta hogy erre menjen

utunk, ki jártas ebben" - szólt vezérem

"Menjetek" - mondta - "kapu nyílik innen!"

"Vezessen hát, hogy kívánt célhoz érjen

léptetek: jertek lépcsőnkig előre!" -

szólt a Kapus most biztatva, ne féljen.

S így följutottunk az első lépcsőre:

fehér márvány volt, és hogy benne lássam

arcomat, megcsiszolva tükrözőre.

A második sötétebb, mint a bársony,

kiégett, durva szikla; és keresztben

s hosszában rajta végig hasadás-nyom.

S a legfelső oly lángoló veressen

látszott porfirból súlyosodni rája,

mint vér, amely az erekből kifeccsen.

Ezen pihent a Kapus-angyal lába;

s a küszöbön ült, melynek deszkafáját

szemem gyémántból sugarazni látta.

Költőm a lépcső három grádicsán át

kedvemre vonva, mondá: "Kérjed itten

alázatossan, hogy nyissa ki zárát!"

Testem a szent lábak elé vetettem;

nyissa ki, kértem édes irgalomra,

s előbb háromszor mellemet ütöttem,

S ő akkor hét P-t írt a homlokomra

kardja hegyével, s: "E sebeket újra

le kell, vigyázz, majd ottbenn mosni!" - mondta.

Száraz homok, vagy holt tüzek hamúja

amilyen színű, köntöse olyan volt;

és most két kulcsot vett elő alúla.

Egyik ezüst volt, a másik arany volt,

s előbb a fehér, azután a sárga

forgott meg akként, hogy örömre hangolt.

"Ha valamelyik nem megy jól a zárba,

vagy nehéz benne s elakad a forgás:

akkor a kapu zárva marad, zárva!

Az egyik drágább," - szólt az Égi Portás -

"de több mesterséget kiván a másik,

mivelhogy ebben rejlik a nagy Oldás.

Pétertől kaptam; - s, jobb, ha ugy hibázik

kezem, azt mondta, hogy nyit, mintha zárna

olyan előtt, ki térdein imázik."

És aztán, míg a szent kaput kitárta,

szólt: "Lépjetek be! de ki hátrafordul,

az visszamegy és nem jut be a várba!"

És ím, az égi ajtó szárnya kordul,

és megforogva súlyos sarkvasában,

amely ércből van, zengve megcsikordul.

Tarpeii vára nem zengett csudábban,

mikor, a jó Metellust elragadva,

őrtelen fosztották ki hajdanában.

Én megfordultam a legelső hangra,

s Te Deum szólalt hirtelen, amelynek

édes zenébe vegyült tiszta hangja.

És épolyan volt ez a hang a fülnek,

hangja ennek a Te Deum-zenének,

mint mikor orgonához énekelnek

és majd hallatszik, majd meg nem, az ének.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!