Purgatórium: Nyolcadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A kígyó

Eljött az óra, mely a bús hajósnak

vágyát cseréli, s könnyeit folyatja,

ki érzi még izét a búcsucsóknak;

s mely tűnt szerelme tőrével szuratja

az új utast, ha hallja a harangot,

mely tán a haldokló napot siratja:

s én kezdtem már a dalt, kezdtem a hangot

nem hallani, csak egy lelket figyelve,

ki felkelt, s újjal inte csitt-parancsot.

S kezét kulcsolta ég felé emelve

s Keletre nézett, mintha szólana:

"Isten: szivemnek nincs más célja, terve!"

"Te lucis ante" - tört ki dallama

ajkárul ollyan édes győzelemmel,

mintha magambul kiszakítana.

S a többi lelkek ájtatós ütemmel

kísérték végig himnuszát egészen

a forgó egekre tapadva szemmel.

Itt élesítsed, olvasó, merészen

szemed az Igazságra: gyenge fátyol

borítván, áthatolnod könnyü lészen!

Láttam, hogy akkor ez a szende tábor

egy pontra néz fel, elsáppadva, csendbe,

alázattal, valamit lesve távol:

s láttam, hogy jő magasbul és kerengve

leszáll két angyal, izzó kard kezökben,

de csonka kardjuk és az éle csempe.

Friss lombok színe zöldellett mezökben,

amelyet láttam, hogy zöldtollu szárnyak

verdesnek és a szélben hátraszökken.

S láttam, hogy akkor röptükben megállnak,

egyik fölöttünk, másik szembelebben,

úgyhogy középen maradtak az árnyak.

Fejüknek szőkeségét jól kivettem,

de arcuk látásomban megzavart,

mert soktól minden erő visszaretten.

"Jönnek, e völgyet védelmezni majd"

- mondta Sordello - "Mária ölébül,

a Kígyó ellen, mely most erre tart."

Jaj, körülnéztem: mely égtáj körébül?

s érzém, miközben fázva borzadoztam,

hogy fejem a meghitt vállakra szédül.

"A nagy Árnyak közé szálljunk le mostan!"

- szólt Sordello még - "egy kevés beszédre;

örülnek látni majd, akit lehoztam."

S alig csupán három lépést ha lépve

lenn voltam, s láttam, hogy felém szögezte

szemét egy árny, mintha ismeri vélne.

Sötétedett a lég, eljött az este,

mégis szememtől szeméig a vak közt

látásunk lassan áthatolni kezdte.

Felém jött, s én feléje, a tömeg közt:

ó, Nino, nemes bíró, mily öröm volt,

itt lelni téged, s nem a rossz sereg közt!

Semmi szép köszönésnek híjja nem volt.

S kérdé: "Mikor érted el e hegyaljat

az úton, mely a messze tengeren hord?"

"Ma reggel hagytam el a Nagy Siralmat:

azon át jöttem régi életemben,

bízván, hogy az új, utamból kisarjad" -

feleltem, s ő is erre, s nemkülönben

Sordello kissé elvonulni látszik,

mintha zavarban volna, s félelemben.

S egyik Vergiliuszra néz, a másik

egy lenn ülőhöz ezt kiáltja: "Konrád,

kelj fel, mert felsőbb kegy, amit ma látsz itt!"

És hozzám: "Amit az Úr keze nyom rád,

terhül, kinek első miértje rejtve,

a szent Hálára kérlek és bizom rád,

ha túl léssz a tág habon, nem felejtve

szómat, kérd értem Giovannám, hogy esdjen

ott, hol szent ima sohse lesz elejtve.

Az anyja már nem hiszem, hogy szeressen,

mert elvetette a gyász fehér fátylát

(hejh, szegény újra fölvenné szivessen)!

Kik példáját nézik, könnyen belátják

hogy milyen múló az asszony szerelme,

ha szem s tapintás föl nem szítja vágyát.

Pedig nem lesz oly díszesen temetve

a Milanót vezérlő viperával,

mint Gallura kakassával lehetne."

Szólt, s észrevettem, hogy a szeme rávall

a jogos hévre, amit szíve érez,

belső tüzének égve sugarával.

S én mohó szemem fölvetém az Éghez,

hol csillagai lassabban keringnek.

(mint küllő, hol közel a tengelyéhez.)

S vezérem szólt: "Szemed hová tekinget?"

"Ama három fényt nézem" - mondtam erre -

"hogy fényli át itteni sark-egünket."

S ő: "A négy fényes csillag már, amelyre

reggel figyeltél, leszállt odatúlra:

s ez újak jöttek ím a régi helyre."

Most félrevonva és hozzásimulva

szóla Sordello: "Nézd az ellenséget!"

s hogy merre nézzen, megmutatta ujja.

Amerre nem volt a völgy öle védett,

egy Kígyó látszott: ílyen adta hajdan

Évának a keserves eleséget.

Fű és virág között, baljós vonalban

csúszott, a nyelve visszanyalva folyton,

mosódni tán, hogy szebb legyen kinyaltan.

Nem láttam, s le sem írhatom, mi módon

mozdult, de láttam, hogy helyébül erre

kimozdult íme mindkét égi Sólyom,

zöld szárnyaikkal a leget seperve;

mit meghallván, a Kígyó tovasurrant,

s ők visszaszálltak az előbb helyre.

Az árny, ki előbb a Bíróhoz illant,

mikor az hítta, ezalatt csak engem

vizsgált, s a szeme másra rá se villant.

"Ha arra vágysz, hogy ne pislogva tengjen,

de leljen lámpád lelkedben olajra,

hogy lángja égig út-mutatva lengjen" -

kezdé - "ha tudsz a Magra völgyes alja

felől igaz hírt, oltsd a lelkem szomját:

lásd, egykor én nagy ember voltam arra,

és a nevem volt Malaspina Konrád,

fia a vénnek; családom imádtam,

s ez az imádás hányja itt le kormát."

"Ó," - mondtam - "én hazádat sohse láttam,

de van-e aki, - bármely föld lakója, -

nem tudna róla nagy Európában?

A hír, amely nevetek hordozója,

urával együtt zengi ama völgyet;

ki sohse volt ott, az is hallott róla.

S amint remélem látni még a Földet,

éppúgy hiszem, hogy kard- és erszény-adta

jó hírét törzsed el nem játssza többet.

Természet és Erkölcs úgy fölavatta,

hogy, hol mindenkit félrevitt a Rossz Fej,

maga nem nézett a gonosz utakra."

S ő: "Hétszer a Nap nem pihen a Kosjel

alatt ágyába, hol ez égi Lény

a Kos, négy lábbal nyujtózkodik most el:

s megéred, hogy ez a jó vélemény

nagyobb szögekkel lesz fejedbe verve,

mint mások szava, vagy akár enyém -

ha el nem akad a Végzetnek terve!"

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!