Purgatórium: Negyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A várakozás szikláján

Ha gyönyörűségtől vagy fájdalomtól,

mely egyik érzékünket megragadja,

lelkünk csak arra, csak az egyre gondol,

s egészen abba gyűlik öntudatja; -

s megbizonyul, mily tévedés a tétel,

mely elménk égő egységét tagadja.

S ha látás, hallás, vagy más észrevétel

eszed magába veszti: múl a perc,

s te mitse gondolsz az időnyi léttel:

mert más képesség, amivel figyelsz,

és újra más az értelem egésze:

ez rab, míg azzal szabad útra kelsz.

Van itt alkalmam ily elmélkedésre,

mert míg füleim ott ez árnyra lestek,

ötven fok volt a nap emelkedése

s észre se vettem; míg riadni kezdett

az egész csapat egy-huron-szökellő

ütemre szólva: "Itt, amit kerestek!"

A vincellér egy vasvillára tellő

tüskével nagyobb nyílást töm be sokszor

tolvaj ellen, ha tarkul már a szőllő,

mint az a rés, hol én s vezérem akkor

a szikla közé hágni, elbúcsúztunk,

magunk maradva, a szives csapattól.

Noliba szállnunk, San Leóba kúsznunk

könnyen lehet, vagy Bismantova-csúcsra,

gyalog - de itt szárny kelle, hogy kijussunk

- értem a vágy szárnyát - a hegyi útra;

azért követtem a Vezért, ki lámpa

volt lépteimnek és biztatni tudta.

Két fal közé szorultunk, hol haránt a

szirt meghasadt, és fogózva a parton

az út kéz és láb segélyét kivánta.

De mikor följutánk a sziklabalkon

partján a magas párkány peremére:

"Mester" - kérdém - "most útunk merre tartson?"

S ő: "Vigyázz, ne lépj egy lépést se félre,

csak tarts mögöttem, egyenest a hegynek,

míg nem találunk más okos vezérre!

Túl volt a csúcs már erején szemeknek,

s hágója hágóbb, mint kör centrumából

sugár-iránya egy fél körnegyednek.

S érezvén, hogy lábam lankadva lábol,

"Jó atyám" - kezdtem - "fordulj vissza percre,

mert elmaradok itt, magamba, távol."

"Fiam, csak addig vond magad!" - felelte

s egy kiugrást mutatott, mely e részen

az egész hegyet körben átölelte.

Úgy hatott reám szava, hogy merészen

fogóztam a nyomába, újra bízva,

míg lábam nem volt a kiszögelésen.

Ott ülni-csuklott térdeinknek izma;

s megtett utunkra néztünk, (napkeletre),

melyre örömmel néz mindenki vissza.

Szemem előbb a lapos partra vetve,

később a Napra emelém, csodálván,

hogy sugara bal oldalunkat verte.

Látta költőm, hogy nézek, mint a bálvány

a sugarakra s égi szekerükre,

hogy fénylenek, észak közt s köztem állván:

s szólt: "Ha Castor s Pollux, az égnek ikre,

volna a Nappal, amelynek sugárát

föl és le folyton forogtatja tükre:

a Medvékhez még közelebb csudálnád

az Állatövnek napsütötte részét,

ha el nem hagyta még a régi pályát.

Hogy ezt megértsd, a Földgolyó egészét

gondold magadban, s gondolj rá Sionra,

s e hegyig onnan képzeletbe' nézz szét:

lásd, mindkettőnek egy a horizontja,

de más a féltekéje; s így a pálya,

melyen kocsizni vész volt Phaetonra,

olyan, hogy kell, hogy ettől balra járja

a Napszekér, s amattól járja jobbra,

ha tiszta ésszel tekintesz reája."

"Mester, bizony, soha világosabbra

nem gyult fény bennem; most belátja elmém,

mely mostanig vakságnak vala rabja,

hogy mely Aequator a tudósok nyelvén,

és nap és tél közt örökös határ,

a közép kör a nagy forgások tervén

innen, mitőlünk, északtájon áll,

a mondtad okból; míg Palesztinától

azon égtájra, hol tanyáz a Nyár.

De tudni vágynám (ha semmise gátol

szólnod), meddig megyünk még? mert a csúcsra

szemem nem ér, mert födi sűrű fátyol."

És ő felelt: "Olyan e hegynek útja,

hogy itt lenn a láb csak kínlódva mászni,

de föllebb mind könnyebben hágni tudja.

Azért ha később meg fogod vigyázni,

hogy könnyül útad, s olyan könnyű lesz már,

mint lenn folyam sodrában csónakázni:

akkor, tudd meg, végéhez közelegsz már;

ott várhatod, hogy vágyad megpihenhet.

Ez mind igaz; s elég is legyen ez már!"

Amint szavát elmondta, közbe csengett

egy hang, közel: "Majd kényszerülsz te itten

előbb keresni pihenésben enyhet!

E hangra megfordultunk mindaketten,

s ím, feljebb egy nagy szikla nyúlt ki balra,

melyet még észre ő sem, én se vettem.

Odáig másztunk. S ott a sziklafalra

támaszkodott sok árnyalak az árnyban,

mint hanyagúl ha falnak dől a lajha.

S az egyik, fáradságtól haloványan

ült, s térde között, térdét átkarolva

nyugtatta fejét, mint valamely ágyban.

"Jó mester" - mondtam - "nézz ama Komolyra,

ki leglomhábban támasztja a sziklát,

mintha a Lustaság testvére volna!"

Szemét az árny fölveti erre, míg lát

kissé; de arcát nem mozdítja combján;

s szól: "Oly derék vagy? Fuss te a csucsig hát!"

Most ráismertem, hogy ki; s bárha tompán

szorúló mellel sebesen lihegtem,

nem tehetém hogy egyszer itt bolyongván,

hozzá ne lépjek. Most kényszeredetten

fejét emelte: "Jól láttad valóban," -

csufolt - "hogy balfelől jár a Nap itten?"

Lomha volt mozdulatban, kurta szóban;

hogy nékem kissé mosolyogni kellett.

"Már nem siratlak, ó, Belacqua!" - szóltam. -

"De mondd, mért ülsz ép itt a szikla mellett?

Tán vezetőt vársz? Vagy csupán a régi

nagy lomhaságod tiltja menni fellebb?"

"Testvér, mit érne itt fellebbre lépni?

Úgysem engedne vezeklésre mennem

Isten madara, ki a kaput védi.

Annyi évig kell, hogy az ég kerengjen

s én künn maradjak, mint amennyi évig

a jó sóhajok késtek élve bennem,

ha szent imák utamat nem segélik:

eleven kegyben élő szív imái:

mert más mit ér? nem hallatik az égig."

De már a Költő föllebb kezde hágni

s szólt: "Jőjj utánam! Már a Nap korongja

mindjárt a délkör tetején fog állni,

s az Éj, lábával, Maroccót tapodja!"

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!