Purgatórium: Második ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A mennyei révész

Elérte már a nap a horizontot,

melynek délkörén Jeruzsálem épül,

jegyezve ívén a legfelső pontot:

s az Éj - mely szembe forg - kikelt vizébül

Ganges folyónak, és vele a Mérleg,

amely fölérve kiesik kezébül;

s a Hajnal arca, mely piros-fehérnek

született, fonnyadván az égi tájon,

látszott már, ahol álltam, sárga-vénnek:

ott voltunk még a partmenti lapályon,

mint útas ember, ha, útján merengvén,

a lelke száll már, bár a teste álljon:

és íme, mintha, szürkület derengvén,

vörösen izzik Mars a sűrü ködbe,

a tenger színén, napnyugatra lengvén:

olyan fényt láttam a vizen kilökve

futni felénk (ó, csak majd újra lássam!):

nincs madár, melynek oly gyors volna röpte.

Szemem csak pillanatra függe máson

(költőmre néztem kérdve) s máris íme

dupla fényesség gyúlt, és nőtt csodássan.

S két nem-tudom-mi tűnt - fehér a színe -

föl kétfelől mellette, s harmadiknak

felelt aztán alább fényükre fénye.

S láttam, hogy Költőm némán nézi, mig csak

hogy a két első: szárny, ki nem világul;

ekkor fölismervén a szent ladiknak

kormányosát az Isten angyalául,

szólt: "Térdre! térdre! és két kezedet kösd

imára! Ily szolga szolgál ki mátul!

Nézd, hogy száll! megvet minden földi eszközt!

Evező nem kell néki, sem vitorla,

szárnyán kivül, ily messzi tengerek közt!

Nézd, egyenessen az egekbe tolja

örök tollát, a szeleket seperve;

s az nem hull, mint a földi szárnyak tolla."

Majd amint hozzánk mindinkább közelre

ért az isteni madár: nőtt a fénye,

s már több volt, mint hogy szemem elviselje:

azért leszegtem; s már a parthoz ére;

csónakja gyors volt, s ollyan könnyű, lenge.

hogy barázdát se vont a víz szinére.

Farán a Szent Révész alakja lenge;

(a Szentség jele homlokán vakító);

s több mint száz lélek ült zsufolva benne.

"In exitu Israel de Aegypto" -

egy hangon így mindnyájuk ajka zengett,

s tovább mint irja a zsoltáros író.

Akkor szent kereszt jelét vetve hintett

áldást reájuk; mire partra szöktek;

s ő gyorsan, mint jött, újra tovalengett.

Parton maradva, idegen nyüzsögtek

amazok, és mint aki csupa ujjat

lát maga körül, szerte nézelődtek.

Mindenfelé már nap nyilai hulltak,

melyek vadászva a Bakot lehajták

közepéről a mennyei azurnak,

midőn e nép felénk emelte arcát

és: "Mondjátok, ha tudtok róla" - kérlelt -

"merre érhetjük a hegyi ut alját?

S Vergiliusz szólt: "Járatosnak véltek

minket e tájon? Új táj ez minékünk:

vándorként értünk ide, mint ti értek.

Csak alig előbb volt, hogy ideértünk,

más úton, oly vad úton, mely után csak

játék lesz itt már szirtről-szirtre lépnünk."

Eközben mivel meglátták az árnyak

lélekzésemről, hogy még testben élek,

a bámulattól lettek haloványak;

s mint hirnök, aki olajággal tér meg,

vonzza a népet, hír hallója lenni,

(köré gyülnek, s tolongástól se félnek):

úgy csüggve arcomon ott valamennyi,

gyültek a boldog szellemek körém is,

szinte feledve tisztulásra menni.

S közelebb jutva, túl a többijén is,

átölelt egy, oly forrón, s nem kimérten,

hogy rábirt, hogy hasonlót tegyek én is.

Ó, hiu árnyak, csak látszatnyi létben!

Karommal őt háromszor átkaroltam,

s mindannyiszor csak ennen keblem értem.

A bámulattól én is sápadt voltam,

mire az árny mosolygott s visszalépett,

és én, követve, közelebb hatoltam.

Szelíden intve szólt, hogy állanék meg.

Ekkor megismervén: ki? - könyörögtem,

ne szánjon egy kis pihenőt s beszédet...

"Mint rég a romló testbe nyűgözötten" -

felelt - "ma úgy szeretlek oldozottan:

álljunk meg hát; - de merre jársz te itten?"

"Megyek, Casellám" - választ ígyen adtam -

"ahol vagyok, még egyszer újra lenni:

de téged máig mi gátolt utadban?"

Felelte: "Nincs rám sértő benne semmi,

hogy ki áthoz kit-mikor akar,

többször megtagadt csónakába venni,

mert néki mindent Igazság sugall;

de most fölveszi három hosszu hónap

óta, akit csak könyörögni hall.

Lelkemet is, mely, Tiberis folyónak

hol vize sóssá lesz, bolyongva várt már,

végre nyájassan fogadá a csónak

a toroknál, hova most visszaszállt már,

hol minden holtak együvé verődnek,

kivéve kiket acheróni gát vár."

S én: "Ha új törvény el nem vette tőled

szerelmes ének emlékét s hatalmát,

mely annyiszor hatott rám enyhitőleg:

egy dallal most is enyhülésre csalnád

lelkemet, mely mig így kell hogy cipeljem

vele e testet, nem leli nyugalmát!"

"A Szerelem, mely szólogat szivemben..."

kezdte, s úgy zengett drága dalolása,

hogy még visszhangzik édessége bennem.

Mi ketten s az ő valamennyi társa

hallgatva, boldog füleink betelltek,

mintha nem volna gondunk semmi másra.

Mind zengő hangján csüggtek és figyeltek;

mig az aggastyán szólt, a tisztes aggság

tekintélyével: "Mi lelt, lanyha lelkek?

Mely ácsorgás ez itten? mely hanyagság?

A hegyre már, a hályogot levetni,

mellyel látnotok Istent, tiltja vakság!"

Mint a galamb, ha magot csipegetni

sereglik szét a szérün, szinte kezdi

szokott begyeskedését elfeledni:

de ha valami akkor elijeszti,

fölrebben, s földön hagyja az ebédet,

mivel éhségét nagyobb gondba veszti:

úgy láttam én ott ez ujjonjött népet,

dalt abbahagyva, hegyi útra hágni,

(mint aki megy, s nem tudja, hova érhet):

és nem lassabban követtük nyomát mi.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!