Pokol: Harmincnegyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A Föld középpontja

"Vexilla regis prodeunt inferni

felénk: azért előre nézz, keresve" -

szólt mesterem - "ha fel tudnád ismerni."

Mint mikor vaskos pára lengedez le,

vagy féltekénk már elborúl az éjben,

malmot ha látsz szélben forogni messze:

egy oly alkotmányt akkor látni véltem,

s gondoltam, szorosan mögéje térek

vezéremnek: - más enyhhely nincs e szélben!

Oly helyen jártam - versbe venni félek -,

hol átlátszón, mint szálka az üvegben,

egészen jég alatt volt minden lélek;

s feküdt vagy állt, szobornál merevebben,

fejest vagy talpast, - s volt kinek a lába

arcához görbült, gyötrelmes ivekben.

Amint elértünk annyival alábbra,

hogy mesteremnek megmutatni tetszett

azt, aki a legszebb volt hajdanában,

elémbe állt és ilyen szóval edzett:

"Itt Dis és itt a hely, hol kell valóban,

hogy bátorsággal magadat övedzed."

Hogy lettem ekkor megdermedve szótlan,

megírnom, olvasó, hiába kéred,

mert kevés lenne azt megírni szóban.

Még nem halál, s már nem volt bennem élet;

értse, kiben van képzelet csirája,

hogy lelkem élet s halál közt mivé lett.

A borzasztó birodalom királya,

a jégben állt, kiütve fele mellet.

S több volnék én egy óriáshoz állva,

mint egy óriás volna karja mellett.

Számítsd ki hát, hogy ilyen taghoz illjen,

testének lenni mekkorának kellett!

Ha szép olyan volt, mint most rút amilyen,

s mégis Alkotóját bántotta bűne,

méltó, hogy minden rossz belőle keljen.

Ó, mily csodás volt, hogy előmbe tűne,

s megláttam három arcot, a fején;

egyik elől volt, vérvörös a színe.

A másik kettő válla tetején

nőtt ezzel össze, felezvén a vállat;

s egymással hátul, a taraj helyén.

S a jobb arc fehér, s sárga között állott,

s a bal, mint amily népek kóborolják

a földet, hol a Nilus völgynek árad.

S mindenik alatt két nagy szárny motollált,

amekkora illik ily nagy madárnak:

tengeren sem láttam még ily vitorlát.

S nem tollból vannak ám ezek a szárnyak:

bőregérszárnyak! - és csapkodja, rázza,

hogy három szelek tőlük szerteszállnak.

Ezektől jött fagy Kocitusz tavára;

s hat szemmel sír örökké, s három állon

csöpög le folyton könnye, s véres nyála.

És úgy zúz egy-egy bűnöst mind a három

száján fogával, mint tiló a kendert

gyötörve mind, hogy mind egyszerre fájjon.

És azt, ki elülső szájába hemperg,

fogánál jobban karma tépi, hátán

csontig olykor nyúzván a bűnös embert.

"Fenn akit legjobban gyötör a Sátán" -

Szólt költőm - "Júdás az Iskarióti.

Feje benn van, lába kilóg a száján.

A másik kettő, kiknek feje lóg ki:

az Brutus - a fekete szájból ez csügg,

ládd, hogy nyújtózik, nem tud szót se szólni.

Meg Cassius - nézd azt a vastag testüt.

De már az éj közelget; már mi mostan

mindent láttunk, utunkat újra kezdjük."

Amint kivánta, nyakába fogóztam,

és ő alkalmas helyen és időben,

mikor szétnyilt a Sátán szárnya hosszan,

megkapaszkodott a szőrös csipőben,

és így szállt, szőrről csipeszkedve szőrre,

a tömött szőr, s jég közt ereszkedőben.

Mikor ott voltunk, ahol a csipőre

forgó comb illik, csípő vastagába:

fáradtan és aggódva, útam őre

fejjel fordult oda, hol volt a lába,

és úgy fogózott, mint föl aki mászik,

azt hittem, visszamászunk kín honába.

"Ilyen lépcsőn megyünk már, jól vigyázz itt!"

szólt költőm, mint lankadt utas lihegve,

"ily út visz onnan, hol a Bűn tanyázik."

Aztán kilépett át egy szirtüregre,

és engemet leültetett a szélén,

s gonddal ő is mellém ereszkedett le.

Szemem most felvetettem, szinte félvén

látni, mint láttam Lucifert viszont, -

s láttam - lábával éghez evickélvén!

Hogy bámulást éreztem, és iszonyt,

gondolja, ki tudatlan most se tudja,

mily pontot hágtam át, és mily viszonyt.

"Talpra!" - szólt mesterem - "mert rossz az útja,

és hosszu még célunknak, és a nap már

pályáját harmadfél órája futja."

Szép padló, mint a palotás uraknál

nem volt itt: sem természetvájt üregnél

egyéb, rossz földnél, fénytelen falaknál.

"Mielőtt e mélységből kivezetnél" -

szóltam amint felszöktem talpra - "mester,

tévedés ellen néhány szót tehetnél:

A jég hová lett? S hogy fordult igy ez fel

lábbal az égnek? s a nap merre hágott,

hogy ily hamar hajnal cserélt az esttel?"

Azt hiszed, túl vagy még" - (szavamba vágott) -

"a centrumon, hol szőrén kézre fogtam

a férget, mely lyukasztja e világot?

Túl voltál, amíg lefelé mozogtam;

de fordúlván a ponton áthatoltál,

mely felé minden súly hull, mindenhonnan.

S már a másik félgömbön, szembe voltál

azzal, melyre a Nagy Száraz födélt

borít, amelynek csúcsa volt az oltár,

hol halt, ki bűntelen foganva élt,

S a Judeccának ép e kis köröcske

felel meg, melybe most a lábad ért.

Reggel van itt, amikor ott tul este. -

Ez meg, akinek lépcsőnk lett a szőre,

csak úgy áll, mint előbb állt, megszögezve.

Ez oldalon bukott az égből ő le;

s a kontinens, mely előbb itt terült el,

féltében tenger alá bújt előle,

és a mi féltekénkre menekült fel;

s ami maradt, tán őt kerülni hagyta,

üreggé e helyet, és hegynek ült fel."

Egy barlang száll itt kifelé haladva,

még oly mély, mint e sírja Belzebubnak.

Nem látható, de hanggal tudtul adja

egy csermely, melynek habjai lezúgnak

a szirtnek e mély magavájta résén;

s kigyózván nagy lejtője nincs ez útnak.

E titkos úton át a mester és én

visszaindultunk világos világba;

s a pihenésre gondolni se késvén,

kusztunk föl, ő elől és én nyomába,

míg a sok szépből, melyet az ég hordoz

láttam egynémit, egy kis karikába:

és így jutottunk ki a csillagokhoz.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!