Pokol: Harminckettedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A Pokol fenekén

Ha volna rímem, olyan durva, vak,

hogy megfeleljen e gonosz veremnek,

melynek a többi szikla hídja csak,

bővebb levét préselném szellememnek,

de mert szavam nem tud rekedve nyögni,

csak félelemmel fogok énekemnek.

Mert a világ mélyét rímekbe kötni

csacsogó nyelvnek nem való, sem annak,

ki csak papát, mamát képes gügyögni.

De hogy a tény feleljen meg szavamnak,

segítsenek a nők, kik Théba várat

emelni segítettek Amphionnak.

Ó, Nép, mely mindennél lejjebbre szállott!

olyan helyen vagy, melyről szólni is rossz,

mért nem lettél inkább juh, kecske, állat!

Mikor a Kút mélyén voltunk, az izmos

lábnál, mi csöppek: a magasba néztem,

a Kút falára, melytől mélye titkos.

De költőm így szólt: "Vigyázz a menésben,

és hogy szegény testvéreid fejére

ne lépjen lábad, tartsad mindig észben."

Csak ekkor néztem a lábam elé le,

s egy tavat láttam, mely befagyva mélyen,

nem mint víz, hanem mint üveg fehérle.

Sohasem fagy be ily vastagra télen

Ausztriában sem a Duna kérge,

sem zord honában a Don ily fehéren.

S bár Támberlic hegy esne rá e jégre

szélén: akkor se mondaná hogy: krikk!

bár Pietrapana is rádőlne végre.

Mint béka orrát ha kidugja víg

koakxozással, mikor a parasztlány

már a kalászszedésről álmodik:

ugy addig, hol a szégyen ült az arcán,

száz fej kékült ki, s kelepelt fogával,

a többi részét jég alatt fagyasztván.

Lefelé fordul mindegyik nyakával;

és mindegyiknek ajka a hidegre,

és síró szeme a kinokra rávall.

S megláttam, amint néztem e fejekre,

kettőt, egymást érintve oly szorossan,

hogy össze volt a fürtjük keveredve.

"Mondjátok, bús szorongók, hadd tudhassam,

kik vagytok?" - szóltam, s ők felém emelték

fejüket, nyakban felgörbítve lassan.

S egy percre könnyüket arcukra ejték

eddig csak bellül nedves szemeik,

míg a fagy ujjai bereteszelték,

(vaskapocs így fát fához nem szorít);

s erre mint két kemény csőr, összekoppan

a két fej, melyet a düh elborít.

S egy másik, kinek arca fel se bukkan,

(füle lefagyott üres helye kék folt):

"Mit nézel, mint a tükröt?" - szól unottan. -

"De ha kívánod tudni, ki e két holt:

a föld, honnan Bisenzo völgynek árad,

egykor Alberto apjuké, s övék volt.

Testvérek, s ha még egy ily szörnyü párat

keres valaki, méltót, jégbe hűtni:

egész Kainán át hiába fárad.

Nem, az se méltóbb, kinek általütni

szivét s árnyát egyszerre tudta Ártur;

Focaccia sem; sem az, ki szemlesütni

itt mellettem tanul, s elzár a tájtul:

ő Sassol Mascheroni; és ha toszkán

vagy, ismered: kiáll a jégből álltul.

De tudd meg, hogy ne faggass többet osztán,

hogy én vagyok Camiscion Pazzi; várom

Carlint, hogy mentse bűnöm, ráfokozván."

S száz arcot láttam még e síma tájon,

fagytól lilán; hogy sohasem mehettem,

azóta sem, jég tükrén, úgy utálom.

S míg így csuszongtunk a középre ketten,

ahol minden súly összegyűl az aljban,

és én remegtem az örök hidegben:

végzet volt? véletlen? vagy úgy akartam?

már nem tudom; de járva a fejek közt,

lábammal megbotlottam egyik arcban.

Kiáltott: "Mért tiporsz e bús sereg közt?

És mért tiporsz engem, ha Montaperti

bosszúja nem nyert benned újra eszközt?"

És én: "Ó, mester, várj itt, míg kifejti

e szellem azt, amért gyötör a kétség;

aztán kedved szerint fogok sietni."

És ő megállt; s én szóltam a sötétség

fiához: "Ki vagy itt e jégverembe

te, ki nagyot zúgsz, bár kicsiny a vétség?"

"Ki vagy te, aki mást így rúgva szembe,

sétálsz keresztül" - felelt - "Antenórán:

rugásod élőtől se volna gyenge."

"Én élek" - szóltam - "és még jöhet órám,

hogy híressé tehetlek, ha kivánod,

neved sok híresség közé beróván."

Felelt: "Én ép ellenkezőt kivánok:

eredj el innen, többet ne zavarj már!

Nem kell hizelgés Kocitusz tavának!"

Ekkor megfogtam, lehajolva, hajánál,

s szóltam: "Mondd meg a nevedet, különben

fejedben nem marad egy árva hajszál."

"S ha egy hajszál sem marad is fejemben,

nem mondom meg" - szólt - "ki vagyok, sem arcom

föl nem vetem, hogy tudnál látni szemben."

S haját már ujjam közt csavarva tartom;

ugatott, s arcát jégre lapitotta,

s már több csombókot kitépett a markom,

mikor egy másik: "Mi bajod te, Bocca?

Ugatsz? Nem elég hogy fogat csikorgatsz?

Mi ördög lelt már?" - így kiált dohogva.

"Most már csak hallgass" - mondtam - "bárha hallgatsz

gaz áruló! hazádba (szégyenedre)

viszek igaz hírt: attól nyugton alhatsz!"

"Hazudd azt ott fönn, ami jut eszedbe!

De ha meglátod még édes hazádat,

erről is szólj, kinek úgy pereg a nyelve.

Bezzeg siratja a francia sápot.

Elmondhatod: Láttam Duéra lelkét,

hol a hűsben az árnyak hada sápad.

És ha kérdeznék, kiket rejt e hely még:

Beccheria van épen oldaladnál,

kinek nyakát Firenzében leszelték.

Gianni del Soldanier is jég alatt áll,

s Ganello, s Tribaldello, ki kitárta

Faenzát, mikor az őrség aludt már."

De mehetünk már, a végét be se várva.

S két fejet láttunk, egy lyukban: az egyik

fej a másikra kalapot csinálva.

És mint kenyerét a legéhesebbik

koldus ha rágná: ez úgy rágta társát

nyakban, hol az agy a gerincre fekszik.

Tideusz mérges fogai se vásták

Menalippusz koponyáját vadabbul,

mint ez annak tarkóját és mi-mását.

"Ó, te, ki megmutatod, már rutabbul

nem is lehetne dühödet" - kiálték -

"mondd meg, mért teszed, és mi hasznod abbul?

Mert ha okod van rá, s mert puszta játék

haragod: mondd meg, és ha visszatérek,

meghálálom neked, keserü árnyék,

ha nem szárad ki, amivel beszélek."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!