|
|||
|
Tartalom: "Isteni színjáték" Az óriás kezében Igy a nyelv, amely rajtam sebet ejtett, befestve szégyen biborával arcom, újra balzsamot adni nem felejtett: mint, mondják, Achilles dsidája harcon sebet osztott, de második ütéssel, enyhíteni tudott a fájó karcon. Igy fordítottunk hátat megvetéssel a ronda völgynek, és mentünk a parton nem zavarva egymást beszélgetéssel. Nem volt itt éj, se nap, csak örök alkony. Szemem keveset láthatott előre, de egy kürtszót hallottam szörnyü hangon, hogy a mennydörgés rekedt lenne tőle: s szememet arra vonta ez a kürtjel, ahonnan gondolám, hogy hangja jőne. Mikor a frank gyászos harcban terült el, s Nagy Károly elveszíté szent hadát, Róland sem búgott ilyen szörnyü kürttel. S még nem soká néztem az éjszakát, hát mintha arra sok nagy tornyot látnék, s kérdém: "Milyen város van odaát?" "Mivelhogy szemed e homályon át még nem ér oly messzeségig" - szólt a Mester - "amit látsz, csak káprázat, csalfa játék. S meglátd, ha ott léssz majd, hogy földi testtel járók szeme messziről mint csalódik: azért kilépni egy kicsit ne restelj!" Aztán keze kezembe kapcsolódik, s szó: "Hogy a hamis kép után ne lássad különösnek, feltárom a valódit. Nem tornyok azok, hanem óriáshad: körben állnak a kútban, s köldökig nyúl testük ki, mélyéből a kútnyilásnak." Mintha a köd halkan oszolva ritkul, a szem csak lassan tudja megítélni páráin által, hogy mi rejtezik túl: úgy én, átfúrva ezt a vastag éji leget, s a parthoz közeledve jobban, csalódni szünvén, kezdtem íme félni. Mivel mint Montereggion csúcs ahogy van nagy tornyok koszorújával körözve: úgy tornyosodtak a nagy Kútból ottan, féltesttel körben kinyúlva fölötte az iszonyú Gigászok, kiket égből Juppiter most is fenyeget dörögve. S egynek már arcát láttam a sötétből, s vállát és mellét, s hasa nagy darabját, s a karját, mely lecsüggve kétfelé dől. A természet jól teszi, hogy manapság ily ekzekútort Marsnak már nem alkot, s ily állatnak ki hagyta veszni magvát. Mert aki megfontolja jól a dolgot, megérti, hogy bálnát ily szörnyü hadnál, s elefántot alkotni jobbnak tartott: mert hol az erő s a rosszakarat már megvan, s hozzájő még az ész s okosság, az ellen aztán hasztalan víhatnál! Olyannak láttam arca szélét s hosszát, (s ahhoz arányban van a többi tagja), mint Róma óriás fenyőtobozzát. S igy a kútpart fölött, mely lenn takarta kötényként testét, annyi még kirémlik, hogy egy a másikát vállára tartva, három friz legény sem érne fejéig, mert harminc araszt lehetett számlálni övtől a köpenykapcsolás helyéig. "Ráfel mái ámech izábi álmi" - vad szájjal, melyhez lágyabb hangu ének nem illett, ekképp kezdett kiabálni. S Vezérem így szólt hozzá: "Balga lélek, maradj csak a kürtödnél: abba fujjad, ha elfog haragod, vagy szenvedélyed. Keresd nyakadnál, s megtalálja ujjad a nagy hangszert, mely abroncsozza melled ó, zavart szellem! s melyen lóg, a szíjat!" "Magát árulja el, csak jól figyeljed" - szólt hozzám most - "Nimród! az ő hibája, hogy a föld nem maradt meg egy nyelv mellett! Hagyjuk el őt, ne beszéljünk hiába! mert néki minden nyelv oly érthetetlen, mint másnak az övé: csak jár a szája! Tovább indult, és én mögötte mentem balra fordulva: és egy nyíllövésre másik nagyobb s vadabb gigászra leltem. Én nem tudom, ki képes ily kötésre, de meg volt kötve, bal karja előre, jobb karja meg a hát felőli részre, egy lánccal, amely nyakától lejőve testén kigyózott és azon a részen, amely látszott, öt gyűrű tellt belőle. "Ez volt a gőgös, aki oly merészen Juppiter ellen erejét próbálta: ez bűne", - szólt Vezérem, intve, nézzem. "A neve Ephialtes. Ő csinálta a lázadást, s isteneket ijesztett karjával, mely most is le van kötve hátra." És akkor én ilyen kérdésbe kezdek: "Hallottam szertelen Briareusról: kérlek, ha lehet, hadd láthassam ezt meg." Mire ő: "Majd meglátod Anteust" - szól - "ki közel van, beszél, és láncolatlan, s a kútfenékre tesz e parti csucsról. Kit látni kívánsz sokkal távolabb van és meg van kötve, és ehhez hasonlit csakhogy vadabb még ennél arculatban." Földrengés, melytől minden összeomlik, nem ráz meg tornyot úgy, mint e szavaktól Ephialtes fejtől meginga combig. Mindjárt meghalok, azt gondoltam akkor: és ha nem látom, hogy meg van kötözve, meghaltam volna már a gondolattól. "De mi tovább mentünk, elérve közbe Anteust, aki úgy állt a gödörben, hogy fej nélkül öt singre nyúlt ki törzse. "Ó, te, kinek keze a véres völgyben, hol Scipiónak neve tündökölt, s Hannibál hada futott összetörten, ezer oroszlánt prédakép megölt; s ki ha ott lettél volna, hol fivérid küzdöttek, van ki hiszi, hogy a Föld fiai a nagy győzelmet megérik: ne vess meg, tégy le minket Kocitushoz, hol szörnyü víze befagyott a mélyig. Ne küldj Tiphoüshoz, se Titiushoz! hajolj le; mert társam meg tudja tenni, amit kérhet egy pokolbéli bús rossz. Ne fintorogj: mert híred tudja vinni, mert él még, és még hosszu élet várja, ha Ég idő előtt nem fogja híni." Igy szól Vezérem; s az kezét kitárja, s megfogja őt e kézzel, melyet egykor oly dühhel kulcsolt Herkules nyakára. S magát a nagy kézben érezve ekkor költőm átfont, kettőnkből kötve nem-tág gombolyagot: "Fogózz nyakamba meg jól!" Mint amilyennek látni Garisendát, hajlása alatt állva, ha fölötte egy felhő, hajlásával szembe ment át: olyannak látszott Anteus a ködbe hajolva mélyen, és annyira szörnyen, hogy jobb szerettem volna futni szökve. De lágyan tett le a fenékre, könnyen, hol Lucifer és Judás bűne kárhoz, s aztán a fejét fölemelve fennen, fölnyúlott újra, mint hajón az árbóc.
Tartalom: "Isteni színjáték" Letöltés: "Isteni színjáték" Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія. Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|