|
|||
|
Tartalom: "Isteni színjáték" A rühösök A sok sebnek, a sebhedt sokaságnak láttán szemeim úgy megrészegedtek, hogy csak pihenni és csak sírni vágytak. De költőm szólt: "Mi baja a szemednek? hogy oly merően mélyed a bugyorba láttára e bús, nyomorék seregnek? Nem tetted ezt ennyire más pokolba. Tudd meg: e völgy huszonkét hosszu mérföld - minden lakóját vágynád látni sorba? S lábunk alatt mutatja már a félkört a hold, - és időnk szűken van kimérve: sok látnivalót rejt még ez a mély föld." "Ha tudnád" - szóltam, elnézést remélve - "az okát, hogy mért néztem úgy, megállva, tán megengednéd enyhébben ítélve." De ő már indult, s én nyomába járva, mikor vezérem készült már felelni, még hozzátettem: "Hol a szirten állva, a sziklavölgybe úgy láttál figyelni, alkalmasint egy rokonom siratja a bűnt, mely itt gyümölcsét fájva termi." És mesterem szólt: "Ne búsulj miatta! Gondolatod ne csüggjön egyre jajján: maradjon ő, nézz már te más alakra, mert láttam őt imént a hídnak alján reád mutatni, fenyegetve ujja, s Geri del Bellót megnevezni hallám. De te arra figyeltél, aki úra volt Altaforte várnak hajdanában, és rá se néztél, és így ment el újra." "Ó, mester, nem akadt a nagy családban, ki erőszakos tettét megboszúlja, azok közt, kiknek, bús gyalázatában osztozni illik: ez talán a búja, ezért hagyott el szótlan megvetéssel, s ez még nagyobb részvétre hangol újra." Odáig értünk ily beszélgetéssel, ahol az új völgy látszik már a hidrul, de fenékig nem látsz, csak ködbe nézel. És Rondabugyrod összes bugyrain túl értünk utolsó klastromudvarához, ahol a kínos szerzet körbeindul, hol ezerféle jaj nyila csatároz mérgezett részvét éles vashegyével, s az ujj magától nyúl a fül lyukához. Amily nyögés volna, ha nyári hévvel Sardinia, Maremma s Chiana völgye minden kórháza minden betegével bezsúfolódna egyetlen gödörbe: olyan volt itt, s mintha rohadt tagokból szállna, az orrot olyan bűz gyötörte. Akkor a híddá nyúló sziklafokról leszálltunk az utolsó partra, balra, s gyenge szemem csak onnan láthatott jól a hamisítók hadára, az aljra, kiket itt iktat a nagy Úr cseléde, a csalhatatlan Igazság hatalma. Nem hiszem, hogy látott Aegina népe ennyi nyavalyát, mikor oly utálat, oly rémes sok dögpára szállt a légbe, hogy a kis féregig le minden állat, a szörnyű pestis által érte vesztét; s aztán új néppé hangyák raja válott, mint régi költők bizton feljegyezték: ahány raj lélek e vak völgyi kutat kerülte, lankatag vonszolva testét. És egymás testén kúsztak át e rútak hason és háton; s némelyik közöttük négykézláb mászta a keserves útat. Lépésben mentünk szótlan fölöttük, s a népet, mely lenn földre betegedve lábán sem állt már, szemünkkel követtük. S mint tégely tégelyt, tűzön melegedve, ült kettő köztük egymást támogatva, tetőtől talpig kosszal pettyegetve. S nem láttam még, hogy oly gyorsan vakarna lovat lovászfiú, kit vár az úra, vagy ki már álmos, aludni akarna: mint ezek testén ahogyan vadúla körmük marása, fokozódva dühhel, a viszketésre mely nem csillapúla. És úgy birkóztak körmeik a rühhel, mintha szakács késsel kaparna pontyot, vagy más halat, min legnagyobb a pikkely. "Ó, te ki bőröd így vakarva bontod, s feszítő fogót csinálsz ujjaidból" - költőm egyikhez ily szavakat mondott - "felelj, akad-e latin ember itt, hol ti nyögtök? Felelj, ha örök időkig sohsem kívánsz kikopni karmaidból." "Én s ez, ki itt rohadva fészkelődik, latinok vagyunk ketten" - mondta sírva. - "De te ki vagy, ki itt ezzel törődik?" "Ez itt" - felelt - "ki még nem szállt a sírba, kisérem körről-körre, megmutatni neki e sok kínt, melynek nincsen írja." Akkor megszüntek egymást támogatni, s reszketve felém vánszorogtak ők is, és mind, aki a szót el tudta kapni. De közelebb jött hozzám Vezetőm is s szólt: "Kérdezd, amit vágysz kitudni tőle!" és én elkezdtem, látva, hogyan őriz: "Ha nem kívánod, hogy tetteid őre, emléked", - szóltam - "a földről kivesszen, hanem hogy éljen ott még sok időre: ki vagy, kifia? valld meg ezt szivessen! Büntetésednek undok, csunya volta a vallomástól vissza ne ijesszen." "Arezzóban születtem" - válaszolta - "Siénai Albert máglyára külde, de más vitt tűzbe, és más vitt pokolba. Tréfáltam egyszer vele, hogy röpülve fel tudnék szállni levegőbe szárnnyal. Kiváncsi volt, s esze csöppet se fürge; látni kivánt ezzel a tudománnyal, s mert Daedalus nem voltam, lassú tűzben égettetett meg a gyámapja által. De jaj, csaló alchimiát is űztem, s Minos, a csalhatatlan, im mivé tett! utolsó bugyorban rohadni bűzben!" S költőmhöz én: "Láttál oly balga népet, s nevetségesset, mint Siéna népe? A francia még nyomába se léphet." S a másik poklos szavamat megértve, ekkép felelt: "Kivéve persze Striccát, ki költekezni olyan szépen érte, és Niccolót, ki messze keletig járt, csakhogy átültethesse honni kertbe, a szegfüszeg füszernek drága titkát, s a finom bandát, melyben játszva verte el Caccia szőllejét, s nagy erdeit, és Abbagliatóo élcét szórta szerte. De ha kérded, ki jár kezedre itt Siéna ellen, megfelel tenéked arcom, csak élesítsed szemeid, s Capocchiót meglátod, hogy mivé lett. Alchimiával érceket koholtam emlékezhetsz, ha jól sejtem kiléted, a természetnek mily hű majma voltam."
Tartalom: "Isteni színjáték" Letöltés: "Isteni színjáték" Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія. Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|