Pokol: Huszonhetedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Szent Ferenc és az ördög

Már egyenes volt és megint a régi

s néma a láng és már távozni kezdett,

mert édes Költőm megengedte néki;

midőn egy másik, mely mögötte rezgett,

zavaros hangot bocsátván ki felső

végén, minden szemet magára vesztett.

Mint Sicilia ökre, melynek első

bőgése méltán lett nyögése annak,

kinek kezében mintázta a véső,

bőgött hangjával a boldogtalannak

úgy, hogy elhitted volna, mint az Irást,

hogy réz bár, rémes fajdalmai vannak:

úgy ennek hangja sem utat, se nyílást

egy jó darabig nem lelvén a tűztül,

a láng nyelvére fordítá a sírást.

Hanem miután a csucsán keresztül

útját találja: épolyan ütemmel

rezgeti csúcsát, mint a nyelve rezdül,

és szól: "Te, kit megszólítok tüzemmel

s ki társamhoz imént lombardi szóval

mondtad, hogy: Többet nem zavarlak; menj el,

bár lelkem hozzád kissé késve szólal:

én nem sajnálok szólni lángon át,

te se sajnálj szólni a lángolóval!

Ha csak most buktál a nagy árkon át

e vak világba, elhagyván a drága

latin földet, bűneim otthonát:

mondd: béke lakja, vagy a harcok átka

Romagnát: ott születtem Urbinónál,

hol bércből magát Tiberis kivágja."

Figyeltem még, bár elnémult a szó már,

de megérintett ujja a Vezérnek:

"Beszélj te, mert ez hazádból való már."

S én elkészítve már, hogy mit beszéljek,

szavam halasztás nélkül, hirtelen folyt:

"Ó, te ott lenn, te tűz takarta lélek,

a te Romagnád nincs és sohasem volt

harc nélkül a tirannusok szivében:

de mikor elhagytam, nyílt harca nem folyt.

Ravenna áll ma is, mint álla régen.

Polenta sassa úgy megfészkel ottan,

hogy szárnya Cerviát megvédi szépen.

A város, mely megállt nehéz napokban,

s hegyet rakott francia harcosokból,

zöld karmok oltalmában ül nyugodtan.

Verucchiói ifjú s agg komondor

a díszes pár, mely Montagnát megölte,

fogát még most is vicsorítja sokszor.

Santerno tája és Lamone földje

oroszlánkölyök tart fehér mezőben,

de pártja színét egyre váltja kölyke.

S a város, amely Savio vizében

tükröz, úgy lebeg szolgaság s szabadság

között, mint sík és hegy között középen.

De most már kérlek, mondd el, hogy ki vagy hát,

ne légy fukarabb másnál, ha kivánod,

hogy neved ott fönn hír nélkül ne hagyják."

És ekkor sírni hallottam a lángot

a maga módján, s így beszélt a lélek,

míg tüze csücske ide-s-tovarángott:

"Ha azt hinném, hogy olyannal beszélek,

ki földre megy még: volna jó okom rá,

hogy lángom többet moccantani féljek.

De mert tudom, hogy nincs mi visszavonná,

ki egyszer itt van: szólok íme bátran,

mert szóm nem válhatik gyalázatommá.

Én harcos voltam és csuhában jártam,

így vélve jóvá tenni a hibákat.

S nem is csalódom abban, amit vártam,

ha nincs a Nagy Pap (verje meg az átok!)

ki régi bűnbe lelkem visszavonta

hogyan és quare: azonnal belátod.

Míg öltözve valék a húsba-csontba,

melyet anyám adott reám, nem éltem

oroszlánmódra, hanem rókamódra.

Minden lyukakba rejtekútra tértem,

mint aki minden ravaszsághoz ért,

hogy világhírt hozott rám e nagy érdem.

De amikor már a vénség elért,

mikor a vitorlát bevonni illik

s összegöngyölni a hajókötélt,

mikor undort kelt, ami máskor izlik,

jaj, gyónni, bánni kezdem, azt remélve,

hogy még előttem üdv kapúja nyílik.

De az új Farizéusok vezére,

ki Laterán körül indíta harcot,

(s nem a zsidóra, nem a szaracénre,

hanem keresztények ellen viharzott,

kik szultán földjén nem kufárkodának,

és Acri várból egy sem hajta sarcot)

nem tekintette nagy hivatalának

szentségét és a szent övet se rajtam,

melytől ki hordja, gyakran lesz soványabb

hanem, mint Konstantinus kérte hajdan

Szoraktéról Szilvesztert, hogy a leprát

űzze el tőle: engem kért a bajban,

hogy gyógyítsam meg lázas gőgje poklát:

tanácsot kért tőlem; de én nem adtam,

mert szava mintegy részegségben ugrált.

Akkor így szólt: »Bűntől ne félj miattam;

vedd úgy, ha nékem Praenestét lerontod,

a feloldozást előre megadtam.

Hatalmam van - ne légyen semmi gondod -

egeket nyitni s csukni; mert kezemben

a két kulcs, melyről elődöm lemondott.«

És győztek súlyos érvei szememben

s amikor láttam, hogy hallgatni rosszabb,

így szóltam: »Atyám, mert feloldasz engem

a kíntól, amit szavam bűne hozhat:

ha győzni akarsz a pápai székben,

igérj nekik jót, tégy velük gonoszat!« -

S jött Szent Ferenc, mikor meghaltam, értem,

de jött egyúttal, s szólott egy sötét

angyal: »Ne vidd el, nincsen helye égben;

szolgáim közt készítem örökét

s mióta adta a hamis tanácsot,

azóta folyton fogom üstökét.

Mert, hol nincs bánat, nincs feloldozás ott

és, aki bűnt bán és tesz egyidőben,

önönmagának ellenmond a vásott.«

Ó, jaj nekem! hogy sírtam vergelődtem,

mikor megfogott s szólt: »Tán azt se vélted,

hogy tellik ez a kis logika tőlem?«

Minoszhoz vitt; és ez a Nagy Kisértet

kemény háta körül nyolcszor csavarta

farkát s ajkába harapván a mérget,

szólt: »Tűzköpenybe való ez a fajta!«

Azóta járok itt s ezernyi jajjal

vert meg, ki e tüzet nyakamba varrta."

Igy végezé szavát és mély sohajjal

eltávozott a láng, ingatva zordul

hegyes taréját, és ment, küzdve, bajjal...

S én Költőmet, látván, hogy arra fordul,

követtem hátára a sziklalapnak,

mely híd a bugyron, hol - bünükre zsoldul -

akik szelet vetnek, vihart aratnak.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!