Pokol: Huszonharmadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Az ólomcsuhások

Némán, magunk, elhagyva társaságot

előttem ő, és én mögötte mentem,

mint ahogy járnak kolduló barátok.

Aesopusnak meséje járt eszemben:

A béka és az egér; e furcsa párharc

emlékeztetett erre nagyon engem.

Mert talán több különbséget találhatsz

eb és kutya közt, mint, jól összemérve,

e két történet közt találni várhatsz.

És gondolat gondolatot cserélve

ebből egy olyan eszme született meg,

hogy félelmemet megduplázta érve.

Mert így tűnődtem: "Lám ez ördögöknek

mi okoztuk a csúfot és nagy bajt

s hiszem, hogy érte ugyancsak dühödnek.

S ha rossz szívükhöz járul a harag majd,

kegyetlenebbül fognak ránk zudulni,

mint a vadász kutyája, ha nyulat hajt."

S már érzem fürtöm ég felé tolulni

féltemben, és fülelve hátrahajlom

és szólok: "Mester, nem jó volna bújni

mind a kettőnknek? Rettegek, ha valjon

a Rondakörmök hada nem-e kerget?

Annyira képzelem, hogy szinte hallom!

"Hogyha tükörből volnék" - így felelt meg -

"nem tükrözhetném jobban testi képed,

mint most, lelkemmel, tükrözöm a lelked.

Mert gondolatod az imént belépett

gondolataim házába rokonként

s egy akarattal velük frigyre lépett.

Azért, ha e part lejtőzik fokonként

a képzelt hajszát elkerülni véled

ez új bugyorba itt, leszállok önként."

Még e tanácsnak végéhez sem érhet,

hát szárnyat tárva jönnek ám előre

elfogni minket - jaj mindjárt elérnek!

Karjába vont most útam vezetője,

mint az anya, ha zajra ébred éjjel

és lángot lát felcsapni testőre,

fogja fiát, fut, dacol a veszéllyel,

csak róla gondoskodik, nem magárul,

egy ingbe' van, mindene szerteszéjjel,

úgy szállott le a sziklapart nyakárul

költőm, kézzel kapaszkodván a kőbe,

hol már a mélység másik bugyra tárul.

Malomnak hajtván kerekét előre,

nem hull gyorsabban hulló víz futása,

amikor már-már a lapátig jő le,

mint mesterem szállt le a szirtnyilásba

oly gonddal fogva engem kebelére,

minthogyha a fia volnék, nem a társa.

S még a fenékig lábával sem ére,

már a parton láttam az üldözőket

fölöttünk; de ő nem gondolt veszélyre,

mert a Gondviselés, mely őrül őket

az ötödik bugyorba állította,

nem tűri, hogy elhagyják e tetőket. -

Lenn festett arcu népség vánszorogta

körül a völgyet, kerülvén a gátat

s kínját leverve, lankatag zokogta.

Csuhát viseltek, olyatén kabátot,

s alacsony csuklyát, jól lehúzva szemre,

mint Clunyban viselnek a barátok.

S kívül vakító volt e nép köpenyje

aranyozástul; bellül súlyos ólom:

Frigyes csuhája ehhez szalma lenne.

Ó, bús nép, kit ez örök takaró nyom! -

Mi a bugyorban balra kanyarodtunk

függvén szemünk e nyomorult sirókon

s hozzájuk képest, mondhatnám, futottunk.

Súlyukkal úgy tipegtek, hogy mi minden

lépésnél újabb pár mellé jutottunk.

És én, míg síró sorukat tekintem:

"Nézz körül, Mester, hátha szemed lelhet

hirest vagy ismerőset szemeimben."

És egy, ki érté a toszkáni nyelvet

mögöttünk: "Lassan lépjetek!" - kiált már -

"Te, aki itt nem jársz, nem viselve terhet,

tán tőlem kapod meg, amit kivántál."

S szól költőm hátranézve: "Várd meg őket

és lépést tartva, vélük egyiránt járj!"

S láttam, hogy két árny sietést erőtet

mögöttünk, arcon s lélekben; de terhük

s a szűk út késlelé a sietőket.

Amint elérnek, szemük rajtam elcsügg,

összenéznek, mint valamely csodára

s egymáshoz szólnak - szótalan figyeljük -:

"Ez élni látszik: lélegzik a szája!

de ha nem él, mily privilégiumban

jött miközénk, hogy nincs nehéz csuhája?"

S szóltak hozzám: "Ne vess meg régi búnkban,

mondd meg, ki vagy, toszkán, te ritka vendég

e bús hipokrita-kollégiumban!"

"Ott voltam gyermek és ifjú növendék

a nagy városban, szép Arnó folyónál

s a testtel jöttem, melyben jártam mindég.

De ti ki vagytok, kiknek könyfolyó száll

az arcotokra; s mily kín rajta, kérlek,

amely fölírva olyan láthatón áll?"

Felelt: "Ha már kivánod, hogy beszéljek,

e sárga csuha rajtunk ólom-átok

és már a súlytól csikorog a mérleg.

Bolognaiak voltunk, vig barátok,

én Catalano, ez meg Loderingo,

kiket birónak meghivott hazátok,

mint szoktak élni pártokhoz nem ingó

messziről-hívott békítő biróval; -

hogy mit tettünk, mutatja még Gardingo."

"Barátok!" - kezdtem - "bűnötök..." S a szóval

itt megakadtam, meglátván a földön

letűzve valakit három karóval,

aki amint felnéz, testére görcs jön

és ezer sóhaj lengeti szakállát

és Catalano fráter mondja rögtön:

"Ez, kinek kínját szemeid csodálják,

farizéusok közt javalltá hitlen

a nép javáért egy ember halálát.

Keresztben fekszik az uton mezitlen,

mint látod; s e csuhások megtapossák,

mert minden súlyt kell érezni itt lenn.

És épilyen kin sújtja az apósát

s vele mindenkit a zsinagógábul,

mely konkolyt hintett buzádba, zsidóság!"

Láttam, hogy Vergiliusz, közbe, bámul

azon ki e Nagy Számüzés helyében

így van keresztre feszítve csunyául.

S aztán a fráterhez fordult eképpen:

"Ha elbeszélni nektek tiltva nincsen,

van-é kijárás e völgy jobbfelében,

kérlek szavatok ahhoz útba intsen,

hogy hozzá ne kelljen fordulnom újra

egy szurkos angyalhoz, hogy átsegítsen."

Szólt: "Közelebb van, mintsem véled, útja

egy hídnak, mely a külső körből indul

és mind e völgyet végigmetszve futja,

csakhogy itt el van törve, közepin túl,

de romja széthever a sziklabordán

s tán lépcsőt nyújt, mely kivezet e kínbul."

S felelt Vezérem a fejét lehajtván:

"Csalt hát az ördög, kinek szörnyü horga

lelkeket horgász túl a szikla partján."

"Bolognában tanultam" - visszamorga -

"egyetemen, hogy, többek közt, az ördög

hazugság atyja és csalás a dolga."

Most nagy léptekkel, s (a fölvont szemöldök

mutatta) indult mesterem haragban

el onnan, hol e terhelt nép nyöszörgött,

s én lábamat drága nyomába raktam.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!