Pokol: Tizenhetedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A szörnyeteg hátán

"Imitt a hegyes farku állat; itt ki

hegyen áttör, falon és fegyveren;

imitt ki a világot büdösíti."

Igy kezdett hozzám szólni mesterem

s odaintette őt partunk elébe,

hol véget ért az átment kőperem.

És a csalásnak ez a ronda képe

eljött, s kiszállt fejjel, derékkal is még,

de farkával nem szállt a part fölébe.

Arcát igaz ember arcának hinnéd,

oly jóságosan síma volt a bőre,

de teste végig kígyó teste innét.

A hónán két szőrös kar nyult előre

s hátán mellén máslizva, karikázva

s két oldalán is festve volt a szőre.

Tarkábban még, egy szint rakván a másra,

nem verte szőnyegét török, tatár,

sem ily szines nem volt Arachne vászna.

Mint parton néha bárka sorban áll,

faruk a földön, orruk vízbe furják,

s mint arra, hol a német iddogál,

a hód, mikor készíti háborúját:

a kő szélén, mely a fövenyt övezte,

ez a gonoszság-bestiája úgy állt.

Egész farkával a nagy ürt evezte,

csavarva a mérges villát magassan,

mely végét skorpióként fegyverezte.

S vezérem szólt: "Most útunk óvatossan

arrafelé kell vinnünk: vár reánk ott

e gonosz állat terpeszkedve hosszan."

Tehát le, jobbmell felé fordulánk ott

s tíz lépést tettünk, szépen kikerülve

párkány szélén a homokot s a lángot.

Amint hozzáig érnünk sikerülne,

kissé tovább szemem egy csapatot lát,

a homokon, az ürhöz közel ülve.

Én mesterem: "Látom, vágysz látni; hogy hát

teljes tudást gyüjthess e körről össze" -

szólt - "menj e néphez s nézd meg állapotját.

De kurtán szólj: én itt várom ki, jössz-e?

és addig e bestiával beszélek,

hogy izmos vállát nekünk kölcsönözze.

Igy egész magam; szélről, lépdegélek,

hetedik körben, nem messzi a parttól,

oda hol űl a sok szomoru lélek.

Kínjuk kibuggyan s könnyet könnyre sajtol

s hol itt, hol ott kezükkel védekeznek,

hol a gőztől, hol az égő talajtól.

Az ebek nyáron épigy cselekesznek,

orral vagy lábbal, csípéstől ha telten

bolhával, léggyel összeverekesznek.

Amint néhánnyal szembenézni mertem,

akikre a fájó tűz rácsapódott,

senkit sem ismertem, de megfigyeltem,

hogy mindenik nyakán egy táska lóg ott;

melyeknek volt bizonyos színe, címe,

s rossz szemük e táskára kapcsolódott.

Amint nézni közéjük mentem, íme

egy sárga táskán látok egy oroszlán

alakot és arcot - de kék a színe!

S szememmel rajtuk még tovább motozván,

egy másik táskát láttam vérveresset:

s vajnál fehérebb lúd ült a pirossán.

És egy kövér disznóval címeresset

(fehér táskán) hallottam rám rivallva

szólni: "Hát ez idelenn mit kereshet?

Eredj tovább! De mert még nem vagy halva,

tudd meg, hogy szomszédom, ha ő is eljő,

Vitaliano, itt fog ülni balra.

Én vagyok itten Padovából első

flórenciek közt, kik csak ezt dudolják

fülembe: Majd a főlovag is eljő

hozva a táskán három nagy sasorrát!" -

Itt száját vonta és nyelvét a résen

kidugva, mint barom ha nyalja orrát.

S én félve, hogy haragszik majd ha késem,

az ki meghagyta, ne késsem sokáig,

elhagytam e bús lelkeket egészen.

S láttam, hogy mesterem hátára mászik

- már fel is mászott - a vad szörnyetegnek

és szólt hozzám: "Légy bátor s jól vigyázz itt:

lefelé most már ily lépcsők vezetnek:

mássz rá elül, hadd üljek én középen,

hol farkai bennünk kárt nem tehetnek."

Mint aki visszatérni érez épen

negyednapos lázat, már körme kékül

s árnyat ha lát, remeg minden ízében:

olyanná lettem én is e beszédtül;

de szégyen jött rám, amely tenni szokta,

hogy hős lesz a hős úr szolgája végül.

Feltelepedtem a két nagy lapocka

közé s ha kihozhattam vón' egy árva

hangot, igy szóltam volna: "Fogj karodba."

De ő ki máskor is javamra válva

segített másban is, mihelyt felültem,

átkulcsolt most is karjaiba zárva

s szólt: "Geryon! mozoghatsz már az ürben!

De gondolj rá, hogy a terhed szokatlan

és lassan ereszkedj le, tág gyürűkben."

Mint sajka, míg partról a vízbe klappan,

hátrálva száll: úgy szállt ez élő sajka

s amint magát kint érzé a szabadban,

hol melle volt, oda fordult a farka:

aztán mint ángolna tova hussant

uszonnyal a szelet magára hajtva.

Ki ijedt úgy meg, amikor kicsusszant

kontár Phaéton kezéből a zabla

s megégett az ég, mint még látni, hosszant

vagy mikor a viasz vált tágasabbra

s szegény Ikárusz érzé hullni tollát

("Rossz útra mentél!" - jajgatott az apja,)

mint én, hogy eltűnt előlem a korlát

s nem láttam mást, csak a levegőt s e szörnyet,

mint hajós csak vizet és vitorlát?

S ő úszva lassan-lassan szállni görnyed,

kering és száll; s nem veszem másról észre,

mint hogy alulról s szembe szél söpör meg.

És hallom már, hogy balról, mint esésre

tóduló víz, alattam zúg az örvény,

s fejemet szemmel kidugom lesésre.

Most borzadok csak! A mélyből kitörvén

lángok villannak s sírás hangja hallszik:

remegek összekuporodva görbén.

És látom már, amit nem láttam addig,

hogy keringünk a jaj fölé leszállván,

mely minden zúgból mifelénk tolakszik.

Mint a sólyom, mely soká lengve szárnyán,

nem látott zsákmányt, sem cselt, sem valódit,

mondatja a solymárral: "Jaj leszáll mán!"

gyorsan röpült föl, le lassan csapódik,

magát, morcan szállva száz lomha körbe,

leteszi és urától elhúzódik:

úgy tett le minket Geryon a földre

a szakadt szirtnek lábánál, alulról

s szabadulván terhünktől, mely gyötörte,

elsurrant, mint a nyílvessző a hurról.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!