Pokol: Tizenötödik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Brunetto Latini

Igy ballagunk az egyik köves partfokon,

ahol a folyó gőzt bocsát fel ollyant,

amely minden tüzet kiolt e martokon.

Ahogy Wissand és Bruges között a holland,

félvén a tengerártól, gátat állat,

gátat, melytől a hullám visszatorland;

vagy, ahogy védi a várost s a várat,

a Brenta mentén Padova lakója,

ha Karinthia olvadt hava árad:

olyan a sánc, amely e partot ója,

csakhogy kevésbbé szélesre s magasra

alkotta, bárki volt az Alkotója.

S már az erdőtől jó távol taposta

lábunk e párkányt; s tudni, merre járunk,

kissé visszanéztem a csalitosba:

hát im, csak egy csapattal szemben állunk,

amely a töltés mentén jőve leste

tekintetünket, úgy mint erre nálunk

újholdkor szoktuk egymást nézni estve

és úgy élezték szemeiknek élét.

mint vén szabó a tű fokát keresve.

S addig néztek e nem tudom mifélék,

míg egy megismert. "Higyjek-e szememnek?"

szólt megragadva köntösöm szegélyét.

Látván, hogy karjai felém esengnek,

összesült képét szemeimbe szivtam,

s hogy így megégve is hadd ismerem meg,

emlékezetemet segélyre hívtam,

s arccal archoz hajolva, hogy tehessem,

kiálték: "Ser Brunetto, hát ön itt van?"

"Ó, fiam" - így felelt ő - "vedd szivesen,

ha társait most Brunetto Latini

elhagyja kissé, hogy téged kövessen."

"Sőt szívből kérem" - kezdtem erre híni -

"vagy itt leülünk, hogyha önnek tetszik,

s ennek, aki még tovább fog ma vinni."

"Ó, fiam - szólt, - "ki egy rövidke percig

megáll e nyájból: aztán száz nagy évig

magát a tűztől nem védhetve fekszik.

Azért csak menjünk, te a parton, én itt,

míg seregemhez, mely bolyong siratva

örök baját, a Törvény visszatérít."

Nem mertem hozzá szállni; fenn maradva

az úton mentem, meghajolva mélyre,

mint ki minden tiszteletet megadna.

Kezdé: "Mily sors, mily végzet hajt e mélybe?

Halálod előtt hogy jöhetsz pokolba?

S ki ez, ki néked útat int az éjbe?"

"Még el sem értem teljes férfikorba" -

feleltem - "ott fönn, még derüs világgal,

eltévedtem egy völgyben szertebolygva.

Csak tegnap fordulék feléje háttal,

amint ez reggel feltünt íme szemben,

ki most haza visz e mély úton által."

"Csak csillagod kövessed jó hiszemben" -

- felelt - "előtted a Hír réve nyílva,

ha jól ismertelek még életemben.

S ha ily korán nem estem volna sirba

munkádra, látva hogy az ég akarja,

tán én volnék, ki bátorítni bírna.

De gonosz a nép háládatlan alja,

mely szirtes Fiesoléból szállt le hajdan,

s kőbölcsejét meg nem tagadja sarja,

mert jó léssz, hozzád rossz fog lenni majdan

s ez érthető is, mert érhet-e édes

füge fanyar kökénnyel egy bokorban?

Vak népség, (róluk régi közbeszéd ez)

irigy és gőgös, fösvény, kapzsi fajta,

vigyázz magadra, hogy velük ne vétkezz.

Számodra nagy hírt tart a sorsnak marka,

s még mindakét párt éhes lesz nevedre;

hanem a fűtől messze marad ajka.

E fiesoléi barmok sárba vetve

hányjanak almot magukból maguknak,

és ne tiporják azt a szent füvet le,

mely trágyájukon még fakadni tudhat

a római magvakból, melyek egykor

- midőn épült - e bűnfészekbe hulltak."

"Ha kedvem szerint menne" - mondtam ekkor

"ön még fönn élne, fönn a földi sorban

és várná mostan szép derűs öregkor.

Mert mindig a szivembe vésve hordtam

atyai képét ama nyájas szemmel,

amint tanított, fönn a régi korban,

Hogy örökíti meg magát az ember,

s ezt illik, hogy nyelvem hirdesse sírva,

amíg rám nem borul a síri szender.

Amit ön jósolt, emlékem felírja,

hogy (többel együtt) fölvivén, jelentse

a Hölgynek, ki majd magyarázni bírja.

De hogy ön mást ne higyjen idelent se,

tudja meg, ha szivemben semmi vád,

kész vagyok, bármit hozzon a szerencse.

Megkaptam már jövőmnek zálogát,

azért forgassa kerekét a Végzet,

mint a paraszt forgatja a kapát!"

Most mesterem jobb arccal hátra nézett,

és szólt, keresve lelkemet szememben:

"Jól hall, ki mindent emlékébe vésett."

Én ser Brunettot kérdezgetve mentem,

hogy kik a főbbek és kik a jelessek,

társai közt, és ő elmondta rendben:

"Vannak, akikről tudni jó, hiressek;

a többiről méltóbb, ha nem beszélek,

mert nincs idő, hogy mindről szót tehessek.

Tudd meg egyszóval, e sok ronda lélek

papféle volt, mind nagyhirű tudósok:

és mindnek egy a bűne: ronda élet.

Itt búsul Prisciánus, s véle jó sok;

itt Francesco d'Accorso; s itt keresd meg,

ha e fekélyt még nézni nem irtózod,

azt, kit a Szolgák Szolgája menesztett

Arno-partról a Bacchiglione-parthoz

(ott hagyta, mellyel visszaélt, a testet).

Tovább szólnék, de tovább menni bajt hoz

és nem lehet tovább beszélni; látom,

a homokon már új tűz lángja nyaldos.

Új nép jön, mellyel tilos szóba állnom,

vedd gondjaidba Kincsemet, a könyvet,

amelyben élek még: csak ezt kivánom."

Aztán megfordult és futásra görnyedt,

mint zöld posztóért Veronában olcsó

versenyt aki fut. Gyors volt, fürge, könnyed,

mint aki első lesz és nem utolsó.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!