Pokol: Tizenkettedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A vérfürdő

Ahol leértünk az ereszkedőre,

sziklás hely volt és benne annyi romlás,

hogy minden látás megborzadna tőle.

Miként Trienten innen a hegyomlás,

amelytől szűk lesz az Adige medre

(oka: földrengés vagy alapcsuszamlás)

s amely a hegynek csúcsáról mered le

mintegy elvágva, hirtelen a sikra,

hogy aki fönn van, nehezen mehet le:

olyan volt itt sok mélytörésü szikla

és Kréta szégyene ezeknek épen

tehénkedett rá hegyes csúcsaikra,

aki hajdan fogant az áltehénben;

s amikor meglátott, magát harapta,

mint akit a harag emészt szivében.

"Tán azt hiszed" - bölcsem feléje csapta

e szót - "megint eljött Athén királya,

ki odafönn rád a halált kiszabta.

Bestia, pusztúlj! Ennek nincs fonála

hugodtól: ez nem téged ölni jött el:

jött hogy kínotok lássa és bejárja."

Mint a bika, amelyet most ütött el

a végcsapás, ha kitépi magát,

futni nem tud, csak erre-arra szökdel:

olyannak láttam a Minos-bikát.

S szemes vezérem szólt: "Siess leszállni,

amíg dühöng; dühében mitse lát."

Igy indulánk a törmeléken át mi

köveken, melyek lábaim szokatlan

terhétől kezdtek ingani s leválni.

Tünődve mentem; s ő: "Te tán magadban

e romra gondolsz, melyet őriz itten

a vad harag, melyet most megnyugattam.

Nos, halld, midőn először idejöttem,

először szálltam e mélyebb pokolba,

akkor e szikla nem volt még törötten.

De (ha tudásom e felől se csorba)

mikor lejött Az, ki a drága prédát

a felső körből Distől elrabolta,

ő előtte rendült e csúf vidék át,

hogy féltem titkos átomvonzalomtul

(mint mondják, hogy már többször) újra szétállt

a Mindenség s chaosba visszafordul;

s ez repesztette ezt a régi bástyát

itt s másutt össze ily iszonyu zordul.

De nézz a völgyre: látod már folyását

a vérpataknak, melyben forrva nyög,

ki erőszakkal bántja földi társát!"

Ó, vak vágy s balga düh, ti rossz bünök,

melyekkel úgy izgat e kurta élet

s melyekkel úgy gyötör majd az örök!

Egy ívben-hajló árkot láttam, mélyet,

mely, mint vezérem mondta, e pokolban

keríti a síkot, mely messze széled.

És közte s a szirtláb közt hosszú sorban

centaurhad fut nyilazó szerekkel,

mint a vadászok szoktak hébe-korban.

Amint láttak, megálltak egy sereggel,

melyből kiváltak hárman, nyillal, ijjal,

előre kiválasztott fegyverekkel.

És egyikük: "Mért jöttök ide? Mily jaj

vár" - messziről rivalt - "hogy erre szálltok?

Onnan felelj; ha nem: lövök a nyillal!"

De mesterem szólt: "Innen nem kiáltok.

Majd Chironnak közelről elbeszélem.

Vigyázz! mohóságod már egyszer ártott."

Aztán vállamhoz ért és szólt vezérem:

"Ez Nessus, a szép Dejanira holtja,

ki önmagáért bosszut állt keményen.

Közbül, aki fejét mellére hajtja,

a nagy Chiron, Achilles nevelője;

hátul Pholus, haragját misem oltja.

S a vérpataknak még sok ezer őre

jár ott nyilazva, ha ki csak kibukkan

jobban, mint a bűne engedné, belőle."

S már odaérünk, hol gyors csapatuk van;

Chiron vesz egy nyilat s tollával bajszát

hátrasimítja, hogy ne legyen utban

s társaihoz, felfedezvén nagy ajkát,

szól: "A hátulsó - jó lesz észrevenni -

követ gurít, amerre löki talpát,

halottak lába ezt nem szokta tenni!"

De mesterem már a szügyéhez állva,

ahol a lóból ember kezde lenni,

felelt: "Biz él ez! Nékem kell leszállva

kisérnem e homályos völgyön átal:

szükségből jött, nem jókedvből, az árva.

Valaki megvált az allelujától,

hogy engem ez új küldetésbe tégyen.

Nem lator ez; s bün engemet se vádol.

De az Erőre, melyben bízva mégyen

lábaink lépte e szokatlan utra,

adj egyet a népedből, aki védjen

és a gázlóig igazítson utba

s egy embert ott hátán átvinni bírjon,

mert ez nem szellem, hogy röpülni tudna."

Tehát jobbmell felé fordulva Chiron

Nessusnak így szólt: "Menj, vezesd el őket

s vigyázz, nehogy valaki szembevíjjon!"

És így követtük biztos vezetőnket

a forró vörös folyót megkerülve,

ahol a vérben fővők messze bőgtek.

S láttam sokat szemöldökig merülve.

S a nagy centaur szólt: "Ez csupa zsarnok,

ki nagy vagyont rabolt és vérbe fürde.

A gyötrő itten meggyötörve bajmog.

Itt Sándor s Dionysios, ki népét

Sziciliának kínzá, mint a barmot.

S e homlok, mely sötét szőr alól néz szét,

ez Ezzelinó; s a másik, ki szőke

Obizzo d'Este, akit - jól beszélték -

a kölyke ölt meg, saját drága kölyke."

Ekkor Költőmre néztem, aki intett:

"Most rám másodszor, rá nézz először te!"

S a Centaur, nyomán vezetve minket,

oly népnél állt meg, mely a forró lébe

csupán nyakig merült és kitekintett;

s szólt egy magányos árny fölébe lépve.

"Ez szúrta (oltár mellett) át a szívet,

melyet maig tisztel a Themze népe."

Figyelmünk most oly fürdőzőkre tévedt,

kiknek kiért már feje és a melle

s köztük szemem sok ismerősre révedt.

Mind-mind sekélyebb lett a vérhab erre

s ahol már benne csak a boka ázott,

leszálltunk, átgázolni a mederre!

"Most észreveheted, ha megvigyázod,

hogy amint a vér erre mind sekélyebb" -

bölcs Centaurunk ekként magyarázott -

"amott tovább megint mélyebbre mélyed

feneke, míg eléri fő özönjét,

ahol a zsarnokokra hull itélet.

Erre Atillát, a világ pörölyjét

bünteti még, aki büntetni tud,

s Pyrrhust és Sextust; s erre feji könnyét,

amelynek a forróság nyit kaput

Rinieri Corneto s Rinieri Pazzo,

akiktől nem volt biztos semmi ut."

Szólt s visszafordult: várta már a gázló.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!