Pokol: Tizedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Farinata

Most egy mély útnak hajlását követte

e föld bástyái és a kínos ágyak

között a mesterem - és én mögötte.

"O, bölcs bátorság, ki engem e bágyadt

s gonosz földön vezetsz" - kezdém - "ha tetszik

szólj, elégítsd ki bennem most a vágyat.

A népet, mely e koporsókban fekszik,

lehet-e látni? Immár felcsapódtak

a födelek s nincs őr közel, se messzibb."

És ő felelt: "Mind újra elcsukódnak,

ha Jozafátból ide visszatérnek

testükkel, melyek most még fennhagyódtak.

Epikurusznak és minden hivének

lesz temetőjük földi bűnükért ez,

kik azt mondják, hogy testtel vész a lélek.

Azért a vágyad, melyre nézve kérdesz,

kielégül, ha e helyet bejártad

s a másik vágyad is, melyet csak értesz."

És én: "Jó mester, titkom nincs irántad,

csak nem akartam nagyon csacska lenni,

amint te is nem egyszer így ajáltad." -

"Ó, toszkán, aki át tudsz élve menni

e lánghazán, s ily ildommal beszélve,

állj meg egy percre e helyen pihenni!

Nyilvánvaló, beszédedből itélve,

ama nemes föld nevelt benned polgárt,

melynek tán nagy terhére voltam élve."

Egy nyílásból, mely egyik sírra szolgált,

hirtelen ily hang jött ki s én ijedten

mesteremhez simultam, aki dorgált.

Dorgált: "Fordulj meg: mit csinálsz? ne rettenj!

Nézd Farinátát: félig már fölugrott

s övétől látható, emelkedetten."

S szemem szemében, néztem ezt a foglyot,

aki felnyúlt mellével, homlokával,

minthogyha mélyen megvetné a poklot.

Gyors, kész kézzel vont mesterem magával

sirok közt hozzá s: "Gazdálkodj a szóval!"

szólt, mikor szemben álltam sírlakával.

S amint szemben állok a sírlakóval,

megnéz egy kissé s mintegy megvetően

"Kik voltak őseid?" - kérdezve szólal.

S amint kívánságának engedően

mitsem titkoltam, mindent elbeszéltem,

szemöldökét kissé felvonta tőlem,

s szólt: "Őseimmel és velem, mig éltem,

s pártommal gyakran mertek szembeszállni

s én harcban őket kétszer sem kiméltem."

"És bár száműzték, s érte őket bármi" -

feleltem - "mindakétszer visszatértek:

az önéi nem tudtak így csinálni!"

Ekkor a nyílt sírból egy más kisértet

látszott felemelkedni, de csak állig:

gondolom, fel nem állt, csak úgy kitérdelt.

Mögém tekintett, mint ki látni vágyik,

nincs-e velem még társ, vagy más kiséret,

majd mind kinek reménye füstbe mállik,

sírva mondá: "Ha e vak tömlöcéjet

így végigjárni biztat büszke lelked,

hol van fiam s mért nem jön szinte véled?"

S feleltem: "Nem a magam lelke kerget:

ez biztatott itt, ki iránt Gidód

tán megvetés volt, mit szivében rejtett."

Szavai és e bűntetési mód

előttem már elárulták kilétét,

azért intéztem így, helyén, a szót.

És ő felnyúlva hirtelen: "Hogy értéd?" -

kiáltott - "Volt? Nem él már? Sírba rokkant?

Nem érzi már a fénynek édességét?"

Zavarba jöttem... hangom meg se mukkant...

S ő észrevévén, hogy felelni késtem,

hanyatt bukott és többet fel se bukkant.

Most a másik nagy árny sírjára néztem,

ki alattam volt és kinyúlni nem szünt

s nyakát sem billentette, csipejét sem.

"Ha" - szólt folytatva, mit beszélni kezdtünk -

"nem tudtak az enyéim visszatérni

az jobban fáj, mint hogy e sírba vesztünk.

De ötvenszer sem fog majd visszatérni

ez éj úrnőjének arca az égre,

s meglátod, mily nehéz az: visszatérni!

De úgy juss még föl az édes vidékre,

hogy igazat szólsz: e nép mért haragszik

az enyéimre, mintegy ellenségre?"

Feleltem: "Bosszud tette s szörnyü lakzid,

melytől piros hab folyt az Arbiában,

hogy templomunkban ilyen ima hangzik."

Fejét megrázta, sóhajtván magában

s szólt: "Ott nem magam voltam és valóban

volt okom menni többiek nyomában.

De magam voltam, hol mindenki szótlan

tűrte a nagy végzést Firenze ellen,

ki nyiltan annak védelmére szóltam."

"Maradékod nyugalmat sohse leljen," -

feleltem - "ha kétségem fel nem oldod,

mellyel most bennem elborult a szellem.

Titkát, ha jól hallom, magadba hordod

annak, mit a jövendők árja hoz:

és a jelenre nézve más a dolgod?"

"Úgy látunk, mint kinek a szeme rossz,

közelre nem, távolba jól" - felelte -

"ennyi fényt hágy az Úr, ki ostoroz.

Semmit sem ér az értelmünk közelbe;

s semmit sem tudnánk emberek honárul,

ha más így néha hírt nem hozna helybe.

Most értheted, hogy tudásunk elárvul

és meghal majd, ha jő a végitélet

és a jövendő kapuja bezárul."

Ekkor bennem hibám tudatra éledt

és szóltam: "Mondd meg amaz elbukottnak,

hogy a fiában fenn még él az élet.

S ha ajkaim neki nem válaszoltak,

azért volt, mert már kétségek gyötörtek,

amelyek most szavadtól eloszoltak."

De mesterem már hívott intve, jőjjek,

azért kértem a lelket, hogy siessen

s mondja el, kik lakói még e körnek.

Felelte: "Itt én több ezrekkel fekszem.

Többi közt második Frigyes van itten

a bíborossal; többről nem dicsekszem."

Bebútt sírjába; én pedig siettem

régi költőm után, mert elmaradtam;

de a baljós szavakat nem feledtem.

Költőm elindult s én nyomán haladtam.

És ő egyszerre kérdi: "Mi zavart meg?"

Mire a választ őszintén megadtam.

"Minden szavát lelkedbe vésve tartsd meg,

mely néked rosszat jósol" - mondta bölcsem -

"de most" - és ujját fölemelte - "halld meg:

ha édes fényed fölleled a Hölgyben,

kinek mindent lát drága szeme, tőle

megtudod, mi vár rád a földi völgyben."

Most balra fordult és mentünk előre,

középre, elhagyván a fal gyürűjét

egy ösvényen, amely egy völgybe dől le,

amely idáig éreztette bűzét

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!