Pokol: Kilencedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Mennyei segítség

A félelemnek színe, mely elöntött -

amint költőm megfordult - tette épen,

hogy ő meg újra bátor arcot öltött.

S megállt, minthogyha fülelne az éjben;

mert a szem gyenge volt ez éjszakában,

e sűrű ködben, e fekete légben.

"Mégis győznünk kell ebben a csatában",

kezdé - "s ha nem... De olyan hölgy igérte...!

Be soká várok valakit hiában!"

Jól láttam, amint szavait cserélte

s egyik szót a másikkal eltakarta,

hogy más lett az eleje, más a vége

s félelmet keltett, bár ő nem akarta

s sejtetve a valónál iszonyúbbat,

a csonka szó még lelkem megzavarta.

"E szomorú kagyló mélyébe útat

amaz első körből lelhet-e lélek,

hol nincs kín, csak a vágy unalma úntat?"

kérdém. És ő megértve mit beszélek:

"Ritka bizony, hogy közülünk lemenjen

bárki az útra, melyre én ma térek.

Igaz, nekem már kellett volna lemennem:

Eriktó küldött bűbáj-nyerte jusson,

ki lelket testbe bűvölt vissza könnyed.

Alig jutott még özvegységre húsom,

mikor beküldött ide, hogy egy lélek

Judás köréből általam kijusson.

(Nincsen hely ennél sötétebb, se mélyebb,

sem a legkülső égtől távolabbi)

tudom az útat: nincs ok semmi, félned.

E mocsár, melyből a nagy bűz árad ki,

a kínvárost keríti gyűrüsen be,

hová harc nélkül nem tudunk behatni."

Mást is beszélt, de nem jut már eszembe,

mert figyelmem egészen elvonódott

az izzócsúcsu nagy toronyra, szembe,

látva három pokoli vén anyót ott,

három fúria vérrel mázolt testén

asszonyi arcot és asszonyi módot.

A derekukat zöld kigyók övezvén,

haj helyett hordtak apró sziszegőket,

halántékukra mélyen leeresztvén.

És ő, ki jól ismerte rég e nőket,

a Könnykirálynő szolgáló leányit:

"A zord Erinnysek" - szólt - "nézd meg őket!

Megéra első (balról kezdve számit),

jobbról Alektó könnyet önt özönnel,

középen" - végzé - "Tizifoné áll itt."

Mellét hasítá mindenik, körömmel

és tenyérrel csapkodta, kiabálván,

hogy költőmhöz simultam, félelemmel.

"Medúza jer! Legyen belőle bálvány!" -

zúgtak lenézve rám. - "Lám, Thézeusz se

bűnhődött meg, birodalmunkba szállván!"

"Fordulj el s szemed eltakarva csukd le,

mert hogyha jő a Gorgó és te látod,

nem tudom, többet felvilágba jutsz-e?"

Igy szólt a mester s maga visszarántott

s szemem előtt, nem bízva a kezemben,

saját kezével fedte a világot.

Ó, ti, kik éltek józan értelemben,

lessétek, mily tan látható keresztül,

elfátyolozva különös rimemben!

Most a zavaros habokon keresztül

iszonnyal teljes hang dörgése hallik,

hogy mind a két part tőle összerezdül.

Mint mikor hirtelen szél felmorajlik

az ellenséges forróságon át,

üti az erdőt, fékevesztve zajlik

és tép, ver, visz lombot és koronát,

maga előtt a nagy port hajtja büszkén,

szalajtja a nyájat és pásztorát.

Ekkor szemem feloldta, szólva: "Tüstént

irányozd szemed idegét a régi

tajtékra, hol legsűrübb, sűrü füstként."

Mint a béka, ha ellensége néki

feltűnik, a nagy kigyó, mind lebúvik,

míg csak a sárnak fenekét nem éri:

ugy láttam, hogy rettenve meglapúl itt

sok ezer lélek Egy előtt, ki gázol

száraz lábbal Styxen át, a kapúig.

Arca előtt balját mozgatva párszor,

a sűrü ködöt úgy hajtotta félre

és nem látszott törődni semmi mással.

Jól láttam, hogy az égből jött segélyre:

és mesteremhez fordultam, ki intett,

hogy nyugton álljak, meghajolva mélyre.

Ah, milyen volt, mily megvető tekintet!

A kapuhoz jött, mely kinyilt előtte

rögtön, amint egy vesszővel legyintett.

"Ó, megvetett nép, égnek számüzötte!" -

kezdé, amint a zord küszöbre hágott -

"honnan e gőg, mely lelketekbe nőtt be?

Az örök akarattal szembeszálltok,

amelynek inghatatlan célja törvény

s mely mindig több kínt tudott mérni rátok?

Mit ér a végzettel kocódni dőrén?

Lám Cerberusz kutyátok megtanulta,

nyomát viseli nyaka s álla szőrén."

Aztán a sáros útra fordul ujra

s elmegy, minket nem méltatván szavára,

mint akinek más lenne gondja-búja,

mint annak, aki körülötte állna;

s mi biztonságban most, a szent szavaktól

megindulánk a vár útjára szállva.

És minden harc nélkül léptünk be akkor.

És én, hogy tudni szomjuságom oltsam,

mi van kerítve e gonosz falaktól,

szemem, amint beléptem, körbehordtam

és láttam kínnal-bajjal teli rónát,

amerre látásommal elhatoltam.

Mint Arlinál, hol resten foly a Rhône át,

vagy Pólánál, nem messze Quarnerótól,

mely Itáliát zárja s mossa hónát,

a föld egészen tarka a siroktól,

ugy tarkul itt is e föld jobbra-balra,

de itt keservesebb még a kinoktól,

mert a sirokat láng csapkodja, nyalja

s a követ általtüzesíti nyelve:

nincs tűz, mely a vasat izzóbbra marja.

Födele mindenikről leemelve

és vad kesergés zengvén mindenikből,

látszott, mily kínnal lehet öble telve.

"Mester" - szóltam most én kérdezve - "kikből

áll e nép, melyet e sirok temetnek,

s melynek fájó nyögése lelkemig tör?"

És ő felelt: "Megannyi főeretnek

és nyájuk - minden szekta. Nem gondolnád

e sirok milyen népesek lehetnek.

E sirokban megleli zsák a foltját,

több-kevesebb láng izzó nyelve nyalván"

- S miután útunk jobbfelé hajolt át,

mentünk a kínok közt, a nagy fal alján.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!