Pokol: Hetedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Pénz és szerencse

"Pape Satan, pape Satan, aleppe".

kezdte Plútusz rekedt szava s vezérem,

ki előtt nincs titoknak semmi leple,

a nyájas bölcs szólt vígaszul: "Remélem,

nem sujt le gyávaság; bármely hatalmas,

nem tiltja leszállnunk e szirtszegélyen."

Aztán felfútt ajkára nézve: "Hallgass!

emészd meg bellül magadat dühöddel!" -

kiáltott - "hallgass! istenverte farkas!

Nem oktalan, hogy ez a mélybe jött el:

igy akarják ott, hol bosszúlni szállott

szent Mihály harcba a kevély bünökkel."

Mint a vitorla, mely dagadtan állott,

hanyatt terül, ha árboca lecsuklott,

ugy hullt a földre a dühös vadállat.

S elértük a negyedik számú poklot

metszve a kínos partból egyre többet,

mely a mindenség bűnéből köt bugyrot.

Aj, Isten igazsága! ki tömött meg

kínnal, mint láttam, s jajjal ennyi partot?

Vagy aj, mért kell így fájni a bünöknek?

Mint mikor víz a vízzel szembezajgott

Carybdis fölött, hab törik a habban,

a nép ott, kényszerülve, úgy kavargott

és voltak itt, mint máshol, számosabban,

üvöltve hozta kétfelől a forgó

mellükön súlyt görgetve nagy darabban.

Összeütődtek, azután gomolygó

lökéssel úgy verődtek vissza hátra

kiáltva: "Mért vagy tékoz?" "Mért kuporgó?"

S az éjnek e forgást befedte sátra

s csapódtak jobbról balra, balról jobbra,

egyre csak szégyendalukat kiáltva.

Aztán magát mindegyik visszadobja

és félkörét megtéve, hátrapattan

s én, kinek szívem elszorult dobogva,

szóltam: "Most mondd meg, mester, e csapatban

milyen nép szenved? S vajjon erre balra,

hol mind pilist viselnek, csupa pap van?"

És ő felelt nekem: "Mindannyi balga

kancsaleszű volt első életében

s költekezését nem az ész sugalta.

Hiszen a szavuk erről ugat épen

körük két pontján, hol kettéverődnek,

mint ahogy vétkeztek kétféleképen.

Ezek papok, még a szőrük se nőtt meg

fejük bubján; pápák meg kardinálok,

no biz a pénzzel ők sokat vesződnek."

S én: "Mester, mért hogy köztük nem találok,

kéne pedig találnom, ismerőset,

kik ilyes bűnnel szennyesek valának?"

Felelt: "Hogy téves kételyed legyőzzed:

életük, mely erényt ismerni ronda, -

ismertelenné rondította őket.

Verődnek folyton e két régi pontra

és (ki hajatlan, ki csukott marokkal)

ébrednek sírból majd a régi gondra.

Mert rosszul adtak s rosszul dugtak, okkal

hulltak a szép világból e zsivajba,

mely, hogy milyen, nem festem több szavakkal.

Látod, fiam, most mily tünő sohajba

tün a szerencse kincse s szertepattan,

melyért annyian futnak annyi bajba.

Mert minden arany, mi a hold alatt van

és volt, nem tudja tenni, hogy e lankadt

árnyakból egy nyughasson mozdulatlan."

"Mester - feleltem - "a Szerencse, mondtad?

Ki e Szerencse - erre most felelj még, -

hogy így karmában tartja földi jónkat?"

És ő felelte: "Ó, tudatlan elmék!

milyen sötétség nehezül tirátok!

Nos, szeretném, ha szavam jól figyelnéd.

Az, aki túlra mindenen kilátott,

egeket alkotott s vezért azoknak,

és hogy mind mindre vethessen világot,

felosztá fényét egyenlőn a soknak;

de éppenúgy rendelt szolgát vezérül

azoknak is, kik e földön ragyognak,

hogy jókor egy nép, egy család kezérül

máséra hajtaná a földi jókat

vakon, nem tudva emberek eszérül.

Igy ha egy nép virul, szomszédja kókad

az ő itéletét követve, mellyet

éppúgy nem sejthetsz, mint füben kigyókat.

Tudásod nem számít végzése mellett,

itél és végrehajt, mint a többi isten,

kinek amire a hatalma terjed.

Az ő cseréinek nyugvása nincsen,

mert örök törvény hajtja lenni gyorsnak,

mihelyt jön egy új, akit fölsegítsen.

Ő az, kit szóval sokan ostoroznak,

akiknek inkább illenék dicsérni,

igazságtalanul korholva rossznak!

De boldog ő, a gáncs el nem is éri,

a többi Ősi Lénnyel szokta járni

s kerekét vígan kergeti, kiséri.

De most nagyobb kínhoz szállunk le már mi,

lásd, kelt amikor jöttem s most hanyatlik

minden csillag s tilos sokáig állni."

Átvágtunk a körön a tulsó partig,

át egy forráson, amely felszakadva

magavájta árkában forrva zajlik.

Bibornál jóval sötétebb a habja,

s kiséretében e zavart folyónak

rögös uton szálltunk alacsonyabbra.

Tavat csinál - a neve Styx a tónak -

e bús patak, mihelyt lába alatt van

a partnak, a zordonnak és fakónak.

És én itt elmerülve, bámulatban

láttam sáros népet a sáros lében,

mind meztelen s látszólag nagy haragban.

Ütötték egymást - nemcsak kézzel épen,

de fejjel, mellel, lábbal - s még mohóbban

fogakkal tépték - mindenféleképen.

S szólt a jó mester: "Lásd fiam, e tóban

szenved, akin erőt vett a harag:

és bizonyosra veheted valóban,

hogy még több nép sóhajt a víz alatt;

s szemünk megmondja, bárhová figyeljünk,

hogy sóhajukból buborék marad.

S mondják a sárban: "Zordon volt a lelkünk

az édes légben, vidám napsugárban,

mert belül méla ködöket cipeltünk:

mélázhatunk most a fekete sárban."

Mondják - vagy inkább gurgulázza torkuk,

mert a fele szó megakad a nyálban.

A súlyos sárt nagy ívben így tiportuk,

közötte víznek s száraz partoromnak

s szemünk' a sárfalókon szertehordtuk.

S lábához értünk végre egy toronynak.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!