Pokol: Negyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A Pokol tornáca

Mély álmom durván szakította széjjel

egy súlyos dörgés, úgy hogy fölütődtem,

mint akit erővel fölráznak éjjel:

s szemem pihenve, föltárul előttem

a táj, s bámulni fektemből felültem,

hogy lássam a helyet, hová vetődtem.

És im, valóban part mögé kerültem:

partjára a fájdalmas völgyü mélynek,

mely dörgéssé gyűjté a jajt körültem.

Mély volt, képmása felleges, nagy éjnek,

belé szögeztem szememet - hiába;

nem láttam semmit, sem végét a térnek.

"Most leszállunk innen a vak világba!" -

kezdé a költő, sápadva, meredten. -

"Elöl megyek: lépj lábaim nyomába."

És én, ki arca színét észrevettem, -

"Hogy jőjjek," - szóltam "mikor az, ki másszor

vigaszom volt, maga is visszaretten?"

És ő felelt: "Itt annyi lélek gyászol,

kínjuk a szánalmat arcomra festi,

melyet te félelemre magyarázol.

Menjünk, mert késés az utat növeszti."

S elindult és az első körbe vitt bé,

mely a nagy mélységet gyürűzni kezdi.

Hiába volt itt hallgatózni többé:

nem sirt hangos nyögés, csak gyenge sóhaj

reszketteté a levegőt örökké.

Kín nélküli fájdalom, csendes óhaj

s bár gyermek, asszony, férfi volt törmérdek,

e nagy tömegben semmi zokogó zaj.

A jó mester szólt hozzám: "Meg se kérded,

mily lelkeket látsz itten? Nos, kivánom,

tudd meg, míg tovább mennél: semmi vétek

nem volt szivükben; ámde, mert a vámon

nem mentek át, mely kapuja hitednek,

érdemük mind megtörik e hiányon.

Mert a kereszténység előtt születtek,

és Istent nem törvény szerint imádták:

és én is tagja vagyok e seregnek!

Csak ily hiány, nem más bün vagy zsiványság

okozta vesztünk, ily hiány okozta,

hogy életünk reménytelen kivánság."

Szava szivemet szorítva kinozta,

látva kivált, hogy hány nagy kincsü szellem

lebeg e Tornácban reményefosztva.

"Mondd meg, mesterem, mondd meg fejedelmem," -

kérdeztem, mert biztos akartam lenni

ama hittel, mely győz kétségek ellen; -

"Ki tudhat-é innen valaki menni

akár maga, akár más érdemével?"

S ő, ki előtt szavam rejtélye semmi,

felelt: "Hogy idejöttem, nem sok évvel

utóbb láttam leszállni egy Erőst,

fején koronás győzelem jelével.

Kivitte Évát s Ádámot, az őst

s Ábel fiuknak és Noénak árnyát

s Mózest, a jámbor, törvényhozó hőst;

Dávid királyt s Ábrahám pátriárkát,

s Izraelt s atyját, s gyermekeit egybe

és Rákhelt, a megszolgált, drága mátkát,

és mást sokat, ki mind a mennybe megy be;

s előttük még - ezt feltárom ma néked -

teremtett lélek nem jutott a Kegybe."

Nem álltunk meg, míg mondta e beszédet:

jártuk az erdőt, árnyak éjjelén át

s szellemektől sűrü sűrüséget.

Nem messze volt, hogy útunk némi célját

érjük a csúcson, mikor lángot láttam,

mely legyőzte a homály egy karéját.

Bár ettől még egy kissé messze jártam,

mégis, noha nem láttam az egészet,

láttam, hogy tisztes nép tanyáz e tájban.

"Te kit magasztal tudomány s müvészet,

kiknek jutott itt kegyből ennyi bőség?

kiket különböztet meg így a végzet?"

S felelt: "Hírnevük tette s a dicsőség,

mely korukból korodba visszacsendül,

hogy megtisztelte őket az erős Ég."

S hallám, hogy egy hang, szellem hangja zendül:

"Tiszteljétek a fenkölt dalnokot!

Elszállott árnya hozzánk visszalendül."

Amint e hang hallgatva elnyugodt,

láttam felém közelgni négy nagy árnyat,

bú s öröm nélkül mindenik nyugodt.

S kezdé jó mesterem: "Ha erre járnak,

nézd meg az elsőt, a kezében szablya

s vezérként követik a többi hármak:

Homérosz ez, költők legmagasabbja,

gúnyos Horác jön ő utána névleg

s Ovidiusz, s Lukánusz, távolabbra.

Ők is velem viselői a névnek,

mellyel ama hang illetett becsülve,

köszöntenek illőn, partján e révnek."

Igy láttam iskoláját összegyülve

a legmagasabb ének mesterének,

ki többi felett sasként száll, repülve.

Most egymással pár szót beszélgetének

- mesterem nyájasan mosolygott ekközt -

s nyájasan fordultak felém a vének.

És megtisztelni engem minden eszközt

megragadtak, maguk közé bevéve,

hogy hatodik lettem ily szellemek közt.

Igy haladtunk a fényesség elébe,

beszélve, ami elhallgatva szebb most,

mint akkor szebb volt hallva és beszélve.

Ős kastély alá ért a kis sereg most,

mely hétszer van kerítve, mint a börtön,

s melyet körűl egy szép kis csörgeteg mos.

Ezen átmentünk, mint a kemény földön;

s átnyitva e bölcsekkel hét kapúkon,

megálltam túl egy réten, üde zöldön.

Itt megakadt szemem nagy férfiúkon

s nőkön, kiknek gyér szavuk zengve szólott,

s lassú szemük elcsüggött mély borúkon.

Innen csoportunk távolabb huzódott.

Értünk magas, nyilt, fényes dombtetőket;

mindent lehetett messze látni jól ott.

Egyenesen a messze zöld mezőket

s mutattak onnan annyi híres árnyat,

hogy most is büszkén mondom: láttam őket!

Láttam Elektrát s kik körötte járnak

Aeneast, Hektort s mint valami héját,

lesni szemét a fegyveres Caesárnak.

Láttam Camillát és Penthesiléiát

és Latinusszal ülni messze tájban

Laviniát, Aeneas királynéját.

Brutust, aki Tarquint elűzte, láttam

s Lukréciát, Júliát, Marciát,

s Cornéliát, és Saladint, magában.

S jobban kinyitva szemem kapuját,

ott láttam ülni a Tudók vezérét,

hol körben ült a Bölcselő Család.

Mind őt csodálák, mind csak őt dicsérék;

láttam közöttük Plátont, Szókratészt,

kik többieknél közelebb kisérék.

Demokritoszt, ki száműzé az észt,

és Empedoklészt, Anaxagorászt,

Thalészt, Heraklitoszt, Diogenészt,

Zenót, s ki leirt minden kvalitást,

Dioszkorideszt: s Linuszt, Orpheusszal

Tulliuszt s Senecát, az etikást;

mérő Euklidészt, Ptolomeusszal

Hippokratészt, Galénuszt, Avicennát

s Avveroëszt a Kommentáriussal.

De mindhiába koptatnám a pennát:

sürgetni már érzem a hosszú témát,

s nem lehet mind leírni, mit a szem lát.

A hatos társaság most kétfelé vált,

más útra vezetett a jó vezér itt,

remegő légért hagytuk el a némát,

s oly helyre értünk, hol semmi se fénylik.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!