Pokol: Harmadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A Pokol kapuja

"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,

én rajtam át oda, hol nincs vigasság,

rajtam a kárhozott nép városába.

Nagy Alkotóm vezette az igazság;

Isten Hatalma emelt égi kénnyel,

az ős Szeretet és a fő Okosság.

Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,

csupán örökkel; s én örökkön állok.

Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel"

E néhány szó setét betűkkel állott

magassan ott felírva egy kapúra

s szóltam: "Mester, nem értem, hogy mi áll ott?"

S ő mint tudásnak és a szónak úra:

"Itt el kell hagynod minden törpe gondot

s mint holtra nézned minden földi búra.

Elértük, mit ajkam előre mondott,

ahol meglátod a keserü népet,

a sok gonoszt s eszeveszett bolondot."

Aztán mutatva vidám, bátor képet

belém is lelket öntött s kézre fogva

velem a titkok bús honába lépett.

Itt sóhajok, sirás és csikorogva

száz jaj hangzott a csillagtalan éjen,

hogy könnyem rögtön eleredt csorogva.

Szörnyű szavak, száz nyelven, bőgve mélyen,

rekedt jaj, átok, durva szólamokból

kézcsattogás s vad káromlás, kevélyen,

oly forgót vert e tág örvénytorokból

az örök időktől fekete légben,

minőt a forgószél ver a homokból.

"Mester, mit hallok?" Kérdém, hogy beléptem

s a borzalomtól hajam égre lázadt.

"Milyen nép szenved itten a sötétben?"

És ő felelte: "E szomoru házat

azok nyerik, kik közönyösen éltek

s kiket nem ért dicséret, sem gyalázat;

s az angyalok, kik fellázadni féltek

s hivek sem voltak; csak magukra voltak,

lelkükben nincsen sem erény, se vétek.

Az ég elűzte s itten kóborolnak,

mert őket a pokol is szégyenelte:

nem kellettek sem égnek, sem pokolnak."

"Mester s mely kín ez, mely őket leverte?

hogy ilyen gyászos jajgatásra kelnek?"

"Elmondom néked röviden", felelte.

"Vak napjaik oly szürkén s tengve telnek

s halniok lehetetlen délibáb,

hogy bármilyen más sorsot irigyelnek.

Hirüket elfeledte a világ,

megveti őket igazság és részvét.

Ne többet róluk: nézd meg s menj tovább!..."

És szemem, amig eltünődve néz szét

egy lobogót lát, mely forogva száll, száll,

mintha félve kerülné pihenését.

Nyomában nagy menet tolongva jár, jár,

annyi, hogy sohse hittem földön járván,

hogy annyit eltiport a zord halál már.

Hogy ráismertem párra, köztük állván

láttam árnyát és megismertem annak,

aki a nagy Lemondást tette gyáván.

Mindjárt tudtam, hogy e csapatba' vannak

gyatrák, akik kedvében járni féltek

Istennek úgy, mint a Boldogtalannak.

E nyomorultak, kik sohasem éltek,

mezítlen voltak s vérük csípve szítták

dongók és darazsak, pokoli férgek.

Vérbarázdával arcukat boríták

s könnyel a vér lábukhoz folyt keverve,

hol undok hernyók nagy mohón fölitták.

S láttam mögöttük, másra is figyelve

egy nagy folyót; néptől nyüzsgött a partja.

S "Mester, engedd meg" - szóltam szót emelve -

"hadd tudjam, kik s kinek törvénye hajtja,

hogy úgy tolongnak túlsó partra futni,

amint e rekedt fény itt látnom adja."

És ő felelt: "Meg fogod rendre tudni,

mihelyt az átkos Acheron folyóra

fogunk ez út végéhez érve jutni."

Szemem lesütve szégyennel e szóra

némán, amíg elértük ott a partot,

mentem, hogy ne legyek háborgatója.

S im a folyón felénk egy gálya tartott,

rajta egy agg, régi szőrtől fehéren,

s "Jaj nektek, hitvány lelkek!" - igy rivalgott.

"Eget látni már egyik se reméljen.

Jöttem, hogy majd a vizen átkisérlek

tűzbe, fagyva, örök sötétbe mélyen.

S te itt közöttük, élő testű lélek

hordd el magad, távozz e holt seregtül!"

De mikor látta, hogy odébb se térek,

szólt: "Más réven, más útakon keresztül

könnyebb deszkán juthatsz csak átkeléshez,

nem itt én nálam, földi tetemestül."

De szólt vezérem: "Cháron, mily beszéd ez?

Igy akarják ott, hol szigoru törvény,

bármit akarnak - és többet ne kérdezz!"

Szőrös orcája hunyászkodva görbén,

a sápadt víz hajósa megjuházott,

csak szeme körül forgott lángos örvény.

Hanem a lankadt s hússal nem ruházott

lelkek, szinük veszitve, felvacogtak,

mikor a rémes szó fülükbe fázott.

Szidták Istent s szülőiket s zokogtak,

szidták a magvat, helyt, időt, a fajtát,

melyből születtek s létre feljutottak.

Aztán sirás közt elhagyván a sajkát,

visszahuzódtak a partra, mely várja

mindazt, ki Isten ellen nyitja ajkát.

Cháron ördög parázs szemekkel állja

el útjokat és visszaintve nyáját,

ki rest, az evezővel taszigálja.

Mint ősszel a levél elhagyja fáját,

egymásután leválva, míg az ág

a földön látja az egész ruháját:

Ádám rossz magva úgy veti magát

egyenkint el a partról, mint madár, ha

meghallja a madarász cselszavát...

És viszi őket a víz szennyes árja

s még nincs idő, hogy túl kompját kikösse

Cháron, emitt már új nép gyűlve várja.

"Fiam" - szólt nyájas mesterem eközbe -

"kik nem békültek Istennel halálig,

minden országból itten jönnek össze

s mindannyi készen átkelésre vár itt,

mert az Igazság sarkantyúzza bölcsen,

hogy minden rettegésük vágyra válik.

Jó lélek itten át nem kelhet egy sem,

azért ha Cháron hozzád szólt mogorván,

már tudhatod, hogy szava mit jelentsen."

Hogy bevégzé, a sötét földek ormán

rengés futott át, hogy a borzalomtul

még most is izzadságban fürdik orcám.

Szellő eredt a könnyes partokon túl

s a szellő vörös villámot cikázott,

amely megfosztott minden tudatomtul

s elestem, mint kit ájulás igázott.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!