Paradicsom: Harmincegyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Beatrice égi helyére ül

Ekként elém mint fehér rózsa támadt

az égi sereg, melyet földi létben

Krisztus, vérével jegyzett el magának;

de a másik, mely öröktől az égben

száll, látva s zengve Azt, kinek szerelme

gyujtja s jósága táplálja, hogy égjen,

mint méhek raja a virágkehelybe

leszáll egy percre; aztán vissza onnan,

hol méze ízét érleli, a sejtbe:

a nagy Virágba, hol ezer szirom van,

leszálltak előbb, visszaszálltak aztán

szerelmük felé, örök-égi szomjban.

Élő láng fénylett mindeniknek arcán;

egy szárnyuk arany, s oly fehér a másik,

hogy semmi hó sem éri utol azt tán.

Amint leszálltak a virág-nyilásig,

szerelmet szórtak sziromról sziromra

s békét, mit fenn szereztek szárnycsapásik.

S nem szállt e szárnyak millió gomolyja

virág és ég közt föld madara-képen,

hogy a fényt s látást eltakarta volna;

mert az isteni fény áthat az égen

s a mindenségen, ahol érdemes,

és semmi sincs, mi akadálya légyen.

E biztos, boldog Ország, mely nemes

uj s antik néppel népesűlt, szünetlen

szemmel és szívvel csak egy célra les.

Ó, hármas Fény, mely e boldog szemekben

egyetlen csillag vagy csak! üdv adója!

tekints le a mi viharunkra ittlenn!

Ha a barbár had, ama táj lakója,

ahol Helice megforog naponta

s égi fényét édes fiára szórja,

Rómába érve, a nagy kőhalomba,

elkábult, mikor szemét Laterán

csodálatos műve magára vonta:

én, aki földről égbe, és silány

időből értem örökkévalóba,

s az igaz néphez - Firenze után,

mily kábulattól voltam elfogódva!

Öröm s csodálat közt beléakadtam

a hallásba is, nemhogy még a szóba!

És mint zarándok néz szét meghatottan

fogadalmának templomában, arra

gondolva, hogy' mondja el, ami ott van:

ugy padról padra, karról szállva karra

sétált szemem az éles fényözön közt,

most fel s alá, majd körben, jobbra-balra.

Láttam fönn-nyert fény és önnön öröm közt

égni ezer szerelmes arcu lelket,

s a szentséget rajtuk, mint drága köntöst.

De míg szemeim így mohón betelltek

teljes képével a Paradicsomnak,

külön eddig egy pontra sem figyeltek.

Fölnéztem, hogy új szomjra gyúlva mondjak

pár kérdő szót Hölgyemhez, mely kicsalja

ajka válaszát, oltani e szomjat.

Egyet kérdeztem, s más felelt meg arra:

Hölgyem helyett im egy Agg állt elébem,

ruhában hasonló az égi karra.

Vidám jóság ült arcán és szemében;

és oly komolyság minden mozdulatban,

minő gyengéd atyához illik épen.

"Beatrice hova lett?" - így riadtam.

S felelt: "Ő kért, hogy a szomjat, mit érzel,

oltani, helyem' érted odahagyjam.

És hogyha a harmadik sorra nézel

felülről kezdve, meglátod a trónon,

amelyet szerzett földi érdemével."

Arcom fölnézett anélkül, hogy szóljon;

s láttam Őt, ahol az örök Sugárból

magára koronát és takarót fon.

Halandó szeme még sohasem állt oly

messze, habár a mély tengerfenéken,

a legfentebben zengő éghatártól,

mint én onnan, hol Ő ült ama Széken;

de ez mitsem tett, mert a drága képet

szemem közvetlen villantotta nékem.

"Óh, Hölgy, ki tetted, hogy reménynek éghet

lángja szivemben, s elviselted értem,

hogy nyomát a Pokolban hagyja lépted,

minden dologhoz, amit végigéltem,

kegyelmet és erőt nekem te ontál:

jóságodé s hatalmadé az érdem!

Te szolgaságból szabadságba vontál,

minden eszközzel, mindenféle módon,

amílyet el se képzel földi kontár.

Bőséged tőlem vissza ne huzódjon

hogy általad-gyógyult lelkem előtted

tetsző legyen, ha testből oldozódom!"

Igy szóltam; s messziről a drága Nőnek

szemeit felém mosolyogni láttam;

majd újra az ős Kúthoz emelődtek.

S a szent agg szólt: "Hogy ne legyen hiában

utad, s végére juss (amire küldött

a szent kéréssel egyesülve vágyam):

röpüld be szemeiddel ezt a kertet!

hogy látása nagyobb látásra majdan

égi sugárral tüzesítse lelked.

S kinek szerelme mindörökre rajtam,

Mennyek Asszonya lesz számodra gyámol,

mivel én, Bernát, az ő híve voltam."

Mint ki messziről, tán Croatiából,

jön, bámulni a Veronika-kendőn,

melynek oly nagy hirét hallotta távol,

és míg mutatják, nézi csak merengőn:

"Szent Uram Jézus!" - mondja mind magában

"ilyen volt hát az arcod, én Teremtőm!" -

ugy voltam én, mikor ragyogni láttam

élő szerelmét annak, ki ez égi

békét izlelte már lent a világban.

"Kegy fia!" kezdett akkor ő beszélni -

"ez Édes két titok még szememben,

amíg csupán alsóbb fokait érti:

de vizsgáld már a messzebb köröket fenn,

mig a Királynőt látod ülni trónján,

kinek ez Ország hódol tiszteletben."

Felnéztem akkor; s mint hajnali órán

keleti része ég a horizontnak,

szemközti fele ködbe burkolózván:

ugy szemem, mintegy völgyből szállva dombnak,

látta másiknál több fényben fürödni

egyik felét a felső sor sziromnak.

S mint az a táj, hol a szekérrud üt ki,

melyet rossz útra vitt Phaëton, ég, és

jobbra meg balra halványúl a többi:

úgy élénkült meg közepén a békés

lobogó föllobogva, s jobbra-balra

egyenletessen halványúlt az égés.

És e középen szárnyaik viharja

kavargott száz ünneplő angyaloknak,

s mindegyik más volt, tarka fényre, dalra.

És láttam e játéknak és daloknak

tüzében olyan szépséget kacagni,

hogy a szentek szemei felragyogtak.

S ha nyelvem annyi kincset birna adni,

mint képzeletem: még akkor se mernék

legkisebb festésébe belekapni.

Bernát, amikor látta, hogy szerelmét

figyelve nézem és szent lángra gyúlva,

ő is Arra fordított szemet-elmét,

s tüzén tüzem borult uj lángba újra.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!