 |
|
|
|
|
Tartalom: "Isteni színjáték"
Beatrice égi helyére ül
Ekként elém mint fehér rózsa támadt
az égi sereg, melyet földi létben
Krisztus, vérével jegyzett el magának;
de a másik, mely öröktől az égben
száll, látva s zengve Azt, kinek szerelme
gyujtja s jósága táplálja, hogy égjen,
mint méhek raja a virágkehelybe
leszáll egy percre; aztán vissza onnan,
hol méze ízét érleli, a sejtbe:
a nagy Virágba, hol ezer szirom van,
leszálltak előbb, visszaszálltak aztán
szerelmük felé, örök-égi szomjban.
Élő láng fénylett mindeniknek arcán;
egy szárnyuk arany, s oly fehér a másik,
hogy semmi hó sem éri utol azt tán.
Amint leszálltak a virág-nyilásig,
szerelmet szórtak sziromról sziromra
s békét, mit fenn szereztek szárnycsapásik.
S nem szállt e szárnyak millió gomolyja
virág és ég közt föld madara-képen,
hogy a fényt s látást eltakarta volna;
mert az isteni fény áthat az égen
s a mindenségen, ahol érdemes,
és semmi sincs, mi akadálya légyen.
E biztos, boldog Ország, mely nemes
uj s antik néppel népesűlt, szünetlen
szemmel és szívvel csak egy célra les.
Ó, hármas Fény, mely e boldog szemekben
egyetlen csillag vagy csak! üdv adója!
tekints le a mi viharunkra ittlenn!
Ha a barbár had, ama táj lakója,
ahol Helice megforog naponta
s égi fényét édes fiára szórja,
Rómába érve, a nagy kőhalomba,
elkábult, mikor szemét Laterán
csodálatos műve magára vonta:
én, aki földről égbe, és silány
időből értem örökkévalóba,
s az igaz néphez - Firenze után,
mily kábulattól voltam elfogódva!
Öröm s csodálat közt beléakadtam
a hallásba is, nemhogy még a szóba!
És mint zarándok néz szét meghatottan
fogadalmának templomában, arra
gondolva, hogy' mondja el, ami ott van:
ugy padról padra, karról szállva karra
sétált szemem az éles fényözön közt,
most fel s alá, majd körben, jobbra-balra.
Láttam fönn-nyert fény és önnön öröm közt
égni ezer szerelmes arcu lelket,
s a szentséget rajtuk, mint drága köntöst.
De míg szemeim így mohón betelltek
teljes képével a Paradicsomnak,
külön eddig egy pontra sem figyeltek.
Fölnéztem, hogy új szomjra gyúlva mondjak
pár kérdő szót Hölgyemhez, mely kicsalja
ajka válaszát, oltani e szomjat.
Egyet kérdeztem, s más felelt meg arra:
Hölgyem helyett im egy Agg állt elébem,
ruhában hasonló az égi karra.
Vidám jóság ült arcán és szemében;
és oly komolyság minden mozdulatban,
minő gyengéd atyához illik épen.
"Beatrice hova lett?" - így riadtam.
S felelt: "Ő kért, hogy a szomjat, mit érzel,
oltani, helyem' érted odahagyjam.
És hogyha a harmadik sorra nézel
felülről kezdve, meglátod a trónon,
amelyet szerzett földi érdemével."
Arcom fölnézett anélkül, hogy szóljon;
s láttam Őt, ahol az örök Sugárból
magára koronát és takarót fon.
Halandó szeme még sohasem állt oly
messze, habár a mély tengerfenéken,
a legfentebben zengő éghatártól,
mint én onnan, hol Ő ült ama Széken;
de ez mitsem tett, mert a drága képet
szemem közvetlen villantotta nékem.
"Óh, Hölgy, ki tetted, hogy reménynek éghet
lángja szivemben, s elviselted értem,
hogy nyomát a Pokolban hagyja lépted,
minden dologhoz, amit végigéltem,
kegyelmet és erőt nekem te ontál:
jóságodé s hatalmadé az érdem!
Te szolgaságból szabadságba vontál,
minden eszközzel, mindenféle módon,
amílyet el se képzel földi kontár.
Bőséged tőlem vissza ne huzódjon
hogy általad-gyógyult lelkem előtted
tetsző legyen, ha testből oldozódom!"
Igy szóltam; s messziről a drága Nőnek
szemeit felém mosolyogni láttam;
majd újra az ős Kúthoz emelődtek.
S a szent agg szólt: "Hogy ne legyen hiában
utad, s végére juss (amire küldött
a szent kéréssel egyesülve vágyam):
röpüld be szemeiddel ezt a kertet!
hogy látása nagyobb látásra majdan
égi sugárral tüzesítse lelked.
S kinek szerelme mindörökre rajtam,
Mennyek Asszonya lesz számodra gyámol,
mivel én, Bernát, az ő híve voltam."
Mint ki messziről, tán Croatiából,
jön, bámulni a Veronika-kendőn,
melynek oly nagy hirét hallotta távol,
és míg mutatják, nézi csak merengőn:
"Szent Uram Jézus!" - mondja mind magában
"ilyen volt hát az arcod, én Teremtőm!" -
ugy voltam én, mikor ragyogni láttam
élő szerelmét annak, ki ez égi
békét izlelte már lent a világban.
"Kegy fia!" kezdett akkor ő beszélni -
"ez Édes két titok még szememben,
amíg csupán alsóbb fokait érti:
de vizsgáld már a messzebb köröket fenn,
mig a Királynőt látod ülni trónján,
kinek ez Ország hódol tiszteletben."
Felnéztem akkor; s mint hajnali órán
keleti része ég a horizontnak,
szemközti fele ködbe burkolózván:
ugy szemem, mintegy völgyből szállva dombnak,
látta másiknál több fényben fürödni
egyik felét a felső sor sziromnak.
S mint az a táj, hol a szekérrud üt ki,
melyet rossz útra vitt Phaëton, ég, és
jobbra meg balra halványúl a többi:
úgy élénkült meg közepén a békés
lobogó föllobogva, s jobbra-balra
egyenletessen halványúlt az égés.
És e középen szárnyaik viharja
kavargott száz ünneplő angyaloknak,
s mindegyik más volt, tarka fényre, dalra.
És láttam e játéknak és daloknak
tüzében olyan szépséget kacagni,
hogy a szentek szemei felragyogtak.
S ha nyelvem annyi kincset birna adni,
mint képzeletem: még akkor se mernék
legkisebb festésébe belekapni.
Bernát, amikor látta, hogy szerelmét
figyelve nézem és szent lángra gyúlva,
ő is Arra fordított szemet-elmét,
s tüzén tüzem borult uj lángba újra.
Tartalom: "Isteni színjáték"
Letöltés: "Isteni színjáték"
Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm
Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.
Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.
Top
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|
|
| Vote! |
|
|
|
|
