Paradicsom: Harmincadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Fényfolyó és fényrózsa

Talán hatezer mérföld messzeségben

lángol a déli óra; és a földnek

árnya vizszintes síkban esik épen:

mikor olyan kezd lenni a fölötted

mélyülő ég, hogy benne halaványra

sápad sok csillag, s meg se látni többet,

s amint a Napnak szolgálóleánya

előjön, az ég, fényeit elűzve,

elzárul s legszebb gyöngyét is lehányja:

így a Pont körül, mely engem legyőzve

játszatá a csillagos karikákat,

s amit gyürűz, abban látszék gyürűzve,

szemem előtt minden fény egyre sápadt:

s ugy érzém, hogy Hölgyemhez visszafordit

a szerelem, és az, hogy mást se látok.

Ami ezer szó eddig róla folyt itt,

olyan dicséret az együtt se lenne,

mi ily szépséget semmiben se csorbit.

A szépség, amit láttam, szertelenre

gyulva, mirajtunk túlárad, s egészen

csak Alkotója tud örülni benne.

E pontnál tollamat legyőzve érzem,

jobban, mintsem vig vagy szomorú költő

volt tárgya által, vagy valaha lészen.

Mert mint a nap remegő szembe, kelt ő

emlékembe, a gyönyörű mosollyal

lelkem magából-kikelésre keltő.

Mikor még együtt élt a földi porral

s először láttam: onnantól idáig

még tudtam, a látást követni tollal;

de most látásom jobban szerteválik

szent szépségétől, mint bármely müvészé,

ha képessége elért a határig.

Hagyom azért, hogy tágabb ajk idézné,

mint az én gyenge trombitámnak ajka,

mely nagy leckéjét kis hijján bevégzé.

Ő, mint kész vezér hangra, mozdulatra:

"Kijöttünk a legnagyobb égi körből

a Mennybe, amely tiszta fény" - mutatta -

"lelki fény, tiszta öröm, ment a földtől;

tiszta szerelem, igaz Jó szerelme;

tiszta öröm, mely minden ízen tultör.

Az Éden mindkét seregét figyelve

meglátod itt, és egyiket közűlük

oly arccal már, mint Itéletre kelve."

Váratlan villám, fényből vonva gyűrüt

a szem köré, és; elfedve előle

oly csillogást is, ami nála sűrübb,

nem égőbb, mint ott volt a fény gyürűje,

mely szememet tüzfátyollal borítva

minden látását elragadta tőle.

"A Szerelem, mely az eget csititja,

üdv-fénnyel mindig így fogad magába,

hogy a gyertyát lángjához idomítsa."

E pár rövid szó nem zengett hiába,

mert rögtön érzém, földi erőn túlra

hogy új erőnek gyűl lelkembe tápja:

és szemem új látásra gyullad újra,

ugy hogy nincs fény, amelyet ki ne állna,

akármilyen vakító lángra gyúlna.

És láttam oly fényt, mintha folyam árja

villámsütésnél és csodás derűben

tavaszból-hímzett part közt folydogálna.

Szikrák a vízből pattogtak sürűen

s mindkét parton a virágokba ültek,

mint a rubintok aranyos gyürűben.

S amint illattal ott megrészegültek,

visszamerültek a csodás folyóba:

ők bemerültek, mások fölkerültek.

"Annál kedvesebb, mennél lángolóbbra

gyul szent vágyad, hogy ami titkosat lát

szemed, mélyébe elméd behatódna.

De e folyónak kell még inni habját,

mielőtt csillapodna szomju lázod!"

hallám szólni szemeim drága Napját.

S hozzá tevé: "E folyam, e topázok,

kelve és szállva, pázsitok mosolyja,

a Valóságról csupán szürke vázak;

nem mintha Az nehéz-értelmü volna:

benned a hiba, aki még szemeddel

gyengébb vagy, hogysem ily mélyig hatolna!" -

Mikor a csecsemő nyul csöpp kezekkel

az emlő után, hogyha túl a rendes

órán később talál ébredni reggel:

ez hasonlít az én mohó szememhez;

s fénylőbb tükörré tenni azt, benéztem

a Habba, melytől minden fényesebb lesz.

S amint pillámnak beivám egészen

eressze alá, láttam, hogy szalagja

a hosszukásból kerekforma lészen.

S mint álarcot magára aki rakna,

másnak látszik, mint előbb, ha kitárja

az arcot, ami rejtezett alatta:

gyujtott e szikrák és virágok árja

uj pompát, s láttam, hogy az ég előttem

mindkét udvara látványát kitárja.

Óh, Isten fénye! benned emelődtem

az igaz Ország dicsét látni: engedd,

hogy amit láttam, most szavakba szőjjem!

Olyan fény van ott, hogy a földi szemnek

láthatóvá lesz Alkotója benne,

mely e Látáson kívül nem pihenhet.

Alakja olyan, mintha körbe menne,

mely akkorára gömbölyűl előtted,

hogy a Napnak nagyon tág öve lenne.

Csupa sugár Ő, és visszaverődnek

mind amaz Első Mozgó síma gömbjén,

amely innen kap életet s erőket.

S mint domb, ha lábát az árvíz elöntvén,

tükrözik abban, zöldje üde lombját

s virágai dus visszfényét köszöntvén:

ugy láttam e fényár közt lengni dombját

ezer küszöbbel, tükrözve, a Népnek,

mely földtől elvált, és meglelte Honját.

És ha alját ily fények öntözék meg,

gondolhatod, mily tágra nyíl a Rózsa,

s mily messzeségét boritja az égnek.

Szemem, szélétől csúcsáig lopózva

nem tévedett el, hanem e Kehelynek

fényét és teljét szerte behajózta.

Nincs ott hatása távolnak s közelnek;

e hely közvetlen az Isten kezében,

s a Természet törvényi szünetelnek.

Az örök Rózsa arany közepében

mely fejlik, feslik, és a szent Tavaszba

illatát küldi dícséret fejében:

mint aki szólni vágyna és habozna,

ugy tett le Hölgyem, s mondta: "Nézd s figyeljed,

mily Gyűlés, fehér ruhákkal havazva!

Nézd, városunk mily messze körre terjed!

Nézd, padsoraink milyen tele mind már!

Kevés, ki még itt üres helyre lelhet.

Ama nagy trónra, melynek díszein jár

szemed, mivel már a korona rajta,

előbb mint e Lakzi borából innál,

ül majdan Henrik, kit a földnek ajka

császárnak mond, s ki jön, hogy megjavitsa

Itáliát, bár nem érett az arra...

Vak kapzsiság lelketek elborítja,

s olyanok lesztek, mint a csecsemő,

ki éhen hal, s a dajkát eltaszitja.

Oly ember lesz a Szentszéken, minő

a legrosszabb, s ki nyiltan és titokban

más úton jár majd, mint amelyen ő.

De nem sokáig fogja tűrni ottan

az Úr, és a szent helyről oda csapja,

hol Simon mágus bűnei miatt van,

és az Anagni lejjebb száll alatta!"

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!