Paradicsom: Huszonhatodik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Vallatás a szeretetről - Ádám

Míg félve álltam, mert igy elvakíta

az éles fény, egy hang áradt belőle,

s minden figyelmemet magába szítta,

mondván: "Addig is, amíg új erőre

kapna látásod, mit fényem eloltott,

eszmélkedve végy kárpótlást felőle.

Kezdd el tehát; s jelöld meg azt a dolgot,

amire lelked vágy; és el ne csüggedj;

látásod nem holt, csak zavarba-oldott,

s ki veled e dús égen át együtt megy,

a szent Hölgynek, szemében van a hajdan

Ananiás ujjában rejtezett kegy."

S én: "Hintse mikor ő akarja majdan

írját szememre, melyen át belépett

egykor a tűzzel, mely még egyre rajtam.

A Jó, mely megbékíti ezt a Széket,

minden írás alfája s ómegája,

mit a Szeretet szemeim elé tett."

Ugyanaz a hang, melynek szózatára

elült a vakság ijedelme bennem,

intett, hogy szavam folytatását várja,

s szólt: "Szűkebb rosta kell, hogy rajta menjen

szavad még át; mondd, mílyen szél verése

irányzá nyílad, hogy ily célba lengjen?"

S én erre: "Filozófok érvelése

s innen áradt tekintély súlya kellett,

hogy e szerelmet a szivembe vésse.

Mert a jó, ha jó, akként gyújt szerelmet,

amint fölfogjuk; s oly magas fokára

gyújtja a hőnek, mint jósága terjed.

Azért a Lényeg, melynek nincs határa

a jóban, úgy hogy ami jó kivűle

van, csak az ő fényének egy sugára,

kell, hogy szerelem nagyobb lángját szűlje

abban, ki szemét ama tanra nyitja,

amelyet rejt ez érvelés betűje.

Ez igazságot nékem az tanítja,

aki könyvében minden halhatatlan

lélek első szerelmét bizonyítja.

Tanítja nékem ezt a csalhatatlan

szerző, Mózesnek azt mondván magárul:

"Minden jót eléd tárok én magamban!"

Tanítod te is; mert többet elárul

első szavad az égi rejtelembül,

mint más heroldnál összesen kitárul."

S ily választ kaptam: "Földi értelemtül

s erősítő tekintélytül vezetve

legfőbb szerelmed az Istenbe lendül.

De mondd, mily más zsinórral érezed te

vonva magad feléje még? beszéld el,

hány foggal mart e szerelem szivedbe?"

Nem volt előlem rejtve oly sötéttel

Krisztus sasának terve, hogy ne lássam,

hova céloz a vallató beszéddel,

azért így kezdtem: "Minden harapásban,

amely Istenhez tereli a lelket,

részem volt, hogy szerelme leigázzon.

Mert a világ, mert én - megannyi rejtek -

annak halála, ki meghalt, hogy éljek,

a remény, mely a jókban égve serked,

s az előbbmondott örökéltü érvek

kivontak a rossz vágyak tengerébül,

hogy a Jó Szerelem partjára érjek.

A lombhoz, melyből földi kertje épül

az Örök Kertésznek, szerelmem annyi

csak, amennyi jó Belőle belé gyül."

S egy édes dalt hallottam fölsuhanni

erre az égről; s Hölgyem drága hangját:

"Szent! Szent! Szent!" - így sietett belefonni.

S mintha éles fény nyilai suhantják

szét álmaid, melynek heves sugára

szemed hártyáin egyenkint zuhant át,

a felébredt szem előbb alig állja,

hirtelen azt se tudja, hogy mivé lett,

amíg magához nem tér nagysokára:

ugy űzött tova minden kicsiséget

szép Beatricém szememből szemével,

mely ezer mérföld messzire is égett;

s többet láttam, mint előbb; mire hévvel

kérdém egy negyedik fényről, ki lenne,

aki közöttünk hirtelen tünék fel.

S felelte: "Ebben néz lobogva szembe

atyjával amaz első földi lélek,

akit az első Erő megteremte."

S miként a lombok, hogyha könnyü szélnek

jöttére meghajolnak, majd kinyúlva

otthonos magasukba visszatérnek:

úgy lelkem, előbb kábulatba fúlva

szavára, majd a kérdésekre-gerjedt

vágy adott néki biztonságot újra.

S így kezdtem: "Óh, egyetlen érve-termett

gyümölcs! ősatyám, kinek minden asszony

lánya és menye! könyörgök, felelj meg!

Látod, mint éget buzgó és igaz szomj:

tudod, miért? s nem is pazarlom a szót itt,

hogy válaszodnak időt ne mulasszon."

Mint egy betakart állat hánykolódik

leplei alatt, s szemmel látja vágyát,

aki figyeli mozgó takaróit:

oly nyiltan égett fényburkán a vágy át

az ős léleknek, tetszésemre tenni,

s láttam kigyúlni az öröm zsarátját,

amint szólt: "Szükség nincs szavadra semmi,

mert úgy tudom kérdésed', hogy a földön

nincs bizonyosság semmiről sem ennyi,

mert megmutatja az igaz Tükör fönn,

amely nem lesz visszfénye soha másnak,

s minden visszfény az Ő fényeiből jön.

Tudni vágysz, mikor tett a szent Varázsnak

kertjébe Isten, hol a drága mély szem

megedzett a nagy Lépcsővel csatáznod;

és meddig éltek szemeim e Kéjben;

és hogy a nagy Haragot mi okozta;

s hogy milyen nyelvet alkottam s beszéltem?

Halld hát, fiam, nem épen a Tilos Fa

gyümölcse volt oka a Számüzésnek,

hanem csak az átlépés a Tilosba.

A nap, míg e Zsinatért ott emésztett

vágy, honnan Vergiliuszt küldte Hölgyed,

négyezerháromszázkét kerülést tett.

S még húsban élve laktam lenn a földet,

láttam kilencszázharminc visszatértét

minden csillagához az égi Körnek.

Nyelvem, mióta ajkaim beszélték,

kihalt, előbb mint végrehajthatatlan

művük' Nimród népei megkisérték.

Mert emberi ész műve tarthatatlan

s romló, lévén támasza csak a lenge

és csillagoktól függő akaratban.

Azt az ős Természetnek hozta rendje,

hogy az embernek nyelve van; de rája

bízta, hogy így vagy úgy, szépítve zengje.

Mielőtt lelkem a Pokolra szálla,

földön a legfőbb, Jónak neve El volt,

aki ma fényem' ez örömbe zárja.

Azután Éli lett az, ami El volt;

így van ez, mert a halandók szokása

mint lomb: új jön, ha a régi elholt.

A Tenger Hegye addig volt lakása

éltemnek tisztán s bűnben, míg az óra

lépteit egytől hatig szaporázza,

ahol letell a fertály fordulója."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!