Paradicsom: Tizennyolcadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Betűk a Jupiteren

Már a szent tükör önnön örömébe

merült el és én szavai izével

kerestem édes csöppet ürömébe:

mikor a Hölgy, ki Istenhez vezérel,

szólt: "Ne gondolj rá! gondolj közelére

annak, ki mindent kijavít Kezével!"

Visszafordított vígaszom zenéje

s amit akkor láttam a szép szemekben,

meghagytam ajkamnak, hogy ne beszélje,

mivel arra méltónak nem hihettem,

sőt elmémet se, melynek visszatérni

oda segítség nélkül lehetetlen.

Annyit tudok csak effelől beszélni,

hogy őt szemlélve nem volt semmi vágyam

és semmi mást sem tudtam volna kérni,

mert az örök Gyönyör, mely igazában

csak őrá hullt, tükrözve szent szemében

megfürdetett visszavert sugarában.

"Fordulj meg és légy figyelmeddel ébren!" -

szólott, mosolya fényével legyőzve -

"mert nemcsak az én szememben van Éden!"

Mint itt a földön néha oly erősre

látjuk a vágyat gyúlni, hogy a szemben

ragyog, mintegy a lélekből esőzve:

oly lángolást láttam e szent Örömben,

kihez fordultam, föllobbanni vágyán,

hogy megszólítson néma gyönyörömben.

S ily szóval kezdte: "Ez ötödik ágán

az örök Fának, melyet csúcsa éltet,

s mindig gyümölcsöz, sohsincs lombtól árván,

oly lelkek boldogok, kik lenn mig éltek,

nagynevű hős volt mind és oly hires,

hogy dús a Múzsa, ki ilyet dicsérhet.

Azért a Kereszt szarvaira less:

akit nevezek, úgy fog tenni, mint a

gyors tűz, ha felhőn át utat keres."

S láttam, hogy a Kereszten átsuhinta

Józsue névre gyors, lángsodru csorgás;

s ez előbb történt, mint a szót kimondta.

S hős Makkabéus-névre könnyü forgás

támadt, és pörgött, mint gyermek csigája;

s ami hajtotta, öröm volt a korbács.

S még kettő vonta szememet magára

ott a Nagy Károly és Roland nevére,

mint sólymár szeme tapadt a madárra.

Vilmos lángjára, Rainouard hevére

néztem föl még; majd Gottfried herceg illant,

majd Guiscard Róbert, a kereszt tövére.

Az is a többi közt nevezve csillant,

kivel már szóltam: hangját jól kivettem,

s hogy a nagy Karban mily zenét ad ily hang.

Jobbra fordultam, hogy kifejezetten

halljam Hölgyemtől, mit kell tennem ottan,

vagy lássam tükrözve a szent szemekben:

és észrevettem, hogy sugara jobban

világit és még ezerszer vidámabb,

mint legutóbb, vagy máskor, látni szoktam.

És mint a munkás, ha izomzatának

munkája folytán napról-napra érzi,

s mindig örül, hogy új ereje támad:

akként éreztem akkor én, hogy égi

keringésemnek íve nőtt az éggel,

látva, csodám hogy fényét megtetézi.

S mint lányka arca lenge könnyüséggel

cserél, levetve szégyenszíne terhét,

pirost fehérrel és rózsát a jéggel:

úgy lobbantotta lángja győzedelmét

fehéren a hatodik égi csillag

felém, melyben egyszerre bennetermék.

S láttam, szerelmi tűzben égve virrad

a joviális: juppiteri fáklya,

s arcán nyelvünknek több betűi nyilnak.

És mint madarak a parton, ha látva

a prédát, üdvözölni fölröpülnek

s fonódnak sorba, ékbe, karikákba:

úgy láttam itt, hogy szent lények vegyülnek

s válnak el ismét, s dalolva s röpülve

majd D, majd I, majd L formába gyülnek,

előbb dalolva és a dalra gyülve;

s e jelek egyikévé összeállnak,

azután kissé hallgatnak, megülve.

Óh, szárnyas lovon szálló lány! ki szárnyat

adsz a lángésznek s halhatatlan éltet,

mint ő veled sok népnek és királynak:

világíts meg, hogy adjam vissza kérlek,

alakjukat, miképen megfogantam:

rövid versekben nagy erőd zenélhet.

Így megjelentek, minthogy néma hangban

hangzó és mássalhangzó hétszer öt:

s én élő szókká formáltam magamban.

DILIGITE JUSTITIAM szökött

ige s főnév előbb előmbe; s aztán

QUI JUDICATIS TERRAM, mind kijött.

S azt ötödik szó M-jében marasztván

rendjüket állva, aranyos szalagnak

látsztak az ezüst Juppiter nagy arcán.

S láttam, hogy több más fény ez M-alaknak

csucsára száll és ottan énekelve

a Jót, ki vonja őket, megmaradnak.

Majd mint ki üszköt csóvál, és szökkelve

szállanak számtalan szikrái szerte,

mikből jövőt sző jósok balga nyelve:

légbe magát úgy ezer fény emelte,

s több, újra, többé-kevésbbé, miképpen

szánta a Nap, ki őket feltüzelte.

S amint megállt mind a maga helyében,

ím óriás Sas feje; nyaka leng ki,

mintegy fényekből rajzolva a fényben.

Aki ott rajzol, nem vezeti senki:

csak Ő vezet; s a rajz, mit Ő vonalzott,

fészkekben a sast formálva teremti.

Beatitudo többi, aki rajzott

az M ormára nyílni liliomnak:

most fölröpült és folytatá a rajzot.

Óh, édes csillag! milyen gyöngyhalomnak

hány gyöngye zengte, hogy minden igazság

az égből jő, mit gyöngyeid befonnak!

Azért azt kérem, hogy a fő Okosság

szemei, aki hajtja szent erődet,

a fényed-rontó ködöket behassák,

és űzze ki a gaz kereskedőket

szent templomából, melynek fala-tornya

csodákból és mártírvérből emelődtek.

Óh, ég serege! melyet fölhatolva

láttam! imádkozz azért, aki ittlenn

eltévedt, a rossz példán megbotolva.

Karddal csatáztak hajdan; ma pediglen

elvéve a kenyeret is, mitől

senkit se tilt a jó Atya, az Isten.

De gondolj rá te, ki írsz, hogy törölj:

hogy Péter-Pál, ki meghalt a gyümölcsért,

melyet te tiprasz, él még s tündököl!

Elmondhatod: "Rajongok ama bölcsért,

ki a magányban szent varázst talált

és mártír lett egy édes-táncu hölgyért:

de nem ismerek sem halászt, se Pált."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!