|
|||
|
Tartalom: "Isteni színjáték" A száműzött költő Mint Clyménéhez futva, hogy a rosszat, amit hallott magáról, földerítse (miért az apák ma is óvatossak): úgy voltam én, úgy látott Beatrice, úgy a szent Lámpa, ki helyét cserélte imént, hogy földi lényem' közelítse. "Bocsásd ki vágyad gőzét!" - ezt beszélte hölgyem - "és belső tüzeid hevítsék"; nem mintha talán szavaid megértve kellenének, hogy tudásunk' segítsék; de hogy szokj hozzá, szólani a szomjba', hogy bizton s méltán érjen a segítség!" "Óh, drága törzsem! ki Paradicsomba jutván, miképen látják földi elmék, hogy háromszögbe csak egy fér be tompa: látod a véletlenek hirtelenjét előbb, mint vannak, ama Pontra látva, ahonnan minden idő csak jelen lét: Vergiliusszal ama hegyre hágva nemrég, amellyen a lélek begyógyul s mikor leszálltunk a Halott Világba, borzadtam én ott sok balsúlyu szótul jövőmről; - bár magam' vértezve érzem, fejemre bármily sors csapása tódul. Azért vágyamat töltenéd egészen - mert előrelátott nyíl röpte lassabb -, ha megmondanád, hogy sorsom mi lészen?" Igy szólitám a Fényeset; Magassat, aki előbb szólt hozzám; mint akarta hölgyem, hogy semmi szót ne halogassak. Nem talányokban, ami megzavarta hajdan a népet, mielőtt az Isten báránya halt, hogy bűneinket oldja, hanem világos szókkal szólt a tüzben ősöm szerelme, kit láttam, hogy átfog mosolya, s lángol is, de rejlik is benn: "A véletlenség, mely materiátok nagy könyvén túl nem terjed, mind lefestve az örök Szemben, melybe én belátok; s véletlen voltát azért mégse vesztve, mintahogy nem lesz szabva gálya mente attól, ha partról szem kiséri lesve. Ezért mintahogy édes hangja zengve az orgonának halkan jut a fülbe, úgy jut a sors, mely téged vár, szemembe. Mint a gaz mostohától menekülve Athénét Hippolytos odahagyta: úgy hagyod el Firenzét, kényszerűlve. Készíti már a gonoszok csapatja az ürügyét, és mit ne tenne könnyen, ki még Krisztust is mindennap eladja? S a durva nép a vesztest szidja fönnyen szokás szerint; de majdan visszavíjja jogát az igazság, büntetve szörnyen. Aminek legjobban fog fájni híjja, elhagyod; s első nyíl ez elhagyásé, melyet rádlő a számüzésnek íjja. Majd megtudod, mily sós kenyér a másé; s föl- és lemenni, mílyen kínos ösvény, keserves lépcső az idegen házé! De ami legjobban sújt még, a fösvény gonoszok és butáknak társasága, akikkel együtt ragad el az örvény. Ellened a bolondok durvasága; de majd az ő homlokukon fakad csak s nem a tiéden, a szégyen virága. Barom-voltukról bizonyságot adnak tetteik; és becsűletedre vál, ha magadból csinálsz pártot magadnak. Az első menhely, mely készítve vár, az, hogy a Nagy Lombárdi kegye rádszáll, kinek címere: lépcsőn szent madár, s kezed, minden nyájasságában áskál, hogy kettőtök közt, vevésből-adásból az lesz előbbi, mi utóbbi másnál. Vele találod, akit foganáskor úgy megjegyzett e csillag szent erője, hogy élete híres lesz e varázstól. Még nem sokat tud a világ felőle, mert fiatal még: csak kilencedízben forog körűle e körök gyürűje; de a Gaszkonyi, Henriket, ki hisz benn', nem szedi még rá, mikor már e jellem túl pénzen-gondon, föllobog a tűzben. És kell, hogy nagyságának híre keljen s pompája nőjjön, úgy hogy róla majdan ellenségének is beszélni kelljen. Amit ő tesz majd: benne bízz a bajban! mert ő emberek sorsát megcseréli, azt, aki koldus vagy dús vala hajdan. Ezt írd elmédbe, de nem kibeszélni!" S mondott olyakat, hogy elhihetőnek majd aki látja, még azt sem ítéli. S így toldta: "Fiam, ezek íme főleg a hallottak glosszái; ez az ármány, amit csak néhány forgás rejt előled. De rossz szomszédaidnak nem kívánnám, hogy írigyük légy: hisz még élve éred, hogy sír az álnok, díját megtalálván." Most, hallgatással mutatván a lélek, hogy ami bordát elejébe tettem, átszőtte, s rajtam a sor, én beszélek: kezdém, mit ki tanácsra kételyekben olyantól vágyik, kinek akaratja, látása és szerelme feddhetetlen: "Látom atyám, az idő mint ragadja lovát felém, és jönnek oly csapások, mik annak fájnak, ki magát megadja. Azért jó fegyver lesz, ha jól vigyázok, hogy, ha már tőlem elveszik hazámat, verseim miatt egyéb kárt ne lássak. Lenn, hol végtelen keserű a bánat, s a Hegyen át, amelynek édes ormán előmbe Hölgyem drága szeme támadt; s az Égben, fényről-fényre vándorolván, sokat tanultam; miktől szája majdan sokaknak vásnék el, ha elsorolnám. S ha az Igazság gyáva híve voltam, Félek, hogy éltem' azoknál veszítsem, kiknek e mái kor lesz majd a hajdan." A láng, melyben nevetve drága kincsem' találtam ott, úgy fénylett, hogy a napnak aranytükörben olyan fénye nincsen, s aztán felelte: "Csak a bűntudat, csak a maga vagy a mások szégyenének, tudása érzi fullánkját szavadnak. Ne hódolj a hazugság szellemének: akinek viszket, az csak hadd vakarja! és minden látást mondjon el az ének! Hangod talán először megzavarja a szájnak ízét, de jól megemésztve éltető táplálékká gyűlik alja. Kiáltásoddal mint szél sodra léssz te, mely mindig a tetőket sújtja jobban: s ez jó alap lesz hírnevedre nézve. Azért kellett neked e csillagokban s a Hegyen és a Bús Völgyben mutatni csupa oly lelket, kiknek híre sok van, mivel csak akkor tud a példa hatni és megnyugtatni, ha gyökere annak nem ismeretlen és nem földalatti s érve nem tűnik föl bizonytalannak."
Tartalom: "Isteni színjáték" Letöltés: "Isteni színjáték" Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія. Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|