Paradicsom: Tizenharmadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Salamon bölcsessége

Képzelje, aki érteni akarja,

amit ott láttam; (s tartsa meg e képet,

míg hall, szilárdan, mint a szírtek alja):

tizenöt csillag, mely az ég-vidéket

tizenöt ponton oly élőn befényli,

hogy áthat minden légi sűrüséget;

képzelje a Szekeret, melynek éji

s nappali egünkről sohasem bucsúzva,

rúdja, forog bár, meg tud abba' férni;

s képzelje a Kürt száját, melynek csúcsa

a tengely mellett van, mely körül épen

körét a Fő Kerék surranva csússza,

két jelet írni magukból az égen,

minőt rá hajdan Mínos lánya fűzött

a halál fagyát érezvén szivében:

egyik a másikkal körülgyürűzött,

s forgása által, folyton körbejárva,

egyik előre, másik hátra űzött:

s előtte lesz az igazságnak - árnya

e dupla táncrúl, mint csillagalakrúl,

amely körűlem lengett körbeszállva,

mert minden földit annyival haladt túl

mint Chiana cammogását az az égkör,

amely leggyorsabban suhanva fordul.

Itt nem a Bacchus s Paean dala ég föl,

hanem: a két természet egy Személyben,

és amaz Egy, mely áll három személyből.

Majd dal és tánc megállt, időre mérten:

s a szent fény mind örülve rámderengett,

hogy gondról-gondra figyelmük' cseréltem.

S istenkörükben megtörvén a csendet,

szólt a láng, melyből ép Isten-szegénye

csodás élete az imént kizengett:

"Mikor kinyomva már az egyik kéve

és drága magva végre csűrbehordva,

újat csépelni hajt szerelmem éhe.

Azt véled, a kebel, melyből a borda

formálni vétetett a bájos arcot,

melynek a földet ínye megrabolta;

s a másik, mely úgy vítta meg a harcot,

lándzsaverten, hogy elégtételével

világ bünéért fizeté a sarcot:

ami emberi természetbe fér el,

annyi fényt nyert a Teremtő kezébül,

kinek mindkettő adós lételével.

Azért csodálod a fönti beszédbül

azt, hogy a kincsnek nem volt soha párja,

mely ötödik fényt nyerte itt mezéül.

Lesd válaszom' hát, szemedet kitárva:

s hited, szavammal, az Igazra nézni

úgy fog, mint központ köre vonalára.

Minden, akár tud, akár nem, enyészni,

csupán az Eszme fénye, mely szeretve

nemz, és ezt lelkünk Istenének érzi.

Mert az élő Fény, Napjából eredve,

s nem válva Attul, sem a Szeretettül,

mely harmadik lesz kettőből születve,

jósága által egy sugárba meggyűl

tükrözve mintegy kilenc égi karban,

mégsem oszolva többfelé az Egybül.

Innen száll át mélyebb erőkbe majdan,

le tényrül-tényre, mígnem kurta-létnyi

esetlegekké árad el az aljban.

Ezeken a nemzett világot érti

szavam, melyet rövid életre, maggal

avagy annélkül, a mozgalmas ég hí.

Viasszuk és az erő, mely alakkal

látja el, más-más; s a pecsétes Eszme

átfénylik több vagy gyengébb sugarakkal;

igy lelsz egyazon fajta fán keresve

gyümölcsnek néha javát, néha rosszát;

és más-más lelket az emberi testbe.

Ha hibátlannak mondhatnád viasszát,

s az ég erejét is tökéletesnek,

csupa Pecsét lenne és csillagosság.

De a Természet csak úgy adja ezt meg

csorbán, mint az a művész, aki tudja

mesterségét, de gyönge keze reszket.

Azért csak, ha az erők ősi Kútja

hintette tiszta Fényt a Szeretetnek

lángja gyűjti: ez a tökélynek útja.

Igy lett méltóvá egyszer földeteknek

fajtája is az állati tökélyre;

s a Szűz is ekként terhesíttett meg.

Kell hát, hogy ajkam szavadat dicsérje:

hogy soha embertermészetbe annyi

tökély nem hullt s hull, mint e két személyre.

Itt, ha érvem nem tud továbbsuhanni:

»Hogy' páratlan hát mégis ama másik?« -

e kérdésednek kéne megfoganni.

De, hogy ne lássék, amint íme látszik,

gondold el, hogy ki volt, s mi kelle néki,

mikor ég mondta: »Kérj, amid hiányzik!«

Úgy szóltam, hogy már ebből eszed érti,

hogy király volt, és azt a bölcseséget

kérte, amely kell, király-módon élni:

nem az egetmozgató égi népet

számbavenni; sem tudni, hogy necesse

a contigenssel míly tételbe léphet;

sem, si est dare primum motum esse;

sem, hogy félkörbe háromszöget írván

az mindenképen derékszögü lesz-e?

S így ezt és amit mondtam, nézve, nyilván

látod, hogy csak a királyok tökélyét

éri szavamnak nyila, célba hullván.

S ha a »páratlant« helyesen itélnéd,

tudnád; hogy csak a királyokra értem,

kik sokan vannak, s kevesen jófélék.

Igy distingválva fogadjad beszédem;

s így összefér hiteddel ősatyádról,

s arról, ki a mi gyönyörünk az égben.

S ez legyen mintegy lábad ólma mától,

mely, mint fáradtat lankadása, nemre

s igenre túl-sietve menni gátol.

Bolondok közt is utoljára jönne,

ki vak egyformán állítva s tagadva,

nem tudna külömbséget tenni benne.

Gyakran tér elsietve rossz utakra

a vélemény; és aztán öncsalása

köti az észt, hogy bennük megakadna.

Hasztalannál rosszabbra hajtja láza:

mert visszatérve más, mint induláskor

az Igazságnak ügyetlen halásza.

Példát vehetni erről annyi száztól,

Parmenidés-, Melissus-, Brissus-, és még

- aki ment és nem tudta, hova - mástól.

Sabellius és Árius, merész nép,

szavukban mintha az Irásnak arcát,

mint kard tükrében, eltorzítva néznéd.

Túlkönnyünek az ítélést ne tartsd hát;

és ne légy, mint az, aki a buzának

előbb, mint érne, felbecsűli sarcát!

Mert gyakran láttam télen át kiszáradt,

vad és töviskes, puszta csipkebokrot:

és később nyílni rajta rózsaszálat!

hajót is, büszkén szelni könnyü fodrot,

gyorsat; hogy messze tengerig utazzon,

melyet, révnél már, a szél vészbe sodrott.

Ne higyje Márton gazda s Berta asszony,

hogy mert ezt lopni, azt áldozni látta,

azért az Úrnak végzésébe hasson:

az fölkelhet, ez elbukhatik - hátha!"

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!