Paradicsom: Harmadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Az elhurcolt szüzek

A Nap, mely egykor hő szerelmi lángra

gyújtott, érvelve és cáfolva édes

arcát az Igazságnak így kitárta;

s én hitvallást, se helytelen, se kétes

szavakkal tenni most, mint ille, szegtem

fejem magasba a magas beszédhez.

De látás tűnt föl ím, hogy meglepetten

bilincselődött bele bámulásom

és a hitvallást rögtön elfeledtem.

Mint sík, átlátszó üvegvillanáson

vagy tiszta, csöndes patakon keresztül,

mely nem oly mély, hogy feneke ne lásson,

ha arcaink vonása visszarezdül,

alig látható, színe, fénye gyenge,

mint gyöngy, mely fehér homlok ránca közt ül:

úgy tűnt sok arc ott, szólni kész, szemembe

s ellenkezőkép hulltam tévedésbe,

mint ki forrással esett szerelembe,

mivelhogy, alig vettem őket észre,

talán tükörből tükröződni sejtvén

látni, kik, megfordultam, hátranézve,

s semmit se láttam; s szemem visszaejtvén,

néztem akkor a drága vezetőre,

szent pillantását lángmosolyra keltvén.

"Ne csodáld, ha látsz mosolyogni dőre

gyermekelméden" - szólt - "mely lépni nem mer

még az Igazság padlóján előre,

csak leget őröl, üres értelemmel.

Valódi lények ezek - s helyük itt van,

mert fogadalmuk törték jóhiszemmel.

Szólj velük, halljad, és higyj szavaikban:

nem hagyja őket útjáról letérni

az Igaz Fény, mely örömükre villan."

S én egy árnyhoz, ki leginkább beszélni

hajlónak látszott, így fordulva kezdtem,

mint zavart ajk, ha vágya ösztökéli:

"Óh, boldog lélek, ki ez égitestben

szívod az örök élet édes ízét,

mely, ki nem érzi, elképzelhetetlen:

engedd ízlelnem szavad égi mézét:

hogy' éltél és ki voltál a világnak?"

S ő rögtön szól (és mosolyogva néz szét):

"Szerelmünk nem csuk ajtót tiszta vágynak,

csak mint Azé, ki Magához kívánja

hasonlóságát a boldog Családnak.

Én szűz valék és a Fátyol leánya

és ha jól kezdesz fürkészgetni nyomban,

nem rejt el új szépségem adománya

s Piccardát ismered meg alakomban,

aki más boldogok közt ideszánva

boldog vagyok leglassubb csillagomban.

Érzelmeink, melyeket tiszta lángra

csak a Szentlélek kéje gyújt, örülnek,

hogy amaz őket szent rendjébe szántja.

S hogy égi trónjaink ily mélyen ülnek,

fogadalmunktól van, hogy csorba részben,

mi semmi csorbát és hibát se tűr meg."

És én feleltem: "Arcotokba néztem

s ott ég valami nem tudom mi égi,

egykori színét elfedve egészen,

azért nem ismertem meg, hogy a régi;

de most ismerős szemmel nézni rátok

megsegítettek ajakad igéi.

De mondd: kiket itt üdvözülve látok,

nem vágytok innen magasabb csucsokra,

látni vagy nyerni ottfönn több barátot?"

A többiekkel összemosolyogva

olyan vidáman felelt erre, mintha

első szerelme lángjában lobogna:

"Óh, testvér, békét ígéz vágyainkra

a Szeretet, mely köti szomjúságunk,

úgy hogy csak arra vágyhatunk, amink van.

Ha felsőbb körbe volna jutni vágyunk,

ellenkeznék a Renddel, az örökkel,

mely e gyürűbe keríté világunk,

s ily ellentét nem férhet e körökkel,

ha szeretetben élni itt necesse

s ha jól tisztában vagy a szeretettel.

Sőt megkívánja ez a boldog esse,

hogy mindig a nagy Akaratba férjünk,

és minden vágyunk azzal essen össze.

Az is, hogy itt mi fokról fokra élünk,

tetsző a Népnek, s kedves a Királynak;

ki akaratját akartatja vélünk,

és akaratja: békénk. Tengerárnak

képzeld, amelybe mind, mit ő teremt

s természet alkot, megnyugodni szállnak."

S így megértettem, hogy az Égbe' fent

minden hely éden; bár a Kegy özönje

mindenhol máskép árad vagy dereng.

S mintha egy étket jóllakás közönyje

néz, másikat még vágy les, hogy az ember

egyiket kérje, másikat köszönje:

úgy voltam, kérve szóval, lesve szemmel

tudni, mely szövet volt, hol a vetélőt

végső szálig nem vitte türelemmel?

"Szent érdem vitt föl, mint szeplőtlen-élőt,

egy Hölgyet felsőbb körbe" - szólt. - "Ruháit

s fátylát még ottlenn viselik, a Kérőt

követvén, alva-kelve, mindhalálig,

ki minden fogadalmat vesz szivessen,

mely szeretettel tetszésére válik.

Világból, ifjan már, hogy őt kövessem,

futván, magamat öltönyébe zártam,

hogy azt és rendjét soha le ne vessem.

Emberek aztán, inkább rosszra bátran,

mint jóra, édes zárdámból kitéptek,

s ég tudja, mint lőn sorsom a világban!

S e másik fény, ki vélem tűnt elébed,

jobbom felől, s ha arcait kitárja,

körünknek minden sugarában égnek,

amit magamról mondtam, ő is állja:

szűz nővér volt, és durván tépetett le

tört homlokáról a szent fátylak árnya.

De bár igy újra a világba vetve

az Egyház rendje s önnön vágya ellen:

szivének fátyolát le sohse tette.

A nagy Constanza fénye ez a szellem!

ki lőn, hogy svábság harmadik viharja

éltet a másodiktól s tőle nyerjen."

Igy szólt, s aztán rázenditett a dalra

Ave Maria...; s úgy tünt fénybe, zengve,

mint súlyos testet nyel be vízek alja.

Szemmel követtem, míg elért a szembe

sugára; és hogy már szemmel se leltem,

benéztem újra édesebb tüzembe

s Beatricébe olvadt szomju lelkem;

hanem az Ő arcából oly tüz áradt,

hogy szemeimmel azt el nem viseltem

és minden kérdés nyelvemen megállott.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!