Paradicsom: Első ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Dante elhagyja a Földet

A Mindent Mozgatónak glóriája

a Mindenségen áthat, és világol,

itt hőbb, ott halkabb fényt hintvén a tájra.

Én jártam, hova legtöbb hull a lángból

s láttam, mit sem tud, sem bir elbeszélni,

ki visszatér e magasabb világból.

Mert mikor vágyát közelítve kémli,

oly mélységekbe száll az emberelme,

hogy az emlék nem képes utolérni.

Mégis amennyit kincsekkel betellve

a szent országból szellemem megőrzött,

azt ma dalomnak előtárni terve.

Óh szent Apollo! tégy ma, betetőzött

munkámig, oly edényévé erődnek,

milyenre szerelmes babérod őrzöd.

Elég volt páros Parnassus-tetődnek

egyike eddig - de két büszke halma

kell, hogy e játék homokján ma győzzek.

Lépj kebelembe és bizton sugallj ma!

mint rég, mikor tagjai hüvelyébül

kivonta Marsyast csodád hatalma.

Csak annyit kapjak erőd telijébül,

hogy az árnyék árnyékát visszazengjem,

amely fejemre hullt a Boldog Égből:

s bátran látsz lépni kedves fádhoz engem,

mivel erőd s dalomnak égi tárgya

méltók, hogy rajtam koszorúja lengjen.

Ugyis oly ritkán nyúl ma érte vágyva

poéták és cezárok lanyha karja,

- szégyen-gyalázat az emberi vágyra! -

hogy kell, hogy szívét örömre sugallja

a delfi vídám istennek, ha tépni

penéi lombját szomjas ujj akarja.

Kicsi szikrából gyakran nagy tüz ég ki:

hangomat is jobb ajk hangjai váltják

tán majd, és Cirra fog ekhózni néki. -

Mind közt, honnan halandók kelni látják

az ég lámpáját, van egy pont (az épen,

amely négy kört három kereszttel átvág),

ahol jobb pályán, jobb csillag jegyében

indul útjára, s szebb és jobb nyomot nyom

e földi viaszban, mint lágy pecsétben.

E ponton járt, s reggel lett - (este otthon,

mert míg az egyik féltekét homályban

hagyja, másikra fényburkolatot von):

amikor Beatricét balra láttam

fordulni és a fényes Napba nézni;

sas se nézett be még oly büszke-bátran!

S mint sugár szokott új sugárt idézni,

mely forrásához rögtön visszaindul,

miként a vándor, ha honvágy igézi:

úgy éreztem, hogy vágyam vágyain gyúl,

melyek szememen át lelkembe léptek;

s a Napba néztem, ember erejin túl.

Sok, ami nálunk végzet lenne s vétek,

szabad azon a helyen, melyet Isten

emberbölcsőnek oly édenivé tett.

Nem soká bírtam; mégis oly kicsit sem,

hogy ne lássam, hogy ízzik, mint az olvadt

vas, mely tűzből jött, hogy ízzon s hevítsen.

Megkettőzött a nappal fénye, s oly vad

láng áradt, mintha Az, ki megtehette,

egét két nappal díszitette volna.

Szemeit az örök körökre vetve

merőn állt Beatrice; s én benéztem

az égtől elfordulva, e szemekbe.

S olyanná lettem fényüktől egészen

bensőmben, mint Glaukos a fű izére,

már tenger-istenné változni készen.

Per verba nincs mód, nyelv hogy elbeszélje

ez emberiből-kinövést; a példa

elég, kinek kegy adta, hogy megérje!

Hogy csak újjálett részem szállt-e célba,

te tudod, égkormányzó Szeretet,

aki fényeddel emeléd alélva.

Amikor vágyforgatta kereked

maga felé vont az örök zenével,

melyet ritmusod oszt és méreget,

akkora eget láttam tűz-szinével

gyúltan a Napnak, hogy a földön oly

nagy áradást zápor, s folyó se mível.

A hang ujsága és a fénygomoly

lelkem oly éles vágy tüzébe csalták,

hogy vágy oly élét nem érzém sehol.

De már vágyamat csillapítva dajkált

az, aki jobban látott enmagamnál,

s előbb, mint kérdeztem, nyitotta ajkát:

"Magadra vess, ha homályban maradnál,

mert nem engedi látnod a hamis kép,

amit látnál, ha ahhoz nem tapadnál!

Azt hiszed, a földön vagy mostan is még:

pedig gyorsabban röppentél az Égbe,

mint égi villám helyiből lecsusznék."

Alig lett első kételyemnek vége

ez elmosolygott rövid szókra; menten

egy új kételynek font be köteléke,

s szólék: "Már elégülve megpihentem

a bámulatban: most bámúlok újra,

hogy ily könnyen a Könnyüségbe mentem!"

De, ajkai szánó mosolyra gyúlva,

fordult felém ő, és sóhajtva nézett,

mint az anya a lázbeteg fiúra.

S felelt: "Szoros rend van és bölcs müvészet

a dolgok viszonyában: s ez a Forma

teszi Isten képévé az Egészet.

A felsőbb lények itt lelnek a nyomra,

nyomára amaz örökös Erőnek,

amely a jelzett Rendnek célja s orma.

E rendbe símul, külömbözve főleg

minden teremtés, amint közelében

vagy távolában az ős Eredőnek:

és száll, és száll a Lét nagy tengerében

más-más kikötő felé, sorsa-szántott

pályán, kit mene ösztöne ver épen.

Ez viszi mindig Hold felé a lángot:

ez a halandók szívének rugója;

ez nyom a Földre, eggyéfogni, pántot.

S nemcsak az oktalan lényt veti-górja

ez íj, hanem azt is, kit úgy teremtett,

az Úr, hogy érzés s ész legyen lakója.

A Gondviselés, mely őrzi e Rendet,

fénnyel nyugtatja az eget, amelyben

a Gyorsak Gyorsa kezdettől kerengett;

s most itt letett, mint sors-rendelte helyben,

az Ij erejével röpítve, melynek

minden vesszője megpihen a Jelben.

Igaz, hogy mint a Forma nem felel meg

a művész magas célzatának olykor,

mert az Anyag süket s nem arra termett;

úgy néha e pályáról másba torkoll

a teremtmény útja: s megadva néki

másfelé térni a rendelt sodorból.

Mint a felhőből is lecsap az égi

tűz olykor - így az ember égi lelkét

sokszor a csalfa kéj a földre tépi.

Ne csodáljad hát lelked szárnyrakeltét -

ne jobban, mint ha a folyó, szaladva

magas hegyekről, minden gátat eltép.

Azt csodálhatnád, hogyha lenn maradva

akadály nélkül volnál, még se szállnál,

mint láng a földön ha nyugodt maradna."

Szólt, s láttam, hogy szeme az égre száll már.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!