 |
 |
 |
|
|||
| |||
| |||
| |||
|
|
|
|
|
|
11 Jaj! de árván ül a nagy népû város! Olyanná lôn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lôn!2 Sírván sír éjjelente, s köny borítja az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közûl, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lônek. 3 Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül ô a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözôje utólérte a szorultságában. 4 Sionnak útai gyászolnak: nincsen, a ki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sohajtoznak, szûzei nyögnek, csak keserûsége van néki. 5 Elnyomói fôkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az ùr verte meg ôt az ô sok bûne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó elôtt. 6 És elhagyta Sion leányát minden ô ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, a melyek nem találnak eledelt, és erôtelenûl futnak az üldözô elôtt. 7 Emlékezik Jeruzsálem az ô nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden ô gyönyörûségérôl, a melyek voltak eleitôl fogva; mert az ô népe ellenség kezébe esett és nem volt segítsége. Látták ôt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén. 8 Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá; minden tisztelôje megvetette, mert látták az ô mezítelenségét, ô maga pedig sóhajtoz és elfordul. 9 Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövôjére; csudálatosan alásülyedt, nincs vígasztalója: Lásd meg Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erôt rajtam! 10 Szorongató nyújtja kezét minden kincse után, sôt látta, hogy pogányok mentek be az ô szent helyébe, a kikrôl azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a te községedbe. 11 Egész népe sohajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily útálatossá lettem! 12 Mindnyájatokat kérlek, ti járókelôk: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é oly bánat, mint az én bánatom, a mely engem ért, a melylyel engem sujtott az ùr az ô búsult haragjának napján! 13 A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennök; hálót vetett lábaimnak; hátra vetett, pusztává tett engem; egész napon beteg vagyok. 14 Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját; ráfonódtak nyakamra; megrendítette erômet; oda adott engem az ùr azok kezébe, a kik elôtt meg nem állhatok. 15 Rakásra hányta az ùr minden vitézemet én bennem; gyûlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az ùr Júda szûz leányát. 16 Ezekért sírok én; szemembôl, szemembôl víz folyik alá, mert messze távozott tôlem a vígasztaló, a ki megélesszen engem; fiaim elvesztek, mert gyôzött az ellenség. 17 Terjesztgeti kezeit Sion: nincs vígasztalója; szorongatókat rendelt az ùr Jákób ellen köröskörûl; Jeruzsálem csúfsággá lett közöttök. 18 Igaz ô, az ùr, mert az ô szava ellen rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek, és lássátok meg az én bánatomat: szûzeim és ifjaim fogságba menének! 19 Kiáltottam azoknak, a kik szerettek engem, de ôk megcsaltak engem; papjaim és véneim a városban multak ki, a mikor étel után futkostak, hogy megéledjenek. 20 Lásd meg Uram, hogy szorongattatom; belsô részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn minden olyan, mint a halál! 21 Hallották, hogy sohajtozom és nincs vígasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet; örültek, hogy te ezt cselekedted. Hozd el a napot, a melyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én! 22 Jusson elôdbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velök, a miképen én velem bántál az én minden bûnömért; mert sok az én sohajtozásom, és beteg a szívem. 21 Jaj! de sûrû felhôt borított haragjában az ùr Sionnak leányára! az égbôl a földre veté Izráel ékességét, és nem emlékezett meg lábainak zsámolyáról az ô haragja napján.2 Elnyelte az ùr, nem kimélte Jákóbnak minden hajlékát, letörte haragjában Júda leányának erôsségeit, a földre terítette; megfertôzteté az országot és fejedelmeit. 3 Felgerjedt haragjában letördelé Izráelnek minden szarvát; hátravoná jobbkezét az ellenség elôl, Jákób ellen pedig mint lángoló tûz emésztett köröskörûl. 4 Feszítette kézívét, mint valami ellenség, kinyújtá jobbkezét, mint támadó, és megölt mindent, a mi a szemnek kivánatos; Sion leányának sátorában, mint a tüzet önté ki búsulását. 5 Olyan volt az ùr, mint valami ellenség; elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáját, elrontá erôsségeit, és megsokasította Júda leányának a búját, baját. 6 És eltapodta sátorát, mint valami kertet, lerombolta gyülekezése helyét; elfeledtete az ùr a Sionon ünnepet és szombatot, és megútált haragja hevében királyt és papot. 7 Megvetette az ùr az ô oltárát, megútálta szent helyét; ellenség kezébe adá palotáinak kôfalait; zajt ütöttek az ùr házában, mint ünnepnapon. 8 Gondolá az ùr, hogy lerontja Sion leányának kôfalát; kiterjeszté a mérôkötelet, nem vonta vissza kezét a pusztítástól, és siralomra jutott a bástya és a kôfal, együtt búslakodnak! 9 Kapui besülyedtek a földbe, elveszté és összetöré annak zárait; királya és fejedelmei a pogányok közt vannak. Nincsen törvény, sôt prófétái sem nyernek kijelentést az ùrtól. 10 A földön ülnek, elnémultak Sion leányának vénei, port szórtak a fejökre; zsákba öltöztek, földre csüggesztették fejöket Jeruzsálemnek szûzei. 11 Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belsô részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utczáin. 12 Azt mondták anyjoknak: Hol a kenyér, meg a bor? mikor elaléltak, mint a sebesültek a város utczáin, mikor kilehelték lelköket anyjoknak kebelén. 13 Mivel bizonyítsak melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya, mivel mérjelek össze téged, hogy megvígasztaljalak, Sionnak szûz leánya?! Bizony nagy a te romlásod, mint a tenger; kicsoda gyógyít meg téged?! 14 A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítô prófétálásokat. 15 Összecsapják feletted kezöket minden járó-kelôk; süvöltenek és csóválják fejöket Jeruzsálem leánya felett: Ez-é az a város, a melyrôl azt mondták: tökéletes szépség, az egész földnek öröme? 16 Feltátották ellened szájokat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el ôt! Bizony ez a nap az, a melyet vártunk; megértük, látjuk! 17 Megcselekedte az ùr, a miket gondolt; beváltotta szavát, a melyet szólt eleitôl fogva; rombolt és nem kimélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, felemelte szarvát a te szorongatóidnak. 18 Kiáltott az ô szívök az ùrhoz: Oh Sion leányának kôfala! Folyjon alá könyed mint a patak, éjjel és nappal; ne szakadjon félbe, síró szemed meg se pihenjen. 19 Kelj fel, riadj éjjel, az ôrjárások kezdetén; öntsd ki, mint a vizet a te szívedet az ùr szine elôtt; emeld fel hozzá kezeidet a te kisdedeidnek életéért, a kik elaléltak az éhség miatt minden utczának szegletén. 20 Lásd meg Uram és tekintsd meg, kivel cselekedtél így! Avagy megegyék-é az asszonyok az ô méhöknek gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket; avagy megölettessék-é az ùrnak szent helyén pap és próféta? 21 Az utczákon a földön fekszik gyermek és vén; szûzeim és ifjaim fegyver miatt hullottak el; öldököltél haragod napján, mészároltál, nem kiméltél. 22 Egybehívtad mint valami ünnepnapra az én rettegtetôimet mindenfelôl, és nem volt az ùr haragjának napján, a ki elmenekült és megszabadult volna. A kiket dédelgettem és felneveltem, ellenségem emésztette meg ôket! 31 Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ô haragjának vesszeje miatt.2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban. 3 Bizony ellenem fordult, ellenem fordítja kezét minden nap. 4 Megfonnyasztotta testemet és bôrömet, összeroncsolta csontjaimat. 5 Erôsséget épített ellenem és körûlvett méreggel és fáradsággal. 6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat. 7 Körûlkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat. 8 Sôt ha kiáltok és segítségûl hívom is, nem hallja meg imádságomat. 9 Elkerítette az én útaimat terméskôvel, ösvényeimet elforgatta. 10 òlálkodó medve ô nékem és lesben álló oroszlán. 11 ùtaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem! 12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem. 13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait. 14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig. 15 Eltöltött engem keserûséggel, megrészegített engem ürömmel. 16 És kova-kôvel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem. 17 És kizártad lelkem a békességbôl; elfeledkeztem a jóról. 18 És mondám: Elveszett az én erôm és az én reménységem az ùrban. 19 Emlékezzél meg az én nyo morúságomról és eltapodtatásomról, az ürömrôl és a méregrôl! 20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem. 21 Ezt veszem szívemre, azért bízom. 22 Az ùr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ô irgalmassága! 23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged! 24 Az ùr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. 25 Jó az ùr azoknak, a kik várják ôt; a léleknek, a mely keresi ôt. 26 Jó várni és megadással lenni az ùr szabadításáig. 27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. 28 Egyedûl ül és hallgat, mert felvette magára. 29 Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? 30 Orczáját tartja az ôt verônek, megelégszik gyalázattal. 31 Mert nem zár ki örökre az ùr. 32 Sôt ha megszomorít, meg is vígasztal az ô kegyelmességének gazdagsága szerint. 33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát. 34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát; 35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe el ôtt; 36 Hogy elnyomassék az ember az ô peres dolgában: ezt az ùr nem nézi el. 37 Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az ùr? 38 A Magasságosnak szájából nem jô ki a gonosz és a jó. 39 Mit zúgolódik az élô ember? Kiki a maga bûneiért bûnhôdik. 40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az ùrhoz. 41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben. 42 Mi voltunk gonoszok és pártütôk, azért nem bocsátottál meg. 43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél. 44 Felöltötted a felhôt, hogy hozzád ne jusson az imádság. 45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között. 46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk. 47 Rettegés és tôr van mi rajtunk, pusztulás és romlás. 48 Víz-patakok folynak alá az én szemembôl népem leányának romlása miatt. 49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése, 50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az ùr az égbôl. 51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért. 52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkûl. 53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám. 54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam! 55 Segítségûl hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó verembôl. 56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sohajtásom és kiáltásom elôl. 57 Közelegj hozzám, mikor segítségûl hívlak téged; mondd: Ne félj! 58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet. 59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet. 60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat. 61 Hallottad Uram az ô szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat; 62 Az ellenem támadóknak ajkait és ellenem való mindennapi szándékukat. 63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ô gúnydaluk. 64 Fizess meg nékik, Uram, az ô kezeiknek munkája szerint. 65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok. 66 Üldözd haragodban, és veszesd el ôket az ùr ege alól! 41 Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére.2 Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának. 3 Még a sárkányok is oda nyujtják emlôiket, szoptatják fiaikat; az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a pusztában. 4 A csecsemô nyelve az ínyéhez tapadt a szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, a ki nyujtott volna nékik. 5 Kik pompás ételeket evének, elpusztulának az utczákon; a kik bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik. 6 Bizony nagyobb az én népem leányának bûnhödése Sodoma bûnhödésénél, a mely elsûlyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé. 7 Az ô náziréusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a korál, termetök mint a zafir. 8 De most feketébb az ô ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg ôket az utczákon; bôrük csontjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa. 9 Jobban jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, ezek pedig a mezô termésének hiánya miatt. 10 Irgalmas anyák kezei megfôzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor. 11 Megteljesíté az ùr az ô búsulását, kiöntötte az ô felgerjedt haragját, és tüzet gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait. 12 Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin. 13 Az ô prófétáinak bûne, az ô papjainak vétke miatt van ez, a kik az igazaknak vérét ontották abban. 14 Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették. 15 Távozzatok! tisztátalan! kiáltották azoknak; távozzatok, távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a pogányok közt ezt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig! 16 Az ùr haragja oszlatta el ôket; többé nem tekint reájok, mivelhogy a papok orczáját nem tisztelték, a véneken nem könyörültek. 17 Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a hiábavaló segedelem után; esengve várakoztunk olyan népre, a mely nem szabadított meg. 18 Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem járhattunk a mi utczáinkon; elközelgetett a mi végünk, beteltek a mi napjaink, bizony eljött a mi végünk! 19 Gyorsabbak valának a mi üldözôink az égnek saskeselyûinél; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk. 20 Orrunk lehellete, az ùr felkentje megfogattaték az ô vermeikben, a kirôl azt mondottuk: az ô árnyékában élünk a pogányok között. 21 Örülj és vígadozz, Edom leánya, a ki Uz földjén lakozol, mert még te rád is rád kerül a pohár, megrészegedel és meztelenkedel. 22 Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion leánya, nem fog téged számûzni többé; meglátogatja a te álnokságodat, Edom leánya, fölfedi a te bûneidet. 51 Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!2 A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi. 3 Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek. 4 Vizünket pénzért iszszuk, tûzifánkat áron kapjuk. 5 Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk. 6 Égyiptomnak adtunk kezet, az aszsziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel. 7 Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket. 8 Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökbôl. 9 Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában lévô fegyver miatt. 10 Bôrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától. 11 Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szûzeket Júda városaiban. 12 A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik. 13 Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el. 14 A vének eltüntek a kapuból, megszüntek az ifjak énekelni. 15 Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk. 16 Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk, mert vétkeztünk! 17 Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink; 18 A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon! 19 Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékrôl nemzedékre! 20 Miért feledkezel el örökre mi rólunk? miért hagysz el minket hosszú idôre? 21 Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen. 22 Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb! Forras: http://www.biblegateway.com/
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek! |
|
|
|
|
|
