Szent Biblia (Bible in Hungarian) - János Szent Biblia (Bible in Hungarian). Szent Biblia.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
János
   

Vissza a tartalom a Biblia

1

1 Kezdetben vala az ìge, és az ìge vala az Istennél, és Isten vala az ìge.
2  Ez kezdetben az Istennél vala.
3  Minden ô általa lett és nála nélkûl semmi sem lett, a mi lett.
4  º benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;
5  És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.
6  Vala egy Istentôl küldött ember, kinek neve János.
7  Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ô általa.
8  Nem ô vala a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról.
9  Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert.
10  A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg ôt.
11  Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be ôt.
12  Valakik pedig befogadák ôt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ô nevében hisznek;
13  A kik nem vérbôl, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentôl születtek.
14  És az ìge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ô dicsôségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsôségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.
15  János bizonyságot tett ô róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, a kirôl mondám: A ki utánam jô, elôttem lett, mert elôbb volt nálamnál.
16  És az ô teljességébôl vettünk mindnyájan, kegyelmet is kegyelemért.
17  Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem pedig és az igazság Jézus Krisztus által lett.
18  Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, a ki az Atya kebelében van, az jelentette ki ôt.
19  És ez a János bizonyságtétele, a mikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálembôl, hogy megkérdezzék ôt: Kicsoda vagy te?
20  És megvallá, és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus.
21  És kérdezék ôt: Micsoda tehát? Illyés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ô felele: Nem.
22  Mondának azért néki: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, a kik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felôl?
23  Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az ùrnak útját, a mint megmondotta Ésaiás próféta.
24  És a küldöttek a farizeusok közûl valók voltak;
25  És megkérdezék ôt és mondának néki: Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illyés, sem a próféta?
26  Felele nékik János, mondván: Én vízzel keresztelek; de köztetek van, a kit ti nem ismertek.
27  º az, a ki utánam jô, a ki elôttem lett, a kinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.
28  Ezek Béthabarában lettek, a Jordánon túl, a hol János keresztel vala.
29  Másnap látá János Jézust ô hozzá menni, és monda: ìmé az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bûneit!
30  Ez az, a kirôl én ezt mondám: Én utánam jô egy férfiú, a ki elôttem lett, mert elôbb volt nálamnál.
31  És én nem ismertem ôt; de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, a ki vízzel keresztelek.
32  És bizonyságot tôn János, mondván: Láttam a Lelket leszállani az égbôl, mint egy galambot; és megnyugovék ô rajta.
33  És én nem ismertem ôt; de a ki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: A kire látod a Lelket leszállani és rajta megnyugodni, az az, a ki keresztel Szent Lélekkel.
34  És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.
35  Másnap ismét ott állt vala János és kettô az ô tanítványai közûl;
36  És ránézvén Jézusra, a mint ott jár vala, monda: ìmé az Isten Báránya!
37  És hallá ôt a két tanítvány, a mint szól vala, és követék Jézust.
38  Jézus pedig hátrafordulván és látván, hogy követik azok, monda nékik: (1:39) Mit kerestek? Azok pedig mondának néki: Rabbi, (a mi megmagyarázva azt teszi: Mester), hol lakol?
39  (1:40) Monda nékik: Jôjetek és lássátok meg. Elmenének és megláták, hol lakik; és nála maradának azon a napon: vala pedig körûlbelôl tíz óra.
40  (1:41) A kettô közûl, a kik Jánostól ezt hallották és ôt követték vala, András volt az egyik, a Simon Péter testvére.
41  (1:42)
Találkozék ez elôször a maga testvérével, Simonnal, és monda néki: Megtaláltuk a Messiást (a mi megmagyarázva azt teszi: Krisztus); 42  (1:43) És vezeté ôt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (a mi megmagyarázva: Kôszikla).
43  (1:44) A következô napon Galileába akart menni Jézus; és találkozék Fileppel, és monda néki: Kövess engem!
44  (1:45) Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt.
45  (1:46)
Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: A ki felôl írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát. 46  (1:47) És monda néki Nátánael: Názáretbôl támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg!
47  (1:48)
Látá Jézus Nátánaelt ô hozzá menni, és monda ô felôle: ìmé egy igazán Izráelita, a kiben hamisság nincsen. 48  (1:49) Monda néki Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda néki: Mielôtt hítt téged Filep, láttalak téged, a mint a fügefa alatt voltál.
49  (1:50) Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!
50  (1:51) Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.
51  (1:52) És monda néki: Bizony, bizony mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyilt eget, és az Isten angyalait, a mint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.

2

1 És harmadnapon menyegzô lôn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja;
2  És Jézus is meghivaték az ô tanítványaival együtt a menyegzôbe.
3  És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.
4  Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.
5  Mond az ô anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.
6  Vala pedig ott hat kôveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közûl egybe-egybe két-három métréta fér vala.
7  Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.
8  És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.
9  A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vôlegényt,
10  És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel elôször, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.
11  Ezt az elsô jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ô dicsôségét; és hivének benne az ô tanítványai.
12  Azután leméne Kapernaumba, ô és az ô anyja és a testvérei és tanítványai: és ott maradának néhány napig,
13  Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe.
14  És ott találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árusait és a pénzváltókat, a mint ülnek vala:
15  És kötélbôl ostort csinálván, kiûzé mindnyájokat a templomból, az ökröket is, a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitölté, az asztalokat pedig feldönté;
16  És a galambárusoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyám házát kalmárság házává.
17  Megemlékezének pedig az ô tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltô szeretet emészt engem.
18  Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?
19  Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le e templomot, és három nap alatt megépítem azt.
20  Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
21  º pedig az ô testének templomáról szól vala.
22  Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ô tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.
23  A mint pedig Jeruzsálemben vala husvétkor az ünnepen, sokan hivének az ô nevében, látván az ô jeleit, a melyeket cselekszik vala.
24  Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, a miatt, hogy ô ismeré mindnyájokat,
25  És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberrôl; mert magától is tudta, mi volt az emberben.

3

1 Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók fôembere:
2  Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentôl jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.
3  Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
4  Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén?
Vajjon bemehet-é az ô anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? 5  Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztôl és Lélektôl, nem mehet be az Isten országába.
6  A mi testtôl született, test az; és a mi Lélektôl született, lélek az.
7  Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
8  A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jô és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektôl született.
9  Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek?
10  Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?
11  Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.
12  Ha a földiekrôl szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekrôl szólok néktek?
13  És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a mennybôl szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van.
14  És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie.
15  Hogy valaki hiszen ô benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.
16  Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ô egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ô benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.
17  Mert nem azért küldte az Isten az ô Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
18  A ki hiszen ô benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
19  Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ô cselekedeteik gonoszak valának.
20  Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyûlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ô cselekedetei fel ne fedessenek;
21  A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ô cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.
22  Ezután elméne Jézus az ô tanítványaival a Júdea földére; és ott idôzék velök, és keresztele.
23  János pedig szintén keresztel vala Énonban, Sálemhez közel, mert ott sok volt a víz. És oda járulának és megkeresztelkedének.
24  Mert János még nem vetteték a tömlöczbe.
25  Vetekedés támada azért a János tanítványai és a júdeaiak között a mosakodás felôl.
26  És menének Jánoshoz és mondának néki: Mester! A ki veled vala a Jordánon túl, a kirôl te bizonyságot tettél, ímé az keresztel, és hozzá megy mindenki.
27  Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennybôl adatott néki.
28  Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy ô elôtte küldettem el.
29  A kinek jegyese van, vôlegény az; a vôlegény barátja pedig, a ki ott áll és hallja ôt, örvendezve örül a vôlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt.
30  Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.
31  A ki felûlrôl jött, felebb való mindenkinél. A ki a földrôl való, földi az és földieket szól; a ki a mennybôl jött, felebb való mindenkinél.
32  És arról tesz bizonyságot, a mit látott és hallott; és az ô bizonyságtételét senki sem fogadja be.
33  A ki az ô bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz.
34  Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.
35  Az Atya szereti a Fiút, és az ô kezébe adott mindent.
36  A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

4

1 A mint azért megtudta az ùr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János,
2  (Jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai,)
3  Elhagyá Júdeát és elméne ismét Galileába.
4  Samárián kell vala pedig általmennie.
5  Megy vala azért Samariának Sikár nevû városába, annak a teleknek szomszédjába, a melyet Jákób adott vala az ô fiának, Józsefnek.
6  Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.
7  Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!
8  Az ô tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.
9  Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tôlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.
10  Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna ôt, és adott volna néked élô vizet.
11  Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élô vizet?
12  Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebbôl ivott ô is, a fiai is és jószága is?
13  Felele Jézus és monda néki: Mindaz, a ki ebbôl a vízbôl iszik, ismét megszomjúhozik:
14  Valaki pedig abból a vízbôl iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ô benne.
15  Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jôjjek ide meríteni!
16  Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jôjj ide!
17  Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem;
18  Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.
19  Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.
20  A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.
21  Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljô az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.
22  Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közûl támadt.
23  De eljô az óra, és az most vagyon, a mikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ô imádóiul.
24  Az Isten lélek: és a kik ôt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.
25  Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jô (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljô, megjelent nékünk mindent.
26  Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek.
27  Eközben megjövének az ô tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonynyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?
28  Ott hagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek:
29  Jertek, lássatok egy embert, a ki megmonda nékem mindent, a mit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
30  Kimenének azért a városból, és hozzá menének.
31  Aközben pedig kérék ôt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!
32  º pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok.
33  Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?
34  Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ô dolgát elvégezzem.
35  Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljön az aratás? ìmé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.
36  És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyûjt; hogy mind a vetô, mind az arató együtt örvendezzen.
37  Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vetô, más az arató.
38  Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.
39  Abból a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közûl annak az asszonynak a beszédéért, a ki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, a mit cselekedtem.
40  A mint azért oda mentek hozá a Samaritánusok, kérék ôt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.
41  És sokkal többen hivének a maga beszédéért,
42  És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonynyal ez a világ idvezítôje, a Krisztus.
43  Két nap mulva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába.
44  Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.
45  Mikor azért beméne Galileába, befogadták ôt a Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, a mit Jeruzsálemben cselekedett az ünnepen; mert ôk is elmentek vala az ünnepre.
46  Ismét a galileai Kánába méne azért Jézus, a hol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember, a kinek a fia beteg vala.
47  Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, hozzá méne és kéré ôt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az ô fiát; mert halálán vala.
48  Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.
49  Monda néki a királyi ember: Uram, jôjj, mielôtt a gyermekem meghal.
50  Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak, a mit Jézus mondott néki, és elment.
51  A mint pedig már megy vala, elébe jövének az ô szolgái, és hírt hozának néki, mondván, hogy: A te fiad él.
52  Megtudakozá azért tôlük az órát, a melyben megkönnyebbedett vala; és mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el ôt a láz;
53  Megérté azért az atya, hogy abban az órában, a melyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt ô, és az ô egész háza népe.
54  Ezt ismét második jel gyanánt tevé Jézus, mikor Júdeából Galileába ment.

5

1 Ezek után innepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe.
2  Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van.
3  Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását.
4  Mert idônként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: a ki tehát elôször lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminemû betegségben volt.
5  Vala pedig ott egy ember, a ki harmincznyolcz esztendôt töltött betegségében.
6  Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idô óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni?
7  Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be elôttem.
8  Monda néki Jézus; Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!
9  És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala.
10  Mondának azért a zsidók a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad néked a nyoszolyádat hordanod!
11  Felele nékik: A ki meggyógyított engem, az mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj.
12  Megkérdék ôt: Ki az az ember, a ki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat és járj?
13  A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félrevonult, sokaság lévén azon a helyen.
14  Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: ìmé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbúl ne legyen dolgod!
15  Elméne az az ember, és hirül adá a zsidóknak, hogy Jézus az, a ki ôt meggyógyította.
16  És e miatt üldözôbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák ôt ölni, hogy ezeket mûvelte szombatnapon.
17  Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.
18  E miatt aztán még inkább meg akarák ôt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját atyjának mondotta, egyenlôvé tévén magát az Istennel.
19  Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.
20  Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, a miket ô maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csudálkozzatok.
21  Mert a mint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is a kiket akar, megelevenít.
22  Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta;
23  Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte ôt.
24  Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
25  Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljô az idô, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek.
26  Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában:
27  És hatalmat ada néki az ítélet-tételre is, mivelhogy embernek fia.
28  Ne csodálkozzatok ezen: mert eljô az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ô szavát,
29  És kijônek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt mûvelték, a kárhozat feltámadására.
30  Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem, az Atyáét.
31  Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz.
32  Más az, a ki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, a melylyel bizonyságot tesz rólam.
33  Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról.
34  De én nem embertôl nyerem a bizonyságtételt; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok.
35  º az égô és fénylô szövétnek vala, ti pedig csak egy ideig akartatok örvendezni az ô világosságában.
36  De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, a melyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, a melyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem.
37  A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok.
38  Az ô ígéje sincs maradandóan bennetek: mert a kit ô elküldött, ti annak nem hisztek.
39  Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;
40  És nem akartok hozzám jôni, hogy életetek legyen!
41  Dicsôséget emberektôl nem nyerek,
42  De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek:
43  Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jône a maga nevében, azt befogadnátok.
44  Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsôséget, és azt a dicsôséget, a mely az egy Istentôl van, nem keresitek?
45  Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van a ki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek.
46  Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ô.
47  Ha pedig az ô írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?

6

1 Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl.
2  És nagy sokaság követé ôt, mivelhogy látják vala az ô csodatételeit, a melyeket cselekszik vala a betegeken.
3  Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival.
4  Közel vala pedig husvét, a zsidók ünnepe.
5  Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jô hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?
6  Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye ôt; mert ô maga tudta, mit akar vala cselekedni.
7  Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset.
8  Monda néki egy az ô tanítványai közûl, András, a Simon Péter testvére:
9  Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?
10  Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fû vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.
11  Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala.
12  A mint pedig betelének, monda az ô tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen.
13  Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérbôl való darabokkal, a melyek megmaradtak vala az evôk után.
14  Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tôn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, a ki eljövendô vala a világra.
15  Jézus azért, a mint észrevevé, hogy jôni akarnak és ôt elragadni, hogy királylyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.
16  Mikor pedig estveledék, lemenének az ô tanítványai a tengerhez,
17  És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus.
18  És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala.
19  Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira beevezének, megláták Jézust, a mint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének.
20  º pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!
21  Be akarák azért ôt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, a melyre menének.
22  Másnap a sokaság, a mely a tengeren túl állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, a melybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az ô tanítványaival a hajóba, hanem csak az ô tanítványai mentek el,
23  De jöttek más hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, a hol a kenyeret ették, miután hálákat adott az ùr:
24  Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ôk is a hajókba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust.
25  És megtalálván ôt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide?
26  Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekbôl és jóllaktatok.
27  Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert ôt az Atya pecsételte el, az Isten.
28  Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?
29  Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ô küldött.
30  Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit mûvelsz?
31  A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.
32  Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.
33  Mert az az Istennek kenyere, a mely mennybôl száll alá, és életet ád a világnak.
34  Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!
35  Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere: a ki hozzám jô, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.
36  De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.
37  Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jô; és azt, a ki hozzám jô, semmiképen ki nem vetem.
38  Mert azért szállottam le a mennybôl, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, a ki elküldött engem.
39  Az pedig az Atyának akarata, a ki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.
40  Az pedig annak az akarata, a ki elküldött engem, hogy mindaz, a ki látja a Fiút és hisz ô benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt az utolsó napon.
41  Zúgolódának azért a zsidók ô ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennybôl szállott alá.
42  És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennybôl szállottam alá?
43  Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!
44  Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
45  Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentôl tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jô.
46  Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, a ki Istentôl van, az látta az Atyát.
47  Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak.
48  Én vagyok az életnek kenyere.
49  A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.
50  Ez az a kenyér, a mely a mennybôl szállott alá, hogy kiki egyék belôle és meg ne haljon.
51  Én vagyok amaz élô kenyér, a mely a mennybôl szállott alá; ha valaki eszik e kenyérbôl, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért.
52  Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk?
53  Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az ô vérét, nincs élet bennetek.
54  A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
55  Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.
56  A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.
57  A miként elküldött engem amaz élô Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam.
58  Ez az a kenyér, a mely a mennybôl szállott alá; nem úgy, a mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: a ki ezt a kenyeret eszi, él örökké.
59  Ezeket mondá a zsinagógában, a mikor tanít vala Kapernaumban.
60  Sokan azért, a kik hallák ezeket az ô tanítványai közûl, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja ôt?
61  Tudván pedig Jézus ô magában, hogy e miatt zúgolódnak az ô tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat?
62  Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, a hol elébb vala?!
63  A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.
64  De vannak némelyek közöttetek, a kik nem hisznek. Mert eleitôl fogva tudta Jézus, kik azok, a kik nem hisznek, és ki az, a ki elárulja ôt.
65  És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.
66  Ettôl fogva sokan visszavonulának az ô tanítványai közûl és nem járnak vala többé ô vele.
67  Monda azért Jézus a tizenkettônek: Vajjon ti is el akartok-é menni?
68  Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.
69  És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élô Istennek Fia.
70  Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettôt? és egy közûletek ördög.
71  Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta ôt elárulni, noha egy volt a tizenkettô közûl.

7

1 És ezek után Galileában jár vala Jézus; mert nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a Júdeabeliek, hogy ôt megöljék.
2  Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep.
3  Mondának azért néki az ô atyjafiai: Menj el innen, és térj Júdeába, hogy a te tanítványaid is lássák a te dolgaidat, a melyeket cselekszel.
4  Mert senki sem cselekszik titkon semmit, a ki maga ismeretessé akar lenni. Ha ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak.
5  Mert az ô atyjafiai sem hivének benne.
6  Monda azért nékik Jézus: Az én idôm még nincs itt; a ti idôtök pedig mindig készen van.
7  Titeket nem gyûlölhet a világ, de engem gyûlöl; mert én bizonyságot teszek felôle, hogy az ô cselekedetei gonoszak.
8  Ti menjetek fel erre az ünnepre: én még nem megyek fel erre az ünnepre; mert az én idôm még nem tölt be.
9  Ezeket mondván pedig nékik, marada Galileában.
10  A mint pedig felmenének az ô atyjafiai, akkor ô is felméne az ünnepre, nem nyilvánosan, hanem mintegy titkon.
11  A zsidók azért keresik vala ôt az ünnepen, és mondának: Hol van ô?
12  És a sokaságban nagy zúgás vala ô miatta. Némelyek azt mondják vala, hogy jó ember; mások pedig azt mondják vala: Nem, hanem a népnek hitetôje.
13  Mindamellett senki sem beszélt vala nyiltan ô felôle a zsidóktól való félelem miatt.
14  Már-már az ünnep közepén azonban felméne Jézus a templomba, és tanít vala.
15  És csodálkozának a zsidók, mondván: Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?!
16  Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé a ki küldött engem.
17  Ha valaki cselekedni akarja az ô akaratát, megismerheti e tudományról, valjon Istentôl van-é, vagy én magamtól szólok?
18  A ki magától szól, a maga dicsôségét keresi; a ki pedig annak dicsôségét keresi, a ki küldte ôt, igaz az, és nincs abban hamisság.
19  Nem Mózes adta-é néktek a törvényt? és senki sem teljesíti közûletek a törvényt. Miért akartok engem megölni?
20  Felele a sokaság és monda: Ördög van benned. Ki akar téged megölni?
21  Felele Jézus és monda nékik: Egy dolgot cselekvém, és mindnyájan csodáljátok.
22  Azért Mózes adta néktek a körûlmetélkedést (nem mintha Mózestôl való volna, hanem az atyáktól): és szombaton körûlmetélitek az embert.
23  Ha körûlmetélhetô az ember szombaton, hogy a Mózes törvénye meg ne romoljon; én rám haragusztok-é, hogy egy embert egészen meggyógyítottam szombaton?
24  Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!
25  Mondának azért némelyek a jeruzsálemiek közûl: Nem ez-é az, a kit meg akarnak ölni?
26  És ímé nyiltan szól, és semmit sem szólnak néki. Talán bizony megismerték a fôemberek, hogy bizony ez a Krisztus?
27  De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljô a Krisztus, senki sem tudja, honnan való.
28  Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, a ki engem elküldött, a kit ti nem ismertek.
29  Én azonban ismerem ôt, mert ô tôle vagyok, és ô küldött engem.
30  Akarják vala azért ôt megfogni; de senki sem veté reá a kezét, mert nem jött még el az ô órája.
31  A sokaság közûl pedig sokan hivének ô benne; és azt mondják vala, hogy: A Krisztus mikor eljô, tehet-é majd több csodát azoknál, a melyeket ez tett?
32  Meghallák a farizeusok, a mint a sokaság ezeket suttogja vala felôle; és szolgákat küldének a farizeusok és a fôpapok, hogy fogják meg ôt.
33  Monda azért nékik Jézus: Egy kevés ideig még veletek vagyok, és majd ahhoz megyek, a ki elküldött engem.
34  Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda.
35  Mondának azért a zsidók magok között: Hová akar ez menni, hogy mi majd nem találjuk meg ôt? Valjon a görögök közé szóródottakhoz akar-é menni, és a görögöket tanítani?
36  Micsoda beszéd ez, a melyet monda: Kerestek majd engem, és nem találtok meg; és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda?
37  Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jôjjön én hozzám, és igyék.
38  A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élô víznek folyamai ömlenek annak belsejébôl.
39  Ezt pedig mondja vala a Lélekrôl, a melyet veendôk valának az ô benne hívôk: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsôítteték meg.
40  Sokan azért a sokaság közûl, a mint hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bizonynyal ez ama Próféta.
41  Némelyek mondának: Ez a Krisztus. Mások pedig mondának: Csak nem Galileából jön el a Krisztus?
42  Nem az írás mondta-é, hogy a Dávid magvából, és Betlehembôl, ama városból jön el a Krisztus, a hol Dávid vala?
43  Hasonlás lôn azért ô miatta a sokaságban.
44  Némelyek pedig közûlök akarják vala ôt megfogni, de senki sem veté reá a kezét.
45  Elmenének azért a szolgák a fôpapokhoz és farizeusokhoz; és mondának azok ô nékik: Miért nem hoztátok el ôt?
46  Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!
47  Felelének azért nékik a farizeusok: Valjon ti is el vagytok-é hitetve?
48  Valjon a fôemberek vagy a farizeusok közûl hitt-é ô benne valaki?
49  De ez a sokaság, a mely nem ismeri a törvényt, átkozott!
50  Monda nékik Nikodémus, a ki éjjel ment vala ô hozzá, a ki egy vala azok közûl:
51  Valjon a mi törvényünk kárhoztatja-é az embert, ha elôbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit cselekszik?
52  Felelének és mondának néki: Valjon te is Galileus vagy-é?
Tudakozodjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta. 53  És mindnyájan haza menének.

8

1 Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére.
2  Jó reggel azonban ismét ott vala a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala ôket.
3  Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt,
4  Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörô.
5  A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz?
6  Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék ôt, hogy legyen ôt mivel vádolniok. Jézus pedig lehajolván, az újjával ír vala a földre.
7  De mikor szorgalmazva kérdezék ôt, felegyenesedve monda nékik: A ki közûletek nem bûnös, az vesse rá elôször a követ.
8  És újra lehajolván, írt vala a földre.
9  Azok pedig ezt hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektôl kezdve mint az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.
10  Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívûl, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?
11  Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!
12  Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.
13  Mondának azért néki a farizeusok: Te magadról teszel bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz.
14  Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök és hová megyek.
15  Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit.
16  De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, a ki küldött engem.
17  A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.
18  Én vagyok a ki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, a ki küldött engem.
19  Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.
20  Ezeket a beszédeket mondá Jézus a kincstartó helyen, a mikor tanít vala a templomban; és senki sem fogta meg ôt, mert még nem jött el az ô órája.
21  Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és a ti bûneitekben fogtok meghalni: a hová én megyek, ti nem jöhettek oda.
22  Mondának azért a zsidók: Avagy megöli-é magát, hogy azt mondja: A hová én megyek, ti nem jöhettek oda?
23  És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok, én onnét felûl való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való.
24  Azért mondám néktek, hogy a ti bûneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bûneitekben.
25  Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitôl fogva mondok is néktek.
26  Sok beszélni és ítélni valóm van felôletek: de igaz az, a ki küldött engem; és én azokat beszélem a világnak, a miket tôle hallottam vala.
27  Nem vevék észre, hogy az Atyáról szól vala nékik.
28  Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok.
29  És a ki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek.
30  A mikor ezeket mondá, sokan hivének ô benne.
31  Monda azért Jézus a benne hívô zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;
32  És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.
33  Felelének néki: Åbrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?
34  Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bûnt cselekszik, szolgája a bûnnek.
35  A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké.
36  Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.
37  Tudom, hogy Åbrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok.
38  Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok.
39  Felelének és mondának néki: A mi atyánk Åbrahám. Monda nékik Jézus: Ha Åbrahám gyermekei volnátok, az Åbrahám dolgait cselekednétek.
40  Åmde meg akartok engem ölni, olyan embert, a ki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentôl hallottam. Åbrahám ezt nem cselekedte.
41  Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
42  Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentôl származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ô küldött engem.
43  Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgathatjátok az én szómat.
44  Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölô volt kezdettôl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ô benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
45  Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
46  Ki vádol engem közûletek bûnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
47  A ki az Istentôl van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentôl valók.
48  Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög van benned?
49  Felele Jézus: Nincs én bennem ördög; hanem tisztelem az én Atyámat, és ti gyaláztok engem.
50  Pedig én nem keresem az én dicsôségemet: van a ki keresi és megítéli.
51  Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.
52  Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, hogy ördög van benned. Åbrahám meghalt, a próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált örökké.
53  Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál Åbrahámnál, a ki meghalt? A próféták is meghaltak: kinek állítod te magadat?
54  Felele Jézus: Ha én dicsôítem magamat, az én dicsôségem semmi: az én atyám az, a ki dicsôít engem, a kirôl ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,
55  És nem ismeritek ôt: de én ismerem ôt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem ôt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek; de ismerem ôt, és az ô beszédét megtartom.
56  Åbrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.
57  Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendôs sem vagy, és Åbrahámot láttad?
58  Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielôtt Åbrahám lett, én vagyok.
59  Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtôzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.

9

1 És a mint eltávozék, láta egy embert, a ki születésétôl fogva vak vala.
2  És kérdezék ôt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?
3  Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei: hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.
4  Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljô az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.
5  Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.
6  Ezeket mondván, a földre köpe, és az ô nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire,
7  És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.
8  A szomszédok azért, és a kik az elôtt látták azt, hogy vak vala, mondának: Nem ez-é az, a ki itt szokott ülni és koldulni?
9  Némelyek azt mondák, hogy: Ez az; mások pedig, hogy: Hasonlít hozzá. º azt mondá, hogy: Én vagyok az.
10  Mondának azért néki: Mimódon nyiltak meg a te szemeid?
11  Felele az és monda: Egy ember, a kit Jézusnak mondanak, sarat készíte és rákené a szemeimre, és mond nékem: Menj el a Siloám tavára, és mosódjál meg; miután pedig elmenék és megmosakodám, megjöve látásom.
12  Mondának azért néki: Hol van az? Monda: Nem tudom.
13  Vivék ôt, a ki elôbb még vak volt, a farizeusokhoz.
14  Mikor pedig Jézus a sarat csinálá és felnyitá ennek szemeit, szombat vala.
15  Szintén a farizeusok is megkérdezék azért ôt, mimódon jött meg a látása? º pedig monda nékik: Sarat tôn szemeimre, és megmosakodám, és látok.
16  Mondának azért némelyek a farizeusok közûl: Ez az ember nincsen Istentôl, mert nem tartja meg a szombatot. Mások mondának: Mimódon tehet bûnös ember ilyen jeleket? És hasonlás lôn közöttük.
17  ùjra mondának a vaknak: Te mit szólsz ô róla, hogy megnyitá a szemeidet? º pedig monda: Hogy próféta.
18  Nem hivék azért a zsidók róla, hogy vak vala és megjöve a látása, mígnem elôhívák annak szüleit, a kinek megjöve a látása,
19  És megkérdezék azokat, mondván: Ez a ti fiatok, a kirôl azt mondjátok, hogy vakon született? mimódon lát hát most?
20  Felelének nékik annak szülei és mondának: Tudjuk, hogy ez a mi fiúnk, és hogy vakon született:
21  De mimódon lát most, nem tudjuk; vagy ki nyitotta meg a szemeit, mi nem tudjuk: elég idôs már ô; ôt kérdezzétek; ô beszéljen magáról.
22  Ezeket mondák annak szülei, mivelhogy félnek vala a zsidóktól: mert megegyeztek már a zsidók, hogyha valaki Krisztusnak vallja ôt, rekesztessék ki a gyülekezetbôl.
23  Ezért mondák annak szülei, hogy: Elég idôs, ôt kérdezzétek.
24  Másodszor is szólíták azért az embert, a ki vak vala, és mondának néki: Adj dicsôséget az Istennek; mi tudjuk, hogy ez az ember bûnös.
25  Felele azért az és monda: Ha bûnös-é, nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.
26  ùjra mondák pedig néki: Mit csinált veled? Mimódon nyitotta meg a szemeidet?
27  Felele nékik: Már mondám néktek és nem hallátok: miért akarjátok újra hallani? avagy ti is az ô tanítványai akartok lenni?
28  Szidalmazák azért ôt, és mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes tanítványai vagyunk.
29  Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: errôl pedig azt sem tudjuk, honnan való.
30  Felele az ember és monda nékik: Bizony csodálatos az, hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én szemeimet megnyitotta.
31  Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bûnösöket; hanem ha valaki istenfélô, és az ô akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.
32  Öröktôl fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek szemeit valaki megnyitotta volna.
33  Ha ez nem Istentôl volna, semmit sem cselekedhetnék.
34  Felelének és mondának néki: Te mindenestôl bûnben születtél, és te tanítasz minket? És kiveték ôt.
35  Meghallá Jézus, hogy kiveték azt; és találkozván vele, monda néki: Hiszel-é te az Isten Fiában?
36  Felele az és monda: Ki az, Uram, hogy higyjek benne?
37  Monda pedig néki Jézus: Láttad is ôt, és a ki beszél veled, az az.
38  Az pedig monda: Hiszek, Uram. És imádá ºt.
39  És monda Jézus: ìtélet végett jöttem én e világra, hogy a kik nem látnak, lássanak; és a kik látnak, vakok legyenek.
40  És hallák ezeket némely farizeusok, a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é?
41  Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bûnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bûnötök megmarad.

10

1 Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnak hág be, tolvaj az és rabló.
2  A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.
3  Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti ôket.
4  És mikor kiereszti az ô juhait, elôttök megy; és a juhok követik ôt, mert ismerik az ô hangját.
5  Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.
6  Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ôk nem értették, mi az, a mit szól vala nékik.
7  ùjra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.
8  Mindazok, a kik elôttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok.
9  Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik, és bejár és kijár majd, és legelôt talál.
10  A tolvaj nem egyébért jô, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életök legyen, és bôvölködjenek.
11  Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.
12  A béres pedig és a ki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jôni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.
13  A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.
14  Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim,
15  A miként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.
16  Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebbôl az akolból valók: azokat is elô kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.
17  Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
18  Senki sem veszi azt el én tôlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.
19  ùjra hasonlás lôn a zsidók között e beszédek miatt.
20  És sokan mondják vala közûlök: Ördög van benne és bolondozik: mit hallgattok reá?
21  Mások mondának: Ezek nem ördöngôsnek beszédei. Valjon az ördög megnyithatja-é a vakok szemeit?
22  Lôn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe: és tél va la;
23  És Jézus a templomban, a Salamon tornáczában jár vala.
24  Körûlvevék azért ôt a zsidók, és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván!
25  Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, a melyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam.
26  De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közûl vagytok. A mint megmondtam néktek:
27  Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem ôket, és követnek engem:
28  És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja ôket az én kezembôl.
29  Az én Atyám, a ki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezébôl.
30  Én és az Atya egy vagyunk.
31  Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék ôt.
32  Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közûl melyik dologért köveztek meg engem?
33  Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.
34  Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?
35  Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lôn, (és az írás fel nem bontható),
36  Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!
37  Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek nékem.
38  Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én ô benne vagyok.
39  Ismét meg akarák azért ôt fogni; de kiméne az ô kezökbôl.
40  És újra elméne túl a Jordánon, arra a helyre, a hol János elôször keresztelt vala; és ott marada.
41  És sokan menének ô hozzá és mondják vala, hogy: János nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, a mit János e felôl mondott, igaz vala.
42  És sokan hivének ott ô benne.

11

1 Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ô testvérének, Márthának falujából.
2  Az a Mária volt pedig az, a kinek a testvére Lázár beteg vala, a ki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait.
3  Küldének azért a testvérek ô hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg.
4  Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsôségére való, hogy dicsôíttessék általa az Istennek Fia.
5  Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nôtestvérét, és Lázárt.
6  Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, a hol vala.
7  Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.
8  Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?
9  Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.
10  De a ki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság.
11  Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem ôt.
12  Mondának azért az ô tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.
13  Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ôk azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól.
14  Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt.
15  És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. De menjünk el ô hozzá!
16  Monda azért Tamás, a ki Kettôsnek mondatik, az ô tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.
17  Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban.
18  Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira;
19  És a zsidók közûl sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják ôket az ô testvérök felôl.
20  Mártha azért, a mint hallja vala, hogy Jézus jô, elébe méne; Mária pedig otthon ûl vala.
21  Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
22  De most is tudom, hogy a mit csak kérsz az Istentôl, megadja néked az Isten.
23  Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.
24  Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.
25  Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
26  És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?
27  Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendô vala.
28  És a mint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az ô testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged.
29  Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.
30  Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, a hová Mártha elébe ment vala.
31  A zsidók azért, a kik ô vele otthon valának és vigasztalák ôt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.
32  Mária azért, a mint oda ére, a hol Jézus vala, meglátván ôt, az ô lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem.
33  Jézus azért, a mint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók is, elbúsula lelkében és igen megrendüle.
34  És monda: Hová helyeztétek ôt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!
35  Könnyekre fakadt Jézus.
36  Mondának azért a zsidók: ìmé, mennyire szerette ôt!
37  Némelyek pedig mondának közûlök: Nem megtehette volna-é ez, a ki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?
38  Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kô feküvék rajta.
39  Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nôtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.
40  Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsôségét?
41  Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.
42  Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körûlálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.
43  És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jôjj ki!
44  És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendôvel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg ôt, és hagyjátok menni.
45  Sokan hivének azért ô benne ama zsidók közûl, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala.
46  De némelyek azok közûl elmenének a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, a miket Jézus cselekedett vala.
47  Egybegyûjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a fôtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível.
48  Ha ekképen hagyjuk ôt, mindenki hinni fog ô benne: és eljônek majd a rómaiak és elveszik tôlünk mind e helyet, mind e népet.
49  Egy pedig ô közûlök, Kajafás, a ki fôpap vala abban az esztendôben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok,
50  Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne veszszen.
51  Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendôben fôpap vala, jövendôt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért;
52  És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyûjtse.
53  Ama naptól azért azon tanakodának, hogy ôt megöljék.
54  Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevû városba; és ott tartózkodék az ô tanítványaival.
55  Közel vala pedig a zsidók husvétja: és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékrôl husvét elôtt, hogy megtisztuljanak.
56  Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?
57  A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy ôt megfogják.

12

1 Jézus azért hat nappal a husvét elôtt méne Bethániába, a hol a megholt Lázár vala, a kit feltámasztott a halálból.
2  Vacsorát készítének azért ott néki, és Mártha szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közûl, a kik együtt ülnek vala ô vele.
3  Mária azért elôvévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.
4  Monda azért egy az ô tanítványai közûl, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, a ki ôt elárulandó vala:
5  Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek?
6  Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és a mit abba tesznek vala, elcsené.
7  Monda azért Jézus: Hagyj békét néki: az én temetésem idejére tartogatta ô ezt.
8  Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok.
9  A zsidók közûl azért nagy sokaság értesült vala arról, hogy ô ott van: és oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, a kit feltámasztott a halálból.
10  A papifejedelmek pedig tanácskozának, hogy Lázárt is megöljék;
11  Mivelhogy a zsidók közûl sokan ô miatta menének oda és hivének a Jézusban.
12  Másnap a nagy sokaság, a mely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jô,
13  Pálmaágakat vôn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna: Åldott, a ki jô az ùrnak nevében, az Izráelnek ama királya!
14  Találván pedig Jézus egy szamarat, felûle arra, a mint meg van írva:
15  Ne félj Sionnak leánya: ìmé a te királyod jô, szamárnak vemhén ûlve.
16  Ezeket pedig nem értették eleinte az ô tanítványai: hanem mikor megdicsôítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek ô felôle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték ô vele.
17  A sokaság azért, a mely ô vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból és feltámasztotta ôt a halálból, bizonyságot tôn.
18  Azért is méne ô elébe a sokaság, mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala.
19  Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-é, hogy semmit sem értek?
ìmé, mind e világ ô utána megy. 20  Néhány görög is vala azok között, a kik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen:
21  Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék ôt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust.
22  Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak.
23  Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsôíttessék az embernek Fia.
24  Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.
25  A ki szereti a maga életét, elveszti azt; és a ki gyûlöli a maga életét, e világon, örök életre tartja meg azt.
26  A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.
27  Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettôl az órától. De azért jutottam ez órára.
28  Atyám, dicsôítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égbôl: Meg is dicsôítettem, és újra megdicsôítem.
29  A sokaság azért, a mely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött: mások mondának: Angyal szólt néki.
30  Felele Jézus és monda: Nem én érettem lôn e szó, hanem ti érettetek.
31  Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme:
32  És én, ha felemeltetem e földrôl, mindeneket magamhoz vonszok.
33  Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.
34  Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvénybôl, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?
35  Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, a míg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
36  Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtôzködék elôlük.
37  És noha ô ennyi jelt tett vala elôttük, mégsem hivének ô benne:
38  Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde, a melyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? és az ùr karja kinek jelentetett meg?
39  Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás:
40  Megvakította az ô szemeiket, és megkeményítette az ô szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam ôket.
41  Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ô dicsôségét; és beszéle ô felôle.
42  Mindazáltal a fôemberek közûl is sokan hivének ô benne; de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetbôl:
43  Mert inkább szerették az emberek dícséretét, mintsem az Istennek dícséretét.
44  Jézus pedig kiálta és monda: A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem.
45  És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem.
46  Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.
47  És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
48  A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki ôt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.
49  Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ô parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.
50  És tudom, hogy az ô parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.

13

1 A husvét ünnepe elôtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ô órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette ôket.
2  És vacsora közben, a mikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el ôt,
3  Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ô az Istentôl jött és az Istenhez megy,
4  Felkele a vacsorától, leveté a felsô ruháját; és egy kendôt vévén, körûlköté magát.
5  Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendôvel, a melylyel körûl vala kötve.
6  Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat?
7  Felele Jézus és monda néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.
8  Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.
9  Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!
10  Monda néki Jézus: A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.
11  Tudta ugyanis, hogy ki árulja el ôt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!
12  Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felsô ruháját felvette, újra leûlvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek?
13  Ti engem így hívtok: Mester, és Uram. És jól mondjátok, mert az vagyok.
14  Azért, ha én az ùr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.
15  Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek.
16  Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ô Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, a ki azt küldte.
17  Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.
18  Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.
19  Most megmondom néktek, mielôtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok.
20  Bizony, bizony mondom néktek: A ki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; a ki pedig engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.
21  Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék lelkében, és bizonyságot tôn, és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közûletek elárul engem.
22  A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, hogy kirôl szól.
23  Egy pedig az ô tanítványai közûl a Jézus kebelén nyugszik vala, a kit szeret vala Jézus.
24  Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, a kirôl szól?
25  Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az?
26  Felele Jézus: Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.
27  És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: A mit cselekszel, hamar cselekedjed.
28  Ezt pedig senki sem érté a leûltek közûl, miért mondta néki.
29  Némelyek ugyanis álíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek.
30  Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka.
31  Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsôítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsôítteték ô benne.
32  Ha megdicsôítteték ô benne az Isten, az Isten is megdicsôíti ôt ô magában, és ezennel megdicsôíti ôt.
33  Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem; de a miként a zsidóknak mondám, hogy: A hová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom.
34  ùj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
35  Errôl ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
36  Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: A hová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.
37  Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom éretted!
38  Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem.

14

1 Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.
2  Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
3  És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.
4  És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.
5  Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?
6  Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
7  Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek ôt, és láttátok ôt.
8  Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!
9  Monda néki Jézus: Annyi idô óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem Filep? a ki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?
10  Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, a ki én bennem lakik, ô cselekszi e dolgokat.
11  Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.
12  Bizony, bizony mondom néktek: A ki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.
13  És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsôíttessék az Atya a Fiúban.
14  Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.
15  Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.
16  És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké,
17  Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja ôt és nem ismeri ôt; de ti ismeritek ôt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
18  Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.
19  Még egy kevés idô és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.
20  Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.
21  A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.
22  Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak?
23  Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.
24  A ki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.
25  Ezeket beszéltem néktek, a míg veletek valék.
26  Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.
27  Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
28  Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.
29  És most mondtam meg néktek, mielôt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek.
30  Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije;
31  De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a mint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.

15

1 Én vagyok az igazi szôlôtô, és az én Atyám a szôlômûves.
2  Minden szôlôvesszôt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.
3  Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek.
4  Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szôlôvesszô nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szôlôtôkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok.
5  Én vagyok a szôlôtô, ti a szôlôvesszôk: A ki én bennem marad, én pedig ô benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkûl semmit sem cselekedhettek.
6  Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szôlôvesszô, és megszárad; és egybe gyûjtik ezeket és a tûzre vetik, és megégnek.
7  Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek.
8  Abban dicsôíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.
9  A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.
10  Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ô szeretetében.
11  Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.
12  Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.
13  Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ô barátaiért.
14  Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.
15  Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ô ura: titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.
16  Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon: hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
17  Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.
18  Ha gyûlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyûlölt ti nálatoknál.
19  Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyûlöl titeket a világ.
20  Emlékezzetek meg ama beszédekrôl, a melyeket én mondtam néktek. Nem nagyobb a szolga az ô uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.
21  De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, a ki küldött engem.
22  Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik, nem volna bûnök; de most nincs mivel menteniök az ô bûnöket.
23  A ki engem gyûlöl, gyûlöli az én Atyámat is.
24  Ha ama cselekedeteket nem cselekedtem volna közöttük, a melyeket senki más nem cselekedett, nem volna bûnük; de most láttak is, gyûlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat.
25  De azért lôn így, hogy beteljesedjék a mondás, a mely megiratott az ô törvényökben: Ok nélkûl gyûlöltek engem.
26  Mikor pedig eljô majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.
27  De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettôl fogva én velem vagytok.

16

1 Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok.
2  A gyülekezetekbôl kirekesztenek titeket; sôt jön idô, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.
3  És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.
4  Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy a mikor eljô az az idô, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek. De ezeket kezdettôl fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek valék.
5  Most pedig elmegyek ahhoz, a ki küldött engem; és senki sem kérdezi tôlem közûletek: Hová mégy?
6  Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket.
7  De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jô el hozzátok a Vígasztaló; ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
8  És az, mikor eljô, megfeddi a világot bûn, igazság és ítélet tekintetében:
9  Bûn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem;
10  És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;
11  ìtélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.
12  Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.
13  De mikor eljô amaz, a ki igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ô magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendôket megjelenti néktek.
14  Az engem dicsôít majd, mert az enyémbôl vesz, és megjelenti néktek.
15  Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémbôl vesz, és megjelenti néktek.
16  Egy kevés idô, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idô, és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek.
17  Mondának azért az ô tanítványai közûl egymásnak: Mi az, a mit nékünk mond: Egy kevés idô, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idô, és megláttok majd engem; és: mert én az Atyához megyek?
18  Mondának azért: Mi az a kevés idô, a mirôl szól? Nem tudjuk, mit mond.
19  Megérté azért Jézus, hogy ôt akarnák megkérdezni, és monda nékik: Arról tudakozzátok-é egymást, hogy azt mondám: Egy kevés idô, és nem láttok engem; és ismét egy kevés idô, és megláttok majd engem?
20  Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul.
21  Az asszony mikor szûl, szomorúságban van, mert eljött az ô órája: de mikor megszûli az ô gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra.
22  Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tôletek a ti örömeteket.
23  És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmirôl. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
24  Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.
25  Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljô az idô, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról.
26  Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek;
27  Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettek engem, és elhittétek, hogy én az Istentôl jöttem ki.
28  Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.
29  Mondának néki az ô tanítványai: ìmé, most nyíltan beszélsz, és semmi példázatot nem mondasz.
30  Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: errôl hiszszük, hogy az Istentôl jöttél ki.
31  Felele nékik Jézus: Most hiszitek?
32  ìmé eljô az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
33  Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyôztem a világot.

17

1 Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsôítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsôítsen téged:
2  A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.
3  Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
4  Én dicsôítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.
5  És most te dicsôíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsôséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele elôtt.
6  Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtak azokat; és a te beszédedet megtartották.
7  Most tudták meg, hogy mindaz te tôled van, a mit nékem adtál:
8  Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ô nékik adtam; és ôk befogadták, és igazán megismerték, hogy én tôled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.
9  Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.
10  És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek; és megdicsôíttetem ô bennök.
11  És nem vagyok többé e világon, de ôk a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg ôket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!
12  Mikor velök valék a világon, én megtartám ôket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megôrizém, és senki el nem veszett közûlök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.
13  Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ôk az én örömemet teljesen bírják ô magokban.
14  Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyûlölte ôket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
15  Nem azt kérem, hogy vedd ki ôket e világból, hanem hogy ôrizd meg ôket a gonosztól.
16  Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
17  Szenteld meg ôket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.
18  A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is ôket e világra;
19  És én ô érettök oda szentelem magamat, hogy ôk is megszenteltekké legyenek az igazságban.
20  De nemcsak ô érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ô beszédökre hisznek majd én bennem;
21  Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ôk is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.
22  És én azt a dicsôséget, a melyet nékem adtál, ô nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:
23  Én ô bennök, és te én bennem; hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted ôket, a miként engem szerettél.
24  Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsôségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése elôtt.
25  Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;
26  És megismertettem ô velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ô bennök, a melylyel engem szerettél, és én is ô bennök legyek.

18

1 Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ô tanítványaival együtt túl a Kedron patakán, a hol egy kert vala, a melybe bemenének ô és az ô tanítványai.
2  Ismeré pedig az a helyet Júdás is, a ki ôt elárulja vala; mivelhogy gyakorta ott gyûlt egybe Jézus az ô tanítványaival.
3  Júdás azért magához vevén a katonai csapatot, és a papi fejedelmektôl és farizeusoktól szolgákat, oda méne fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.
4  Jézus azért tudván mindazt, a mi reá következendô vala, elôre méne, és monda azoknak: Kit kerestek?
5  Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. Ott állt pedig ô velök Júdás is, a ki elárulta ôt.
6  Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának és földre esének.
7  Ismét megkérdezé azért ôket: Kit kerestek? És azok mondának: A názáreti Jézust.
8  Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el;
9  Hogy beteljesüljön a beszéd, a melyet mondott: Azok közûl, a kiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el.
10  Simon Péter pedig, a kinek szablyája vala, kirántá azt, és megüté a fôpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus vala.
11  Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te szablyádat; avagy nem kell-é kiinnom a pohárt, a melyet az Atya adott nékem?
12  A csapat azért és az ezredes és a zsidók szolgái megfogák Jézust, és megkötözék ôt,
13  És vivék ôt elôször Annáshoz; mert ipa vala ez Kajafásnak, a ki abban az esztendôben fôpap vala.
14  Kajafás pedig az vala, a ki tanácsolta vala a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember veszszen el a népért.
15  Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerôs vala a fôpappal és beméne Jézussal együtt a fôpap udvarába,
16  Péter pedig kívûl áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama másik tanítvány, a ki a fôpappal ismerôs vala, és szóla az ajtóôrzônek, és bevivé Pétert.
17  Szóla azért Péterhez az ajtóôrzô leány: Nemde, te is ez ember tanítványai közûl való vagy? Monda ô: Nem vagyok.
18  A szolgák pedig és a poroszlók ott állnak vala, szítván a tüzet, mivelhogy hûvös vala, és melegszenek vala. Ott áll vala pedig Péter is ô velök együtt, és melegszik vala.
19  A fôpap azért kérdezé Jézust az ô tanítványai felôl, és az ô tudománya felôl.
20  Felele néki Jézus: Én nyilván szólottam a világnak; én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, a hol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam.
21  Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, a kik hallották, mit szóltam nékik: ímé ôk tudják, a miket nékik szólottam.
22  Mikor pedig ô ezeket mondja vala, egy a poroszlók közûl, a ki ott áll vala, arczul üté Jézust, mondván: ìgy felelsz-é a fôpapnak?
23  Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól, miért versz engem?
24  Elküldé ôt Annás megkötözve Kajafáshoz, a fôpaphoz.
25  Simon Péter pedig ott áll vala és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közûl való vagy? Megtagadá ô, és monda: Nem vagyok.
26  Monda egy a fôpap szolgái közûl, rokona annak, a kinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ô vele együtt a kertben?
27  Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólala.
28  Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba. Vala pedig reggel. És ôk nem menének be a törvényházba, hogy meg ne fertôztessenek, hanem hogy megehessék a husvétibárányt.
29  Kiméne azért Pilátus ô hozzájok, és monda: Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen?
30  Felelének és mondának néki: Ha gonosztevô nem volna ez, nem adtuk volna ôt a te kezedbe.
31  Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el ôt ti, és ítéljétek meg ôt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók: Nékünk senkit sem szabad megölnünk;
32  Hogy beteljesedjék a Jézus szava, a melyet monda, a mikor jelenti vala, hogy milyen halállal kell majd meghalnia.
33  Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba, és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya?
34  Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felôlem?
35  Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papifejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél?
36  Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országo m az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Åmde az én országom nem innen való.
37  Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, a ki az igazságból való, hallgat az én szómra.
38  Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És a mint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bûnt.
39  Szokás pedig az nálatok, hogy elbocsássak néktek egyet a husvétünnepen: akarjátok-é azért, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?
40  Kiáltának azért viszont mindnyájan, mondván: Nem ezt, hanem Barabbást. Ez a Barabbás pedig tolvaj vala.

19

1 Akkor azért elôfogá Pilátus Jézust, és megostoroztatá.
2  És a vitézek tövisbôl koronát fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst adának reá,
3  És mondának: Üdvöz légy zsidók királya! És arczul csapdossák vala ôt.
4  Majd ismét kiméne Pilátus, és monda nékik: ìmé kihozom ôt néktek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bûnt.
5  Kiméne azért Jézus a tövis koronát és a bíbor köntöst viselve. És monda nékik Pilátus: ìmhol az ember!
6  Mikor azért látják vala ôt a papifejedelmek és a szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el ôt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bûnt ô benne.
7  Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten fiává tette magát.
8  Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még inkább megrémül vala;
9  És ismét beméne a törvényházba, és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem felelt néki.
10  Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?
11  Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülrôl nem adatott volna néked: nagyobb bûne van azért annak, a ki a te kezedbe adott engem.
12  Ettôl fogva igyekszik vala Pilátus ôt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja: valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!
13  Pilátus azért, a mikor hallja vala e beszédet, kihozá Jézust, és ûle a törvénytevô székbe azon a helyen, a melyet Kôpadolatnak hívtak, zsidóul pedig Gabbathának.
14  Vala pedig a húsvét péntekje; és mintegy hat óra. És monda a zsidóknak: ìmhol a ti királyotok!
15  Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg ôt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg?
Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk! 16  Akkor azért nékik adá ôt, hogy megfeszíttessék. Åtvevék azért Jézust és elvivék.
17  És emelvén az ô keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, a melyet héberül Golgothának hívnak:
18  A hol megfeszíték ôt, és ô vele más kettôt, egyfelôl és másfelôl, középen pedig Jézust.
19  Pilátus pedig czímet is íra, és feltevé a keresztfára. Ez vala pedig az írás: A NÅZÅRETI JÉZUS, A Zsidòk KIRÅLYA.
20  Sokan olvasák azért e czímet a zsidók közûl; mivelhogy közel vala a városhoz az a hely, a hol Jézus megfeszíttetett vala: és héberül, görögül és latinul vala az írva.
21  Mondának azért Pilátusnak a zsidók papifejedelmei: Ne írd: A zsidók királya; hanem a hogy ô mondotta: A zsidók királya vagyok.
22  Felele Pilátus: A mit megírtam, megírtam.
23  A vitézek azért, mikor megfeszítették Jézust, vevék az ô ruháit, és négy részre oszták, egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét. A köntös pedig varrástalan vala, felülrôl mindvégig szövött.
24  Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, a mely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek tehát ezeket mûvelék.
25  A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ô anyja, és az ô anyjának nôtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna.
26  Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ô anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az ô anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!
27  Azután monda a tanítványnak: ìmhol a te anyád! És ettôl az órától magához fogadá azt az a tanítvány.
28  Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.
29  Vala pedig ott egy eczettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg eczettel, és izsópra tévén azt, oda vivék az ô szájához.
30  Mikor azért elvette Jézus az eczetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét.
31  A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy nap vala), kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait, és vegyék le ôket.
32  Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsônek lábszárait és a másikét is, a ki ô vele együtt feszíttetett meg;
33  Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ô már halott, nem törék meg az ô lábszárait;
34  Hanem egy a vitézek közûl dárdával döfé meg az ô oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból.
35  És a ki látta, bizonyságot tett, és igaz az ô tanúbizonysága; és az tudja, hogy ô igazat mond, hogy ti is higyjetek.
36  Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ô csontja meg ne törettessék.
37  Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, a kit általszegeztek.
38  Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (a ki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét.
39  Eljöve pedig Nikodémus is (a ki éjszaka ment vala elôször Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.
40  Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedôkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni.
41  Azon a helyen pedig, a hol megfeszítteték, vala egy kert, és a kertben egy új sír, a melybe még senki sem helyheztetett vala.
42  A zsidók péntekje miatt azért, mivelhogy az a sír közel vala, abba helyhezteték Jézust.

20

1 A hétnek elsô napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kô a sírról.
2  Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették ôt.
3  Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz.
4  Együtt futnak vala pedig mindketten; de ama másik tanítvány hamar megelôzé Pétert, és elôbb juta a sírhoz;
5  És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedôk; mindazáltal nem megy vala be.
6  Megjöve azután Simon Péter is nyomban utána, és beméne a sírba; és látá, hogy a lepedôk ott vannak.
7  És a keszkenô, a mely az ô fején volt, nem együtt van a lepedôkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.
8  Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki elôször jutott a sírhoz, és lát és hisz vala.
9  Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.
10  Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez.
11  Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;
12  És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtôl, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala.
13  És mondának azok néki: Asszony, mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették ôt.
14  És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust ott állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.
15  Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el ôt, mondd meg nékem, hová tetted ôt, és én elviszem ôt.
16  Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester!
17  Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz: hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.
18  Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondotta néki.
19  Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek elsô napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyûltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!
20  És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.
21  Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.
22  És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket:
23  A kiknek bûneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.
24  Tamás pedig, egy a tizenkettô közûl, a kit Kettôsnek hívtak, nem vala ô velök, a mikor eljött vala Jézus.
25  Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. º pedig monda nékik: Ha nem látom az ô kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ô oldalába, semmiképen el nem hiszem.
26  És nyolcz nap mulva ismét benn valának az ô tanítványai, Tamás is ô velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!
27  Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat, és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívô.
28  És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
29  Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.
30  Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az ô tanítványai elôtt, a melyek nincsenek megírva ebben a könyvben;
31  Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ô nevében.

21

1 Ezek után ismét megjelentette magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképen;
2  Együtt valának Simon Péter, és Tamás a kit Kettôsnek hivtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettô is az ô tanítványai közûl.
3  Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit.
4  Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem ismerék meg, hogy Jézus van ott.
5  Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok?
Felelének néki: Nincsen! 6  º pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felôl, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt.
7  Szóla azért az a tanítvány, a kit Jézus szeret vala, Péternek: Az ùr van ott! Simon Péter azért, a mikor hallja vala, hogy ott van az ùr, magára vevé az ingét (mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe.
8  A többi tanítványok pedig a hajón menének (mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire), és vonszszák vala a hálót a halakkal.
9  Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felûl hal és kenyér.
10  Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, a melyeket most fogtatok.
11  Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, a mely telve volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.
12  Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közûl pedig senki sem meri vala tôle megkérdezni: Ki vagy te? mivelhogy tudják vala, hogy az ùr ô.
13  Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is.
14  Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus az ô tanítványainak, minekutána feltámadt a halálból.
15  Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának fia: jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat!
16  Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki: ºrizd az én juhaimat!
17  Monda néki harmadszor is: Simon, Jónának fia, szeretsz-é engem?
Megszomorodék Péter, hogy harmadszor is mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat! 18  Bizony, bizony mondom néked, a mikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, a hova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, a hová nem akarod.
19  Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsôíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem!
20  Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, a kit szeret vala Jézus, a ki nyugodott is ama vacsora közben az ô kebelén és mondá: Uram! ki az, a ki elárul téged?
21  Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint lészen?
22  Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ô megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!
23  Kiméne azért e beszéd az atyafiak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá?
24  Ez az a tanítvány, a ki bizonyságot tesz ezekrôl, és a ki megírta ezeket; és tudjuk, hogy az ô bizonyságtétele igaz.
25  De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Åmen.

Vissza a tartalom a Biblia

Forras: http://www.biblegateway.com/




Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
Vote!