Szent Biblia (Bible in Hungarian) - Cselekedetek Szent Biblia (Bible in Hungarian). Szent Biblia.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
Cselekedetek
   

Vissza a tartalom a Biblia

1

1 Elsô könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, a miket kezdett Jézus cselekedni és tanítani,
2  Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának.
3  Kiknek az ô szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy ô él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.
4  És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálembôl, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottak tôlem:
5  Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.
6  Mikor azért azok egybegyûltek, megkérdék ôt, mondván: Uram, avagy nem ez idôben állítod-é helyre az országot Izráelnek?
7  Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az idôket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.
8  Hanem vesztek erôt, minekutána a Szent Lélek eljô reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végsô határáig.
9  És mikor ezeket mondotta, az ô láttokra felemelteték, és felhô fogá el ôt szemeik elôl.
10  És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor ô elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában.
11  Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tôletek a mennybe, akképen jô el, a miképen láttátok ôt felmenni a mennybe.
12  Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyrôl, mely hívatik Olajfák hegyének, mely Jeruzsálem mellett van, egy szombatnapi járóföldre.
13  És mikor bementek, felmenének a felsôházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.
14  Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ô atyjafiaival együtt.
15  És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok között, monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz fônyi sokaság):
16  Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felôl, ki vezetôjük lôn azoknak, a kik megfogták Jézust.
17  Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét.
18  (Ez hát mezôt szerze hamisságának bérébôl; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belsô része kiomlott.
19  És ez tudtokra lôn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mezô tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezônek neveztetett el.),
20  Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ô lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az ô püspökségét más vegye el.
21  Szükség azért, hogy azok közûl a férfiak közûl, a kik velünk együtt jártak minden idôben, míg az ùr Jézus közöttünk járt-kelt,
22  A János keresztségétôl kezdve mind a napig, melyen fölviteték tôlünk, azok közûl egy az ô feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.
23  Ållatának azért elô kettôt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást.
24  És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg e kettô közûl egyiket, a kit kiválasztottál,
25  Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytôl eltévelyedék Júdás, hogy az ô saját helyére jusson.
26  Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.

2

1 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
2  És lôn nagy hirtelenséggel az égbôl mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ûlnek vala.
3  És megjelentek elôttük kettôs tüzes nyelvek és ûle mindenikre azok közûl.
4  És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
5  Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélô férfiak, minden nép közûl, melyek az ég alatt vannak.
6  Minekutána pedig ez a zúgás lôn, egybegyûle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá ôket szólni.
7  Ålmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?
8  Mimódon halljuk hát ôket, kiki közûlünk a saját nyelvén, a melyben születtünk?
9  Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Åzsiában,
10  Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
11  Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
12  Ålmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni?
13  Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
14  Péter azonban elôállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
15  Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
16  Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától:
17  És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkembôl minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
18  És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkembôl, és prófétálnak.
19  És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gôzölgését.
20  A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelôtte eljô az ùrnak ama nagy és fényes napja.
21  És lészen, hogy mindaz, a ki az ùrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
22  Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, a ki Istentôl bizonyságot nyert elôttetek erôk, csudatételek és jelek által, melyeket ô általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok,
23  Azt, a ki Istennek elvégezett tanácsából és rendelésébôl adatott halálra, megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
24  Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
25  Mert Dávid ezt mondja ô róla: Magam elôtt láttam az Urat mindenkor, mert ô nékem jobb kezem felôl van, hogy meg ne tántorodjam.
26  Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
27  Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
28  Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád elôtt.
29  Atyámfiai férfiak, szabad nyilvánszólanom ti elôttetek Dávid pátriárkáról, hogy ô megholt és eltemettetett, és az ô sírja mind e mai napig minálunk van.
30  Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ô ágyékának gyümölcsébôl támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az ô királyi székibe,
31  Elôre látván ezt, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ô lelke nem hagyatott a sírban, sem az ô teste rothadást nem látott.
32  Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
33  Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.
34  Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ô maga mondja: Monda az ùr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felôl,
35  Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyúl.
36  Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy ùrrá és Krisztussá tette ôt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.
37  Ezeket pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
38  Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bûnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
39  Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az ùr, a mi Istenünk.
40  Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala ôket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtôl!
41  A kik azért örömest vevék az ô beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.
42  És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.
43  Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.
44  Mindnyájan pedig, a kik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;
45  És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.
46  És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel,
47  Dícsérve az Istent, és az egész nép elôtt kedvességet találva. Az ùr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülôkkel.

3

1 Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilenczre.
2  És hoznak vala egy embert, ki az ô anyjának méhétôl fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, a kik bemennek a templomba.
3  Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére ô tôlük alamizsnát.
4  Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk!
5  Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tôlük.
6  Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!
7  És ôt jobbkezénél fogva felemelé: és azonnal megerôsödének az ô lábai és bokái.
8  És felszökvén, megálla és jár vala, és beméne ô velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent.
9  És látá ôt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent:
10  És megismerék ôt, hogy ô volt az, a ki alamizsnáért ûlt a templomnak Ékes-
kapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, a mi történt vala ô vele. 11  Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz az a sánta, a ki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta ô hozzájok a tornáczba, mely Salamonénak neveztetik.
12  Mikor pedig ezt látta Péter, monda a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erônkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?
13  Az Åbrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsôítette az ô Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus elôtt, noha ô úgy ítélt, hogy elbocsátja.
14  Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek,
15  Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai.
16  És az ô nevében való hit által erôsítette meg az ô neve ezt, a kit láttok és ismertek; és a hit, mely ô általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.
17  De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképen a ti fejedelmeitek is.
18  Az Isten pedig, a mikrôl eleve megmondotta minden ô prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképen töltötte be.
19  Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bûneitek, hogy így eljôjjenek a felüdülés idei az ùrnak színétôl,
20  És elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek elôre hirdettetett,
21  Kit az égnek kell magába fogadnia mind az idôkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikrôl szólott az Isten minden ô szent prófétájának szája által eleitôl fogva.
22  Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az ùr, a ti Istentek a ti atyátokfiai közûl, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek.
23  Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog írtatni a nép közûl.
24  De a próféták is mindnyájan Sámueltôl és a következôktôl fogva, a kik csak szóltak, e napokról jövendöltek.
25  Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Åbrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.
26  Az Isten az ô fiát, Jézust elsô sorban néktek támasztván, elküldé ôt, hogy megáldjon titeket, mindegyôtöket megtérítvén bûneitekbôl.

4

1 Míg ôk azonban a néphez szólottak, oda léptek hozzájuk a papok és a templom felügyelôje és a sadduceusok,
2  Neheztelve a miatt, hogy ôk a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást;
3  És rájuk veték kezüket, és veték ôket ôrizet alá másnapig, mert már este vala.
4  Sokan pedig azok közûl, kik hallgatták az ígét, hivének; és lôn a férfiak száma mintegy ötezer.
5  Lôn pedig, hogy másnapra egybegyûlének azoknak fejei, vénei és írástudói Jeruzsálembe,
6  És Annás, a fôpap, és Kajafás és János és Sándor, és a kik csak fôpapi nemzetségbeliek valának.
7  És mikor ôket a középre állaták, tudakozzák vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?
8  Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei!
9  Ha e mai napon mi egy nyavalyás emberrel való jótétemény felôl hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez:
10  Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, a kit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti elôttetek épségben.
11  Ez ama kô, melyet ti építôk megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé.
12  És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.
13  Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék ôket, hogy a Jézussal voltak vala.
14  Mikor azonban látták, hogy a mely ember meggyógyult vala, ô velök együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenök szólni.
15  Mikor pedig ôket a gyûlésbôl kiküldötték, tanácskoztak maguk közt, mondván:
16  Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda lôn általok, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtokra van, és el nem tagadhatjuk.
17  De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegetéssel fenyegessük meg ôket, hogy többé egy embernek se szóljanak ebben a névben.
18  Azért beszólítván ôket, megparancsolák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében.
19  Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajjon igaz dolog-é Isten elôtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg!
20  Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.
21  Amazok pedig nem találván semmi módot, hogyan büntessék meg ôket, még megfenyegetvén, elbocsáták ôket a nép miatt, mert mindnyájan dicsôítik vala az Istent azért, a mi történt.
22  Mert több vala negyven esztendôsnél az az ember, kin a gyógyításnak ez a csodája lett vala.
23  Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és elbeszélék, a miket a fôpapok és a vének mondottak nékik.
24  Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levô dolgot,
25  Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódtak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat?
26  Felállottak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyûltek az ùr ellen és az ô Krisztusa ellen.
27  Mert bizony egybegyûltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével,
28  Hogy véghezvigyék, a mikrôl a te kezed és a te tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek.
29  Most azért, Urunk, tekints az ô fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet,
30  A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.
31  És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, a hol egybegyûltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.
32  A hívôk sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.
33  És az apostolok nagy erôvel tesznek vala bizonyságot az ùr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.
34  Mert szûkölködô sem vala ô közöttük senki: mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát,
35  És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, a mint kinek-kinek szüksége vala.
36  József is, ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el (a mi megmagyarázva annyi, mint Vígasztalás fia), Lévita, származása szerint ciprusi,
37  Mivelhogy néki mezeje vala, eladván, a pénzt elhozá, és az apostolok lábainál letevé.

5

1 Egy ember azonban, névszerint Anániás, Safirával, az ô feleségével, eladá birtokát,
2  És félre tôn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé.
3  Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezônek árából félre tégy?
4  Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt?
Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek. 5  Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala: és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala.
6  Az ifjak pedig felkelvén, begöngyölék ôt, és kivivén eltemeték.
7  Történt aztán mintegy három órai szünet mulva, hogy az ô felesége, nem tudva, mi történt, beméne.
8  Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajjon ennyiért adtátok-é el a földet? º pedig monda: Igen, ennyiért.
9  Péter pedig monda néki: Miért hogy megegyeztetek, hogy az ùrnak lelkét megkísértsétek? ìmé a küszöbön vannak azoknak lábaik, a kik eltemették férjedet, és kivisznek téged.
10  És azonnal összerogyott lábainál, és meghala; bemenvén pedig az ifjak, halva találák ôt, és kivivén, eltemeték férje mellé.
11  És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala.
12  Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lôn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának.
13  Egyebek közûl pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá ôket;
14  Hívôk pedig mindinkább csatlakoztak az ùrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.
15  ùgyannyira, hogy az utczákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menô Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közûlök,
16  És a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyûlt, hozva betegeket és tisztátalan lelkektôl gyötretteket: kik mind meggyógyulának.
17  De felkelvén a fôpap és mind a kik vele valának, azaz a sadduczeusok felekezete, betelének irígységgel,
18  És ráveték kezöket az apostolokra, és a közönséges tömlöczbe tevék ôket.
19  Hanem az ùrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöcz ajtaját, és kihozván ôket, monda:
20  Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédit!
21  Azok pedig ezt hallván, bemenének jó reggel a templomba, és tanítának. A fôpap pedig elmenvén, és a vele levôk, egybehívák a gyûlést, és az Izráel fiainak egész tanácsát, és küldének a tömlöczbe, hogy azokat elôhozzák.
22  Mikor azonban a poroszlók oda mentek, nem találák ôket a tömlöczben; visszatérvén tehát, megjelenték,
23  Mondván: A tömlöczöt ugyan nagy erôsen bezárva találtuk, és az ôröket kívûl az ajtó elôtt állva; mikor azonban kinyitottuk, ottbenn senkit sem találánk.
24  A mint pedig hallották e szavakat a pap és a templom felügyelôje és a fôpapok, zavarban voltak azok miatt, mi lehet ez?
25  Eljövén pedig valaki, hírül adá nékik, mondván: ìmé, ama férfiak, kiket a tömlöczbe vetettetek, a templomban állanak és tanítják a népet.
26  Akkor elmenvén a felügyelô a poroszlókkal, elôhozá ôket erôszak nélkül; féltek ugyanis a néptôl, hogy megkövezi ôket.
27  Elôhozván pedig ôket, állaták a tanács elé; és megkérdé ôket a fôpap,
28  Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét.
29  Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.
30  A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek.
31  Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bûnbánatot és bûnöknek bocsánatát.
32  És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felôl, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.
33  Azok pedig ezeket hallván, fogukat csikorgaták, és arról tanácskozának, hogy megölik ôket.
34  Felkelvén azonban a tanácsban egy farizeus, névszerint Gamáliel, az egész nép elôtt tisztelt törvénytudó, parancsolá, hogy egy kis idôre vezessék ki az apostolokat.
35  És monda azoknak: Izráel férfiai, vigyázzatok magatokra ez emberekkel szemben, mit akartok cselekedni!
36  Mert ez idônek elôtte felkelt Theudás, azt mondván, hogy ô valaki, kihez mintegy négyszáz embernyi tömeg csatlakozott; ô megöletett, és mindnyájan, a kik csak követték ôt, eloszlottak és semmivé lettek.
37  Ezután felkelt ama Galileus Júdás az összeírás idején, és sok népet maga után csábított: ez is elveszett; és mindazok, a kik ôt követték, szétszórattak.
38  Mostanra nézve is mondom néktek, álljatok el ez emberektôl, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektôl van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz;
39  Ha pedig Istentôl van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harczolóknak is találtassatok.
40  Engedének azért néki: és miután elôszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták ôket.
41  ºk annakokáért örömmel menének el a tanács elôl, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ô nevéért gyalázattal illettessenek.
42  És mindennap a templomban és házanként nem szûnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.

6

1 Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az ô közûlök való özvegyasszonyok mellôztetnek a mindennapi szolgálatban.
2  Annakokáért a tizenkettô egybegyûjtvén a tanítványok sokaságát, mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és asztalok körûl szolgáljunk.
3  Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közûletek hét férfiút, kiknek jó bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.
4  Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az ígehirdetés szolgálatában.
5  És tetszék e beszéd az egész sokaságnak: és kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és Nikolaust, ki Antiokhiából való prozelitus vala;
6  Kiket állatának az apostolok elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájok veték.
7  És az Isten ígéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közûl is nagy sokan követék a hitet.
8  István pedig teljes lévén hittel és erôvel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között.
9  Elôállának azonban némelyek ahhoz a zsinagógához tartozók közûl, mely a szabadosokénak, Czirénebeliekének, Alexandriabeliekének és a Czilicziából és Åzsiából valókénak neveztetett, kik Istvánnal vetekednek vala.
10  De nem állhattak ellene a bölcseségnek és a Léleknek, mely által szól vala.
11  Akkor felbujtottak valami embereket, kik mondának: Hallottuk ôt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen.
12  És felzendíték a népet, a véneket és az írástudókat; és reá rohanván, magukkal ragadák ôt, és vivék a tanács elé;
13  És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szûnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen:
14  Mert hallottuk, a mint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja, és megváltoztatja a czerimóniákat, melyeket adott nékünk Mózes.
15  És szemeiket reá vetvén a tanácsban ûlôk mindnyájan, olyannak láták az ô orczáját, mint egy angyalnak orczáját.

7

1 Monda pedig a fôpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?
2  º pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsôségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Åbrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelôtte Háránban lakott,
3  És monda néki: Eredj ki a te földedbôl és a te nemzetséged közûl, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.
4  Akkor kimenvén a Káldeusok földébôl, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az ô atyja, kihozta ôt e földre, a melyen ti most laktok:
5  És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az ô magvának ô utána, holott nem vala néki gyermeke.
6  Szólt pedig az Isten akképen, hogy az ô magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.
7  De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijônek, és szolgálnak nékem e helyen.
8  És adta néki a körûlmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körûlmetélé ôt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.
9  A pátriárkhák pedig irígységbôl eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala,
10  És megszabadítá ôt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó elôtt, Égyiptom királya elôtt, ki ôt Égyiptom fölé és az ô egész háza fölé kormányzóul állatá.
11  Következék pedig éhség Égyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.
12  Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van gabona, elküldé elôször a mi atyáinkat.
13  És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a Faraó megtudá a József nemzetségét.
14  És József elküldvén, magához hívatá az ô atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekbôl álló nemzetségét.
15  Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala ô és a mi atyáink;
16  És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet Åbrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem atyjának fiaitól.
17  Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Åbrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban,
18  Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.
19  Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.
20  Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten elôtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.
21  Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, és felnevelé ôt a saját fia gyanánt.
22  És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.
23  Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait.
24  És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, a ki bosszúsággal illettetett.
25  És azt gondolá, hogy az ô atyjafiai megértik, hogy az Isten az ô keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.
26  Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté ôket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
27  De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá ôt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?
28  Csak nem akarsz engem is megölni, miképen megöléd tegnap az égyiptomit?
29  E beszédre aztán Mózes elfuta és lôn jövevény a Madián földén, a hol két fia születék.
30  És negyven esztendô elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az ùrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
31  Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson: Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lôn az ùrnak szava ô hozzá:
32  Én vagyok a te atyáidnak Istene, Åbrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémûlvén, nem meré megnézni.
33  Az ùr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
34  Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az ô fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy ôket megszabadítsam; most azért jôjj, elküldelek téged Égyiptomba.
35  Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.
36  Ez hozta ki ôket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.
37  Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az ùr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közûl, mint engem: azt hallgassátok.
38  Ez az, a ki ott volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélô angyallal és a mi atyáinkkal: ki élô ígéket vôn, hogy nékünk adja:
39  A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,
40  Ezt mondván Åronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik elôttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földébôl kihozott, nem tudjuk, mi történt ô vele.
41  És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az ô kezeik csinálmányaiban.
42  Az Isten pedig elfordula, és adá ôket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?
43  Sôt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilonon túl.
44  A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
45  Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Jósuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiûzött az Isten a mi atyáink színe elôl, mind a Dávidnak napjaiig;
46  Ki kegyelmet talált az Isten elôtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
47  Salamon építe pedig néki házat.
48  De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
49  A menny nékem ülôszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya: micsoda házat építhettek nékem?
azt mondja az ùr: vagy melyik az én nyugodalmamnak helye? 50  Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?
51  Kemény nyakú és körûlmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
52  A próféták közûl kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét; kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
53  Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
54  Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala ô ellene.
55  Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsôségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felôl,
56  És monda: ìmé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felôl állani.
57  Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;
58  És kiûzvén a városon kivûl, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsôruháikat egy Saulus nevezetû ifjú lábaihoz rakták le.
59  Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
60  Térdre esvén pedig, nagy fennszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.

8

1 Saulus pedig szintén javallta az ô megöletését. És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen; és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samariának tájaira, az apostolokat kivéve.
2  Istvánt pedig eltakaríták kegyes férfiak, és nagy sírást tônek ô rajta.
3  Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elôvonszolva, tömlôczbe veti vala.
4  Amazok annakokáért eloszolván, széjjeljártak, hirdetve az ígét.
5  És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust.
6  A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék.
7  Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula.
8  És lôn nagy öröm abban a városban.
9  Egy Simon nevû ember pedig már elôbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván:
10  Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytôl nagyig, mondván: Ez az Istennek ama nagy ereje!
11  Azért figyeltek pedig rá, mert sok idôn át az ördögi mesterségekkel elámította ôket.
12  De miután hittek Filepnek, a ki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok.
13  És Simon maga is hûn, és megkeresztelkedvén, Fileppel tarta; és látván, hogy jelek és nagy erôk lesznek, álmélkodik vala.
14  Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost;
15  Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket:
16  Mert még senkire azok közûl nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az ùr Jézus nevére.
17  Akkor kezeiket reájuk veték, és vônek Szent Lelket.
18  Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek, megkínálá ôket pénzzel,
19  Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen.
20  De Péter monda néki: A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehetô.
21  Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban; mert a te szíved nem igaz az Isten elôtt.
22  Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik néked szívednek gondolatja.
23  Mert látom, hogy te keserûséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel.
24  Felelvén pedig Simon, monda: Könyörögjetek ti énérettem az ùrnak, hogy semmi azokból, a miket mondtatok, reám ne jôjjön.
25  Azok annakokáért, minekutána bizonyságot tettek, és hirdették az ùrnak ígéjét, megtérének Jeruzsálembe, és a Samaritánusoknak sok falujában prédikálák az evangyéliomot.
26  Az ùrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván: Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálembôl Gázába megy alá. Járatlan ez.
27  És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen férfiú, Kandakénak, a szerecsenek királyasszonyának hatalmas komornyikja, ki az ô egész kincstárának felügyelôje vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe;
28  És visszatérôben volt és az ô szekerén ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát.
29  Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!
30  Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol?
31  º pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy felhágván, üljön mellé.
32  Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték mészárszékre, és mint a bárány az ô nyírôje elôtt néma, azonképen nem nyitotta fel az ô száját.
33  Az ô megaláztatásában az ô ítélete elvétetett, az ô nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? mert elvétetik a földrôl az ô élete.
34  Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda: Kérlek téged, kirôl mondja ezt a próféta? Magáról-é, vagy más valakirôl?
35  Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki a Jézust.
36  Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: ìmhol a víz; mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?
37  Filep pedig monda: Ha teljes szívbôl hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.
38  És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelé ôt.
39  Mikor pedig a vízbôl feljöttek, az ùrnak Lelke elragadá Filepet; és többé nem látta ôt a komornyik, mert tovább méne az ô útján örömmel.
40  Filep pedig találtaték Azótusban; és széjjeljárva hirdeté az evangyéliomot minden városnak, miglen Czézáreába juta. Damaskusban megkeresztelkedik, és prédikálja a Krisztust, majd a zsidók miatt menekül Jeruzsálembe. Péter meggyógyítja a gutaütött Éneást, és Tábithát feltámasztja.

9

1 Saulus pedig még fenyegetéstôl és öldökléstôl lihegve az ùrnak tanítványai ellen, elmenvén a fôpaphoz,
2  Kére ô tôle levelet Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követôi, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
3  És a mint méne, lôn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá ôt körûl a mennybôl:
4  És ô leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
5  És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az ùr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
6  Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az ùr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
7  A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva.
8  Felkele azonban Saulus a földrôl; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be ôt Damaskusba.
9  És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.
10  Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az ùr látásban: Ananiás! Az pedig monda: ìmhol vagyok, Uram!
11  Az ùr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utczába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevû tárzusi embert, mert ímé imádkozik.
12  És látá Saulus látásban, hogy egy Ananiás nevû férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson.
13  Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertôl hallottam e férfiú felôl, mily sok bosszúsággal illeté a te szenteidet Jeruzsálemben:
14  És itt is hatalma van a fôpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.
15  Monda pedig néki az ùr: Eredj el, mert ô nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai elôtt.
16  Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.
17  Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az ùr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
18  És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeirôl, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék;
19  És miután evett, megerôsödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.
20  És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ô az Isten Fia.
21  Ålmélkodnak vala pedig mindnyájan, a kik hallák, és mondának: Nem ez-é az, a ki pusztította Jeruzsálemben azokat, a kik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy ôket fogva vigye a fôpapokhoz?
22  Saulus pedig annál inkább erôt vôn, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus.
23  Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartának, hogy ôt megöljék:
24  De tudtára esék Saulusnak az ô leselkedésök. És ôrizék a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy ôt megöljék;
25  A tanítványok azért vevén ôt éjjel, a kôfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban.
26  Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tôle, nem hivén, hogy ô tanítvány.
27  Barnabás azonban maga mellé vevén ôt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében.
28  És ki-
és bejáratos vala köztük Jeruzsálemben: 29  És nagy bátorsággal tanítván az ùr Jézusnak nevében, beszél, sôt vetekedik vala a görög zsidókkal; azok pedig igyekeznek vala ôt megölni.
30  Megtudván azonban az atyafiak, levivék ôt Czézáreába, és elküldék ôt Tárzusba.
31  A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességök vala; épülvén és járván az ùrnak félelmében és a Szent Léleknek vígasztalásában, sokasodnak vala.
32  Lôn pedig, hogy Péter, mikor mindnyájukat bejárá, leméne a Liddában lakozó szentekhez is.
33  Talála pedig ott egy Éneás nevû embert, ki nyolcz esztendô óta ágyban fekszik vala, ki gutaütött vala.
34  És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele.
35  És láták ôt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik megtérének az ùrhoz.
36  Joppéban pedig vala egy nôtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, azaz zergének mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.
37  Lôn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták ôt, kiteríték a felházban.
38  Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a taníványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút ô hozzá, kérve, hogy késedelem nélkûl menjen át hozzájuk.
39  Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték ôt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.
40  Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a holt testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.
41  És az kezét nyújtva néki, felemelé ôt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá ôt elevenen.
42  És tudtára lôn az egész Joppénak; és sokan hivének az ùrban.
43  És lôn, hogy ô több napig marada Joppéban egy Simon nevû tímárnál.

10

1 Vala pedig Czézáreában egy Kornélius nevû férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregbôl,
2  Jámbor és istenfélô egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek.
3  Ez látá látásban világosan, a napnak mintegy kilenczedik órája körûl, hogy az Istennek angyala beméne ô hozzá, és monda néki: Kornélius!
4  º pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram?
Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért. 5  Most azért küldj Joppéba embereket, és hivasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek;
6  º egy Simon nevû tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van. º megmondja néked, mit kell cselekedned.
7  A mint pedig elment az angyal, a ki Kornéliussal beszélt, szólíta kettôt az ô szolgái közûl, és egy kegyes vitézt azok közûl, kik rendelkezésére állnak vala.
8  És elmondván nékik mindent, elküldé ôket Joppéba.
9  Másnap pedig, míg azok menének és közelgetének a városhoz, felméne Péter a háznak felsô részére imádkozni hat óra tájban.
10  Megéhezék azonban, és akara enni: míg azonban azok ételt készítének, szálla ô reá elragadtatás;
11  És látá, hogy az ég megnyilt és leszálla ô hozzá valami edény, mint egy nagy lepedô, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre:
12  Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszó-mászó állatok és égi madarak.
13  És szózat lôn ô hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
14  Péter pedig monda: Semmiképen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant.
15  És ismét szózat lôn ô hozzá, másodszor is: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
16  Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe.
17  A mint pedig Péter magában tûnôdék, mi lehet az a látás, a melyet látott, ímé a férfiak, kiket Kornélius küldött, megtudakozván a Simon házát, odaérkezének a kapuhoz,
18  És bekiáltván megtudakozák, vajjon Simon, ki neveztetik Péternek, ott van-é szálláson?
19  És a míg Péter a látás felôl gondolkodék, monda néki a Lélek: ìmé három férfiú keres téged:
20  Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkûl menj el ô velök: mert én küldöttem ôket.
21  Alámenvén azért Péter a férfiakhoz, kiket Kornélius küldött ô hozzá, monda: ìmé, én vagyok, a kit kerestek: mi dolog az, a miért jöttetek?
22  ºk pedig mondának: Kornélius százados, igaz és istenfélô férfiú, ki mellett a zsidók egész népe jó bizonyságot tesz, szent angyal által megintetett, hogy hívasson téged házához, és halljon tôled valami dolgokról.
23  Behíván azért ôket, szállására fogadá. Másnap pedig elméne Péter ô velök, és a Joppébeli atyafiak közûl is némelyek együtt menének ô vele.
24  És másnap eljutának Czézáreába. Kornélius pedig várja vala ôket, egybegyûjtvén rokonait és jó barátait.
25  És lôn, hogy a mint Péter beméne, Kornélius elébe menvén, lábaihoz borulva imádá ôt.
26  Péter azonban felemelé ôt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok.
27  És beszélgetve vele, belépett, és talála sokakat egybegyûlve:
28  És monda nékik: Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó embernek másnemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek:
29  Annakokáért ellenmondás nélkûl el is jöttem, miután meghívattam. Azt kérdem azért, mi okból hívattatok engem?
30  És Kornélius monda: Negyednaptól fogva mind ez óráig bôjtöltem, és kilencz órakor imádkozám az én házamban; és ímé egy férfiú álla meg elôttem fényes ruhában,
31  És monda: Kornélius, meghallgattatott a te imádságod, és a te alamizsnáid emlékezetbe jutottak Isten elôtt.
32  Küldj el azért Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; ez Simon tímár házában van szálláson a tenger mellett: ô, minekutána eljô, szól néked.
33  Azonnal azért küldöttem hozzád; és te jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten elôtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, a miket Isten néked parancsolt.
34  Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten;
35  Hanem minden nemzetben kedves ô elôtte, a ki ôt féli és igazságot cselekszik.
36  Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által (ô mindeneknek Ura)
37  Ti ismeritek, azt a dolgot, mely lôn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, melyet János predikált,
38  A názáreti Jézust, mint kené fel ôt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ô vele.
39  És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, a miket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; a kit megölének, fára feszítvén.
40  Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ô megjelenjék nyilván,
41  Nem ez egész népnek, hanem az Istentôl eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk ô vele, minekutána feltámadott halottaiból.
42  És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ô az Istentôl rendelt bírája élôknek és holtaknak.
43  Errôl a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bûneinek bocsánatját veszi az ô neve által mindenki, a ki hiszen ô benne.
44  Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják vala e beszédet.
45  És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, a kik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka.
46  Mert hallják vala, hogy ôk nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter:
47  Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is?
48  És parancsolá, hogy keresztelkedjenek meg az ùrnak nevében. Akkor kérék ôt, hogy maradjon náluk néhány napig.

11

1 Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levô atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét.
2  Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének ô vele a zsidóságból valók,
3  Mondván: Körûlmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
4  Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nékik rendre, mondván:
5  Én Joppé városában imádkozám; és láték elragadtatásban egy látást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedôt, négy sarkánál fogva leeresztve az égbôl; és egészen hozzám szálla:
6  Melyre szememet rávetve megnézém, és látám a földi négylábú állatokat, a vadakat és a csuszómászókat és az égi madarakat.
7  Hallék pedig szót is, mely ezt mondja vala nékem: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
8  Mondék azonban: Semmiképen sem, Uram; mert soha semmi közönséges, vagy tisztátalan nem ment be az én számba.
9  Felele pedig nékem a szózat másodszor az égbôl: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
10  Ez pedig három ízben történt; és ismét felvonaték az egész az égbe.
11  És ímé, azonnal három férfiú érkezék a házhoz, melyben valék, kik Czézáreából küldettek én hozzám.
12  Mondá pedig nékem a Lélek, hogy menjek el velök minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába:
13  És elbeszélé nékünk, mimódon látta, a mint az angyal megálla az ô házában és ezt mondá néki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik;
14  º szólni fog hozzád olyan ígéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe.
15  Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Lélek ô reájok, miképen mi reánk is kezdetben.
16  Megemlékezém pedig az ùrnak ama mondásáról, a mint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.
17  Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az ùr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?
18  Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsôíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!
19  Azok tehát, a kik eloszlottak az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Fenicziáig, Cziprusig és Antiókhiáig, senkinek nem prédikálván az ígét, hanem csak a zsidóknak.
20  Voltak azonban közöttük némely cziprusi és czirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az ùr Jézust.
21  És az ùrnak keze vala velök; és nagy sokaság tére meg az ùrhoz, hívôvé lévén.
22  Elhatott pedig a hír ô felôlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldék Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig.
23  Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az ùrban.
24  Mert jámbor és Szent Lélekkel és hittel teljes férfiú vala ô. És nagy sokaság csatlakozék az ùrhoz.
25  Elméne pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust; és rátalálván, elvivé ôt Antiókhiába.
26  És lôn, hogy ôk egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat elôször Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.
27  Ez idôtájban pedig menének Jeruzsálembôl Antiókhiába próféták.
28  Felkelvén pedig egy azok közûl, névszerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; a mely meg is lôn Klaudius császár idejében.
29  A tanítványok pedig elhatározták, hogy a szerint, a mint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak:
30  A mit meg is cselekedének, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által.

12

1 Abban az idôben pedig Heródes király elkezde kegyetlenkedni némelyekkel, a gyülekezetbôl valók közûl.
2  Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel.
3  És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, föltette magában, hogy elfogatja Pétert is. (Valának pedig a kovásztalan kenyerek napjai.)
4  Kit el is fogatván, tömlöczbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak, hogy ôrizzék ôt; husvét után akarván ôt a nép elé vezettetni.
5  Péter azért ôrizteték a fogságban; a gyülekezet pedig szüntelen könyörög vala az Istennek ô érette.
6  Mikor pedig Heródes ôt elô akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz között, megkötöze két lánczczal; és ôrök ôrizék az ajtó elôtt a tömlöczöt.
7  És ímé az ùrnak angyala eljöve, és világosság fénylék a tömlöczben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté ôt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének a lánczok kezeirôl.
8  És monda néki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd rád felsôruhádat és kövess engem!
9  És kimenvén, követé ôt; és nem tudta, hogy valóság az, a mi történik az angyal által, hanem azt hitte, hogy látást lát.
10  Mikor pedig általmentek az elsô ôrsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílék elôttük: és kimenvén, egy útczán elôremenének; és azonnal eltávozék az angyal ô tôle.
11  És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az ùr elbocsátotta az ô angyalát, és megszabadított engem Heródes kezébôl és a zsidók népének egész várakozásától.
12  És miután ezt megértette, elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan valának egybegyûlve és könyörögnek vala.
13  És mikor Péter zörgetett a tornácz ajtaján, egy Rhodé nevû szolgálóleány méne oda, hogy hallgatózzék:
14  És megismervén a Péter szavát, örömében nem nyitá meg a kaput, hanem befutván, hírül adá, hogy Péter áll a kapu elôtt.
15  Azok pedig mondának néki: Elment az eszed. º azonban erôsíté, hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az ô angyala az.
16  Péter pedig szüntelen zörget vala: mikor azért felnyitottak, megláták ôt és elálmélkodának.
17  Miután pedig kezével hallgatást intett nékik, elbeszélé nékik, mimódon hozta ki ôt az ùr a tömlöczbôl. És monda: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak. És kimenvén elméne más helyre.
18  Mikor pedig megvirradt, nem csekély háborúság támada a vitézek között, mi történt hát Péterrel.
19  Heródes pedig mikor elôkérte ôt és nem találta, kivallatván az ôröket, parancsolá, hogy kivégeztessenek. És lemenvén Júdeából Czézáreába, ott idôzött.
20  Heródes pedig ellenséges indulattal vala a tirusiak és sidoniak iránt; de azok egyakarattal eljövének ô hozzá, és Blástust, a király kamarását megnyervén, békességet kérének, mivelhogy az ô tartományuk a királyéból élelmeztetik vala.
21  Egy kitûzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és székibe ülve nyilvánosan szóla hozzájuk.
22  A nép pedig felkiálta: Isten szava ez és nem emberé.
23  És azonnal megveré ô t az ùrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsôséget; és a férgektôl megemésztetvén, meghala.
24  Az Istennek ígéje pedig növekedik és terjed vala.
25  Barnabás és Saulus pedig visszatérének Jeruzsálembôl, betöltvén szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve Márk vala.

13

1 Valának pedig Antiókhiában az ott levô gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hívattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus.
2  Mikor azért azok szolgálának az ùrnak és bôjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én ôket elhívtam.
3  Akkor, miután bôjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták ôket.
4  ºk annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektôl, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba.
5  És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velök vala, mint segítôtárs.
6  És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngôs hamispróféta zsidóra, kinek neve vala Barjézus;
7  Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.
8  Elimás, az ördöngôs azonban (mert így magyaráztatik az ô neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittôl.
9  De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve
10  Monda: òh minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szûnöl-é meg az ùrnak igaz útait elfordítani?
11  Most azért ímé az ùrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetôket.
12  Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hûn, elálmélkodván az ùrnak tudományán.
13  Elhajózván pedig Páfusból Pál és kísérôi, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tôlük, megtére Jeruzsálembe.
14  ºk pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának városába, és bemenvén szombatnapon a zsinagógába, leülének.
15  És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának elôljárói ô hozzájok, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intôbeszédetek a néphez, szóljatok.
16  Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok meg.
17  Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Égyiptomnak földében jövevények valának, és onnét kihozá ôket hatalmas karja által.
18  És közel negyven esztendônek idejéig tûrte az ô erkölcsöket a pusztában.
19  És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földöket sorsvetés által elosztá nékik.
20  És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott birákat mind Sámuel prófétáig;
21  Annakutána pedig királyt kérének maguknak, és adá nékik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségébôl való férfiút negyven esztendeig.
22  És mikor ôt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kirôl bizonyságot is tôn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.
23  Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;
24  Minekutána elôbb János az ô eljövetele elôtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izráel egész népének.
25  És mikor be akará végezni János az ô tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jô, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.
26  Atyámfiai, férfiak, Åbrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez idvességnek beszéde néktek küldetett.
27  Mert a kik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy ôt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték.
28  És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg.
29  És mikor mindazokat elvégezték, a mik ô felôle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték.
30  De az Isten feltámasztá ôt halottaiból:
31  És ô megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ô vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép elôtt.
32  És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ô fiaiknak, feltámasztván Jézust:
33  Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged.
34  Hogy pedig feltámasztotta ôt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent javait.
35  Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
36  Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az ô atyáihoz, és rothadást látott.
37  De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.
38  Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bûnöknek bocsánata:
39  És mindenekbôl, a mikbôl a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazúl.
40  Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essék, a mit a próféták megmondottak:
41  Lássátok meg, ti megvetôk, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én oly dolgot cselekszem a ti idôtökben, oly dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.
42  Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következô szombaton prédikálják nékik ezek beszédeket.
43  Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közûl és az istenfélô prozelitusok közûl követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták ôket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
44  A következô szombaton aztán majdnem az egész város egybegyûle az Isten ígéjének hallgatására.
45  Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének írigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva.
46  Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy elôször néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk.
47  Mert így parancsolta nékünk az ùr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.
48  A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az ùrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.
49  Terjede pedig az ùrnak ígéje az egész tartományban.
50  A zsidók azonban felindíták az istenfélô és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiûzék ôket határukból.
51  Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba.
52  A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.

14

1 Lôn pedig Ikóniumban, hogy ôk együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lôn hívôvé.
2  A kik azonban a zsidók közûl nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen.
3  Azért sok idôt töltöttek ott, bátran prédikálva az ùrban, ki bizonyságot tesz vala az ô kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az ô kezeik által.
4  De a városnak sokasága meghasonlék; és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett valának.
5  És mikor a pogányok és zsidók az ô fôembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék és megkövezzék ôket,
6  ºk megtudták, és elfutának Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a körûlvaló tartományba,
7  És ott prédikálják vala az evangyéliomot.
8  És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen ember, ki az ô anyjának méhétôl fogva sánta volt, és soha nem járt.
9  Ez hallá Pált beszélni: a ki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyúl,
10  Monda nagy fenszóval: Ållj fel lábaidra egyenesen! És felszökött és járt.
11  A sokaság pedig mikor látta, a mit Pál cselekedett, felkiálta, likaóniai nyelven mondván: Az istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban!
12  És hívják vala Barnabást Jupiternek, Pált pedig Merkúriusnak, minthogy ô volt a szóvivô.
13  Jupiter papja pedig, a kinek temploma az ô városuk elôtt vala, felkoszorúzott bikákat hajtva a kapuhoz, a sokasággal együtt áldozni akar vala.
14  Mikor azonban ezt meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, köntösüket megszaggatván, a sokaság közé futamodának, kiáltván
15  És ezt mondván: Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetû emberek vagyunk, és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élô Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat:
16  Ki az elmúlt idôkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni:
17  Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkûl, mert jóltevônk volt, adván mennybôl esôket és termô idôket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket.
18  És ezeket mondván, nagynehezen lecsendesíték a sokaságot, hogy nékik ne áldozzék.
19  Jövének azonban Antiókhiából és Ikoniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt.
20  De mikor körûlvették ôt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe.
21  És miután hirdeték az evangyéliomot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába,
22  Erôsítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.
23  Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bôjtölésekkel egybe, ajánlák ôket az ùrnak, kiben hittek vala.
24  És Pisidán általmenvén, menének Pámfiliába.
25  És miután Pergában hirdették az ígét, lemenének Attáliába;
26  És onnét elhajózának Antiókhiába, a honnét az Isten kegyelmére bízták volt ôket arra a munkára, melyet elvégeztek.
27  Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ô velök, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre.
28  Ott aztán nem kevés idôt töltöttek a tanítványokkal.

15

1 Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körûl nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek.
2  Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lôn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások ô közûlök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.
3  ºk tehát kikísértetvén a gyülekezettôl, általmentek Fenicián és Samárián, elbeszélve a pogányok megtérését; és nagy örömet szerzének az összes atyafiaknak.
4  Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadák ôket, és ôk elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedék az Isten ô velök.
5  Elôállának azonban némely hivôk a farizeusok szerzetébôl valók közûl, mondván, hogy körûl kell metélni ôket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.
6  Egybegyûlének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felôl végezzenek.
7  És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idô óta kiválasztott engem mi közûlünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangyéliomnak beszédét, és higyjenek.
8  És a szíveket ismerô Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket, miként nékünk is;
9  És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.
10  Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?
11  Sôt inkább az ùr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.
12  Elhallgatott azért az egész sokaság; és hallgatják vala Barnabást és Pált, a mint elbeszélék, mennyi jelt és csudát tett az Isten ô általok a pogányok között.
13  Miután pedig ôk elhallgattak, felele Jakab, mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem!
14  Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott elôször az Isten, hogy a pogányok közûl vegyen népet az ô nevének,
15  És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva:
16  Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt:
17  Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemrôl neveztetnek. Ezt mondja az ùr, ki mindezeket megcselekszi.
18  Tudja az Isten öröktôl fogva minden ô cselekedeteit.
19  Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közûl térnek meg az Istenhez;
20  Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitôl, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértôl.
21  Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetôi, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
22  Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válaszszanak ki magok közûl és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között fôemberek valának,
23  Megírván azok keze által ezeket: Az apostolok, a vének és az atyafiak az Antiókhiában, Síriában és Czilicziában lévô, a pogányok közûl való atyafiaknak üdvözletüket!
24  Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közûlünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körûlmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:
25  Tetszék nékünk, miután egyértelemre jutottunk, hogy férfiakat válaszszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal,
26  Oly emberekkel, kik életüket tették koczkára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.
27  Küldöttük azért Júdást és Silást, kik élôszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket.
28  Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül,
29  Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértôl, a fúlvaholt állattól és a paráznaságtól; melyektôl ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!
30  Azok annakokáért elbocsáttatván, elmenének Antiókhiába; és egybegyûjtvén a sokaságot, átadák a levelet.
31  És mikor elolvasták, örvendezének az intésen.
32  Júdás és Silás pedig maguk is próféták lévén, sok beszéddel inték az atyafiakat, és megerôsíték.
33  Miután pedig bizonyos idôt eltöltöttek, elbocsáták ôket az atyafiak békességgel az apostolokhoz.
34  De Silásnak tetszék ott maradni.
35  Pál és Barnabás is Antiókhiában idôzének, tanítva és prédikálva másokkal is többekkel az ùrnak ígéjét.
36  Egynéhány nap mulva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most, látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hirdettük az ùrnak ígéjét, hogyan vannak.
37  És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik.
38  Pál azonban azt tartá méltónak, hogy a ki elszakadt tôlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt.
39  Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé vevé Márkot, elhajózék Cziprusba;
40  Pál pedig Silást választván maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.
41  És eljárá Siriát és Czilicziát, erôsítve a gyülekezeteket.

16

1 Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala ott egy Timotheus nevû tanítvány, egy hívô zsidó asszonynak, de görög atyának fia;
2  Kirôl jó bizonyságot tesznek vala a Listrában és Ikoniumban levô atyafiak.
3  Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körûlmetélé ôt a zsidókért, kik azokon a helyeken valának: mert ismerték mindnyájan az ô atyját, hogy görög volt.
4  És a mint általmentek a városokon, meghagyák nékik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben levô apostolok és vének.
5  A gyülekezetek azért erôsödének a hitben, és gyarapodának számban naponként.
6  Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektôl, hogy az ígét Åzsiában hirdessék,
7  Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté ôket a Lélek.
8  Åthaladván azért Misián, lemenének Tróásba.
9  És azon az éjszakán látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt elôtte, kérvén ôt és ezt mondva: Jer által Macedoniába, és légy segítségül nékünk!
10  Mihelyt pedig a látást látta, azonnal igyekezénk elmenni Macedoniába, megértvén, hogy oda hívott minket az ùr, hogy azoknak prédikáljuk az evangyéliomot.
11  Elhajózván azért Tróásból, egyenesen Sámothrákéba mentünk, és másnap Neápolisba;
12  Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének elsô gyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.
13  És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyûlt asszonyokkal.
14  És egy Lidia nevû, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata reánk. Ennek az ùr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala.
15  Mikor pedig megkeresztelkedék mind háznépével egybe, kére minket, mondván: Ha az ùr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok ott. És unszola minket.
16  Lôn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve elônkbe, kiben jövendômondásnak lelke vala, ki az ô urainak nagy hasznot hajta jövendômondásával.
17  Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.
18  Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belôle. És kiméne abban az órában.
19  Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, vonák a piaczra a hatóságok elé.
20  És odavezetvén ôket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat.
21  És olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.
22  És velök egyben feltámada a sokaság ô ellenök. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszôzteték ôket.
23  És miután sok ütést mértek rájok, tömlöczbe veték ôket, megparancsolva a tömlöcztartónak, hogy gondosan ôrizze ôket.
24  Ki ilyen parancsolatot vévén, veté ôket a belsô tömlöczbe, és lábaikat kalodába szorítá.
25  Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsôíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala ôket.
26  És hirtelen nagy földindulás lôn úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöcz fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódának.
27  Fölserkenvén pedig a tömlöcztartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcznek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.
28  Pál azonban nagy fenszóval kiálta, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!
29  Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé,
30  És kihozván ôket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?
31  Azok pedig mondának: Higyj az ùr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!
32  És hirdeték néki az ùrnak ígéjét, és mindazoknak, kik az ô házánál valának.
33  És az magához vévén ôket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektôl; és megkeresztelkedék azonnal ô és az övéi mindnyájan.
34  És bevivén ôket házába, asztalt teríte nékik, és egész háznépével egyben örvendeze, hogy hitt az Istennek.
35  Mikor pedig megvirradt, a bírák elküldék a poroszlókat, mondván: Bocsásd el azokat az embereket.
36  A tömlöcztartó pedig tudtára adá e szavakat Pálnak: A bírák ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket; most azért kimenvén, menjetek el békességgel!
37  Pál pedig monda nékik: Megvesszôztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöczbe vetettek; és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jôjjenek ôk maguk és vezessenek ki minket.
38  A poroszlók pedig megmondák a bíráknak e beszédeket; és azok megfélemlének, mikor meghallották, hogy rómaiak,
39  És odamenvén, megkérlelék ôket: és kivezetvén, kérék, hogy menjenek ki a városból.
40  Kijövén pedig a tömlöczbôl, bemenének Lidiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák ôket, és eltávozának.

17

1 Miután pedig általmentek Åmfipolison és Apollónián, Thessalonikába érkeztek, a hol volt a zsidóknak zsinagógájok.
2  Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból,
3  Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.
4  És némelyek azok közûl hivének és csatlakozának Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélô görögök közûl nagy sokaság, és az elôkelô asszonyok közûl nem kevesen.
5  De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtôl felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségbôl némely gonosz férfiakat, és csôdületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek ôket kihozni a nép közé.
6  Mikor pedig ôket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város elôljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek;
7  Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust.
8  Fel is indíták a sokaságot és a város elôljáróit, kik hallják vala ezeket.
9  De mikor kezességet nyertek Jáson és a többiek részérôl, elbocsáták ôket.
10  Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldék Pált Silással egyetemben Béreába; kik mikor odamentek, elmenének a zsidóknak zsinagógájába.
11  Ezek pedig nemesb lelkûek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.
12  Sokan hivének azért ô közûlök; sôt az elôkelô görög asszonyok és férfiak közûl is nem kevesen.
13  Mikor azonban tudtokra esett a Thessalonikából való zsidóknak, hogy Béreában is prédikálta Pál az Istennek ígéjét, elmenének, és a sokaságot ott is felháboríták.
14  De akkor mindjárt kibocsáták az atyafiak Pált, hogy utazzék a tenger felé; Silás és Timótheus azonban ott maradának.
15  A kik pedig elkísérték Pált, elvivék ôt egész Athénig; és parancsát vévén Siláshoz és Timótheushoz, hogy minél hamarább menjenek ô hozzá, elmenének.
16  Athénben pedig, mikor azokat várá Pál, lelke háborog vala ô benne, látván, hogy a város bálványokkal van tele.
17  Vetekedik vala azért a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélô emberekkel, és a piaczon mindennap azokkal, a kiket elôtalált.
18  Némelyek pedig az epikureus és stoikus filozofusok közûl összeakadtak ô vele. És némelyek mondának: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetôjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti, vala nékik.
19  És megragadván ôt, az Areopágusra vivék, ezt mondván: Vajjon megérthetjük-é, mi az az új tudomány, melyet te hirdetsz?
20  Mert valami idegen dolgokat beszélsz a mi füleinknek: meg akarjuk azért érteni, mik lehetnek ezek.
21  Az athéniek pedig mindnyájan és az ott lakó jövevények semmi másban nem valának foglalatosak, mint valami újságnak beszélésében és hallgatásában.
22  Elôállván pedig Pál az Areopágusnak közepette, monda: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélôknek látlak titeket.
23  Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárra is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. A kit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek.
24  Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ô mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik,
25  Sem embereknek kezeitôl nem tiszteltetik, mintha valami nélkûl szûkölködnék, holott ô ád mindeneknek életet, leheletet és mindent;
26  És az egész emberi nemzeséget egy vérbôl teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait;
27  Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák ôt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikônktôl sem:
28  Mert ô benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a ti költôitek közûl is mondották némelyek: Mert az ô nemzetsége is vagyunk.
29  Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kôhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.
30  E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:
31  Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá ôt halottaiból.
32  Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felôl.
33  És ilyen módon Pál kiméne azok közûl.
34  Némely férfiak azonban csatlakozván ô hozzá, hivének; ezek között az areopágita Dienes is, és egy Damaris nevû asszony, és mások ô velök.

18

1 Ezekután Pál Athénbôl eltávozván, méne Korinthusba.
2  És mikor egy Akvila nevû, pontusi származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére, Prisczillára; (mivelhogy Klaudius megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából:) hozzájuk csatlakozék.
3  És mivelhogy azonféle míves vala, náluk marada és dolgozik vala. Mesterségökre nézve ugyanis sátorcsinálók valának.
4  Vetekedének pedig minden szombaton a zsinagógában, és igyekezék mind zsidókat, mind görögöket meggyôzni.
5  Mikor pedig megérkeztek Maczedóniából Silás és Timotheus, szorongatá a lélek Pált, és bizonyságot tôn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.
6  Mikor pedig azok elleneszegülének és káromlásokat szólának, ruháit megrázva monda nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz megyek.
7  És általmenvén onnét, méne egy Justus nevû, istenfélô ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával.
8  Krispus pedig, a zsinagógának feje hûn az ùrban egész házanépével egybe; a Korinthusbeliek közûl is sokan hallván, hisznek vala, és megkeresztelkednek vala.
9  Monda pedig az ùr látás által éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass:
10  Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban.
11  És ott lakozék egy esztendeig és hat hónapig, tanítva köztük az Isten ígéjét.
12  Mikor pedig Gallió volt Akhája tiszttartója, reátámadának a zsidók egyakarattal Pálra, és vivék ôt a törvényszék elébe,
13  Mondván: Ez a törvény ellen való istenitiszteletre csábítja az embereket.
14  Mikor pedig Pál meg akará nyitni száját, monda Gallió a zsidóknak: Ha valóban valami bosszútételrôl, vagy gonosz cselekedetrôl volna szó, zsidók, igazság szerint meghallgatnálak benneteket:
15  De ha tanításról, nevekrôl és a ti törvénytekrôl van kérdés, ti magatok lássátok; mert én ezekben bíró nem akarok lenni.
16  És elûzé ôket a törvényszék elôl.
17  A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, a zsinagógának fejét megragadván, verik vala a törvényszék elôtt; de Gallió velök semmit sem gondola.
18  Pál pedig, miután még több napig ott marada, az atyafiaktól elbúcsúzván, Siriába hajózék, és vele együtt Prisczilla és Akvila, minekutána fejét megnyírta Kenkreában; mert fogadása vala.
19  Juta pedig Efézusba, és azokat ott hagyá; ô maga pedig bemenvén a zsinagógába, vetekedék a zsidókkal.
20  Mikor pedig azok kérék, hogy több ideig maradjon nálok, nem álla reá;
21  Hanem búcsút vôn tôlük, mondván: Mindenesetre Jeruzsálemben kell nékem a következô ünnepet töltenem; de ismét megjövök hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózék Efézusból.
22  És miután Czézáreába érkezék, felmenvén Jeruzsálembe és köszöntvén a gyülekezetet, leméne Antiókhiába.
23  És miután ott bizonyos idôt eltöltött, elméne, eljárván renddel Galácia tartományát és Frigiát, erôsítve a tanítványokat mind.
24  Érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevû zsidó, alekszándriai származású, ékesenszóló férfiú, ki az írásokban tudós vala.
25  Ez meg volt tanítva az ùrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan az ùrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét tudja vala.
26  És ez kezde nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta ôt Akvila és Prisczilla, magok mellé vevék ôt, és nyilvábban kifejtették elôtte az Istennek útát.
27  Mikor pedig Akhájába akara átmenni, buzdítván ôt az atyafiak, írának a tanítványoknak, hogy fogadják be ôt. Ki mikor odajutott, sokat használa azoknak, kik hittek vala a kegyelem által:
28  Mert hatalmasan meggyôzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.

19

1 Lôn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsôbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált,
2  Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivôkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sôt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.
3  És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére.
4  Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy a ki ô utána jövendô, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.
5  Mikor pedig ezt hallák, megkeresztelkedének az ùr Jézusnak nevére.
6  És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ô reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.
7  Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.
8  Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szóla vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyôzni az Isten országára tartozó dolgokról.
9  Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszúl szólván az ùrnak útáról a sokaság elôtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván.
10  Ez pedig lôn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Åzsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az ùr Jézusnak ígéjét.
11  És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által:
12  Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ô testérôl a keszkenôket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belôlük.
13  Elkezdték pedig némelyek a lézengô zsidó ördögûzôk közûl az ùr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.
14  Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó fôpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala.
15  Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?
16  És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyôzvén ôket, hatalmat vôn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.
17  Ez pedig tudtokra lôn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az ùr Jézusnak neve.
18  És sokan a hívôk közûl eljônek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.
19  Sokan pedig azok közûl, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek.
20  Ekképen az ùrnak ígéje erôsen nevekedik és hatalmat vesz vala.
21  Midôn pedig ezek elteltek, elvégezé Pál magában, hogy Maczedóniát és Akháját eljárván, Jeruzsálembe megy, mondván: Ott létem után Rómát is meg kell nékem látnom.
22  Elküldvén pedig Maczedóniába kettôt azok közûl, kik néki szolgálnak vala, Timotheust és Erástust, ô maga egy ideig Åzsiában marada.
23  Támada azonban azon idôtájban nem csekély háborúság az ùrnak útáért.
24  Mert egy Demeter nevû ötvös, ezüstbôl Diána templomokat csinálván, a mesterembereknek nem csekély nyereséget ád vala;
25  Kiket egybegyûjtvén az ilyenfélékkel foglalkozó mívesekkel egybe, monda: Férfiak, tudjátok, hogy ebbôl a mesterségbôl van a mi jóllétünk.
26  Látjátok pedig és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efézusnak, hanem közel az egész Åzsiának sok népét eláltatván, elfordította, mivelhogy azt mondja, hogy nem istenek azok, melyek kézzel csináltatnak.
27  Nemcsak az a veszély fenyeget pedig bennünket, hogy ez a mesterség tönkre jut, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Diánának temploma is semmibe vétetik, és el is vész az ô nagysága, kit az egész Åzsia és a világ tisztel.
28  Mikor pedig ezeket hallották és haraggal megtelének, kiáltnak vala, mondván: Nagy az efézusi Diána!
29  És betelék az egész város háborúsággal; és egyakarattal a színházba rohanának, megfogván Gájust és Aristárkhust, kik Maczedóniából valók és Pálnak útitársai valának.
30  Pál pedig mikor a nép közé akara menni, nem ereszték ôt a tanítványok.
31  És az ázsiai fôpapok közûl is némelyek, kik barátai valának néki, küldvén ô hozzá, kérék, hogy ne menjen a színházba.
32  Már most ki egyet, ki mást kiáltoz vala, mert a népgyûlés összezavarodott volt, és a többség nem tudta, miért gyûltek össze.
33  A sokaság közûl pedig elôállaták Alekszándert, minthogy elôre tuszkolták ôt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép elôtt.
34  Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájokból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!
35  Miután pedig a városi jegyzô lecsendesítette a sokaságot, monda: Efézusbeli férfiak, ugyan kicsoda az az ember, a ki ne tudná, hogy Efézus városa a nagy Diána istenasszonynak és a Jupitertôl esett képnek templomôrzôje?
36  Mivelhogy azért ezeknek senki ellene nem szólhat, szükség, hogy megcsendesedjetek, és semmi vakmerô dolgot ne cselekedjetek.
37  Mert ide hoztátok ez embereket, kik sem nem szentségrontók, sem a ti istenasszonyotok ellen káromlást nem szóltak.
38  Ha tehát Demeternek és a hozzátartozó mesterembereknek valaki ellen panaszuk van, törvényszékek vannak, és tiszttartók vannak: pereljenek egymással.
39  Ha pedig egyéb dolgok felôl van valami panasztok, a törvényes népgyûlésen majd elintéztetik.
40  Mert félô, hogy lázadással vádoltatunk a mai napért, mivelhogy semmi ok sincs, a melylyel számot tudnánk adni ezért a csôdületért.
41  (19:40) És ezeket mondván, feloszlatá a gyûlést.

20

1 Minekutána pedig megszünt a háborúság, magához híván Pál a tanítványokat és tôlük búcsút vévén, elindula, hogy Maczedóniába menjen.
2  Miután pedig azokat a tartományokat eljárta, és intette ôket bô beszéddel, Görögországba méne.
3  És ott töltött három hónapot. És mivelhogy a zsidók lest hánytak néki, a mint Siriába készült hajózni, úgy végezé, hogy Maczedónián át tér vissza.
4  Kíséré pedig ôt Åzsiáig a béreai Sopater, a Thessalonikabeleik közûl pedig Aristárkhus és Sekundus, és a derbei Gájus és Timotheus; Åzsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus.
5  Ezek elôremenvén, megvárának minket Troásban.
6  Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kievezénk Filippibôl, és menénk ô hozzájok Troásba öt nap alatt; hol hét napot tölténk.
7  A hétnek elsô napján pedig a tanítványok egybegyûlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.
8  Vala pedig elegendô szövétnek abban a felházban, a hol egybe valának gyülekezve.
9  Egy Eutikhos nevû ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl.
10  Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok, mert a lelke benne van.
11  Aztán fölméne, és megszegé a kenyeret és evék, és sokáig, mind virradatig beszélgetvén, úgy indula el.
12  Felhozák pedig az ifjat elevenen, és felette igen megvigasztalódának.
13  Mi pedig elôremenvén a hajóra, Assusba evezénk, ott akarván fölvenni Pált; mert így rendelkezett, ô maga gyalog akarván jôni.
14  Mikor pedig Assusban összetalálkozott velünk, velvévén ôt, menénk Mitilénébe.
15  És onnét elevezvén, másnap eljutánk Khius ellenébe; a következôn pedig áthajózánk Sámusba; és Trogilliumban megszállván, másnap mentünk Miletusba.
16  Mert elvégezé Pál, hogy Efézus mellett elhajózik, hogy ne kelljen néki idôt múlatni Åzsiában; mert siet vala, hogy, ha lehetne néki, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
17  Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hívatá a gyülekezet véneit.
18  Mikor pedig hozzá mentek, monda nékik: Ti tudjátok, hogy az elsô naptól fogva, melyen Åzsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idô alatt,
19  Szolgálván az ùrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kisértetek közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek;
20  Hogy semmitôl sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként,
21  Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felôl.
22  És most ímé én a lélektôl kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám,
23  Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik.
24  De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az ùr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.
25  És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orczámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát.
26  Azért bizonyságot teszek elôttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétôl tiszta vagyok.
27  Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.
28  Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.
29  Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jônek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.
30  Sôt ti magatok közûl is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.
31  Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit.
32  És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ô kegyelmessége ígéjének, a ki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.
33  Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam:
34  Sôt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeirôl és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.
35  Mindenestôl megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erôtlenekrôl gondot viselni, és megemlékezni az ùr Jézus szavairól, mert ô mondá: Jobb adni, mint venni.
36  És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe.
37  Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták ôt.
38  Keseregve kiváltképen azon a szaván, a melyet mondott, hogy többé az ô orczáját nem fogják látni. Aztán elkísérék ôt a hajóra.

21

1 A mint pedig, ô tôlük elszakadván, elindultunk, egyenesen haladva Kóusba érkezénk, másnap pedig Rhodusba, és onnét Patarába.
2  És mikor találtunk egy hajót, mely Fenicziába méne által, abba beülvén, elhajózánk.
3  És miután megláttuk Cziprust és elhagytuk azt balkézre, evezénk Siriába, és Tirusba köténk ki: mert a hajó ott rakja vala ki a terhét.
4  És ott maradánk hét napig, miután feltaláltuk a tanítványokat, kik Pálnak mondják vala a Lélek által, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
5  Mikor pedig eltöltöttük azokat a napokat, kimenvén, elutazánk; kikísérvén bennünket mindnyájan feleségestôl, gyermekestôl egészen a városon kívûlre. És a tenger partján térdre esve imádkozánk.
6  És egymástól elbúcsúzván, beülénk a hajóba, azok pedig megtérének az övéikhez.
7  Mi pedig a hajózást bevégezvén, Tirusból eljutánk Ptolemaisba; és köszöntvén az atyafiakat, nálok maradánk egy napig.
8  Másnap pedig elmenvén Pál és mi, kik ô vele valánk, érkezénk Czezáreába; és bemenvén a Filep evangyélista házába, ki ama hét közûl való vala, ô nála maradánk.
9  Ennek pedig vala négy szûz leánya, a kik prófétálnak vala.
10  Mialatt pedig mi több napig ott maradánk, alájöve egy Júdeából való próféta, névszerint Agabus.
11  És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda: Ezt mondja a Szent Lélek: A férfiút, a kié ez az öv, ekképen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányok kezébe.
12  Mikor pedig ezeket hallottuk, kérôk mind mi, mind az oda valók, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
13  De Pál felele: Mit míveltek sírván és az én szívemet kesergetvén? mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az ùr Jézusnak nevéért.
14  Mikor azért nem engedett, megnyugodtunk, mondván: Legyen meg az ùrnak akaratja.
15  E napok után pedig felkészülôdvén, felmenénk Jeruzsálembe.
16  Jövének pedig mi velünk együtt a tanítványok közûl is Czézáreából, kik elvezetének bizonyos cziprusi Mnásonhoz, egy régi tanítványhoz, hogy ott legyen szállásunk.
17  Mikor azért Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadának minket az atyafiak.
18  Másnap pedig beméne Pál velünk együtt Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott valának.
19  És köszöntvén ôket, elbeszélé egyenként, a miket az Isten a pogányok között az ô szolgálata által cselekedett.
20  Azok pedig ezt hallván, dicsôíték az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, mely sok ezeren vannak zsidók, kik hívôkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett:
21  Felôled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestôl való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körûl fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak.
22  Micsoda annakokáért? Mindenesetre össze kell gyülekezni a sokaságnak; mert meghallják, hogy ide jöttél.
23  Ezt míveld azért, a mit néked mondunk: Van mi köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magokra;
24  Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg velök, és költs rájok, hogy megnyíressék fejöket: és megtudják mindenek, hogy semmi sincs azokban, a miket te felôled hallottak; hanem te magad is úgy jársz, hogy a törvényt megtartod.
25  A pogányokból lett hívôk felôl pedig mi írtunk, azt végezvén, hogy ôk semmi ilyenfélét ne tartsanak meg, hanem csak oltalmazzák meg magokat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértôl, mind a fúlvaholt állattól, mind a paráznaságtól.
26  Akkor Pál maga mellé véve azokat a férfiakat, másnap ô velök megtisztulván, beméne a templomba, bejelentvén a tisztulás napjainak eltelését, a míg mindegyikökért elvégeztetik az áldozat.
27  Mikor pedig a hét nap immár eltelôben volt, az Åzsiából való zsidók, meglátván ôt a templomban, felindíták az egész sokaságot, és reá veték kezöket,
28  Kiáltván: Izráelita férfiak, legyetek segítségül: ez az az ember, ki e nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít mindenkit mindenütt; ezen felül még görögöket is hozott be a templomba, és megfertéztette ezt a szent helyet.
29  Mert látták vala annakelôtte az efézusi Trofimust ô vele a városban, kirôl azt vélék, hogy Pál bevitte a templomba.
30  Megmozdula azért az egész város, és a nép összecsôdüle: és Pált megragadván, vonszolják vala ki ôt a templomból: és mindjárt bezáratának az ajtók.
31  Mikor pedig meg akarák ôt ölni, feljuta a hír a sereg ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem felzendült.
32  Ki azonnal vitézeket és századosokat vévén maga mellé, lefutott hozzájok. Azok pedig mikor meglátták az ezredest és a vitézeket, megszûnének Pált verni.
33  Akkor odaérvén az ezredes, elfogatá ôt, és parancsolá, hogy kötözzék meg két lánczczal; és tudakozá, hogy kicsoda és mit cselekedett.
34  De ki egyet, ki mást kiált vala a sokaság között; és mikor nem értheté meg a bizonyos valóságot a zajongás miatt, parancsolá, hogy vigyék el ôt a várba.
35  Mikor pedig a lépcsôkhöz jutott, lôn, hogy úgy vivék ôt a vitézek a néptömeg erôszaktétele miatt;
36  Mert követi vala a népnek sokasága, kiáltozva: Öld meg ôt!
37  És mikor immár a várba akarák bevinni Pált, monda az ezredesnek: Vajjon szabad-é nékem valamit szólanom te hozzád? Az pedig monda: Tudsz görögül?
38  Hát nem te vagy az az egyiptomi, ki e napoknak elôtte fellázította és kivitte a pusztába azt a négyezer orgyilkos férfiút?
39  Monda pedig Pál: Én ugyan tárzusi zsidó ember vagyok, Cziliczia nem ismeretlen városának polgára; de kérlek téged, engedd meg nékem, hogy szóljak a néphez.
40  Mikor aztán az megengedte, Pál a lépcsôkön állva intett kezével a népnek: és mikor nagy csendesség lôn, megszólala zsidó nyelven, mondván:

22

1 Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg az én beszédemet, a melylyel most magamat elôttetek mentem.
2  Mikor pedig hallották, hogy zsidó nyelven szól hozzájok, még inkább nyugalmat tanusítottak. És monda:
3  Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagyok ma:
4  És ezt a tudományt üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöczbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat.
5  Miképen a fôpap is bizonyságom nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktôl leveleket is vévén az atyafiakhoz, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is fogva hozzam Jeruzsálembe, hogy bûnhôdjenek.
6  Lôn pedig, hogy a mint menék és közelgeték Damaskushoz, déltájban nagy hirtelenséggel az égbôl nagy világosság sugárzott körûl engem.
7  És leesém a földre, és hallék szót, mely monda nékem: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
8  Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz.
9  A kik pedig velem valának, a világosságot ugyan látták, és megrémültek; de annak szavát, a ki velem szól vala, nem hallották.
10  Én pedig mondék: Mit cselekedjem, Uram? Az ùr pedig monda nékem: Kelj fel és menj el Damaskusba; és ott megmondják néked mindazokat, a mik elrendelvék néked, hogy véghez vigyed.
11  Mikor pedig nem láték annak a világosságnak dicsôsége miatt, a velem valóktól kézenfogva vezettetve menék Damaskusba.
12  Egy bizonyos Ananiás pedig, ki a törvény szerint istenfélô férfiú, kirôl az ott lakó zsidók mind jó bizonyságot tesznek,
13  Hozzám jöve és mellém állva monda nékem: Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát. És én azon szempillantásban reá tekintettem.
14  º pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ô akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az ô szájából.
15  Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felôl, a miket láttál és hallottál.
16  Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bûneidet, segítségül híván az ùrnak nevét.
17  Lôn pedig, hogy mikor Jeruzsálembe megtértem és imádkozám a templomban, elragadtatám lelkemben,
18  És látám ôt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálembôl: mert nem veszik be a te tanúbizonyságtételedet én felôlem.
19  És én mondék: Uram, ôk magok tudják, hogy én tömlöczbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, a kik hisznek vala te benned:
20  És mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott állék és helyeslém az ô megöletését, és ôrizém azoknak köntösét, a kik ôt megölték.
21  És monda nékem: Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.
22  Hallgatják vala pedig ôt e szóig; de most felemelék szavokat, mondván: Töröld el a földszínérôl az ilyent, mert nem illik néki élni.
23  Mikor pedig azok kiabáltak, és köntösüket elhányák, és port szórának a levegôbe,
24  Parancsolá az ezredes, hogy vigyék ôt a várba, mondván, hogy korbácsütésekkel vallassák ki ôt, hogy megtudhassa, mi okért kiabáltak úgy reá.
25  A mint azonban lekötötték ôt a szíjakkal, monda Pál az ott álló századosnak: Vajjon szabad-é néktek római embert, kit el nem ítéltek, megostorozni?
26  Miután pedig ezt meghallá a százados, elmenvén, megjelenté az ezredesnek, mondván: Meglásd, mit akarsz cselekedni; mert ez az ember római.
27  Hozzámenvén azért az ezredes, monda néki: Mondd meg nékem, te római vagy-é? º pedig monda: Az.
28  És felele az ezredes: Én nagy öszszegért vettem meg ezt a polgárjogot. Pál pedig monda: Én pedig benne is születtem.
29  Mindjárt eltávozának azért ô tôle, a kik ôt vallatni akarák. Sôt az ezredes is megijede, mikor ôt megértette, hogy római, és hogy ôt megkötöztette.
30  Másnap pedig meg akarván tudni a bizonyos valóságot, miben vádoltatik a zsidóktól, feloldatá ôt bilincseibôl, és megparancsolá, hogy a fôpapok az ô egész tanácsokkal egyben hozzá menjenek: és levezetvén Pált, eleikbe állatá. melynek farizeus és sadduczeus tagjai összevesznek. Pál az ùrtól bátoríttatik. Összeesküvés Pál ellen, melynek következtében Lisiás ôt Czézáreába küldi Félix helytartóhoz.

23

1 Mikor pedig a tanácsra vetette szemét Pál, monda: Atyámfiai, férfiak, én teljes jó lelkiismerettel szolgáltam az Istennek mind e mai napig.
2  Ananiás fôpap pedig megparancsolá azoknak, kik ô mellette állanak vala, hogy üssék ôt szájon.
3  Akkor Pál monda néki: Megver az Isten téged, te kimeszelt fal! És te leülsz engem a törvény szerint megítélni, és törvényellenesen cselekedve parancsolod, hogy engem verjenek?
4  Az ott állók pedig mondának: Az Istennek fôpapját szidalmazod-é?
5  Pál pedig monda: Nem tudtam, atyámfiai, hogy fôpap. Mert meg van írva: A te néped fejedelmét ne átkozd!
6  Mikor pedig Pál eszébe vette, hogy az egyik részök a sadduceusok, a másik pedig a farizeusok közül való, felkiálta a tanács elôtt: Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia: a halottak reménysége és feltámadása miatt vádoltatom én.
7  A mint pedig ô ezt mondta, meghasonlás támada a farizeusok és a sadduceusok között, és a sokaság megoszlott.
8  Mert a sadduceusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mind a kettôt vallják.
9  Támada azért nagy kiáltozás: és felkelvén az írástudók a farizeusok pártjából, tusakodnak vala, mondván: Semmi rosszat sem találunk ez emberben; ha pedig lélek szólott néki, vagy angyal, ne tusakodjunk Isten ellen.
10  Mikor pedig nagy hasonlás támadt, félvén az ezredes, hogy Pál szétszaggattatik azoktól, parancsolá, hogy a sereg alájôvén, ragadja ki ôt közûlök, és vigye el a várba.
11  A következô éjszakán pedig melléállván néki az ùr, monda: Bízzál Pál! Mert miképen bizonyságot tettél az én felôlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.
12  Midôn pedig nappal lôn, a zsidók közûl némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magokat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált.
13  Többen valának pedig negyvennél, kik ezt az összeesküvést szôtték.
14  Ezek elmenvén a fôpapokhoz és a vénekhez, mondának: Åtok alatt megesküdtünk, hogy semmit nem ízlelünk addig, míg meg nem öljük Pált.
15  Most azért ti jelentsétek be az ezredesnek a tanácscsal egybe, hogy holnap hozza le ôt ti hozzátok, mintha az ô dolgának tüzetesebben végére akarnátok járni. Mi pedig, minekelôtte ô ide érne, készek vagyunk ôt megölni.
16  Meghallván azonban a Pál nôtestvérének fia e cselvetést, megjelenvén és bemenvén a várba, tudtára adá Pálnak.
17  Pál pedig egyet a századosok közûl magához hívatván, monda: Ezt az ifjat vezesd az ezredeshez; mert valamit akar néki jelenteni.
18  Az annakokáért maga mellé vévén ôt, vivé az ezredeshez, és monda: A fogoly Pál magához hivatván engem, kére, hogy ez ifjat hozzád vezessem, mert valamit akar néked mondani.
19  Az ezredes pedig ôt kézen fogván, és félrevonulván külön, tudakolá: Micsoda az, a mit nékem jelenteni akarsz?
20  Az pedig monda: A zsidók elvégezték, hogy megkérnek téged, hogy Pált holnap vidd le a tanács elé, mintha valamit tüzetesebben meg akarnának tudakozni ô felôle.
21  Te azért ne engedj nékik: mert közûlök negyvennél több férfiú leselkedik ô utána, kik átok alatt kötelezték el magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik ôt. És immár készen vannak, várakozva a te izenetedre.
22  Az ezredes tehát elbocsátá az ifjat, meghagyván néki, hogy el ne mondd senkinek, hogy ezeket megjelentetted nékem.
23  És magához hívatván kettôt a századosok közûl, monda: Készítsetek föl kétszáz vitézt, hogy induljanak Czézáreába, és hetven lovast, és kétszáz parittyást, az éjszakának harmadik órájától fogva.
24  És hogy barmokat is adjanak melléjük, hogy Pált felültetve békességgel vigyék Félix tiszttartóhoz.
25  Levelet is írt, melynek tartalma ez vala:
26  Klaudius Lisiás a nemes Félix tiszttartónak üdvöt!
27  Ezt a férfiút, kit a zsidók megfogtak és meg akartak ölni, oda menvén a sereggel, kiszabadítám, megértvén, hogy római.
28  Meg akarván pedig tudni az okát, miért vádolják ôt, levivém ôt az ô tanácsuk elébe.
29  És úgy találtam, hogy ô az ô törvényüknek kérdései felôl vádoltatik, de semmi halálra vagy fogságra méltó vétke nincs.
30  Minthogy pedig nékem megjelentették, hogy a zsidók e férfiú után ólálkodni akarnak, azonnal hozzád küldém, meghagyva vádolóinak is, hogy a mi dolguk van ô ellene, te elôtted mondják meg. Légy jó egészségben!
31  A vitézek tehát, a mint nékik megparancsolták, Pált felvévén, elvivék azon éjszakán Antipatrisba.
32  Másnap pedig hagyván a lovagokat tovább menni ô vele, visszatérének a várba.
33  Azok pedig eljutván Czézáreába, és átadván a levelet a tiszttartónak, Pált is elébe állaták.
34  Mikor pedig elolvasta a tiszttartó, és megkérdezte, melyik tartományból való, és megértette, hogy Czilicziából,
35  Monda: Majd kihallgatlak, mikor vádlóid is eljônek. És parancsolá, hogy a Héródes palotájában ôrizzék ôt.

24

1 Öt nap mulva aztán aláméne Ananiás fôpap a vénekkel és egy Tertullus nevû prókátorral, kik panaszt tettek a tiszttartónál Pál ellen.
2  Mikor pedig ô elôszólíttatott, Tertullus vádolni kezdé, mondván:
3  Nagyságos Félix, teljes háládatossággal ismerjük el, hogy te általad nagy békességet nyerünk, és a te gondoskodásod folytán igen jó intézkedések történnek e népre nézve, minden tekintetben és mindenütt.
4  De hogy téged sok ideig ne tartóztassalak, kérlek, hallgass meg minket röviden a te kegyelmességed szerint.
5  Mi ugyanis úgy találtuk, hogy ez veszedelmes ember, és hasonlást támaszt a föld kerekségén levô valamennyi zsidó közt, és a nazarénusok felekezetének feje,
6  Ki a templomot is meg akarta fertôztetni. Meg is fogtuk ôt, és a mi törvényünk szerint akartuk megítélni.
7  De Lisiás, az ezredes, nagy karhatalommal oda jövén, kivevé ôt kezünkbôl.
8  És azt parancsolá, hogy az ô vádolói hozzád jôjjenek. Tôle te magad, ha kihallgatod, értesülhetsz mindezekrôl, melyekkel mi ôt vádoljuk.
9  Helybenhagyák pedig a zsidók is, mondogatván, hogy úgy vannak ezek.
10  Felele pedig Pál, miután intett néki a tiszttartó a szólásra: Mivelhogy tudom, hogy te sok esztendô óta vagy e népnek bírája, bátorságosabban védekezem a magam ügyében.
11  Mert megtudhatod, hogy nincsen tizenkét napjánál több, mióta feljöttem imádkozni Jeruzsálembe.
12  És a templomban sem találtak engem, hogy valakivel vetekedtem volna, vagy hogy a népet egybezendítettem volna, sem a zsinagógákban, sem a városban.
13  Rám sem bizonyíthatják azokat, a mikkel most engem vádolnak.
14  Errôl pedig vallást teszek néked, hogy én a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva,
15  Reménységem lévén az Istenben, hogy, a mit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak.
16  Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkûl való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek elôtt mindenkor.
17  Sok esztendô mulva pedig eljövék, hogy az én népemnek alamizsnát hozzak és áldozatokat.
18  Ezek közben találának engem megtisztulva a templomban, nem sokasággal, sem pedig háborúságtámasztásban, némely Åzsiából való zsidók,
19  Kiknek ide kellett volna te elôdbe jôni és vádolni, ha valami panaszuk volna ellenem.
20  Avagy ezek magok mondják meg, vajjon találtak-é bennem valami hamis cselekedetet, mikor én a tanács elôtt álltam;
21  Hacsak ez egy szó tekintetében nem, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy: A halottak feltámadása felôl vádoltatom én tôletek e mai napon.
22  Mikor pedig ezeket hallotta Félix, elhalasztá dolgukat, mivelhogy tüzetesebb tudomása volt e szerzett dolgai felôl, és monda: Mikor Lisias ezredes alájô, dönteni fogok ügyetekben.
23  És megparancsolá a századosnak, hogy Pált ôrizzék, de enyhébb fogságban legyen, és senkit ne tiltsanak el az övéi közûl attól, hogy szolgáljon néki, vagy hozzá menjen.
24  Egynéhány nap mulva pedig Félix megjelenvén feleségével Drusillával egybe, ki zsidó asszony vala, maga elé hívatá Pált, és hallgatá ôt a Krisztusban való hit felôl.
25  Mikor pedig ô igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendô ítéletrôl szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hivatlak téged.
26  Egyszersmind pedig azt is reményli vala, hogy Pál pénzt ad néki, hogy ôt szabadon bocsássa: ezért gyakrabban is magához hivatván ôt, beszélget vala véle.
27  Mikor pedig két esztendô elmúlt, Félix utóda Porcius Festus lôn; és a zsidóknak kedveskedni akarván Félix, Pált fogságban hagyá.

25

1 Festus tehát, miután bement a tartományba, három nap mulva felméne Jeruzsálembe Czézáreából.
2  Panaszt tônek pedig néki a fôpap és a zsidók fôemberei Pál ellen, és kérék ôt,
3  Kérvén magok számára jóindulatát ô ellene, hogy hozassa át ôt Jeruzsálembe, lest vetvén, hogy megölhessék ôt az úton.
4  Festus azonban azt felelé, hogy Pált Czézáreában ôrzik, ô maga pedig csakhamar ki fog menni:
5  A kik azért köztetek, úgymond, fôemberek, velem alájôvén, ha valami gonoszság van abban a férfiúban, emeljenek vádat ellene.
6  Miután pedig tíz napnál tovább idôzött közöttük, lemenvén Czézáreába, másnap ítélôszékibe üle, és Pált elôhozatá.
7  Mikor pedig az megjelent, körûlállák a zsidók, kik alámentek vala Jeruzsálembôl, sok és súlyos vádat hozván fel Pál ellen, melyeket nem bírtak bebizonyítani;
8  Mivelhogy ô a maga mentségére ezt feleli vala: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen semmit sem vétettem.
9  Festus pedig a zsidóknak kedveskedni akarván, felelvén Pálnak, monda: Akarsz-é Jeruzsálembe felmenni, és ott ítéltetni meg ezekrôl én elôttem?
10  Pál azonban monda: A császár ítélôszéke elôtt állok, itt kell nékem megítéltetnem. A zsidóknak semmit sem vétettem, miként te is jól tudod.
11  Mert ha vétkes vagyok és valami halálra méltót cselekedtem, nem vonakodom a haláltól; ha azonban semmi sincs azokban, a mikkel ezek vádolnak engem, senki sem ajándékozhat oda engem azoknak. A császárra appellálok!
12  Akkor Festus tanácsával értekezvén, felele: A császárra appelláltál, a császár elé fogsz menni!
13  Néhány nap elmúltával pedig Agrippa király és Bernicé érkezék Czézáreába, hogy köszöntsék Festust.
14  Mikor pedig több napig idôztek ott, Festus elébe adá a királynak a Pál dolgát, mondván: Van itt egy férfiú, kit Félix hagyott fogva,
15  Ki felôl, mikor Jeruzsálembe mentem, jelentést tônek a fôpapok és a zsidóknak vénei, kérve ô ellene ítéletet.
16  Kiknek azt felelém, hogy nem szokásuk a rómaiaknak, hogy valamely ember halálra adjanak, mielôtt a vádlott szembe nem állíttatik vádlóival, és alkalmat nem nyer a vád felôl való mentségére.
17  Mikor azért ôk ide gyûltek, minden haladék nélkûl másnap az ítélôszékbe ülvén, elôhozatám azt a férfiút.
18  Ki ellen, mikor vádlói elôálltak, semmi bûnt nem hoztak fel azok közûl, a miket én sejtettem:
19  Hanem valami vitás kérdéseik valának ô vele az ô tulajdon babonaságuk felôl, és bizonyos megholt Jézus felôl, kirôl Pál azt állítja vala, hogy él.
20  Én pedig bizonytalanságban lévén az e felôl való vitára nézve, kérdém, vajjon akar-é Jeruzsálembe menni, és ott ítéltetni meg ezek felôl.
21  Pál azonban apellálván, hogy ô Augustus döntésére tartassék fenn, parancsolám hogy tartassék fogva, míg ôt a császárhoz nem küldhetem.
22  Agrippa pedig monda Festusnak: Szeretném magam is azt az embert hallani. º pedig monda: Holnap meg fogod ôt hallani.
23  Másnap tehát eljôvén Agrippa és Bernicé nagy pompával, és bemenvén a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város fôfôpolgáraival együtt, Festus parancsolatjára elôhozák Pált.
24  És monda Festus: Agrippa király, és ti férfiak mindnyájan, kik velünk egybe itt vagytok! Látjátok ôt, ki felôl a zsidóknak egész sokasága megkeresett engem mind Jeruzsálemben, mind itt, azt kiáltva, hogy nem kell néki tovább élnie.
25  Én pedig, ámbár megértém, hogy semmi halálra méltó dolgot sem cselekedett, de mivel épen ô maga appellált Augustusra, elvégeztem, hogy elküldöm ôt.
26  Ki felôl nem tudok valami bizonyost írni az én uramnak. Ezért hoztam ôt elôtökbe, és kiváltképen te elôdbe, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténtével tudjak mit írni.
27  Mert esztelen dolognak látszik nékem, hogy a ki foglyot küld, az ellene való vádakat is meg ne jelentse.

26

1 Agrippa pedig monda Pálnak: Megengedtetik néked, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtván kezét, védôbeszédet tartott:
2  Agrippa király! Boldognak tartom magamat, hogy mindazok felôl, a mikkel a zsidóktól vádoltatom, te elôtted fogok védekezni e mai napon;
3  Mivel te nagyon jól ismered a zsidók minden szokását és vitás kérdését. Azért kérlek, hallgass meg engem türelmesen!
4  Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétôl az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják a zsidók mindnyájan.
5  Kik tudják rólam eleitôl fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
6  Most is az Istentôl a mi atyáinknak tett ígéret reménységéért állok itt ítélet alatt:
7  Melyre a mi tizenkét nemzetségünk, éjjel és nappal buzgón szolgálva reményli, hogy eljut; mely reménységért vádoltatom, Agrippa király, a zsidóktól.
8  Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik néktek, hogy Isten halottakat támaszt fel?
9  Én bizonyára elvégeztem vala magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem.
10  Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közûl én sokat börtönbe vettettem, a fôpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sôt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam.
11  És minden zsinagógában gyakorta büntetvén ôket, káromlásra kényszerítettem; és felettéb dühösködvén ellenök, kergettem mind az idegen városokig is.
12  E dologban épen útban lévén Damaskus felé a fôpapoktól vett felhatalmazással és engedelemmel,
13  Délben látám az úton, király, hogy mennybôl a napnak fényességét meghaladó világosság sugárzott körûl engem és azokat, kik velem együtt haladnak vala.
14  Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallék szózatot, mely én hozzám szól és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
15  Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz.
16  De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, a miket láttál, mint azokban, a mikre nézve meg fogok néked jelenni;
17  Megszabadítván téged e néptôl és a pogányoktól, kik közé most küldelek,
18  Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségbôl világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bûneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.
19  Azért, Agrippa király, nem levék engedetlen a mennyei látás iránt!
20  Hanem elôször a Damaskusbelieknek és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bûneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.
21  Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban.
22  De Istentôl segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívûl, a mikrôl mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni:
23  Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából elsô, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.
24  Mikor pedig ô ezeket mondá a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged ôrültségbe visz.
25  º pedig monda: Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem igaz és józan beszédeket szólok.
26  Mert tud ezekrôl a király, kihez bátorságosan is szólok: mert épen nem gondolom, hogy ezek közûl ô elôtte bármi is ismeretlen volna; mert nem valami zugolyában lett dolog ez.
27  Hiszel-é, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
28  Agrippa pedig monda Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.
29  Pál pedig monda: Kívánnám Istentôl, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, a minô én is vagyok, e bilincsektôl megválva.
30  És mikor ô ezeket mondá, felkele a király és a tiszttartó és Bernice és a kik velük együtt ültek;
31  És visszavonultokban beszélgetnek vala egymással, mondván: Semmi halálra, vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik ez az ember.
32  Agrippa pedig monda Festusnak: Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem appellált volna.

27

1 Midôn pedig elvégeztetett, hogy mi Itáliába hajózzunk, átadák mind Pált, mind némely egyéb foglyokat egy Július nevû századosnak a Császári seregbôl.
2  Beülvén azért egy Adramittiumból való hajóba, az Åzsia mentében fekvô helyeket akarván behajózni, elindulánk, velünk lévén a maczedóniai Aristárkhus, ki Thessalonikából való.
3  És másnap megérkezénk Sidonba. És Július emberséggel bánva Pállal, megengedé, hogy barátaihoz elmenve gondoskodásukban részesüljön.
4  És onnan elindulván, Ciprus alatt evezénk el, mivelhogy a szelek ellenkezôk valának.
5  És a Cziliczia és Pámfilia mellett levô tengeren átevezvén, eljutánk a licziai Mirába.
6  És mivel ott a százados egy Itáliába menô alexandriai hajót talált, abba szállított be minket.
7  Több napon át azonban lassan hajózván és nehezen érkezvén Knidushoz, mivel nem enged vala bennünket odajutni a szél, elhajózánk Kréta alatt, Salmóné mellett,
8  És nagy ügygyel-bajjal elhajózván mellette, jutánk egy helyre, melyet Szépkikötôknek neveznek, melyhez közel vala Lásea városa.
9  Mivel pedig sok idô mult el, és a hajózás már veszedelmes vala, mivelhogy a bôjt is elmult immár, inti vala Pál ôket,
10  Ezt mondván nékik: Férfiak, látom, hogy nemcsak a teréhnek és a hajónak, hanem a mi életünknek is bántódásával és nagy kárával fog történni e hajózás.
11  De a százados inkább hisz vala a kormányosmesternek és a hajótulajdonosnak, hogynem annak, a mit Pál mond vala.
12  Mivel pedig az a kikötô telelésre nem volt alkalmas, a többség azt határozá, hogy hajózzanak el onnan is, ha valami módon eljutva Fénixbe, Kréta kikötôjébe, mely délnyugot és északnyugot felé néz, kitelelhetnének.
13  Mivel pedig déli szél kezdett lassan fúni, azt gondolván, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, elindulván, közelebb hajóztak el Kréta mellett.
14  Nemsokára azonban viharos szélvész csapott le oda, mely Északkeleti szélnek neveztetik.
15  Mikor pedig a hajó elragadtatott, és nem bírt a széllel szembe menni, nekieresztvén azt, vitetünk vala tova.
16  Mikor pedig egy kis sziget alá futottunk, mely Klaudának hívattatik, csak alig bírtuk hatalmunkba keríteni a csolnakot.
17  Melyet miután felvontak, védôeszközöket alkalmaznak vala, alól megövedzvén a hajót; és mivel félnek vala, hogy zátonyra bukkannak, lebocsátván a vitorlát, úgy vitetnek vala.
18  Mikor pedig a szélvésztôl nagyon hányattatánk, másnap a hajóterhet kihányák;
19  És harmadnap tulajdon kezeinkkel hányók ki a hajó felszerelését.
20  Mikor pedig több napon át sem nap, sem csillagok nem látszottak, és nem kis vihar szorongatott, továbbra minden reménységünk elvétetett életben maradásunk felôl.
21  Mikor pedig hosszas volt már az étlenség, akkor Pál felállván ô közöttük, monda: Jóllehet szükséges lett volna, óh férfiak, hogy engedelmeskedve nékem, ne indultunk volna el Krétából, és elkerültük volna ezt a bajt és kárt:
22  Mindazáltal mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közûletek, hanem csak a hajó.
23  Mert ez éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, a kié vagyok, a kinek szolgálok is,
24  Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak.
25  Annakokáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, a mint nékem megmondatott.
26  Egy szigetre kell pedig nékünk kivetôdnünk.
27  Mikor pedig a tizennegyedik éjszaka eljött, a mint ide s tova hányatánk az Ådrián, éjféltájban észrevevék a hajósok, hogy valami szárazföld közelget hozzájok.
28  És lebocsátván a vízmérô ónt, húsz ölnyinek találák, majd egy kevéssé tovább menvén és ismét lebocsátván a vízmérô ónt, találák tizenöt ölnyinek.
29  És mivel féltek, hogy szirtes helyekre vetôdhetnek, a hajónak hátulsó részébôl négy vasmacskát vetvén ki, kívánják vala, hogy nappal legyen.
30  A hajósok pedig mikor el akarának menekülni a hajóból, és a csolnakot lebocsáták a tengerre, annak színe alatt, mintha a hajó orrából vasmacskákat akarnának vetni,
31  Monda Pál a századosnak és a vitézeknek: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadulhattok.
32  Akkor a vitézek elvágák a csolnak köteleit, és ki hagyák esni azt.
33  Addig pedig, míg nappal lenne, inti vala Pál mindnyájokat, hogy egyenek, mondván: Ma tizennegyedik napja, mióta folyton étlen várakoztok, semmit sem véve magatokhoz.
34  Azért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közûletek senkinek sem esik le egy hajszál a fejérôl.
35  Mikor pedig ezeket mondá, és kenyeret vôn kezébe, hálákat ada Istennek mindnyájok elôtt, és megtörvén, kezde enni.
36  Felbátorodván pedig mindnyájan, szintén vevének magukhoz táplálékot.
37  Valánk pedig a hajóban lélekszám szerint összesen kétszázhetvenhatan.
38  Miután pedig megelégedtek eledellel, a hajót könnyebbítik vala, a gabonát kihányván a tengerbe.
39  Mikor pedig megvirradt, a szárazföldet nem ismerik vala fel; hanem egy tengeröblöt sajdítanak vala, melynek síma partja van, melyre végezék, hogy kihajtják a hajót, ha bírják.
40  A vasmacskákat azért köröskörûl elvagdalván, a tengerben hagyák, egyszersmind eloldván a kormányrudak köteleit, és felvonván a nagy vitorlát a szélfúvásnak, igyekeznek vala a part felé haladni.
41  De mikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót. És az elsô része ugyan megakadván, mozdíthatatlanul marad vala, a hátulsó része azonban szakadoz vala a haboknak ereje miatt.
42  A vitézeknek pedig az lôn tanácsa, hogy a foglyokat vágják le, hogy senki el ne szaladhasson, minekutána kiúszott.
43  De a százados meg akarván tartani Pált, eltiltá ôket e szándéktól, és megparancsolá, hogy a kik úszni tudnak, elôször azok szökdössenek a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre.
44  A többiek pedig ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. És így lôn, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.

28

1 És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák, hogy Melitának neveztetik az a sziget.
2  A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekesznek vala mi velünk; mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájónkat a rajtunk való záporért és a hidegért.
3  Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tûzre tette, egy vipera a melegbôl kimászva, az ô kezére ragada.
4  Mikor pedig látták a barbárok az ô kezérôl függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerbôl megszabadult.
5  De néki, miutána a kígyót lerázta a tûzbe, semmi baja sem lôn.
6  Azok pedig azt várják vala, hogy ô meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala ôt.
7  Annak a helynek környékén valának pedig a sziget fôemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott.
8  Lôn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá ôt.
9  Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, ô hozzá jövének és meggyógyulának.
10  Kik nékünk nagy tisztességet is tônek, és mikor elindulának, a szükséges dolgokkal ellátának.
11  Három hónap mulva tudniillik egy Alexándriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek czímere Kásztor és Pollux vala.
12  És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig.
13  Onnét körûlkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap mulva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba.
14  Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy nálok maradjunk hét napig, és úgy menénk Rómába.
15  Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nékünk elônkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor Pál meglátta ôket, hálákat adván az Istennek, bátorságot vôn.
16  Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testôrsereg fôvezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az ôt ôrizô vitézzel.
17  Lôn pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való fôembereket. Mikor pedig egybegyûltek, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az ôsi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálembôl a rómaiak kezébe.
18  Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen.
19  De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam.
20  Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körûl e lánczczal.
21  Azok pedig mondának néki: Mi te felôled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közûl ide jôve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felôled valami rosszat.
22  Akarnók azért tôled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felôl tudva van elôttünk, hogy mindenütt ellene mondanak.
23  Kitûzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felôl, igyekezvén elhitetni ô velök a Jézus felôl való dolgokat, úgy a Mózes törvényébôl, mint a prófétákból, reggeltôl fogva mind estvéig.
24  És némelyek hivének az ô beszédének, mások nem hivének.
25  Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván:
26  Eredj el e néphez és mondd: Hallván halljatok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok!
27  Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam ôket.
28  Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és ôk meg is hallgatják.
29  És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok között sokat vetekedve.
30  Marada pedig Pál két egész esztendeig az ô tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik ô hozzá menének.
31  Prédikálván az Istennek országát és tanítván az ùr Jézus Krisztus felôl való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.

Vissza a tartalom a Biblia

Forras: http://www.biblegateway.com/




Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
Vote!