Szent Biblia (Bible in Hungarian) - 2 Sámuel Szent Biblia (Bible in Hungarian). Szent Biblia.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
2 Sámuel
   

Vissza a tartalom a Biblia

1

1 És lôn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyôzésébôl, és Dávid két napig Siklágban idôzött:
2  ìmé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ô ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.
3  Monda pedig néki Dávid: Honnét jösz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.
4  Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lôn a dolog?
º pedig felele. Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közûl nagy sokaság esett el, és meghalának. Sôt Saul is és Jonathán az ô fia meghalának. 5  Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az ô fia?
6  Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetbôl felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az ô dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék ôtet.
7  Hátratekintvén pedig Saul megláta engem és szólíta, és mondék: ìmhol vagyok én.
8  Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.
9  Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.
10  Annakokáért én mellé állván, megölém ôtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ô fején vala, és az aranypereczet, mely az ô karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak.
11  Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik ô vele valának.
12  És nagy zokogással sírának, és bôjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az ô fián, és az ùrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.
13  És monda Dávid az ifjúnak, a ki ezt elbeszélé néki: Honnét való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.
14  Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az ùr felkentjének elvesztésére?
15  És szólíta Dávid egyet az ô szolgái közûl, kinek monda: Jôjj elô és öld meg ôt. Ki általüté azt, és meghala.
16  És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az ùrnak felkentjét.
17  És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az ô fián.
18  És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Juda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):
19  Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hôsök!
20  Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körûlmetéletlenek leányai.
21  Gilboa hegyei, se harmat, se esô ti reátok ne szálljon, és mezôtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erôs vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.
22  A megöletteknek vérétôl és a hôsöknek kövérétôl Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.
23  Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyûknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erôsebbek valának.
24  Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörûn, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.
25  Oh, hogy elhullottak a hôsök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!
26  Sajnállak testvérem Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.
27  Oh, hogy elhullottak a hôsök! És elvesztek a hadi szerszámok!

2

1 Ezek után lôn, hogy megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Felmenjek-é Júdának valamelyik városába?
Kinek felele az ùr: Menj fel. És monda Dávid: Hová menjek? Felele: Hebronba. 2  Felméne azért oda Dávid és az ô két felesége is, Ahinoám a Jezréelbôl való, és Abigail, a Karmelbôl való Nábál felesége.
3  És embereit is, a kik vele valának, felvivé Dávid, kit-kit a maga házanépével, és lakának Hebron városaiban.
4  És eljövének Júda férfiai, és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, mondván: A Gileádból való Jábes emberei voltak azok, kik eltemették Sault;
5  Követeket külde Dávid a Gileádból való Jábes embereihez, és ezt izené nékik: Åldottak vagytok ti az ùrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek;
6  Annakokáért most az ùr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot; sôt én is jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek;
7  Most azért a ti kezeitek erôsödjenek meg, és legyetek erôs férfiak, mert megholt a ti uratok Saul, és immár engem felkent királynak Júda háza önmagán.
8  Abner pedig, a Nér fia, a ki Saulnak fôvezére vala, felvevé Isbósetet, a Saul fiát, és elvivé Mahanáimba.
9  És királylyá tette ôt Gileádon, Asuron és Jezréel városán, és az Efraim és Benjamin nemzetségein, és az egész Izráelen.
10  Negyven esztendôs vala Isbóset, Saul fia, mikor uralkodni kezde Izráelen, és két esztendeig uralkodék. Csak Júdának háza követé Dávidot.
11  Lôn pedig az idônek száma, míg Dávid király volt Hebronban Júdának házán, hét esztendô és hat hónap.
12  És elméne Abner, a Nér fia, és Isbósetnek, a Saul fiának szolgái Mahanáimból Gibeonba.
13  Joáb is Sérujának fia, és a Dávid szolgái elmenvén, összetalálkozának azokkal a Gibeon halastavánál, és maradának ezek a halastón innét, amazok pedig a halastón túl.
14  Akkor monda Abner Joábnak: Nosza álljanak elô néhány ifjak, és viaskodjanak elôttünk. És monda Joáb: Hát álljanak elô.
15  Felkelének azért és egyenlô számban általmenének a Benjámin nemzetébôl és a Saul fiának, Isbósetnek seregébôl tizenketten, és a Dávid szolgái közûl is tizenketten.
16  És kiki az ô társának fejét megragadá, és fegyverét oldalába üté; és egyenlôképen mind elhullának; és nevezék azt a mezôt Helkáth-Hassurimnak, mely Gibeonban van.
17  És felette erôs harcz lôn azon a napon, és megvereték Abner és az Izráel népe a Dávid szolgái által.
18  Három fia vala pedig ott Sérujának: Joáb, Abisai és Asáel; Asáel pedig könnyû lábú vala, mint egy vadkecske, mely a mezôn lakik.
19  És Asáel üldözé Abnert; és se jobbfelé, se balfelé nem tére ki Abner után való futásában.
20  Hátratekintvén pedig Abner, monda: Te vagy-é Asáel? Felele: Én vagyok.
21  És monda néki Abner: Térj másfelé, vagy jobbkézre vagy balkézre, és fogj meg egyet az ifjak közûl, és foszd ki ôt mindenébôl; de Asáel nem akarta ôt elhagyni.
22  Ismét monda Abner Asáelnek: Menj el hátam mögûl. Miért verjelek téged a földhöz? És micsoda orczával menjek Joábhoz, a te bátyádhoz?
23  Mikor azért semmiképen nem akart eltérni, általüté ôt Abner a dárda végével, az ötödik oldalcsontja között, és hátul jöve ki a dárda; és elesék azon a helyen, és ugyanott meghala. És lôn, hogy mindazok, a kik arra a helyre érkezének, a hol Asáel elesett és meghalt vala, megállának.
24  Joáb pedig és Abisai tovább üldözék Abnert; és midôn a nap lement, elérkezének az Amma halmára, mely Giah átellenében vala, a Gibeon pusztája melletti úton.
25  Akkor egybegyülekezének az Abner után való Benjámin fiai, egy csoportot alkotva, és megállának egy halomnak tetején.
26  És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajjon szüntelenûl öldökölnie kell-é a fegyvernek?
Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége? És meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreiknek hátukról? 27  És monda Joáb: Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, bizony már reggel eltávozott volna a nép, és nem kergette volna az ô atyjafiait.
28  Trombitát fuvata azért Joáb, és megálla az egész nép, és nem üldözék tovább Izráelt, és nem harczolának tovább.
29  Abner pedig és az ô vitézei azon az egész éjszakán mennek vala a mezôségen, és általkelének a Jordánon, és az egész vidéket bejárván, jutának Mahanáimba.
30  Joáb pedig megtérvén Abner üldözésébôl, összegyûjté az egész népet, és hiányozának Dávid szolgái közûl tizenkilenczen és Asáel.
31  A Dávid szolgái pedig Benjámin nemzetébôl, az Abner szolgái közûl háromszázhatvan embert ölének meg, a kik meghalának.
32  És felvevén Asáelt, eltemeték ôt atyjának sírboltjában, mely Bethlehemben vala. Joáb pedig és az ô vitézei egész éjjel menve, Hebronban viradának meg.

3

1 Sok ideig tartó hadakozás lôn a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között. Dávid pedig mind feljebb-feljebb emelkedik és erôsbödik vala; a Saul háza pedig alább-alább száll és fogy vala.
2  Fiai születének Dávidnak Hebronban, kik között elsôszülött vala Ammon, a Jezréelbôl való Ahinoámtól;
3  A második pedig Kileáb, a Kármelbeli Nábál feleségétôl, Abigailtól való, és a harmadik Absolon, a Máákha fia, a ki a Gessurbeli Thalmai király leánya vala;
4  És a negyedik Adónia, Haggitnak fia, és az ötödik Sefátia, Abitál fia.
5  A hatodik Ithreám, Eglától, Dávid feleségétôl való: ezek születtek Dávidnak Hebronban.
6  Míg a hadakozás tartott a Saul házanépe és a Dávid házanépe között, Abner igen ragaszkodék a Saul házanépéhez.
7  Vala pedig Saulnak egy ágyasa, kinek neve vala Rizpa, Ajának leánya; és monda Isbóset Abnernek: Miért mentél be az én atyámnak ágyasához?
8  Felette igen megharaguvék azért Abner az Isbóset szaván, és monda: Ebfej vagyok-é én, ki Júdával tart? Én most nagy irgalmasságot cselekedtem a te atyádnak, Saulnak házával, az ô atyjafiaival és rokonságaival, és nem adtalak téged Dávidnak kezébe; és te mégis ez asszonynak vétkét reám fogod most.
9  ùgy cselekedjék Isten Abnerrel most és ezután is, hogy a mint megesküdött az ùr Dávidnak, én is a szerint cselekeszem vele:
10  Hogy elveszem a királyságot Saulnak házától, és megerôsítem Dávidnak székét az Izráel és a Júda felett, Dántól fogva, mind Bersebáig.
11  És nem felelhete semmit erre Abnernek, mivelhogy igen fél vala tôle.
12  Követeket külde azért Abner Dávidhoz maga helyett ilyen izenettel: Vajjon kié az ország? Azt mondván: Tégy frigyet velem, és ímé az én erôm is te melletted lesz, hogy az egész Izráelt hozzád hajtsam.
13  Kinek felele Dávid: Jó, én frigyet kötök veled. De mindazáltal egyet kérek tôled, mondván: Addig ne lássad az én arczomat, míg el nem hozod nékem Mikált, a Saul leányát, mikor ide akarsz jôni, hogy arczomat lássad.
14  És követeket külde Dávid Isbósethez, a Saul fiához, kik ezt mondják: Add vissza az én feleségemet, Mikált, kit én száz Filiszteus elôbôrével jegyeztem el magamnak.
15  Elkülde azért Isbóset, és elvéteté ôt az ô férjétôl Páltieltôl, Láis fiától.
16  És vele ment az ô férje is, sírva követvén ôt Bahurimig; és ott mondá néki Abner: Eredj, menj vissza; és haza tére.
17  Annakutána Abner szóla az Izráel véneinek, mondván: Immár régtôl fogva kivántátok Dávidot, hogy királyotok legyen néktek:
18  Azért most vigyétek véghez; mert az ùr szólott Dávidnak, ezt mondván: Az én szolgámnak Dávidnak keze által szabadítom meg az én népemet Izráelt a Filiszteusok kezébôl, és minden ellenségeinek kezébôl.
19  Azután szóla Abner a Benjámin nemzetségével is, és elméne Abner Dávidhoz is Hebronba, hogy megjelentse néki mindazt, a mi tetszenék Izráel népének és Benjámin egész nemzetségének.
20  Mikor pedig eljutott Abner Dávidhoz Hebronba, és vele együtt húsz ember, megvendégelé Dávid Abnert és a vele volt embereket.
21  Ennekutána monda Abner Dávidnak: Felkelek és elmegyek, hogy az egész Izráelt ide gyûjtsem az én uram eleibe, a király eleibe, a kik frigyet kössenek te veled, és uralkodjál mindeneken úgy, a mint szívednek tetszik. És visszabocsátá Dávid Abnert, és elméne békével.
22  És ímé a Dávid szolgái és Joáb jônek vala a táborból, és sok prédát hoznak magukkal, de Abner nem volt már Dávidnál Hebronban, mert elbocsátotta ôt és békével elment vala.
23  Joáb pedig és az egész sereg, mely ô vele vala, a mint megérkezének, értesíték Joábot e dolog felôl, mondván: Ide jött Abner, Nérnek fia a királyhoz, és visszabocsátá ôt, és békével hazatére.
24  Beméne azért Joáb a királyhoz és monda: Mit cselekedtél? ìmé Abner hozzád jött, miért bocsátád el ôt, hogy elmenjen?
25  Ismered-é Abnert, a Nér fiát? Csak azért jött volt ide, hogy megcsalhasson és kikémlelje a te kijövésedet és bemenésedet, és megtudjon mindent, a mit te cselekszel.
26  És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket külde Abner után, kik visszahozák ôt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudja vala.
27  Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá ôt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott ôt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a Joáb atyjafiának véréért.
28  Mely dolgot minekutána megtudott Dávid, monda: Årtatlan vagyok én és az én országom mindörökké az ùr elôtt, Abnernek, a Nér fiának vérétôl.
29  Szálljon ez Joábnak fejére, és az ô atyjának egész háznépére; és el ne fogyjon a Joáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és a ki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkûl szûkölködô.
30  Joáb pedig és Abisai, az ô atyjafia azért ölék meg Abnert, mivelhogy megölte vala az ô atyjokfiát, Asáelt Gibeonban a harczon.
31  Monda pedig Dávid Joábnak és mind az egész népnek, mely vele vala: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner elôtt! Dávid király pedig megy vala a koporsó után;
32  És eltemeték Abnert Hebronban. Akkor felkiálta a király, és igen síra az Abner koporsója felett, és síra az egész nép is.
33  És a király gyászdalt szerezvén Abner felett, monda: Gaz halállal kelle kimulnia Abnernek?
34  A te kezeid nem voltak megkötve, sem lábaid békóba verve; de úgy vesztél el, mint álnok ember miatt szokott elveszni az ember! És siratá ôt ismét az egész nép.
35  Elôjöve pedig mind az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, mikor még a nap fenn vala, de megesküvék Dávid, ezt mondván: ùgy cselekedjék én velem az Isten most és ezután is, hogy míg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem.
36  Mely dolgot mikor az egész község megértett, igen tetszék nékik; valamint a többi dolga is, a mit a király cselekeszik vala, igen tetszék nékik.
37  És megértette azon a napon az egész nép és az egész Izráel, hogy nem a királytól volt, hogy Abnert, a Nér fiát megölték.
38  Monda pedig a király az ô szolgáinak: Nem tudjátok-é, hogy nagy fejedelem esett ma el az Izráelben?
39  Én pedig ma erôtelen, noha felkent király vagyok; ezek pedig a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az ùr annak, a ki gonoszt cselekeszik, az ô gonoszsága szerint.

4

1 Mikor pedig meghallotta Saul fia, hogy meghalt Abner Hebronban, igen megfogyatkozék az ô ereje. Sôt az egész Izráel megrémüle.
2  Két fôvezére volt a Saul fiának, egyiknek neve Bahana és a másiknak neve Rékáb, Rimmonnak fiai, ki Beerótból való vala, a Benjámin fiai közûl; mert Beerót is a Benjámin városai közé számláltatik.
3  Elfutottak vala pedig a Beerótbeliek Gittáimba, és lônek ott jövevények mind e mai napig.
4  Jonathánnak pedig, a Saul fiának volt egy sánta fia, (öt esztendôs vala, mikor Jezréelbôl hír jött Saul és Jonathán felôl, és felvevé ôt a dajkája, hogy elszaladjon vele; lôn pedig, hogy mikor a dajka gyorsan futott, elesett, és megsántula), ennek neve vala Méfibóset.
5  Elmenének azért a Beerótbeli Rimmonnak fiai, Rékáb és Bahana, és bemenének Isbósetnek házába, mikor a nap legmelegebb vala és ô déli álmát aluszsza vala.
6  Bemenvén azért ezek a ház belsejébe, gabonát vive, általüték ôt az ötödik oldalborda alatt; s Rékáb és az ô atyjafia, Bahana elszaladának.
7  Mikor azért ezek a házba bementek, és ô hálószobájában az ágyán feküvék, megsebesítvén megölték ôt, s fejét levágva, felvették az ô fejét, és egész éjjel mennek vala a sík mezôn.
8  És elvivék Isbóset fejét Dávidhoz Hebronba, és mondának a királynak: ìmhol Isbósetnek, Saul fiának, a te ellenségednek feje; a ki üldözé a te lelkedet, és az ùr bosszút állott e mai napon az én uramért, a királyért, Saulon és az ô maradékán.
9  Felele pedig Dávid Rékábnak és Bahanának, az ô atyjafiának, a Beerótbeli Rimmon fiainak, és monda nékik: Él az ùr, ki az én életemet megszabadította minden nyomorúságból,
10  Hogy én azt, a ki nékem hírt hozott vala, ezt mondván: ìmé meghalt Saul (és azt hitte, hogy azzal nékem örömet szerez), megragadván megöletém ôt Siklágban, holott jutalmat kellett volna adnom néki hírmondásáért:
11  Mennyivel inkább az istentelen embereket, kik ágyában, a maga házában ölték meg az igaz embert? Azért most vajjon ne kívánjam-é meg az ô vérét kezeitekbôl, hogy titeket eltöröljelek a földrôl?
12  Parancsola azért Dávid az ô szolgáinak, hogy megöljék ôket; és elvagdalák kezeiket és lábaikat; és felakaszták ôket Hebronban, a halastó mellett. Isbósetnek pedig fejét felvevén, eltemeték az Abner sírboltjába, Hebronban.

5

1 Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: ìmé mi a te csontodból és testedbôl valók vagyunk,
2  Mert ennekelôtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az ùr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, és Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett.
3  Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tôn velek Dávid király Hebronban az ùr elôtt, és királylyá kenék Dávidot Izráel felett.
4  Harmincz esztendôs vala Dávid, mikor uralkodni kezde, és negyven esztendeig uralkodék.
5  Hebronban uralkodék a Júda nemzetségén hét esztendeig és hat hónapig: és Jeruzsálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda nemzetségein.
6  Felméne pedig a király és az ô népe Jeruzsálembe a J ebuzeusok ellen, kik azt a földet lakják vala, ôk azonban azt mondák Dávidnak: Nem jösz ide be, hanem a sánták és vakok elûznek téged! melylyel azt jelenték: Nem jô ide be Dávid.
7  Bevevé mindazáltal Dávid a Sion várát, és az immár a Dávid városa.
8  Mert azt mondá Dávid ama napon: Mindenki, a ki vágja a Jebuzeusokat, menjen fel a csatornához és vágja ott a sántákat és a vakokat, a kiket gyûlöl a Dávid lelke. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a házba!
9  És lakozék Dávid abban a várban, és nevezé azt Dávid városának; és megépíté Dávid köröskörûl, Millótól fogva befelé.
10  Dávid pedig folytonosan emelkedék és növekedék, mert az ùr a Seregeknek Istene vala ô vele.
11  Követeket külde pedig Hirám, Tírusnak királya Dávidhoz, és czédrusfákat is, ácsmestereket és kômíveseket, és építenek házat Dávidnak.
12  És belátta Dávid, hogy az ùr megerôsítette ôt az Izráel felett való királyságában, és hogy felmagasztalta az ô királyságát az ô népéért Izráelért.
13  Vôn pedig még magának Dávid ágyasokat, és feleségeket Jeruzsálembôl, minekutána Hebronból oda ment; és lônek még Dávidnak fiai és leányai.
14  És ezek a nevei azoknak, a kik Jeruzsálemben születtek: Sammua, Sóbáb, Nátán, Salamon,
15  Ibhár, Elisua, Néfeg, Jáfia,
16  Elisáma, Eljada és Elifélet.
17  Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy királylyá kenték Dávidot Izráelen; felkelének mind a Filiszteusok, hogy Dávidot megkeressék; melyet megértvén Dávid, aláméne az erôsségbe.
18  A Filiszteusok pedig elérkezének és elszéledének a Réfaim völgyében.
19  Megkérdé azért Dávid az Urat ilyen szóval: Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é ôket? Felele az ùr Dávidnak: Menj el, mert kétség nélkûl kezedbe adom a Filiszteusokat.
20  Elérkezék azért Dávid Baál Perázimba, és megveré ott ôket Dávid, és monda: Szétszórta az ùr ellenségimet elôttem, mint a víz szokott eloszlani; azért nevezé azt a helyet Baál Perázimnak.
21  És ott hagyák az ô bálványaikat, melyeket felszedének Dávid és az ô szolgái.
22  Azután ismét feljövének a Filiszteusok, és elszéledének a Réfaim völgyében.
23  Megkérdé azért Dávid az Urat, ki ezt felelé: Ne menj most reájok; hanem kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg ôket.
24  És mikor a szederfák tetején indulásnak zaját fogod hallani, akkor indulj meg, mert akkor kimegy te elôtted az ùr, hogy megverje a Filiszteusok táborát.
25  És úgy cselekedék Dávid, a mint megparancsolta vala néki az ùr: és vágta a Filiszteusokat Gibeától fogva, mind addig, míg Gézerbe mennél.

6

1 Összegyûjté ezek után Dávid az egész Izráelnek színét, harminczezer embert.
2  És felkelvén, elméne Dávid az egész néppel együtt, mely vele vala, Júdának városába, Bahalába, hogy elhozza onnét az Isten ládáját, mely Névrôl, a Seregek Urának nevérôl neveztetik, ki ül a Kérubok között.
3  És tevék az Isten ládáját új szekérre, és elhozák azt Abinádábnak házától, mely vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekereket.
4  Elvivék azért azt az Abinádáb házából, mely a dombon vala, az Isten ládájával, és Ahió a láda elôtt megyen.
5  Dávid pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az ùr elôtt, jegenyefából való minden szerszámokkal, hegedûkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal és czimbalmokkal.
6  És mikor Nákonnak szérûjére jutának, kinyújtá Uzza az ô kezét az Isten ládájára, és megtartá azt; mert az ökrök félremozdították vala.
7  Ennekokáért felgerjede az ùr haragja Uzza ellen, és megölé ott ôt az Isten vakmerôségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett.
8  És bosszankodék Dávid, hogy az ùr ilyen romlással rontotta meg Uzzát, és nevezé azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig.
9  Megfélemlék azért Dávid azon a napon az ùrtól, és monda: Hogyan jôjjön az ùr ládája én hozzám?
10  És nem akará Dávid magához vinni az ùrnak ládáját Dávidnak városába, hanem letéteté az Dávid a Gitteus Obed Edom házánál.
11  És lôn az ùrnak ládája a Gitteus Obed Edom házánál három hónapig, és megáldá az ùr Obed Edomot és egész háznépét.
12  És megmondák Dávid királynak ilyen szóval: Megáldotta az ùr az Obed Edom házát és mindenét, a mije van, az Isten ládájáért. És elmenvén Dávid, elvivé az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid városába vígassággal.
13  Mikor pedig azok, a kik az ùr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldozék ott egy ökröt és hízott borjút.
14  Dávid pedig teljes erejébôl tánczol vala az ùr elôtt, és gyolcs efódot övedzett magára Dávid.
15  Dávid azért és Izráelnek egész háza felvivék az ùr ládáját énekléssel és trombitaszóval.
16  Lôn pedig, hogy mikor az ùr ládája Dávid városába ért, Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid király ugrál és tánczol az ùr elôtt, megútálá ôt szívében.
17  Mikor pedig bevitték az ùr ládáját, és elhelyezék azt az ô helyére a sátornak közepére, melyet számára Dávid felállíttatott: akkor áldozott Dávid egészen égô áldozatokat és hálaadó áldozatokat, az ùr elôtt.
18  Mikor pedig elvégezte Dávid az egészen égôáldozatot, és a hálaadó áldozatot, megáldá a népet a Seregek Urának nevében.
19  És osztogattata Dávid mind az egész népnek, Izráel egész seregének, férfiaknak és asszonyokak, mindenkinek egy-egy lepényt, egy-egy darab húst, és egy-egy kalácsot; és elméne mind az egész nép, kiki az ô házához.
20  Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az ô háznépét is: kijöve Mikál, a Saul leánya Dávid eleibe, és monda: Mily dicsôséges vala ma Izráel királya, ki az ô szolgáinak szolgálói elôtt felfosztózott vala ma, mint a hogy egy esztelen szokott felfosztózni!
21  És monda Dávid Mikálnak: Az ùr elôtt, ki inkább engem választott, mint atyádat és az ô egész házanépét, hogy az ùr népének, Izráelnek fejedelme legyek, igen, az ùr elôtt örvendezém.
22  Sôt minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei elôtt: annál dicséretreméltóbb leszek a szolgálók elôtt, a kikrôl te szólasz.
23  Ennekokáért Mikálnak, a Saul leányának nem lôn soha gyermeke az ô halálának napjáig.

7

1 Lôn pedig, hogy mikor a király az ô palotájában üle, és az ùr mindenfelôl békességet adott néki minden ellenségeitôl,
2  Monda a király Nátán prófétának: ìmé lássad, én czédrusfából csinált palotában lakom, az Istennek ládája pedig a kárpitok között van.
3  És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az ùr veled van.
4  Azonban lôn az ùr szava Nátánhoz azon éjjel, mondván:
5  Menj el, és mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az ùr: Házat akarsz-é nékem építeni, hogy abban lakjam?
6  Mert én nem laktam házban attól a naptól fogva, hogy kihoztam Izráel fiait Égyiptomból, mind e mai napig, hanem szüntelen sátorban és hajlékban jártam.
7  Valahol csak jártam Izráel fiai között, avagy szólottam-é csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, a kinek parancsoltam, hogy legeltesse az én népemet Izráelt, mondván: Miért nem építettetek nékem czédrusfából való házat?
8  Most azért ezt mondd meg az én szolgámnak Dávidnak: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögûl, hogy légy fejedelem az én népem felett, az Izráel felett;
9  És veled voltam mindenütt, valahová mentél, és kiirtottam minden ellenségeidet elôtted; és nagy hírt nevet szerzettem néked, mint a nagyoknak hírneve, a kik e földön vannak.
10  Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és ott elplántálám ôt, és lakozék az ô helyében, és többé helyébôl ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni ôt, mint annakelôtte,
11  Attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem az én népem az Izráel felett. Békességet szereztem tehát néked minden ellenségeidtôl. És megmondotta néked az ùr, hogy házat csinál néked az ùr.
12  Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerôsítem az ô királyságát:
13  Az fog házat építeni az én nevemnek, és megerôsítem az ô királyságának trónját mindörökké.
14  Én leszek néki atyja, és ô lészen nékem fiam, a ki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem ôt emberi vesszôvel és emberek fiainak büntetésével;
15  Mindazáltal irgalmasságomat nem vonom meg tôle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék elôtted.
16  És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, és a te trónod erôs lészen mindörökké.
17  Mind e beszéd szerint, és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.
18  Bemenvén azért Dávid király, leborula az ùr elôtt, és monda: Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elôvittél?
19  És ez még csekélynek tetszett néked, Uram Isten! hanem ímé szólasz a te szolgádnak háza felôl messze idôre valókat; és ez törvény az emberre nézve, Uram Isten!
20  De mi szükség Dávidnak többet szólani néked, holott te jól ismered, Uram Isten, a te szolgádat?
21  A te igéretedért, és a te jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentsd a te szolgádnak.
22  Ennekokáért felmagasztaltattál, Uram Isten: mert senki sincs olyan, mint te, és rajtad kivûl nincsen Isten, mind a szerint, a mint hallottuk a mi füleinkkel.
23  Mert melyik nép olyan, mint a te néped az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népûl, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped elôtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktôl.
24  Mert megerôsítetted magadnak a te népedet, az Izráelt, népedûl mindörökké; és te voltál Uram nékik Istenök.
25  Most annakokáért, Uram Isten, a mit szóltál a te szolgád felôl, és az ô háza felôl, teljesítsd be mindörökké; és cselekedjél úgy, a mint szólottál.
26  Hogy felmagasztaltassék a te neved mindörökké, ilyen szókkal: A Seregeknek Ura az Izráelnek Istene, és Dávidnak, a te szolgádnak háza legyen állandó te elôtted!
27  Mert megjelentetted a te szolgádnak fülébe, oh Seregeknek Ura és Izráelnek Istene, ezt mondván: Házat építek néked. Ezért készteté szolgádat az ô szíve, hogy ilyen könyörgéssel könyörögjön hozzád.
28  Most azért, óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te beszéded igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felôl),
29  Legyen a te jóakaratodnak áldása a te szolgádnak házán, hogy legyen elôtted mindörökké; mert te szólottál Uram Isten, azért a te áldásoddal áldassék meg a te szolgádnak háza mindörökké.

8

1 Ezek után megveré Dávid a Filiszteusokat, és megalázá ôket: és elfoglalá Dávid a Filiszteusok kezébôl Méteg Ammát.
2  És megveré a Moábitákat is, és kötéllel méré meg ôket, lefektetvén ôket a földre; két kötéllel méré azokat, a kik megölendôk, és egy teljes kötéllel azokat, a kik életben hagyandók valának; és a Moábiták Dávidnak adófizetô szolgái lônek.
3  Megveré Dávid Hadadézert is, Réhóbnak fiát, Czóbának királyát, mikor elméne, hogy hatalmát kiterjeszsze az Eufrátes folyó vizéig.
4  És foglyul ejtett Dávid közülök ezer és hétszáz lovagot, és húszezer gyalog embert; és inaikat elvagdaltatá Dávid minden szekeres lovaknak, és csak száz szekérbe valót hagyott meg közülök.
5  Eljövének pedig a Siriabeliek Damaskusból, hogy megsegítsék Hadadézert, Czóbának királyát; és levága Dávid a Siriabeliek közûl huszonkétezer férfit.
6  És helyeze Dávid állandó sereget a damaskusi Siriába; és a Siriabeliek Dávidnak adófizetô szolgái lettek. És megoltalmazá az ùr Dávidot valahová megyen vala.
7  És elvevé, Dávid az arany paizsokat is, melyek Hadadézer szolgáin valának, és bevivé azokat Jeruzsálembe.
8  Hoza annakfelette Dávid király a Hadadézer városaiból, Bétákhból és Berótaiból felette igen sok rezet.
9  Mikor pedig meghallá Tói, Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadézernek minden seregeit;
10  Küldé Tói Jórámot, az ô fiát Dávid királyhoz, hogy békességesen köszöntse ôt és áldja, hogy harczolt Hadadézer ellen és megverte ôt (mert Hadadézer Tóival is hadakozik vala). És a Tói fia kezében aranyból, ezüstbôl és rézbôl való edények valának.
11  Melyeket Dávid király az ùrnak szentele, azzal az ezüsttel és aranynyal együtt, a melyet az ùrnak szentele mind ama népektôl, a kiket meghódoltatott;
12  A Siriabeliektôl, Moábitáktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól, az Amálekitáktól és a Réhób fiától, Hadadézertôl, Czóbának királyától nyert prédából.
13  És hírnevet szerze Dávid, a mikor visszatért, miután a Siriabelieket leverte a sós völgyben, tizennyolczezeret.
14  Az Idumeusok közé is állandó sereget rendele, egész Idumeába állandó sereget rendele, és az Idumeusok mind Dávid szolgái lettek. És megoltalmazá az ùr Dávidot, valahová megyen vala.
15  Uralkodék azért Dávid az egész Izráelen, és szolgáltat vala Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot.
16  Fôvezére volt Joáb, Sérujának fia, Jósafát pedig, Ahiludnak fia, emlékíró vala.
17  Sádók pedig, Akhitóbnak fia, és Akhimélek, Abjátárnak fia papok valának, és Sérája íródeák.
18  Benája Jéhójadának fia, a Kereteusok és Peleteusok elôljárója, a Dávid fiai pedig fôk valának.

9

1 Monda pedig Dávid: Maradt-é még valaki a Saul háznépe közûl, hogy irgalmasságot cselekedjem ô vele Jonathánért?
2  Vala pedig Saul házából egy szolga, kinek neve vala Siba, kit Dávidhoz szólítának, és monda a király néki: Te vagy-é Siba? Felele: Én vagyok a te szolgád.
3  Akkor monda a király: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közûl, hogy cselekedjem vele az Isten irgalmasságát?
Felele Siba a királynak: Van még Jonathánnak egy fia, ki mind a két lábára sánta. 4  Monda néki a király: Hol van? És monda Siba a királynak: ìmé az Ammiel fiának, Mákirnak házában van Ló-Debárban.
5  Akkor elkülde Dávid király, és elhozatá ôt a Mákirnak az Ammiel fiának házából Ló-Debárból.
6  És mikor megérkezett Dávidhoz Méfibóset, Jonathánnak a Saul fiának fia, arczczal leborula, és tisztességet tôn néki; és monda Dávid: Méfibóset! ki felele: ìmhol a te szolgád.
7  Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkûl irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te nagyatyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed.
8  Akkor fejet hajta Méfibóset, és monda: Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre reá tekintettél, minemû én vagyok?
9  Szólítá azután a király Sibát, Saulnak szolgáját, és monda néki: Valamije volt Saulnak és egész háznépének, mindazokat a te urad fiának adtam.
10  A majorságnak azért te viseljed gondját, és a te fiaid és szolgáid, és beszolgáltassad, hogy legyen a te urad fiának kenyere, melylyel éljen. Méfibóset pedig, a te uradnak fia, az én asztalomnál eszik mindenkor. Vala pedig Sibának tizenöt fia és húsz szolgája.
11  Felele Siba a királynak: Valamit az én uram, a király parancsol nékem, szolgájának, a képen cselekeszik a te szolgád. És Méfibóset az én asztalomnál eszik, mint a király fiainak egyike.
12  Vala pedig Méfibósetnek egy fiacskája, kinek neve Mika vala; a Siba házában lakozók pedig mindnyájan Méfibóset szolgái valának.
13  Méfibóset tehát Jeruzsálemben lakozék, mert mindenkor a király asztalánál eszik vala; és ô mind a két lábára sánta vala.

10

1 Lôn pedig azután, meghala az Ammon fiainak királya, és uralkodék helyette Hánon, az ô fia.
2  És monda Dávid: Irgalmasságot teszek Hánonnal, Náhás fiával, miképen az ô atyja is velem irgalmasságot tett; és hozzá külde Dávid, hogy vigasztalja ôt szolgái által atyja halála felôl. Mikor Dávid szolgái Ammon fiainak földére érkezének:
3  Mondának az Ammon fiainak vezérei Hánonnak, az ô uroknak: Vajjon becsüli-é Dávid ezzel elôtted a te atyádat, hogy hozzád vigasztalókat küldött? Vajjon Dávid nem inkább azért küldötte-é hozzád szolgáit, hogy a várost megszemléljék és kikémleljék és teljesen elpusztítsák.
4  Elfogatá azért Hánon a Dávid szolgáit, és szakáloknak felét lenyiratá, és ruháikat félben elmetszeté az alfelekig, és elbocsátá ôket.
5  A mint ezt Dávidnak hírül hozták, eleikbe külde, (mert ezek az emberek igen meggyaláztattak) és ezt izené a király: Maradjatok Jerikhóban mindaddig, míg megnevekedik szakálotok; és úgy jôjjetek haza.
6  Látván pedig az Ammon fiai, hogy gyûlöltekké lettek Dávid elôtt, követet küldének az Ammon fiai, és felfogadák Siriában a Béth-Réhóbbelieket és ugyancsak Siriában a Czóbeusokat, húszezer gyalogot, és Maakának királyát ezer emberrel, és a Tóbbelieket, tizenkétezer embert.
7  A mint ezt Dávid meghallá, elküldötte Joábot és a vitézeknek egész seregét.
8  Kivonulának az Ammon fiai is, és csatarendbe állottak a kapu bejárata elôtt. A Siriabeli Czóbeusok, Réhóbbeliek, Tóbbeliek és Maaka magukban valának a mezôn.
9  Látván pedig Joáb, hogy mind elôl, mind hátul ellenség van ô ellene, kiválogatá az Izráel népének színét, és a Siriabeliek ellenében állítá fel.
10  A népnek maradékát az ô öcscsének, Abisainak vezetésére bízta, hogy felállítsa azt Ammon fiainak ellenében.
11  És monda: Ha erôsebbek lesznek a Siriabeliek nálamnál, nékem segítségûl légy. Ha pedig az Ammon fiai náladnál hatalmasabbak lesznek, elmegyek, hogy megsegítselek.
12  Légy erôs és legyünk bátrak a mi nemzetségünkért és a mi Istenünknek városaiért; és az ùr cselekedjék úgy, a mint néki tetszik.
13  Elérkezék azért Joáb és az ô vele való sereg a Siriabeliek ellen az ütközetre, és megfutamodának ô elôtte.
14  Látván pedig az Ammon fiai, hogy megfutamodtak a Siriabeliek, megfutamodának ôk is Abisai elôtt, és beszaladának a városba; és megtére Joáb az Ammon fiaitól és méne Jeruzsálembe.
15  Mikor pedig látták a Siriabeliek, hogy megverettettek az Izráeliták által, ismét együvé gyülekezének.
16  És elkülde Hadadézer, és elhozatá a Siriabelieket, a kik a vizen túl valának, és jövének Helámba; és Sobák, Hadadézernek fôvezére volt élükön.
17  Megizenék pedig Dávidnak, a ki egybegyûjté egész Izráelt, és általméne a Jordánon, és juta Hélámhoz: és sereget rendelének a Siriabeliek Dávid ellen, és megütközének vele.
18  De a Siriabeliek megfutamodtak Izráel elôtt, és levága Dávid a Siriabeliek közûl hétszáz szekerest és negyvenezer lovagot, Sobákot is, a seregnek fôvezérét megölé; és ugyanott meghala.
19  Mikor pedig látták mindazok a királyok, a kik Hadadézernek szolgái valának, hogy az Izráel által megverettek, békét kötöttek Izráellel és nékik szolgálának; és nem merének többé a Siriabeliek kijôni az Ammon fiainak segítségére.

11

1 Lôn pedig az esztendô fordulásakor, mikor a királyok hadba szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az ô szolgáit ô vele, és mind az egész Izráelt, hogy elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba városát; Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.
2  És lôn estefelé, mikor felkelt Dávid az ô ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetôrôl egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetû vala.
3  És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felôl, és monda egy ember: Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás felesége?
4  Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá ôt; ki beméne ô hozzá, és vele hála, mikor az ô tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az ô házához.
5  És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!
6  Akkor Dávid izene Joábnak: Küldd haza hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.
7  Mikor pedig eljutott Uriás ô hozzá, megkérdé ôt Dávid Joábnak békessége felôl, a népnek békessége felôl és a harcz folyása felôl.
8  Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.
9  Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata elôtt az ô urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.
10  És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az ô házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?
11  Felele Uriás Dávidnak: Az Isten ládája, Izráel és Júda nemzetsége sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezôn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? ùgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!
12  Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.
13  Ennekutána hivatá ôt Dávid, és ô vele evék és ivék, és lerészegíté ôt, és kiméne estve aludni az ô ágyára, az ô urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.
14  Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el.
15  ìrá pedig a levélben, mondván: Ållassátok Uriást legelôl, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.
16  Lôn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, a hol tudja vala, hogy erôs vitézek vannak.
17  Kijövén azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának egyesek a nép közûl, Dávid szolgái közûl, és a Hitteus Uriás is meghala.
18  Követet külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását.
19  És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen elôadtad a királynak,
20  És ha a király haragra lobbanva, azt mondja néked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harczolni? Avagy nem tudtátok-é, hogy lelövöldöznek a kôfalról?
21  Kicsoda ölte meg Abiméleket, a Jérubbóset fiát? Nemde nem egy asszony üté-é agyon a kôfalról egy malomkôdarabbal és meghala Tébesben? Azért miért mentetek közel a kôfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt.
22  Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel megbízta volt ôt Joáb.
23  És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erôt vettek felettünk, és a mezôre kijöttek ellenünk, de mi visszaûztük ôket a kapu bejáratáig;
24  Azonban a kôfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közûl egyesek meghaltak; és a te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt.
25  Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. ìgy biztasd ôt.
26  Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az ô férje, és siratá az ô férjét.
27  És mikor a gyászolásnak ideje eltelt, érette külde Dávid és házába viteté ôt és lôn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a dolog nem tetszék az ùrnak.

12

1 Elküldé azért az ùr Dávidhoz Nátán prófétát, ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.
2  A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának;
3  A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nôstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.
4  Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ô ökrei és juhai közûl hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belôle, a ki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytôl az ô bárányát, és azt fôzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.
5  Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az ùr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.
6  A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.
7  És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az ùr Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezébôl.
8  És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennekfelette néked adtam Izráelnek és Judának házát: és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked.
9  Miért vetetted meg az ùrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos ô elôtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ô feleségét magadnak vetted feleségûl; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.
10  Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.
11  Ezt mondja az ùr: ìmé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.
12  Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel elôtt és napvilágnál cselekeszem azt.
13  Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az ùr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az ùr is elvette a te bûnödet, nem fogsz meghalni
14  Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az ùr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, a ki lett néked, bizonynyal meghal.
15  Ezekután elméne Nátán az ô házához. És megveré az ùr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.
16  És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bôjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.
17  Felkelének azért az ô házának vénei, és menének ô hozzá, hogy felemeljék ôt a földrôl: de nem akará, és nem is evék ô velek kenyeret.
18  Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: ìmé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy magának bajt szerezzen?
19  Látván pedig Dávid, hogy az ô szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az ô szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.
20  Felkelvén azért Dávid a földrôl, megmosdék és megkené magát és más ruhát vôn magára, és bemenvén az ùr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.
21  Akkor mondának az ô szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bôjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.
22  Monda ô: Míg a gyermek élt, addig bôjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az ùr könyörûl rajtam, és megél a gyermek.
23  De most, hogy meghalt, vajjon miért bôjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek ô hozzá, de ô nem jô ide vissza én hozzám.
24  És megvigasztalá Dávid az ô feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És ô szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az ùr szereté azt.
25  A mint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az ô nevét Jedidjának, az ùrért.
26  Joáb pedig hadakozék az Ammon fiainak városa, Rabba ellen, és megvevé a királyi várost.
27  És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a városnak egyik részét, a hol a víz van.
28  Most azért gyûjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem.
29  Egybegyûjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.
30  És elvevé az ô királyuknak koronáját annak fejérôl, melynek súlya egy tálentum arany volt, és drága kövekkel vala rakva, és lôn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el.
31  A népet pedig, mely benne vala, kihozatá; és némelyét fûrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.

13

1 Lôn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté ôt.
2  Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az ô hugáért, Támárért; mert szûz vala, és Amnon elôtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen.
3  Vala azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.
4  Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia?
Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem. 5  És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jôjjön ide, kérlek Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem elôtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ô kezébôl egyem.
6  Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy ôt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jôjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon elôttem egy pár bélest, és hadd egyem az ô kezébôl.
7  Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki.
8  Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, ô pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála ô elôtte, és megfôzé a bélest.
9  Elôhozá annakutána a serpenyôt, és kitölté eleibe; de ô nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellôlem mindenkit; és kimenének mindnyájan elôle.
10  Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedbôl; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba.
11  És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá ôt, és monda néki: Jôjj, feküdj mellém húgom.
12  º pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot.
13  És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tôled.
14  º azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erôsebb levén nála, erôt vett rajta, és vele feküvék.
15  És meggyûlölé ôt Amnon felette igen, mert nagyobb lôn gyûlölete, melylyel gyûlölte ôt, a szeretetnél, melylyel ôt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.
16  Ki felele néki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, a melyet rajtam véghezvittél, hogy elûzz engem. º azonban nem akart reá hallgatni,
17  Hanem beszólítá szolgáját, a ki néki szolgál vala, és monda: ÿzd ki ôt gyorsan elôlem, és zárd be az ajtót utána.
18  Vala pedig ô rajta igen szép tarka szoknya, a milyenben a király leányai szoktak járni, míg szûzek valának. Kiûzé azért ôt a szolga, és bezárá az ajtót utána.
19  Hamut hinte azért Támár az ô fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala.
20  És monda néki bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most hugom, mert atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az ô bátyjának, Absolonnak házában.
21  Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék.
22  Nem szóla pedig semmit felôle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyûlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplôsítette az ô hugát, Támárt.
23  És lôn két esztendô mulva, mikor Absolonnak juhait nyírták Baál-Hásorban, mely Efraimban van, meghívá Absolon mind a király fiait.
24  Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: ìmé most nyírják a te szolgádnak juhait, azért jôjjön el kérem a király és az ô szolgái a te szolgáddal.
25  Monda a király Absolonnak: Ne fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged. És ismét erôlteti vala ôt, de nem akara elmenni, hanem megáldá ôt.
26  Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jôjjön el velünk Amnon, az én testvérem. Felele néki a király: Miért menne el veled?
27  Mikor pedig erôltette ôt Absolon, elbocsátá ô vele Amnont is és mind a király fiait.
28  Parancsola pedig Absolon az ô szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvû lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg ôt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek.
29  ùgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolon parancsolta vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és kiki öszvérére üle, és elszaladának.
30  Mikor pedig még az útban voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülök.
31  Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az ô szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala elôtte.
32  Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedûl; mert attól a naptól fogva, hogy az ô hugát megszeplôsítette, Absolonnak mindig szájában volt ez a dolog.
33  Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedûl.
34  Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az ôrálló az ô szemeit, látá, hogy sok ember jô az úton ô mögötte, a hegyoldalon.
35  És monda Jonadáb a királynak: ìmé jônek a király fiai; a mint a te szolgád mondá, úgy történt.
36  És lôn, a mint megszünt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavokat felemelvén, sírának; és maga a király is és az ô szolgái mindnyájan felette igen sírának.
37  Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És Dávid minden nap siratá az ô fiát.
38  Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott.
39  Dávid király pedig felhagyott azzal, hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon felôl, hogy meghalt.

14

1 Észrevévén Joáb, Sérujának fia, hogy a királynak szíve vágyakozik Absolon után,
2  Elkülde Joáb Tékoa városába, és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek, tetessed, mintha nagy keserûséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.
3  És menj be a királyhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani.
4  Szóla azért a Tékoabeli asszony a királynak, minekutána arczczal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király!
5  És monda néki a király: Mi bajod van? Felele az: Oh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt.
6  És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezôn, és mivel nem vala senki, a ki ôket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé.
7  És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az ô testvérének gyilkosát, hadd öljük meg ôt az ô testvérének lelkéért, a kit megölt, és veszessük el az örököst is. ìgy akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mely nékem megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.
8  Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felôl.
9  Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bûn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ô trónja ártatlan leszen.
10  Monda erre a király: A ki te ellened szól, hozd ide elômbe, és többé nem fog illetni téged.
11  Akkor ô monda: Emlékezzék meg, kérlek, a király az ùrról, a te Istenedrôl: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az ùr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.
12  És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak; és ô monda: Szólj.
13  Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel a király ezt a szót szólotta, mintegy maga is bûnös), hogy a király azt, a kit eltaszított magától, nem hivatja vissza?
14  Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhetô, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve elôtte az eltaszított sem.
15  Most annakokáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a királynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettôl; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek a királylyal, hátha megteszi a király, a mit az ô szolgálóleánya mond.
16  Igen, meghallgaja a király, és megszabadítja az ô szolgálóleányát annak kezébôl, a ki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségébôl.
17  Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az ùr a te Istened legyen te veled.
18  És felelvén a király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, a mit tôled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, a király, kérlek!
19  És monda a király: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze van-é veled?
Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, a mit az én uram, a király szól; mert a te szolgád, Joáb hagyta ezt nékem, és mindezeket a szókat ô adta a te szolgálóleányodnak szájába. 20  Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, a mi a földön van.
21  Akkor monda a király Joábnak: ìmé megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza az én fiamat, Absolont.
22  És a földre arczczal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem elôtted; mert az ô szolgájának beszédét megcselekedte a király.
23  Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.
24  És monda a király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az ô házába, és a királynak orczáját nem láthatá.
25  Nem vala pedig az egész Izráelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetôtôl fogva talpig ô benne semmi hiba nem vala.
26  És mikor a fejét megnyiratja (mert minden esztendôben megnyiratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyiratja le), az ô fejének haja nyom vala kétszáz siklust a királyi mérték szerint.
27  Lôn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetû asszony vala.
28  Két esztendôt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de a királynak színét még nem látta.
29  Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy ôt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de ô még sem akart elmenni.
30  Monda azért az ô szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az ô árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tûzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tûzzel.
31  Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ô házába, és monda néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tûzzel?
32  Felele Absolon Joábnak: Azért, mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jôj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad néki: Mi szükség volt hazajônöm Gessurból? Jobb lett volna most is nékem ott lennem. Most azért szeretném a király arczát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.
33  Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá a király Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király elôtt, arczczal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.

15

1 Lôn pedig annakutána, szerze magának Absolon szekeret, lovakat és ötven embert, kik elôtte szaladjanak.
2  És reggelenként felkelvén Absolon, megálla az útfélen a kapuban, és mindenkit, a kinek dolga lévén, a királyhoz megy ítélet végett, megszólíta Absolon, és megkérdé: Micsoda városból való vagy te?
És ha az mondá: Izráelnek egyik nemzetségébôl való a te szolgád; 3  Monda néki Absolon: ìmé a te beszéded mind jó és mind igaz; de senki sincs, a ki téged meghallgatna a királynál.
4  Mondja vala ismét Absolon: Vajha valaki engem tenne ítélôbíróvá e földön, és én hozzám jône minden ember, a kinek valami ügye és pere volna, igazat tennék néki.
5  Mikor pedig valaki hozzá megy és fejet hajt vala néki, azonnal kezét nyujtja vala, és megfogván, megcsókolja vala ôt.
6  És e képen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala.
7  Lôn pedig negyven esztendô mulván, monda Absolon a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebronban azt a fogadást, melyet fogadtam az ùrnak;
8  Mert fogadást tett a te szolgád, mikor Gessurban laktam, mely Siriában van, ezt mondván: Ha valóban hazavezérel engem az ùr Jeruzsálembe, az ùrnak szolgálok.
9  Monda néki a király: Menj el békével; és felkelvén elméne Hebronba.
10  Hírnököket külde pedig Absolon Izráelnek minden nemzetségéhez, hogy megmondják: Mikor a trombitaszót halljátok, azt mondjátok: Absolon uralkodik Hebronban.
11  És Absolonnal együtt kétszáz férfi is elméne Jeruzsálembôl, kiket meghívott, kik jóhiszemûleg menének, semmit nem tudván a dologról.
12  És elküldvén Absolon, hivatá a Gilóból való Akhitófelt is, Dávidnak tanácsosát, az ô városából Gilóból, míg ô az áldozatot végezte. És igen nagy lôn az összeesküvés, és a nép gyülekezék és szaporodék Absolon mellett.
13  És követ méne Dávidhoz ilyen izenettel: Az Izráel népének szíve Absolon felé hajlik.
14  Akkor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jeruzsálemben: Keljetek fel, és fussunk el, mert itt nincsen számunkra menekülés Absolon elôl; siessetek elmenni, hogy valamikép sietve utól ne érjen minket, s ne hozzon szerencsétlenséget reánk, és a várost le ne vágja fegyvernek élével.
15  Mondának pedig a király szolgái a királynak: Minden úgy legyen, a mint tetszik a királynak, a mi urunknak, ímé itt vannak a te szolgáid.
16  Kiméne azért a király és egész háznépe ô utána, és otthon hagyá a király tíz ágyasát, hogy ôrizzék a házat.
17  És kimenvén a király és egész háznépe ô utána, megállapodának a legszélsô háznál.
18  És minden szolgái ô mellé menének; és a Kereteusok, a Peleteusok mind, a Gitteusok is mind, az a hatszáz férfi, kik vele jövének Gáthból, elvonulának a király elôtt.
19  Monda pedig a király a Gitteus Ittainak: Miért jössz el te is mi velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy és vissza is költözhetel szülô helyedre.
20  Csak tegnap jöttél, és már ma zaklassalak téged, hogy velünk jôjj? Én megyek oda, a hová mehetek; te pedig térj vissza, és vidd vissza testvéredet is; irgalmasság és igazság legyen veled.
21  És felele Ittai a királynak, mondván: Él az ùr és az én uram a király, hogy valahol lesz az én uram a király, mind halálában, mind életében, ott lesz a te szolgád is.
22  Monda azért Dávid Ittainak: Åm jôjj el és menjünk el. És elméne a Gitteus Ittai és az ô emberei együtt, még a kicsinyek is, valakik vele valának.
23  És az egész föld népe nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép elméne. A király azért általméne a Kedron patakán, és a nép mind átméne az útra, a puszta felé.
24  És ímé vele vala Sádók is, és a Léviták mind, kik az Isten szövetségének ládáját hordozzák vala; és letevék az Isten ládáját. Azonközben Abjátár is felméne, míg a nép a városból mind kitakarodék.
25  És monda a király Sádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba, ha én az ùr elôtt kedves leszek, engem ismét haza hoz, megmutatja nékem azt, és az ô sátorát.
26  Ha pedig azt mondja: Nem gyönyörködöm benned: ìmhol vagyok, cselekedjék velem úgy, a mint néki tetszik.
27  Monda annakfelette a király Sádók papnak: Nemde nem próféta vagy-é te? Azért menj haza békességben a városba, Akhimás is, a te fiad, és az Abjátár fia, Jonathán, a ti két fiatok, veletek együtt.
28  Lássátok, ímé én itt idôzöm, ennek a pusztának sík mezején, míg tôletek hír jô, és nékem izentek.
29  Visszavivék azért Sádók és Abjátár Jeruzsálembe az Isten ládáját, és otthon maradának.
30  Dávid pedig felméne az olajfáknak hegyén, mentében sírva, fejét beborítva, saru nélkûl ment, és az egész nép, mely vele volt, kiki beborította fejét, és mentökben sírának.
31  Megizenék azonközben Dávidnak, hogy Akhitófel is a pártosok között van Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek, óh Uram, hiúsítsd meg az Akhitófel tanácsát.
32  És a mint feljuta Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek, ímé eleibe jöve az Årkeából való Khúsai, ki ruháját megszaggatá és földet hinte fejére.
33  És monda néki Dávid: Ha eljösz velem, terhemre leszel nékem;
34  De ha a városba visszatérsz, és ezt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok, oh király; ennekelôtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek, megronthatod Akhitófelnek ellenem való tanácsát.
35  És ímé veled lesznek ott Sádók és Abjátár papok; azért minden dolgot, a mit hallándasz a király házából, mondj meg a papoknak, Sádóknak és Abjátárnak.
36  ìmé ott van velök az ô két fiok is, Akhimás, a Sádók fia, és Jonathán, az Abjátár fia, kik által nékem mindjárt megizenhetitek, valamit hallotok.
37  Elméne azért Khúsai, a Dávid barátja a városba, Absolon pedig bevonula Jeruzsálembe.

16

1 Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment a hegy tetejérôl, eleibe jöve Siba, a Mefibóset szolgája, két megnyergelt szamárral, melyeken kétszáz kenyér és száz kötés aszúszôlô és száz csomó füge és egy tömlô bor vala.
2  És monda a király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a király háznépéé legyenek, hogy rajtok járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, a ki megfárad a pusztában.
3  És monda a király: Hol van most a te uradnak fia? Felele Siba a kriálynak: ìmé Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja ma nékem Izráel háznépe az én atyámnak országát.
4  És monda a király Sibának: ìmé minden a tied legyen, valamije volt Mefibósetnek. Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet találnék elôtted, óh uram király!
5  Elméne azután Dávid király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségébôl való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala ôket.
6  És kôvel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erôs férfiak mindnyájan az ô jobb és balkeze felôl valának
7  És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj te vérszopó és istentelen ember!
8  Megfizet most az ùr néked Saul egész házanépének véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az ùr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy!
9  Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem.
10  Monda pedig a király: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai?
Hadd szidalmazzon, mert az ùr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért míveled ezt? 11  És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: ìmé az én fiam, ki az én ágyékomból származott, kergeti az én életemet: hogyne cselekedné tehát e Benjáminita? Hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon; mert az ùr mondotta néki.
12  Netalán reá tekint az ùr az én nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nékem az ùr az ô átka helyett.
13  És megy vala Dávid és az ô népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik és köveket hajigál vala ô ellenébe, és port hány vala.
14  Eljuta annakutána a király és az egész nép, mely vele vala, Ajefimbe, és ott megnyugovék.
15  Absolon pedig és az egész nép, Izráelnek férfiai, bemenének Jeruzsálembe, és Akhitófel is ô vele.
16  Mikor pedig az Årkeából vala Khúsai, a Dávid barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a király, éljen a király!
17  És monda Absolon Khúsainak: Ez-é a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el barátoddal?
18  Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem a kit az ùr és ez a nép választ, és az Izráelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.
19  Azután ugyan kinek szolgálnék örömestebb, mint az én barátom fiának? A mint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan leszek te hozzád is.
20  Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk?
21  Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy ôriznék a házat: és megérti az egész Izráel, hogy a te atyád elôtt gyûlöltté tetted magadat, és annál inkább megerôsödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.
22  Sátort vonának azért Absolonnak a tetôn, és beméne Absolon az ô atyjának ágyasaihoz, az egész Izráelnek szeme láttára.
23  És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak tekintetett abban az idôben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid elôtt, mind Absolon elôtt.

17

1 Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.
2  És megtámadom ôt, míg fáradt és erôtlen kezû; megrettentem ôt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát megölöm.
3  És visszavezetem te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, a kit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.
4  Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izráel minden véneinek.
5  És monda Absolon: Hívják ide mégis az Arkeabeli Khúsait is, és hallgassuk meg, mit szól ô is.
6  És mikor megérkezék Khúsai Absolonhoz, monda néki Absolon ilyenképen: Akhitófel ilyen tanácsot ád, megfogadjuk-é az ô szavát, vagy ne? Szólj hozzá.
7  Monda akkor Khúsai Absolonnak: Nem jó tanács az, a melyet Akhitófel ez egyszer adott.
8  És monda Khúsai: Tudod magad, hogy a te atyád és az ô emberei igen erôs vitézek és igen elkeseredett szívûek, mint a kölykeitôl megfosztott medve a mezôn. Annakfelette a te atyád igen hadakozó ember, ki nem alszik a néppel együtt.
9  Ilyenkor ô valami barlangban lappang, vagy valami más helyen, és meglehet, hogy mindjárt kezdetben elesvén némelyek közülök, valaki meghallja, és azt kezdi mondani: Megveretett az Absolon népe.
10  És még az erôs vitéz is, kinek szíve olyan, mint az oroszlánnak szíve, igen megrémül; mert az egész Izráel tudja, hogy a te atyád igen erôs vitéz, és azok is, a kik vele vannak, erôs vitézek.
11  Én azért azt tanácsolom, hogy gyûjtsd magadhoz az egész Izráelt Dántól fogva mind Bersebáig, oly számban, mint a tenger partján való föveny; és magad is menj el a hadba.
12  Akkor aztán támadjuk meg ôt azon a helyen, a hol található, és úgy lepjük meg ôt, miként a harmat a földre esik, hogy se közüle, se azok közûl, a kik vele vannak, egy se maradjon meg.
13  Ha pedig városba szaladna, mind az egész Izráel köteleket húzzon a város körûl, és vonjuk azt a patakba, hogy még csak egy kövecskét se találjanak ott.
14  És monda Absolon és Izráelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Khúsainak tanácsa az Akhitófel tanácsánál. Az ùr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó vala, hogy veszedelmet hozzon az ùr Absolonra.
15  Monda pedig Khúsai Sádók és Abjátár papoknak: Ilyen s ilyen tanácsot adott Akhitófel Absolonnak és Izráel véneinek; én pedig ilyen s ilyen tanácsot adtam.
16  Azért sietve küldjetek el, és izenjétek meg Dávidnak ilyen szóval: Ne maradj ez éjjel a pusztának mezején, hanem inkább menj át, hogy valamiképen el ne nyelettessék a király és az egész nép, mely vele van.
17  Jonathán pedig és Akhimás a Rógel forrásánál állanak vala, a hová méne egy leányzó, ki megmondá ezeket nékik, és ôk elmenvén, megmondák Dávid királynak, mert nem akarják vala magokat megmutatni, bemenvén a városba.
18  Meglátá mindazáltal ôket egy szolga, és megmondá Absolonnak: Elmenének azért ôk ketten sietséggel, és menének egy ember házába Bahurim városában, kinek tornáczában volt egy kút, és oda szállának alá.
19  Az asszony pedig egy terítôt vôn és beteríté a kút száját, arra pedig darált árpát hintett; és nem vevék észre.
20  Menének pedig az Absolon szolgái az asszonyhoz a házba, és mondának: Hol van Akhimás és Jonathán? Felele nékik az asszony: Åltalgázolának a patakon. És keresék ôket, de mivel nem találták, visszatérének Jeruzsálembe.
21  Mikor pedig elmentek, kijövének a kútból, és elmenvén, megmondák ezeket Dávid királynak, és mondának Dávidnak: Keljetek fel és menjetek által gyorsan a vizen; mert ilyen tanácsot adott ti ellenetek Akhitófel.
22  Felkele azért Dávid és mind a vele való nép, és általkelének a Jordánon, míg megvirrada; egy sem hiányzék, a ki által nem ment volna a Jordánon.
23  Látván pedig Akhitófel, hogy az ô tanácsát nem hajtották végre: megnyergelé szamarát, és felkelvén elméne házához, az ô városába; és elrendelvén házanépének dolgát, megfojtá magát, és meghala; és eltemetteték az ô atyjának sírjába.
24  És midôn Dávid Mahanáimba érkezett, átkele Absolon a Jordánon, ô és Izráelnek férfiai mindnyájan ô vele.
25  És Amasát tevé Absolon fôvezérré a sereg felett Joáb helyett. Amasa pedig egy férfi fia vala, a kinek a neve az Izráelita Jithra vala, a ki beméne Abigailhoz, a Náhás leányához, ki Sérujának, a Joáb anyjának nôvére vala.
26  És tábort jára Izráel és Absolon a Gileád földén.
27  Lôn pedig, hogy mikor Dávid Mahanáimba jutott, ímé Sóbi, az Ammoniták városából, Rabbából való Náhásnak fia, és a Ló-Debár városból való Ammielnek fia, Mákir, és a Gileád tartományában, Rógelimban lakozó Barzillai.
28  Ågynemût, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt árpát.
29  Mézet, vajat, juhot, ünôsajtokat hozának Dávidnak és az ô vele való népnek eleségûl. Mert az gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában.

18

1 Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjök.
2  És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, Abisainak, Joáb atyjának keze alatt, harmadrészét pedig bízá a Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a király: Bizony én magam is elmegyek veletek.
3  De a nép monda: Ne jôjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te teszesz annyit, mint mi tízezeren: jobb azért, hogy te a városból légy nékünk segítségûl.
4  Monda azért nékik a király: A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem. Megálla azért a király a kapuban, és az egész sereg megy vala ki százanként és ezerenként.
5  Parancsola pedig a király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal én érettem kiméletesen bánjatok; hallá pedig ezt mind az egész had, mikor a király mindenik vezérnek parancsolta Absolon felôl.
6  Kiméne azért a nép a mezôre, az Izráel ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.
7  És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgái által, és nagy veszteség volt azon a napon, mintegy húszezer emberé.
8  És kiterjedt a harcz az egész vidékre, és a nép közûl sokkal többet emészte meg az erdô, mint a fegyver azon a napon.
9  És találkozék Absolon Dávid szolgáira; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sürû ágai alá, hol fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és a föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.
10  Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak, és monda: ìmé, láttam Absolont egy cserfán függeni.
11  Monda pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki: ìmé láttad és miért nem ütötted le ott ôt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst siklussal és egy övvel.
12  Monda az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolá a király néked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kíméljétek, bárki legyen, az ifjút, Absolont.
13  Vagy ha orozva törtem volna életére-mivel a király elôtt semmi sem marad titokban-magad is ellenem támadtál volna.
14  Monda azért Joáb: Nem akarok elôtted késedelmezni; és vôn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt a cserfán.
15  Körûlfogák akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverék Absolont, és megölék ôt.
16  Megfúvatá azután a trombitát Joáb, és megtére a nép Izráelnek ûzésébôl, mert kímélni akará Joáb a népet.
17  Absolont pedig felvevék, és veték ôt az erdôn egy nagy verembe, és igen nagy rakás követ hányának reá. És az egész Izráel elmeneküle, kiki az ô sátorába.
18  Absolon pedig vett és még életében emelt magának emlékoszlopot, a mely a király völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen nékem oly fiam, a kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon oszlopának hívattatik mind e mai napig.
19  Monda pedig Akhimás, Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a királynak, hogy megszabadította ôt az ùr az ô ellenségeinek kezébôl.
20  És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a király fia meghalt.
21  Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a királynak, a mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb elôtt és elszaladt.
22  És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! Monda Joáb: Miért futnál fiam; nem néked való ez a hírmondás?!
23  Bármint legyen, hadd fussak el mégis! º pedig monda néki: Åm fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelôzé Kúsit.
24  Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az ôrálló felméne a kapu tetejére, a kôfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedûl.
25  Kiálta azért az ôrálló, és megmondá a királynak, és monda a király: Ha egyedûl jô, hír van az ô szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.
26  Látá pedig az ôrálló, hogy másik ember is fut, és lekiálta az ôrálló a kapunállónak, mondván: ìmé más ember is fut egyedûl. Akkor monda a király: Az is hírmondó.
27  Monda ismét az ôrálló: A mint látom, az elsônek olyan a futása, mint Akhimásnak, a Sádók fiának; és monda a király: Jó ember az, és jó hírrel jô.
28  Kiáltván azért Akhimás, monda a királynak: Békesség! És meghajtá magát arczczal a földre a király elôtt, és monda: Åldott az ùr, a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a király ellen.
29  Monda akkor a király: Hogy van Absolon fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a király szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.
30  És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.
31  E közben Kúsi is megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik a királynak, az én uramnak, hogy az ùr megszabadított ma téged mindeneknek kezébôl, a kik ellened támadtak volt.
32  Monda a király Kúsinak: Hogy van Absolon fiam? Felele Kúsi: ùgy legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.
33  És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam Absolon! édes fiam, édes fiam Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon édes fiam, szerelmes fiam!

19

1 És megjelenték Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.
2  És gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallja vala, hogy beszélik: ìgy bánkódik a király az ô fián.
3  És belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harczból elmenekült.
4  A király pedig eltakarván orczáját, fenszóval kiáltja vala a király: Édes fiam, Absolon! Absolon, édes fiam! szerelmes fiam!
5  Akkor méne Joáb a házba a királyhoz, és monda: Megszégyenítetted e mai napon minden te szolgáidnak orczáját, kik e mai nap a te lelkedet megszabadították, és a te fiaidnak és leányidnak lelkeit, és feleségidnek lelkeit, és ágyasidnak lelkeit;
6  Szeretvén azokat, a kik téged gyûlölnek és gyûlölvén azokat, a kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy elôtted a vezérek és szolgák mind semmik; mert tapasztaltam ma, hogy csak élne Absolon, ha mi mindnyájan meghaltunk volna is ma, jobbnak tetszenék néked.
7  Azért most kelj fel, menj ki, és szólj kedvök szerint a te szolgáidnak; mert esküszöm az ùrra, hogy ha ki nem jösz, ez éjjel egy ember sem marad melletted, és ez gonoszabb lesz reád nézve mindama nyomorúságnál, mely veled történt ifjúságodtól fogva mind e mai napig.
8  Felkele azért a király és leüle a kapuban, és hírül adták az egész népnek, mondván: ìmé a király a kapuban ül. Akkor mind az egész nép eleibe jöve a királynak. Izráel pedig elmenekült, kiki az ô sátorába.
9  Mind az egész nép között pedig nagy veszekedés vala Izráelnek mindenik nemzetségében, kik ezt mondják vala: A király szabadított meg minket a mi ellenségeinknek kezébôl, a Filiszteusok kezébôl is ô szabadított meg; és most Absolon elôl elmenekült az országból.
10  Absolon pedig, kit felkentünk vala, meghalt a hadban. Mit késtek azért hazahozni a királyt?
11  Dávid király pedig elkülde Sádók és Abjátár papokhoz, mondván: Szóljatok a júdabeli véneknek, ezt mondván: Mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a királynak hazahozásában?
Mert az egész Izráelnek szava eljutott a királynak házába. 12  Én atyámfiai vagytok, én csontom és én testem vagytok; miért lesztek tehát utolsók a királynak hazahozásában?
13  És Amasának azt mondjátok: Nemde te is nem én csontom és testem vagy-é? ùgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha nem leszel a sereg fôvezére minden idôben én elôttem Joáb helyett.
14  És megnyeré Júda minden emberének szívét, mint egy emberét, kik elküldének a királyhoz: Jôjj haza mind te, mind a te szolgáid.
15  Hazatére azért a király; és a mint a Jordánhoz érkezék, Júda férfiai Gilgálba menének, hogy a királynak eleibe jussanak, és általvigyék a királyt a Jordánon.
16  Siete pedig Sémei is, Gérának fia, a Bahurimból való Benjáminita, és ô is a Júda nemzetségével eleibe méne Dávid királynak.
17  És ezer ember vala ô vele Benjámin nemzetségébôl, és Siba, a Saul házában való szolga, és tizenöt fia, és húsz szolgája is vele valának, és általmenének a Jordánon a király elôtt.
18  Kompot is vivének által, hogy a király háznépét általhozzák, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Sémei pedig Gérának fia, térdre esék a király elôtt, mikor a Jordánon általment.
19  És monda a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nékem az én uram az én álnokságomat; és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszul cselekedék veled a te szolgád azon a napon, a melyen az én uram, a király Jeruzsálembôl kiméne, hogy szívére venné a király;
20  Mert elismeri a te szolgád, hogy én vétkeztem, és ímé az egész József nemzetsége közûl én jöttem ma elôször, hogy a királynak, az én uramnak eleibe menjek.
21  És felele Abisai, Sérujának fia és monda: Nem ölöd-é meg azért Sémeit, hogy káromlásokat szólott az ùrnak felkentje ellen?
22  Monda pedig Dávid: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai, hogy ellenkezni akartok velem ma? Ma kellene-é embert ölni Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újonnan Izráel királya.
23  És monda a király Sémeinek: Nem halsz meg; és megesküvék néki a király.
24  Méfibóset is, Saulnak fia eleibe jöve a királynak, és sem lábait, sem szakálát meg nem tisztította, sem ruháját meg nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király elment vala, mindama napig, a melyen békességgel haza jöve.
25  És lôn, hogy mikor Jeruzsálembôl kijött eleibe a királynak, monda néki a király: Miért nem jöttél volt el velem Méfibóset?
26  És ô felele: Uram király, az én szolgám csalt meg engem; mert azt mondotta a te szolgád: Megnyergeltetem a szamarat, és felülök rá, és elmegyek a királylyal; mert sánta a te szolgád.
27  És rágalmazott engem, a te szolgádat az én uram, a király elôtt; de az én uram, a király olyan, mint az Istennek angyala: azért cselekedjél úgy, a mint néked tetszik!
28  Mert jóllehet az én atyámnak egész háznépe csak halált érdemlett volna az én uramtól, a királytól, mégis a te szolgádat azok közé helyezéd, a kik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király elôtt?
29  Monda néki akkor a király: Mi szükség többet szólnod?
Én megmondottam, hogy te és Siba osztozzatok meg a jószágon. 30  És monda Méfibóset a királynak: Elveheti az egészet, csakhogy az én uram, a király békességben haza jöhete.
31  A Gileádból való Barzillai is eljöve Rógelimból, és általméne a királylyal a Jordánon, kisérvén ôt a Jordánon.
32  Barzillai pedig igen vén ember vala, nyolczvan esztendôs, és ô táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala.
33  Monda pedig a király Barzillainak: Jere velem és eltartlak téged magamnál Jeruzsálemben.
34  Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királylyal Jeruzsálembe?
35  Nyolczvan esztendôs vagyok ma, avagy képes vagyok-é még különbséget tenni a jó és rossz között, vagy érzem-é, a te szolgád, ízét annak, a mit eszem és iszom, vagy gyönyörködhetem-é az éneklô férfiak és asszonyok hangjaiban?
Miért lenne terhére a te szolgád az én uramnak, a királynak? 36  Egy kevés ideig óhajtana a Jordánon átmenni a királylyal a te szolgád; miért adna azért a király nékem ily nagy jutalmat?
37  Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetôhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád, Kimhám, menjen el ô a királylyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik.
38  És monda a király: Jôjjön el velem Kimhám és azt cselekeszem vele, a mi néked tetszik; és valamit tôlem kivánsz, megcselekeszem veled.
39  Mikor pedig általkelt a Jordánon az egész nép, és a király is általment, megcsókolván a király Barzillait, megáldá ôt, ki visszatére az ô helyére.
40  Åltalméne pedig a király Gilgálba, és Kimhám ô vele megy vala és Júdának egész népe, a kik a királyt átszállították, sôt Izráel népének is fele.
41  És ímé, Izráelnek minden férfiai eljövének a királyhoz és mondák a királynak: Miért loptak el téged a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége?
És hozták által a királyt és az ô háznépét a Jordánon, és Dávidnak minden embereit vele egyetemben? 42  Felelének pedig mindnyájan a Júda férfiai az Izráel férfiainak: Azért, mert a király közelebb áll hozzám; és miért neheztelsz ezért a dologért? Avagy megvendégelt-é azért a király? vagy megajándékozott-é valami ajándékkal?
43  Felelvén pedig az Izráel férfiai a Júda férfiainak, mondának: Tízszeres részem van nékem a királyhoz, és Dávidra nézve is elsôbbségem van feletted. Miért tartottál azért semminek engem? Avagy nem én tettem-é legelôször szóvá, hogy hozzuk haza a mi királyunkat? De mindazáltal erôsebb lôn a Júda férfiainak szava, az Izráel férfiainak szavánál.

20

1 Vala pedig ott történetesen egy istentelen ember, kinek neve Séba vala, Bikrinek fia, Benjámin nemzetségébôl való férfiú. Ez trombitát fuvata, és monda: Nincsen nékünk semmi közünk Dávidhoz, és semmi örökségünk nincsen az Isai fiában. Azért oh Izráel, oszoljatok el, kiki az ô sátorába.
2  Eltávozék azért mind az Izráel népe Dávidtól Séba után, Bikri fia után. A Júda nemzetségébôl valók azonban mellette maradának az ô királyoknak, a Jordán vizétôl fogva mind Jeruzsálemig.
3  Bemenvén pedig Dávid az ô házába Jeruzsálemben, elôhozatá a király azt a tíz ágyasát, a kiket otthon hagyott vala a ház ôrzésére; és ôrizet alá rekeszté és tápláltatá azokat; de hozzájok be nem méne. És ôrizet alatt lônek haláloknak napjáig, özvegységben élvén.
4  Monda pedig a király Amasának: Gyûjtsd össze nékem a Júda nemzetségét három nap alatt, és magad is itt légy jelen.
5  Elméne azért Amasa, hogy összegyûjtse Júdát, de több ideig késék, mint a hogy a király meghagyta vala néki.
6  Monda akkor Dávid Abisainak: ìmé majd gonoszabbul cselekeszik velünk Séba, Bikrinek fia, Absolonnál: vedd magad mellé a te uradnak szolgáit, és kergesd meg ôt, nehogy erôs városokat szerezzen magának, és elmeneküljön elôlünk.
7  Kimenének azért ô utána a Joáb emberei, és a Kereteusok és Peleteusok és az erôsek mindnyájan, és kimenének Jeruzsálembôl, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.
8  Mikor pedig ama nagy kôsziklánál voltak, mely Gibeonnál van, Amasa jöve eleikbe; Joáb pedig ruhájába öltözvén, az ô ruháján felûl derekához övedzett fegyvere a hüvelyében vala, mely mikor Joáb ment, leesék.
9  És monda Joáb Amasának: Egészségben vagy-é atyámfia? És Joáb megfogá jobbkezével az Amasa szakálát, mintha meg akarná csókolni.
10  Amasa azonban nem ôrizkedék a fegyvertôl, mely Joáb kezében vala, és általüté ôt az ötödik oldalborda alatt, és kiontá a bélit a földre, és noha többször nem üté által, mindazáltal meghala; Joáb pedig és Abisai az ô atyjafia, üldözék azután Sébát, a Bikri fiát.
11  Megálla pedig az Amasa teste felett Joábnak egy szolgája, és monda: Valaki Joábbal tart és Dávidnak javát kívánja, Joáb után siessen.
12  Amasa pedig fetreng vala a vérben az útnak közepén; látván pedig egy ember, hogy ott mindenki megálla, kivoná Amasát az útról a mezôre, és ruhát vete ô reá; mivel látta, hogy valaki csak arra ment, mind megállott.
13  Minekutána pedig kivonták az útról, minden ember Joáb után siet vala, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.
14  És általméne Séba Izráelnek minden nemzetségein, Abelán és Béth-Maakán, és egész Béreán, kik egybegyûlvén, követik vala ôt.
15  És eljövén, körülfogták ôt Abelában Béth-Maaka városában, és nagy töltést emelének a város ellen, mely a kôfallal egyenlô volt; és az egész nép, mely Joábbal vala, rombolá, hogy ledöntse a kôfalat.
16  Akkor kiálta egy eszes asszony a városból: Halljátok meg, halljátok meg! Mondjátok meg, kérlek, Joábnak:: Jôjj ide hozzám, valamit mondok néked!
17  Ki mikor hozzá ment, monda az asszony: Te vagy-é Joáb? Felele: Én vagyok. Ki monda néki: Hallgasd meg a te szolgálóleányodnak szavát. És felele: Meghallgatom.
18  Akkor monda az asszony: Korábban azt szokták mondani: Kérdezzék meg Abelát, és úgy végeztek.
19  Én Izráel békeszeretô hívei közül való vagyok, te pedig el akarsz pusztítani egy várost és anyát Izráelben? Miért akarod elnyelni az ùrnak örökségét?
20  Akkor felele Joáb, és monda: Távol legyen, távol legyen az én tôlem, hogy elnyeljem és elveszessem!
21  Nem úgy van a dolog, hanem egy ember az Efraim hegységébôl való, a kinek neve Séba, a Bikri fia, felemelte kezét Dávid király ellen: adjátok kézbe azt egyedûl, és elmegyek a város alól. És monda az asszony Joábnak: ìmé majd kivetjük a kôfalon a fejét néked.
22  Elméne azért az asszony nagy eszesen az egész községhez, és elvágatá Sébának, a Bikri fiának fejét, és kiveték Joábnak. Akkor megfuvatá a trombitát, és hazaoszlának a város alól kiki az ô sátorába, Joáb pedig hazaméne Jeruzsálembe, a királyhoz.
23  Joáb pedig Izráel egész serege felett való volt, Benája pedig, Jójadának fia, a Kereteusok és Peleteusok vezére vala.
24  Adorám pedig adószedô, és Jósafát, Ahiludnak fia, emlékíró vala.
25  Séja íródeák, Sádók pedig és Abjátár papok valának.
26  A Jairból való Ira is Dávidnak fô embere vala.

21

1 Lôn pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után, és megkeresé e miatt Dávid az Urat, és monda az ùr: Saulért és az ô vérszopó háznépéért van ez; mivelhogy megölte a Gibeonitákat.
2  Hivatá azért a király a Gibeonitákat és szóla nékik: (A Gibeoniták pedig nem az Izráel fiai közûl valók valának, hanem az Emoreusok maradékából, a kiknek az Izráel fiai megesküdtek vala: Saul mindazáltal alkalmat keresett vala, hogy azokat levágassa az Izráel és Júda nemzetsége iránti buzgalomból).
3  És monda Dávid a Gibeonitáknak: Mit cselekedjem veletek, és mivel szerezzek engesztelést, hogy áldjátok az ùrnak örökségét?
4  Felelének néki a Gibeoniták: Nincsen nékünk sem ezüstünk, sem aranyunk Saulnál és az ô házánál, és nem kell mi nékünk, hogy valaki megölettessék Izráelben. És monda: Valamit mondotok, megcselekeszem veletek.
5  Akkor mondának a királynak: Annak az embernek a házából, a ki megemésztett minket, és a ki ellenünk gonoszt gondola, hogy megsemmisíttessünk, és meg ne maradhassunk Izráel egész határában:
6  Adj nékünk hét embert az ô maradékai közûl, a kiket felakaszszunk az ùr elôtt, Saulnak, az ùr választottjának Gibeájában. És monda a király: Én átadom.
7  És kedveze a király Méfibósetnek, Jonathán fiának, ki Saul fia vala, az ùr nevére tett esküvésért, mely közöttök tétetett, Dávid és Jonathán között, a Saul fia között.
8  De elvevé a király Aja leányának, Rispának két fiát, kiket Saulnak szült vala, Armónit és Méfibósetet, és a Saul leányának, Mikálnak öt fiát, kiket szült Barzillai fiának, Adrielnek, a Méholátból valónak.
9  És adá azokat a Gibeoniták kezébe, a kik felakaszták ôket a hegyen az ùr elôtt. Ezek tehát egyszerre heten pusztulának el, és az aratás elsô napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölettek meg.
10  Vôn pedig Rispa, Ajának leánya egy zsákruhát, és kiteríté azt magának a kôsziklán az aratás kezdetétôl fogva, míg esô lôn reájok az égbôl: és nem engedé az égi madarakat azokra szállani nappal, sem pedig a mezei vadakat éjszaka.
11  És megmondák Dávidnak, a mit Rispa, Ajának leánya, Saulnak ágyasa cselekedett.
12  Akkor elméne Dávid, és elhozá a Saul és Jonathán tetemeit és Jábes-Gileádbeliektôl, kik ellopták vala azokat a Bethsánnak utczájáról, a hol ôket a Filiszteusok felakasztották vala, mikor a Filiszteusok megverték Sault a Gilboa hegyén.
13  És elhozták onnét Saulnak és az ô fiának, Jonathánnak tetemeit, és összeszedték azoknak tetemeit is, a kik felakasztattak.
14  És eltemeték Saulnak és az ô fiának, Jonathánnak tetemeit a Benjámin földében, Sélában, az ô atyjának, Kisnek sírboltjában; és megtették mindazt, a mit a király parancsolt. És kiengesztelôdött ez által Isten az ország iránt.
15  Ezután ismét háborút kezdének a Filiszteusok Izráel ellen; és elméne Dávid az ô szolgáival együtt, és harczolának a Filiszteusok ellen, annyira, hogy Dávid elfárada.
16  Akkor Jisbi Bénób, ki az óriások maradékából való vala (kinek kopjavasa háromszáz rézsiklust nyomott, és új hadi szerszámmal volt felövezve), elhatározá magában, hogy megöli Dávidot;
17  De Abisai, Sérujának fia segített néki és általüté a Filiszteust és megölé. Akkor esküvéssel fogadák néki a Dávid szolgái, ezt mondván: Soha többé velünk hadba nem jösz, hogy az Izráelnek szövétnekét el ne oltsad.
18  Lôn azután is harczuk a Filiszteusokkal Gób városánál, és Sibbékai, Husát városból való, akkor megölé Sáfor, ki az óriások maradékai közûl való vala.
19  Azután újra lôn háború a Filiszteusokkal Góbnál, hol Elkhanán, a Bethlehembôl való Jaharé Oregimnek fia megölé a Gitteus Góliátot, kinek kopjanyele olyan vala, mint a szövôknek zugolyafája:
20  Gáthban is volt háború, hol egy óriás férfi vala, kinek kezein és lábain hat-hat ujjai valának, azaz mindenestôl huszonnégy, és ez is óriástól származott vala.
21  És szidalmazá Izráelt, de megölé Jonathán, Dávid bátyjának, Simeának fia.
22  Ezek négyen származtak Gáthban az óriástól, kik mind Dávid keze által és az ô szolgáinak kezeik által estek el.

22

1 Dávid pedig ezt az éneket mondotta az ùrnak azon a napon, mikor az ùr megszabadítá ôt minden ellenségeinek kezébôl, és a Saul kezébôl.
2  És monda: Az ùr az én kôsziklám és kôváram, és szabadítóm nékem.
3  Az Isten az én erôsségem, ô benne bízom én. Paizsom nékem ô s idvességemnek szarva, erôsségem és oltalmam. Az én idvezítôm, ki megszabadítasz az erôszakosságtól.
4  Az ùrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtôl.
5  Mert halál hullámai vettek engem körûl, Az istentelenség árjai rettentettek engem;
6  A pokol kötelei vettek körûl, S a halál tôrei estek reám.
7  Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallá lakóhelyérôl szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe.
8  Akkor rengett és remegett a föld, Az égnek fundamentumai inogtak, És megrendülének, mert haragudott º.
9  Füst szállt fel orrából, És emésztô tûz szájából, Izzószén gerjedt belôle.
10  Lehajtá az eget és leszállt, És homály volt lábai alatt.
11  A Khérubon ment és röpült, És a szelek szárnyain tünt fel.
12  Sötétségbôl maga körûl sátrakat emelt, Esôhullást, sürû felhôket.
13  Az elôtte levô fényességbôl Izzó szenek gerjedének.
14  És dörgött az égbôl az ùr, És a Magasságos hangot adott.
15  Ellövé nyilait és szétszórta azokat, Villámot, és összekeverte azokat.
16  És meglátszottak a tenger örvényei, S a világ fundamentumai felszínre kerültek, Az ùrnak feddésétôl, Orra leheletének fúvásától.
17  Lenyúlt a magasságból és felvett engem, S a mélységes vizekbôl kihúzott engem.
18  Hatalmas ellenségimtôl megszabadított engem; Gyûlölôimtôl, kik hatalmasabbak valának nálam.
19  Elômet vették nyomorúságom napján, De az ùr gyámolom volt nékem.
20  Tágas helyre vitt ki engem, Kiragadott, mert jóakaróm nékem
21  Az ùr megfizetett nékem igazságom szerint, Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem.
22  Mert megôriztem az ùrnak utait. S gonoszul nem szakadtam el Istenemtôl.
23  Mert ítéletei mind elôttem vannak, S rendeléseitôl nem távoztam el.
24  Tökéletes voltam elôtte, s ôrizkedtem rosszaságomtól.
25  Ezért megfizet nékem az ùr igazságom szerint, Szemei elôtt való tisztaságom szerint.
26  Az irgalmashoz irgalmas vagy, A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.
27  A tisztához tiszta vagy, A visszáshoz pedig visszás.
28  Segítesz a nyomorult népen, Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat.
29  Mert te vagy az én szövétnekem Uram, S az ùr megvilágosítja az én sötétségemet.
30  Mert veled harczi seregen is átfutok, Az én Istenemmel kôfalon is átugrom.
31  Az Istennek útja tökéletes; Az ùrnak beszéde tiszta; Paizsa ô mindeneknek, a kik ô benne bíznak.
32  Mert kicsoda volna Isten az Uron kivûl? S kicsoda kôszikla a mi Istenünkön kivûl?
33  Isten az én erôs kôváram. Ki vezérli az igaznak útját.
34  Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé, S magas helyekre állít engem.
35  Kezeimet harczra tanítja, Hogy az érczív karjaim által törik el.
36  Idvességednek paizsát adtad nékem, S kegyelmed nagygyá tett engem.
37  Lépéseimet kiszélesítetted alattam. És bokáim meg nem tántorodtak.
38  Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom ôket, Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem ôket.
39  Megsemmisítem, eltiprom ôket, hogy fel nem kelhetnek, Lábaim alatt hullanak el.
40  Mert te erôvel öveztél fel engem a harczra, Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak.
41  Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem, Gyûlölôim, a kiket elpusztítottam én,
42  Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa, Az ùrhoz, de nem felelt nékik.
43  Szétmorzsolom ôket, mint a föld porát, Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom ôket.
44  Megmentettél népemnek pártoskodásaitól, Népeknek fejéül tartasz fenn engemet, Oly nép szolgál nékem, melyet nem ismertem.
45  Idegen fiak hizelkednek nékem, S egy hallásra engedelmeskednek.
46  Idegen fiak elcsüggednek, S váraikból reszketve jônek elô.
47  Él az ùr és áldott az én kôsziklám, Magasztaltassék az Isten, idvességem kôsziklája.
48  Isten az, ki bosszút áll értem, S alám hajtja a népeket.
49  Ki megment engem ellenségeimtôl, Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött, S az erôszakos embertôl megszabadítasz engem.
50  Dícsérlek azért téged Uram a pogányok között, S nevednek dícséretet éneklek.
51  Nagy segítséget ad az ô királyának, Irgalmasságot cselekszik felkentjével, Dáviddal és az ô magvával mindörökké!

23

1 Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának szózata, annak a férfiúnak szózata, a ki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvencze.
2  Az ùrnak lelke szólott én bennem, és az ô beszéde az én nyelvem által.
3  Izráelnek Istene szólott, Izráelnek kôsziklája mondá nékem: A ki igazságosan uralkodik az emberek felett, a ki Isten félelmével uralkodik:
4  Olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljô, mint a felhôtlen reggel; napsugártól, esôtôl sarjadzik a fû a földbôl.
5  Avagy nem ilyen-é az én házam Isten elôtt? Mert örökkévaló szövetséget kötött velem, mindennel ellátva és állandót. Mert az én teljes idvességemet és minden kivánságomat nem sarjadoztatja-é?
6  De az istentelenek mindnyájan olyanok, mint a kitépett tövis, melyhez kézzel nem nyúlnak;
7  Hanem a ki hozzá akar nyúlni is, fejszét és rudat vesz hozzá, hogy ugyanazon helyen tûzzel égettessék meg.
8  Ezek pedig a Dávid erôs vitézeinek nevei: Joseb-Bassebet, a Tahkemonita, a ki a testôrök vezére; ô dárdáját forgatván, egy ízben nyolczszázat sebesített meg.
9  º utána volt Eleázár, Dódónak fia, ki Ahóhi fia vala; ô egyike a három hôsnek, a kik Dáviddal valának, mikor a Filiszteusok által kigúnyoltatának, összegyülekezvén ott a harczra, és az Izráeliták megfutamodtak volt.
10  º megállván, vágta a Filiszteusokat mindaddig, míg a keze elfáradt, és a keze a fegyverhez ragadt. És nagy szabadulást szerze az ùr azon a napon, a nép pedig visszatére ô utána, de csak a fosztogatásra.
11  º utána volt Samma, a Harárból való Agénak fia. És összegyûlének a Filiszteusok egy seregbe ott, a hol egy darab szántóföld volt tele lencsével, a nép pedig elfutott a Filiszteusok elôl:
12  Akkor ô megálla annak a darab földnek közepén, és megoltalmazá azt, és megveré a Filiszteusokat, és az ùr nagy szabadítást szerze.
13  A harmincz vezér közûl is hárman lementek, és elérkezének aratáskor Dávidhoz az Adullám barlangjába, mikor a Filiszteusok táborban valának a Réfaim völgyében.
14  Dávid akkor a sziklavárban volt, a Filiszteusok ôrsége pedig Bethlehemnél.
15  Vizet kivánt vala pedig Dávid, és monda: Kicsoda hozna nékem vizet innom a bethlehemi kútból, mely a kapu elôtt van?
16  Akkor a három vitéz keresztül tört a Filiszteusok táborán, és merítének vizet a bethlehemi kútból, mely a kapu elôtt van, és elhozván, vivék Dávidnak. º azonban nem akará meginni, hanem kiönté azt az ùrnak.
17  És monda: Távol legyen tôlem Uram, hogy én ezt míveljem: avagy azoknak az embereknek vérét igyam-é meg, kik életöket halálra adva mentek el a vízért?
És nem akará azt meginni. Ezt mívelte a három hôs. 18  Továbbá Abisai, Joábnak atyjafia, Sérujának fia, a ki e háromnak feje volt, a ki háromszáz ellen felemelvén dárdáját, megölé azokat; és néki nagy híre vala a három között.
19  A három között bizonyára híres volt és azoknak vezére vala, mindazáltal ama hárommal nem ért fel.
20  Benája is, Jójadának fia, vitéz ember, nagytehetségû, a ki Kabséelbôl való vala; ez ölé meg a Moábitáknak két fôvitézét. Ugyanô elmenvén, az oroszlánt is megölé a veremben, télen.
21  Ugyanô ölt meg egy Égyiptomból való tekintélyes embert. Az égyiptomi kezében dárda vala, és ô csak egy pálczával méne reá; és kivevé az égyiptomi kezébôl a dárdát, és megölé ôt a maga dárdájával.
22  Ezeket cselekedé Benája, Jójadának fia, és néki is jó híre vala a három erôs vitéz között.
23  Híres volt ô a harmincz között, mindazáltal ama hárommal nem ért fel. És elôljáróvá tevé ôt Dávid a tanácsosok között.
24  Asáel is, Joáb atyjafia, e harmincz közûl való, kik ezek: Elkhanán, a bethlehemi Dódónak fia.
25  Haród városbeli Samma; azon Haródból való Elika.
26  Héles, Páltiból való; Híra, a Thékoából való Ikkes fia.
27  Abiézer, Anathóthból; Mébunnai, Húsáthból való.
28  Sálmon, Ahóhitból való; Maharai, Nétofátból.
29  Héleb, Bahanának fia, Nétofátból való; Ittai, Ribainak fia, Gibeából való, mely Benjámin fiaié.
30  Benája, Piráthonból való: Hiddai, a patak mellett való Gáhasbeli.
31  Abiálbon, Årbátból való; Azmávet, Bárhumból való.
32  Eljáhba, Sahalbomból való; Jásem fia, Jonathán.
33  Samma, Harárból való; Ahiám, Arárból való Sarárnak fia.
34  Elifélet, Ahásbainak fia Maakátból való; Eliám, Gilóbeli Akhitófelnek fia.
35  Hesrai, Kármelbôl való; Paharai, Arbiból való.
36  Jigeál, Sobabeli Nátánnak fia; Báni, Gádból való.
37  Sélek, Ammonita; Naharai, Beerótból való, Joábnak, a Séruja fiának fegyverhordozója.
38  Ira, Jithribôl való; Gáreb, Jithribôl való.
39  Hitteus Uriás. Mindössze harminczheten.

24

1 Ismét felgerjede az ùrnak haragja Izráel ellen, és felingerlé Dávidot ô ellenek, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izráelt és Júdát.
2  Monda azért Dávid Joábnak, az ô serege fôvezérének: Menj el, járd be Izráelnek minden nemzetségeit, Dántól fogva Beersebáig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a népnek számát.
3  És monda Joáb a királynak: Sokasítsa meg az ùr, a te Istened a népet, s adjon még százannyit, mint a menynyi most van, és lássák az én uramnak, a királynak szemei: de miért akarja ezt az én uram, a király?
4  Azonban hatalmasabb volt a királynak szava a Joábénál és a többi fôemberekénél. Kiméne azért Joáb és a többi vezérek a király elôl, hogy megszámlálják a népet, az Izráelt.
5  És általkelének a Jordánon és tábort járának Aroer város mellett jobbkéz felôl, Gád völgyében, és Jáser mellett.
6  Azután menének Gileádba, és a Hodsi alföldére. Innét menének a Dán Jáán mellé, és Sídon környékére.
7  Ezután menének a Tírus erôs városához, és a Hivveusoknak és Kananeusoknak minden városaiba. Innét menének a Júdának dél felôl való részére, Beersebába.
8  És mikor bejárták az egész országot, hazamenének Jeruzsálembe, kilencz hónap és húsz nap mulva.
9  És beadá Joáb a megszámlált népnek számát a királynak; és Izráelben nyolczszázezer erôs fegyverfogható férfi, és Júda nemzetségében ötszázezer férfiú vala.
10  Minekutána pedig Dávid a népet megszámlálta, megsebhedék az ô szíve, és monda Dávid az ùrnak: Igen vétkeztem abban, a mit cselekedtem. Azért most, óh Uram, vedd el, kérlek, a te szolgádnak álnokságát; mert felette esztelenül cselekedtem!
11  És mikor felkelt reggel Dávid, szóla az ùr Gád prófétának, a ki Dávidnak látnoka vala, ezt mondván:
12  Menj el, és szólj Dávidnak: Ezt mondja az ùr: Három dolgot adok elôdbe, válaszd egyiket magadnak ezek közûl, hogy a szerint cselekedjem veled.
13  Elméne azért Gád Dávidhoz, és tudtára adá néki, és monda néki: Akarod-é, hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre? Vagy hogy három hónapig ellenségeid elôtt bujdossál és ellenséged kergessen téged? Vagy hogy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg és lásd meg, micsoda választ vigyek annak, a ki engem elküldött.
14  És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az ùr kezébe, mert nagy az ô irgalmassága, és ne essem ember kezébe.
15  Bocsáta annakokáért az ùr döghalált Izráelre, reggeltôl fogva az elrendelt ideig, és meghalának a nép közûl Dántól fogva Beersebáig, hetvenezer férfiak.
16  És mikor felemelte kezét az angyal Jeruzsálem ellen is, hogy azt is elpusztítsa, megelégelé az ùr a veszedelmet, és monda az angyalnak, a ki a népet öli vala: Elég immár, hagyd el. Az ùrnak angyala pedig vala a Jebuzeus Arauna szérûje mellett.
17  És szóla Dávid az ùrnak, mikor látta az angyalt, a ki a népet vágja vala, és monda: ìmé én vétkeztem és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon a te kezed ellenem és az én atyámnak háznépe ellen.
18  Méne azért Gád Dávidhoz azon a napon, és monda néki: Eredj, menj el, és rakass oltárt az ùrnak a Jebuzeus Araunának szérûjén.
19  És elméne Dávid Gádnak beszéde szerint, a mint az ùr megparancsolta vala.
20  És feltekintvén Arauna, látá, hogy a király az ô szolgáival ô hozzá megy; és Arauna kimenvén, meghajtá magát a király elôtt, arczczal a föld felé.
21  És monda Arauna: Mi az oka, hogy az én uram, a király az ô szolgájához jô? Felele Dávid: Azért, hogy megvegyem tôled e szérût, és oltárt építsek ezen az ùrnak, hogy megszünjék a csapás a nép között.
22  Monda Arauna Dávidnak: Vegye el hát az én uram, a király és áldozza fel, a mi néki tetszik. ìmhol vannak az ökrök az áldozathoz; a boronák és az ökrök szerszámai pedig fa helyett;
23  Arauna mindezt, óh király, a királynak adja. És monda Arauna a királynak: A te Urad Istened engeszteltessék meg általad.
24  Monda pedig a király Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tôled, mert nem akarok az ùrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. Megvevé azért Dávid azt a szérût és az ökröket ötven ezüst sikluson.
25  És oltárt építe ott Dávid az ùrnak, és áldozék egészen égô és hálaáldozattal; és megkegyelmeze az ùr a földnek, és megszünék a csapás Izráelben.

Vissza a tartalom a Biblia

Forras: http://www.biblegateway.com/




Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
Vote!