Szent Biblia (Bible in Hungarian) - 1 Sámuel Szent Biblia (Bible in Hungarian). Szent Biblia.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
1 Sámuel
   

Vissza a tartalom a Biblia

1

1 Volt egy ember, Ramataim-Czofimból, az Efraim hegységérôl való, és az ô neve Elkána vala, Jerohámnak fia, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; Efraimita vala.
2  És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei.
3  És ez az ember felmegy vala esztendônként az ô városából, hogy imádkozzék és áldozatot tegyen a Seregek Urának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás valának az ùrnak papjai.
4  És azon a napon, melyen Elkána áldozni szokott, Peninnának, az ô feleségének, és minden fiának és leányának áldozati részt ád vala;
5  Annának pedig kétakkora részt ád vala, mivel Annát igen szerette; de az ùr bezárá az ô méhét.
6  Igen bosszantja vala pedig Annát vetélkedô társa, hogy felingerelje, mivel az ùr bezárá az ô méhét.
7  És így történt ez esztendôrôl esztendôre; valahányszor felment az ùrnak házába, ekképen bosszantá ôt, ô pedig sírt vala és semmit sem evék.
8  És monda néki Elkána, az ô férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?
9  És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az ùrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében),
10  És lelkében elkeseredve, könyörge az ùrnak, és igen sír vala.
11  És fogadást tôn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én ôt egész életére az ùrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ô fejét soha!
12  Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az ùr elôtt: Éli figyel vala az ô szájára;
13  És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg.
14  Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.
15  Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkû asszony vagyok én; sem bort, sem részegítô italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az ùr elôtt.
16  Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességébôl szólottam eddig.
17  És felele Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tôle.
18  º pedig monda: Legyen kedves elôtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az ô útjára és evék, és arcza nem vala többé szomorú.
19  És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az ùr elôtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az ô feleségét Annát, és az ùr megemlékezék róla.
20  És történt idô multával, hogy terhes lôn Anna, és szüle fiat és nevezé ôt Sámuelnek, mert úgymond az ùrtól kértem ôt.
21  És mikor felméne a férfi, Elkána és az ô egész házanépe, hogy bemutassa az ùrnak esztendônként való áldozatát és fogadását:
22  Anna nem ment fel, hanem monda férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztándom, felviszem ôt, hogy az ùr elôtt megjelenjen, és ott maradjon örökké.
23  És monda néki Elkána, az ô férje: Cselekedjél úgy, a mint néked tetszik, maradj itthon, míg elválasztod; csakhogy az ùr teljesítse be az ô beszédét! Otthon marada azért az asszony és szoptatta gyermekét, a míg elválasztá.
24  És minekutána elválasztotta, felvivé magával; három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlô borral, és bevivé ôt az ùrnak házába, Silóban. A gyermek pedig még igen kicsiny vala.
25  És levágták a tulkot, és a gyermeket Élihez vitték.
26  º pedig monda: òh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, a ki itt állott melleted, és könyörgött az ùrnak.
27  Ezért a fiúért könyörögtem, és az ùr megadta kérésemet, a melyet tôle kértem.
28  Most azért én is az ùrnak szentelem; teljes életére az ùrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az ùrhoz.

2

1 És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az ùrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az ùrban. Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, Mert szabadításodnak örvendezek én!
2  Senki sincs olyan szent, mint az ùr, Sôt rajtad kivûl senki sincs. Nincsen olyan kôszál, mint a mi Istenünk.
3  Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen; Szátokból ne jôjjön kérkedô szó, Mert mindentudó Isten az ùr, És a cselekedeteket ô ítéli meg.
4  Az erôs kézíjjasokat megrontja És a roskadozókat erôvel övedzi fel,
5  A megelégedettek bérért szegôdnek el, Éhezôk pedig nem lesznek; S míg a magtalan hét gyermeket szül, A sok gyermekû megfogyatkozik.
6  Az ùr öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz.
7  Az ùr szegénynyé tesz és gazdagít, Megaláz s fel is magasztal;
8  Felemeli a porból a szegényt, És a sárból kihozza a szûkölködôt, Hogy ültesse hatalmasok mellé, És a dicsôségnek székét adja nékik; Mert az ùré a földnek oszlopai, És azokra helyezé a föld kerekségét.
9  Híveinek lábait megoltalmazza, De az istentelenek setétségben némulnak el, Mert nem az erô teszi hatalmassá az embert.
10  Az ùr, a kik vele versengenek, megrontja, Mennydörög felettök az égben. Az ùr megítéli a földnek határait, Királyának pedig hatalmat ad, És felemeli felkentjének szarvát!
11  Elméne ezután Elkána Rámába az ô házához; a gyermek pedig az ùrnak szolgája lett Éli pap elôtt.
12  Éli fiai azonban Beliál fiai valának, nem ismerék az Urat.
13  És a papoknak ez vala szokásuk a néppel szemben: Ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midôn a húst fôzték, és a háromágú villácska az ô kezében vala;
14  És beüti vala a serpenyôbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, a mit a villácskával kihúz, magának veszi el a pap. ìgy cselekesznek egész Izráellel, kik oda mennek Silóba.
15  És minekelôtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája, és azt mondja az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tôled fôtt húst, hanem csak nyerset.
16  És ha az ember azt mondja néki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután vedd el, a mint lelked kívánja: akkor azt mondják vala: Semmiképen nem, hanem most adjad, mert ha nem, erôvel elveszem.
17  Igen nagy volt azért az ifjaknak bûne az ùr elôtt, mert az emberek megútálják vala az ùrnak áldozatát.
18  Sámuel pedig szolgál vala az ùrnak, mint gyermek, gyolcs efoddal körûl övezve.
19  És anyja kicsiny felsô ruhát csinált vala néki, és felvivé néki esztendônként, mikor férjével felment az esztendônként való áldozat bemutatására.
20  És megáldá Éli Elkánát és az ô feleségét, és monda: Adjon az ùr néked magzatot ez asszonytól a helyett, a kiért könyörgött, és a kit az ùrnak kért. És haza menének.
21  És meglátogatá az ùr Annát, ki az ô méhében fogada, és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnevekedék az ùrnál.
22  Éli pedig igen vén vala, és meghallá mindazt, a mit fiai cselekesznek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása elôtt szolgálnak.
23  Monda azért nékik: Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptôl.
24  Ne tegyétek fiaim! mert nem jó hír az, melyet hallok; vétkessé teszitek az ùrnak népét.
25  Ha ember embertársa ellen vétkezik, megitéli az Isten; de ha az ùr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgatának atyjok szavára, mert az ùr meg akará ôket ölni.
26  A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az ùr, mind az emberek elôtt.
27  És eljöve Istennek embere Élihez, és monda néki: ìgy szól az ùr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midôn Égyiptomban Faraó házában valának?
28  És kiválasztám ôt papnak Izráel minden nemzetségei közûl magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölô szert füstölögtessen, hogy az efodot elôttem viselje; és atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tüzes áldozatait.
29  Miért tapossátok meg az én véres áldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem e hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hízlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével.
30  Azért így szól az ùr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én elôttem jár; de most, azt mondja az ùr, távol legyen tôlem, mert a kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.
31  ìmé, napok jônek, és levágom a te karodat és atyád házának karját, hogy ne legyen vén ember a te házadban.
32  És meglátod az Isten hajlékának szorongattatását, mind a helyett, a mi jót cselekedett volna Izráellel; és nem lészen vén ember a te házadban soha.
33  Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellôl, te éretted, hogy szemeidet emészszem és lelkedet gyötörjem; de egész házadnépe férfikorban hal meg.
34  És az legyen elôtted a jel, a mi következik két fiadra, Hofnira és Fineásra, hogy egy napon halnak meg mind a ketten.
35  Támasztok azonban magamnak hûséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem elôtt fog járni mindenkor.
36  És lészen, hogy mind az, a ki megmarad a te házadból, eljön, hogy leboruljon elôtte egy ezüst pénzecskéért és egy darab kenyérért, és ezt mondja: ugyan helyezz el engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem egy falat kenyeret.

3

1 És a gyermek Sámuel szolgál vala az ùrnak Éli elôtt. És abban az idôben igen ritkán volt az ùrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás.
2  És történt egyszer, mikor Éli az ô szokott helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott),
3  És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az ùrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:
4  Szólott az ùr Sámuelnek, ô pedig felele: ìmhol vagyok!
5  És Élihez szalada, és monda: ìmhol vagyok, mert hívtál engem; ô pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék.
6  És szólítá az ùr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: ìmhol vagyok, mert hívtál engem. És ô felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.
7  Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentetett ki néki az ùrnak ígéje.
8  És szólítá az ùr harmadszor is Sámuelt; ô pedig felkelvén, Élihez ment és monda: ìmhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az ùr hívja a gyermeket.
9  Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, ezt mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az ô helyére.
10  Akkor eljövén az ùr, oda állott és szólítá, mint annak elôtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!
11  És monda az ùr Sámuelnek: ìmé én oly dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele.
12  Azon a napon véghez viszem Élin mind azt, a mit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem.
13  Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az ô házát mind örökre, az álnokság miatt, a melyet jól tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az ô fiai, és ô nem akadályozta meg ôket.
14  Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal.
15  Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és akkor kinyitá az ùr házának ajtait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a látomást.
16  Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam Sámuel! º pedig felele: ìmhol vagyok!
17  És monda: Mi az a dolog, melyet mondott néked az ùr? El ne titkold elôttem! ùgy cselekedjék veled az Isten most és azután is, ha te valamit elhallgatsz elôttem mind abból, a mit mondott néked!
18  Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el elôtte. º pedig monda: º az ùr, cselekedjék úgy, a mint néki jónak tetszik.
19  Sámuel pedig fölnevekedék, és az ùr vala ô vele, és semmit az ô ígéibôl a földre nem hagy vala esni.
20  És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az ùr prófétájául rendeltetett.
21  És az ùr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az ùr Sámuelnek Silóban, az ùrnak beszéde által.

4

1 És ismeretessé lett Sámuel beszéde egész Izráelben. És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harczolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Åfekben.
2  És csatarendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harczmezôn mintegy négy ezer embert.
3  És mikor a nép a táborba visszatért, mondának Izráel vénei: Vajjon miért vert meg minket ma az ùr a Filiszteusok elôtt?! Hozzuk el magunkhoz az ùr frigyládáját Silóból, hogy jôjjön közénk az ùr, és szabadítson meg ellenségeink kezébôl.
4  Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, a ki ül a Khérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás.
5  És mikor az ùr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld.
6  Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az ùrnak ládája érkezett a táborba,
7  Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az elôtt.
8  Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezébôl? Ez az az Isten, a ki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában.
9  Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint a hogy ôk szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harczoljatok!
10  Megütközének azért a Filiszteusok, és megveretett Izráel, és ki-ki az ô sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izráel közûl harmincz ezer gyalog hullott el.
11  És az Isten ládája is elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.
12  Akkor elszalada a harczból egy ember a Benjámin nemzetségébôl, és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port hintvén a fejére.
13  És ímé mikor oda ért, Éli az ô székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És mihelyt odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.
14  És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek.
15  Éli pedig kilenczvennyolcz esztendôs volt, és szemei annyira meghomályosodtak, hogy már nem is látott.
16  És monda az ember Élinek: Én a harczból jövök, én a harczból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam?
17  Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izráel a Filiszteusok elôtt, és igen nagy veszteség lôn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették.
18  És lôn, hogy midôn az Isten ládáját említé, hátraesék a székrôl a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert immár vén és nehéz ember vala. És ô negyven esztendeig ítélt Izráel felett.
19  És az ô menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és a mikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett és az ô ipa és férje meghalának, térdre esék és szûle, mert a fájdalmak meglepték.
20  És mikor elalélt, mondának azok, a kik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de ô nem felelt és nem figyelt arra.
21  És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: Oda van Izráel dicsôsége , mert elvétetett az Isten ládája, és az ô ipa és az ô férje.
22  És monda ismét: Oda van Izráel dicsôsége, mert elvétetett az Isten ládája.

5

1 A Filiszteusok pedig vevék az Isten ládáját és elvitték Ében-Ezerbôl Asdódba.
2  És megfogták a Filiszteusok az Isten ládáját, és bevivén azt a Dágon templomába, Dágon mellé helyezték el.
3  És mikor az Asdódbeliek másnap korán felkelének, ímé Dágon leesett arczczal a földre az ùr ládája elôtt. És felvevék Dágont, és ismét helyreállíták.
4  Mikor pedig másnap korán reggel felkelének, ímé Dágon ismét leesett arczczal a földre az ùr ládája elôtt; és Dágonnak feje és két keze-feje letörve a küszöbön valának, csak Dágon dereka maradt meg.
5  Annakokáért a Dágon papjai és mind azok, a kik a Dágon templomába járnak, nem lépnek a Dágon küszöbére Asdódban mind e mai napig.
6  És az ùrnak keze az Asdódbeliekre nehezedék, és pusztítja vala ôket; és megveré ôket fekélyekkel, Asdódot és határait.
7  Mikor azért látták az Asdódbeliek, hogy így van a dolog, mondának: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének ládája, mert reánk nehezedett az ô keze, és Dágonra, a mi istenünkre.
8  Elküldének tehát, és összegyûjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Mit csináljunk Izráel Istenének ládájával? Azok pedig felelének: Vigyék Gáthba az Izráel Istenének ládáját. És elvivék Izráel Istenének ládáját.
9  És történt azután, hogy elvitték, az ùrnak keze igen nagy rémületére lôn a városnak; és megveré a városnak lakosait kicsinytôl fogva nagyig, és fekélyek támadának rajtok.
10  elküldék azért az Istennek ládáját Ekronba. És lôn, hogy a mikor Ekronba jutott az Istennek ládája, felzúdulának az Ekronbeliek, mondván: Reám hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön engem és az én népemet.
11  Annakokáért elküldének, és összegyûjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Küldjétek el Izráel Istenének ládáját, hogy térjen vissza helyére, és ne öljön meg engem és az én népemet. Mert halálos rémület volt az egész városban; igen súlyos volt ott Istennek keze.
12  És azok az emberek, a kik nem haltak meg, fekélyekkel sújtattak annyira, hogy a város jajkiáltása felhatott az égig.

6

1 És az ùrnak ládája hét hónapig volt a Filiszteusok földén.
2  Akkor szólíták a Filiszteusok a papokat és jövendômondókat, mondván: Mit tegyünk az ùrnak ládájával? Mondjátok meg nékünk, mi módon küldjük haza?
3  Azok pedig felelének: Ha elkülditek Izráel Istenének ládáját, ne küldjétek azt üresen, hanem hozzatok néki vétekért való áldozatot; akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el az ô keze rólatok.
4  És mondának: Micsoda az a vétekért való áldozat, melyet hoznunk kell néki? Azok pedig felelének: A Filiszteusok fejedelmeinek száma szerint öt fekélyforma arany és öt arany egér, mert ugyanazon csapás van mindeneken, a ti fejedelmeiteken is.
5  Csináljátok meg azért fekélyeiteknek képmását és egereiteknek képmását, melyek pusztítják a földet, és így adjatok Izráel Istenének dicsôséget, talán megkönnyebbedik az ô keze rajtatok, és a ti isteneteken és földeteken.
6  Miért keményítenétek meg szíveiteket, mint megkeményítették szívöket Égyiptom és a Faraó? Avagy nem úgy volt-é, hogy a mint hatalmát megmutatta rajtok, elbocsátá ôket, hogy elmenjenek.
7  Most azért vegyetek és készítsetek egy új szekeret és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; és fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjaikat pedig vigyétek el tôlök haza,
8  És vegyétek az ùrnak ládáját, és tegyétek a szekérre; az aranyszerszámokat pedig, melyeket vétekért való áldozatul hoztok néki, tegyétek egy táskába az oldalára, és bocsássátok el, hadd menjen el.
9  És nézzetek utána, hogy ha az ô határának útján Béth-Semes felé tart, akkor ô szerezte nékünk ezt a nagy bajt; ha pedig nem, akkor megtudjuk, hogy nem az ô keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, a mi velünk történt.
10  ùgy cselekedének azért az emberek; és vettek két borjas tehenet, és befogták a szekérbe, borjaikat pedig berekeszték otthon.
11  És feltették az ùrnak ládáját a szekérre és a táskát az arany egerekkel és fekélyeiknek képmásával.
12  A tehenek pedig egyenesen a Béth-Semes felé vivô úton menének; egy úton mentek, folytonosan bôgve, és sem jobbra, sem balra nem térének le. És a Filiszteusok fejedelmei utánok menének Béth-Semes határáig.
13  A Béth-Semesbeliek pedig búzaaratással foglalkozának a völgyben, és felemelvén szemeiket, meglátták a ládát; és örvendezének, hogy látták.
14  A szekér pedig eljutott a Béth-Semesbôl való Józsua mezejére, és ott megállott. Vala pedig ott egy nagy kô, és felvagdalták a szekér fáit és a teheneket megáldozták az ùrnak egészen égôáldozatul.
15  Akkor a Léviták levették az ùrnak ládáját és a táskát, mely mellette volt, melyben az aranyszerszámok valának, és a nagy kôre helyezték. A Béth-Semesbeli emberek pedig azon a napon egészen égôáldozatot és véres áldozatot áldoztak az ùrnak.
16  És mikor a Filiszteusok öt fejedelme ezt látta, visszatére azon napon Ekronba.
17  Az arany fekélyek pedig, melyeket a Filiszteusok vétekért való áldozatul hoztak az ùrnak, ezek: egyet Asdódért, egyet Gázáért, egyet Askelonért, egyet Gáthért, egyet Ekronért.
18  Az arany egerek pedig a Filiszteusok minden városainak száma szerint valának, melyek az öt fejedelme alá tartoztak, a kerített városoktól a kerítetlen helységekig. És bizonyság az a nagy kô, a melyre az ùrnak ládája helyezteték, mind a mai napig, a Béth-Semesbôl való Józsua mezején.
19  És megvere az ùr a Béth-Semesbeliek közûl némelyeket, mivel az ùrnak ládájába tekintének. Megvere pedig a nép közûl ötven ezer és hetven embert. És a nép szomorkodott, hogy az ùr ily nagy csapással sújtotta vala a népet.
20  Mondának azért a Béth-Semesbeliek: Kicsoda állhat meg az ùr elôtt, e szent Isten elôtt? És kihez megy el mi tôlünk?
21  Követeket küldének akkor Kirjáth-Jeárim lakosaihoz, mondván: A Filiszteusok visszahozták az ùrnak ládáját, jôjjetek el, és vigyétek el azt magatokhoz.

7

1 És eljövének a Kirjáth-Jeárimbeliek, és felvitték az ùrnak ládáját, és bevivék Abinádáb házába, mely a dombon vala; és Eleázárt, az ô fiát az ùr ládájának ôrizésére rendelék.
2  És lôn, hogy attól a naptól fogva, a melyen Kirjáth-Jeárimban hagyták a ládát, sok idô eltelék, tudniillik húsz esztendô. És Izráelnek egész háza síránkozék az ùr után.
3  Sámuel pedig szóla Izráel egész házához, mondván: Ha ti teljes szívetekbôl megtértek az ùrhoz, és eltávolítjátok magatok közûl az idegen isteneket és Astarótot, és szíveiteket elkészítitek az ùrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezébôl.
4  Elhányák azért Izráel fiai a bálványokat és Astarótot, és csak az ùrnak szolgálának.
5  Akkor Sámuel mondá: Gyûjtsétek össze egész Izráelt Mispába, hogy imádkozzam értetek az ùrhoz.
6  Összegyûlének azért Mispában, és vizet merítvén, kiönték az ùr elôtt; és bôjtölének azon a napon, és így szólának ott: Vétkeztünk az ùr ellen. És ekképen ítélé Sámuel Izráel fiait Mispában.
7  Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy Izráel fiai összegyûlének Mispában, feljöttek a Filiszteusok fejedelmei Izráel ellen. És mikor ezt meghallották Izráel fiai, megrémülének a Filiszteusoktól.
8  És mondának Izráel fiai Sámuelnek: Ne szünjél meg érettünk könyörögni az ùrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusok kezébôl.
9  Vett azért Sámuel egy szopós bárányt, és megáldozá azt egészen égôáldozatul az ùrnak. És fohászkodék Sámuel Izráelért az ùrhoz, és az ùr meghallgatá ôt.
10  És lôn, hogy a mikor Sámuel az égôáldozatot végezé, eljövének a Filiszteusok, hogy Izráel ellen harczoljanak. Az ùr pedig mennydörge nagy hangon azon a napon a Filiszteusok felett és annyira megzavarta ôket, hogy megverettetének Izráel elôtt.
11  Akkor kijövének Izráel emberei Mispából, és üldözék a Filiszteusokat és verték ôket egészen Bethkáron alól.
12  Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az ùr!
13  És megaláztatának a Filiszteusok, és nem menének többé Izráel határára. És az ùrnak keze a Filiszteusok ellen volt Sámuelnek teljes életében.
14  És visszavevé Izráel a városokat, a melyeket a Filiszteusok Izráeltôl elvettek vala, Ekrontól fogva Gáthig, és az ô határukat megszabadítá Izráel a Filiszteusok kezébôl. És békesség lôn Izráel és az Emoreusok között.
15  Sámuel pedig életének minden napjaiban ítéle Izráel felett.
16  És elmegy vala esztendônként, és bejárá Béthelt, Gilgált és Mispát, és ítéletet hozott vala Izráel felett mind e helyeken.
17  Annakutána visszatére Rámába, mert ott vala az ô háza, és ott is ítéletet hoza Izráel felett; és oltárt építe ott az ùrnak.

8

1 És lôn, hogy a mikor Sámuel megvénhedett, az ô fiait tevék birákká Izráel felett.
2  Elsôszülött fiának pedig Joel volt a neve és a másodiknak Abia, kik Bersebában biráskodtak.
3  De fiai nem járának az ô útjain, hanem a telhetetlenség után indulának, és ajándékot fogadának el, és elfordíták az igaz ítéletet.
4  Összegyûlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába.
5  És mondának néki: ìmé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás.
6  Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, a ki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az ùrhoz.
7  És monda az ùr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.
8  Mindama cselekedetek szerint, a melyeket véghez vittek attól a naptól kezdve, a melyen kihoztam ôket Égyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekesznek.
9  Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenök bizonyságot, és add tudtokra a király hatalmát, a ki uralkodni fog felettök.
10  És Sámuel megmondá az ùrnak minden beszédeit a népnek, mely tôle királyt kért.
11  És monda: A királynak, a ki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetôivé és lovasaivá teszi ôket, és szekere elôtt futnak.
12  Ezredesekké teendi ôket, és hadnagyokká ötven ember felett; velök szántatja meg barázdáit, és velök végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harczi szekereihez az eszközöket.
13  Leányaitokat pedig elviszi kenôcskészítôknek, szakácsnéknak és sütôknek.
14  Elveszi legjobb szántóföldeiteket, szôlôhegyeiteket és olajfás kerteiteket, és szolgáinak adja.
15  Veteményeiteket és szôlôiteket megdézsmálja, és fôbb embereinek és szolgáinak adja.
16  Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal.
17  Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki.
18  És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az ùr nem fog meghallgatni akkor titeket.
19  A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! hanem király legyen felettünk.
20  És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és elôttünk járjon, és vezesse a mi harczainkat.
21  És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondotta azokat az ùrnak.
22  És monda az ùr Sámelnek: Hallgass szavokra, és adj nékik királyt. És Sámuel monda Izráel férfiainak: Menjetek el haza, ki-ki az ô városába.

9

1 És volt egy ember a Benjámin nemzetségébôl, kinek neve vala Kis, Abielnek fia, ki Sérornak fia, ki Bekoráthnak fia, ki Afiákhnak fia, ki Benjámin házából való volt; igen tehetôs ember vala.
2  És volt néki egy Saul nevû fia, ifjú és szép; ô nála Izráel fiai közûl senki sem volt szebb; vállától felfelé magasabb vala az egész népnél.
3  És elvesztek vala Kisnek, a Saul atyjának szamarai, és monda Kis Saulnak, az ô fiának: Végy magad mellé egyet a szolgák közûl, és kelj fel, menj el, keresd meg a szamarakat.
4  És bejárá az Efraim hegységét, és bejárta Salisa földét, de nem találták meg; és bejárták Sáálim földét, de nem voltak ott; és bejárá Benjámin földét, de nem találták meg.
5  Mikor pedig a Suf földére jutottak, monda Saul az ô szolgájának, a ki vele volt: Jer, térjünk vissza, nehogy atyám elvetve a szamarak gondját, miattunk aggódjék.
6  Az pedig monda néki: ìmé az Istennek embere most e városban van, és az az ember tiszteletben áll; mind az, a mit mond, beteljesedik. Most azért menjünk el oda, talán megmondja nékünk is a mi útunkat, hogy merre menjünk.
7  És monda Saul az ô szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk ez embernek? mert a kenyér elfogyott tarisznyánkból, és nincsen mit vigyünk ajándékba az Isten emberének; mi van nálunk?
8  A szolga pedig felele ismét Saulnak, és monda: ìmé van nálam egy ezüst siklusnak negyedrésze, oda adom ezt az Isten emberének, hogy megmondja nékünk a mi útunkat.
9  Régen Izráelben azt mondák, mikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézôhöz; mert a kit most prófétának neveznek, régen nézônek hívták.
10  És Saul monda az ô szolgájának: Helyesen beszélsz; jer, menjünk el. Elmenének azért a városba, hol az Istennek embere volt.
11  A mint pedig a város felhágóján menének, leányokkal találkozának, a kik vizet meríteni jöttek ki, és mondának nékik: Itt van-é a nézô?
12  És azok felelének nékik, és mondának: Igen, amott van elôtted, siess azért, mert ma jött a városba, mivel ma lesz a népnek véres áldozata ím e hegyen.
13  A mint a városba mentek, azonnal megtaláljátok, mielôtt felmenne a hegyre, hogy egyék; mert a nép nem eszik addig, míg ô el nem jön, mivel a véres áldozatot ô áldja meg, és azután esznek a meghívottak. Azért most menjetek fel, mert épen most fogjátok ôt megtalálni.
14  Felmenének azért a városba. És mikor a városban menének, ímé akkor jöve ki Sámuel velök szemben, hogy a hegyre felmenjen.
15  És az ùr kijelentette Sámuelnek füleibe, egy nappal az elôtt, hogy Saul eljött, mondván:
16  Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert a Benjámin földérôl, és kend fel ôt fejedelmül az én népem, Izráel felett, hogy megszabadítsa az én népemet a Filiszteusok kezébôl; mert megtekintém az én népemet, mivel felhatott az ô kiáltása hozzám.
17  Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, szóla néki az ùr: ìmé ez az az ember, a kirôl szólottam néked, ô uralkodjék az én népem felett.
18  Akkor Saul a kapu alatt Sámuelhez közeledék, és monda: Ugyan mondd meg nékem, hol van itt a nézô háza?
19  Sámuel pedig felele Saulnak, és monda: Én vagyok az a nézô; menj fel elôttem a hegyre, és egyetek ma én velem, reggel pedig elbocsátlak téged, és megmondom néked mind azt, a mi szívedben van.
20  A szamarak miatt pedig, melyek tôled ezelôtt három nappal elvesztek, ne aggódjál, mert megtaláltattak. És kié leend mind az a mi Izráelben becses? Avagy nem a tiéd és a te atyádnak egész házáé?
21  És Saul felele, és monda: Avagy nem Benjáminita vagyok-é én, Izráelnek legkisebb törzsébôl való?
És az én nemzetségem nem legkisebb-é Benjámin törzsének nemzetségei között? Miért szólasz tehát hozzám ilyen módon? 22  Akkor Sámuel megfogta Sault és az ô szolgáját, és bevezette ôket az étkezô helyre; és nékik adta a fôhelyet a meghívottak között, kik mintegy harminczan valának.
23  És monda Sámuel a szakácsnak: Hozd elô azt a darabot, melyet odaadtam néked, és a melyrôl azt mondám, hogy tartsd magadnál.
24  Akkor a szakács felhozta a czombot és a mi rajta volt, és Saul elé tevé. És ô monda: ìmhol a megmaradt rész, vedd magad elé és egyél, mert erre az idôre tétetett az el számodra, mikor mondám: Meghívtam a népet. Evék azért Saul azon a napon Sámuellel.
25  És miután lejöttek a hegyrôl a városba, a felházban beszélgetett Saullal.
26  És korán felkelének. Történt ugyanis, hogy hanjalhasadtakor kiálta Sámuel Saulnak a felházba, mondván: Kelj fel, hogy elbocsássalak téged. És felkelt Saul, és kimenének ketten, ô és Sámuel az utczára,
27  Mikor pedig lemenének a város végére, Sámuel monda Saulnak: Mondd meg a szolgádnak, hogy menjen elôre elôttünk-és elôre ment-,te pedig most állj meg, hogy megmondjam néked az Istennek beszédét.

10

1 Akkor elôvevé Sámuel az olajos szelenczét, és az ô fejére tölté, és megcsókolá ôt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az ùr téged az ô öröksége felett?
2  Mikor azért te most elmégy tôlem, találkozni fogsz két emberrel a Rákhel sírja mellett, Benjámin határában, Selsáhnál, a kik azt mondják néked: Megtalálták a szamarakat, melyeknek keresésére indultál vala; és ímé, a te atyád felhagyott már a szamarakkal, és miattad aggódik, mondván: Mit tegyek a fiamért?
3  És mikor onnan tovább mégy, és a Thábor tölgyfájához jutsz, három ember fog téged ott találni, kik Béthelbe mennek fel Istenhez; az egyik három gödölyét visz, a másik visz három egész kenyeret, a harmadik visz egy tömlô bort.
4  És azok békességesen köszöntenek téged, és két kenyeret adnak néked; te pedig vedd el azokat kezökbôl.
5  Azután eljutsz az Isten hegyére, hol a Filiszteusok elôôrsei vannak. Mikor pedig bemégy oda a városba, a próféták seregével fogsz találkozni, kik a hegyrôl jônek le, elôttök lant, dob, síp és hárfa lesz, és ôk magok prófétálnak.
6  Akkor az ùrnak lelke reád fog szállani, és velök együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszesz.
7  Mikor pedig mind e jelek beteljesednek rajtad, tedd meg magadért mind azt, a mi csak kezed ügyébe esik, mert az Isten veled van.
8  Most azért menj le én elôttem Gilgálba, és ímé én lemegyek te hozzád, hogy égôáldozatot áldozzam és hálaáldozatot hozzak. Hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és akkor tudtodra adom, hogy mit cselekedjél.
9  És lôn, a mint hátra fordult, hogy Sámueltôl eltávozzék, elváltoztatá Isten az ô szívét, és azon a napon beteljesedének mind azok a jelek.
10  És mikor elmenének ama hegyre, ímé a prófétáknak serege vele szembe jöve, és az Istennek lelke ô reá szálla, és prófétála ô közöttök.
11  És lôn, hogy mind azok, kik ismerték ôt annakelôtte, mikor látták, hogy ímé a prófétákkal együtt prófétál, monda a nép egymás közt: Mi lelte Kisnek fiát? Avagy Saul is a próféták közt van?
12  És felele egy közûlök, és monda: Ugyan kicsoda az ô atyjuk?
Azért lôn példabeszéddé: Avagy Saul is a próféták közt van? 13  És mikor elvégezé a prófétálást, felment a hegyre.
14  Saulnak nagybátyja pedig monda néki és a szolgájának: Hol jártatok? És ô monda: A szamarakat kerestük, de mivel sehol sem láttuk, Sámuelhez menénk.
15  Akkor monda Saulnak a nagybátyja: Ugyan mondd meg nékem, mit mondott néktek Sámuel?
16  És monda Saul a nagybátyjának: Nyilván megmondotta nékünk, hogy a szamarakat megtalálták. De a mit Sámuel a királyságról mondott, nem beszélte el néki.
17  És összehívta Sámuel a népet Mispába az ùrhoz.
18  É monda Izráel fiainak: ìgy szól az ùr, Izráelnek Istene: Én hoztam ki Izráelt Égyiptomból, és én szabadítottalak meg titeket az égyiptombeliek kezébôl és mind amaz országok kezébôl, melyek sanyargatának titeket.
19  Ti pedig most megvetettétek a ti Isteneteket, a ki megszabadított titeket minden bajaitokból és nyomorúságaitokból; és azt mondottátok néki: Adj királyt nékünk. Most azért álljatok az ùr elé a ti nemzetségeitek és ezreitek szerint.
20  És mikor elôállatá Sámuel Izráelnek minden nemzetségét, kiválasztaték sors által a Benjámin nemzetsége.
21  Akkor elôállatá a Benjámin nemzetségét az ô házanépei szerint, és kiválasztaték a Mátri házanépe; azután kiválasztaték Saul, Kisnek fia; és keresék ôt, de nem találták meg.
22  Megkérdezték azért ismét az Urat: Vajjon eljön-é ide az az ember?
És az ùr monda: ìmé ô a holmik közé rejtôzék el. 23  Akkor elfutának, és elôhozták ôt onnan. És mikor a nép közé álla, kimagaslék az egész nép közûl vállától kezdve felfelé;
24  És Sámuel monda az egész népnek: Látjátok-é, a kit választott az ùr? hogy nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Akkor felkiálta az egész nép, és monda: Éljen a király!
25  Sámuel pedig elôadá a nép elôtt a királyság jogát, és beírá egy könyvbe, és letevé az ùr elé. És elbocsátá Sámuel az egész népet, mindenkit a maga házához.
26  Azután Saul is elment haza Gibeába és vele ment a sokaság, a kiknek szívét Isten megindította vala.
27  Némely kaján emberek azonban azt mondák: Mit segíthet ez rajtunk?
és megvetették ôt és ajándékot nem vivének néki. º pedig olyan volt, mintha semmit sem hallott volna.

11

1 És feljöve az Ammonita Náhás, és tábort jára Jábes Gileád ellen. A Jábesbeliek pedig mondának mindnyájan Náhásnak: Köss velünk szövetséget, és mi szolgálni fogunk néked.
2  És monda nékik az Ammonita Náhás: ùgy szövetséget kötök veletek, ha kivághatom mindnyájatoknak jobb szemét, és tehetem ezt egész Izráelnek gyalázatára.
3  Jábes vénei pedig mondák néki: Engedj nékünk hét napot, hogy követeket küldjünk Izráelnek minden határára; és ha senki sem segít meg minket, akkor kimegyünk hozzád.
4  Elmenének azért a követek Saulhoz Gibeába, és elmondták e beszédeket a nép füle hallatára. És felemelé az egész község az ô szavát, és sírának.
5  Saul pedig épen a mezôrôl jött vala a barmok után; és monda Saul: Mi történt a néppel, hogy sírnak? És elmondták néki a Jábesbeliek beszédeit.
6  És mikor hallotta e beszédeket, az ùrnak lelke Saulra szálla, és az ô haragja nagyon felgerjede.
7  És vett egy pár ökröt, és feldarabolá azokat, és a követektôl elküldé Izráelnek minden határára, mondván: A ki ki nem vonúl Saul után és Sámuel után, annak ökreivel így cselekesznek. És az ùrnak félelme szálla a népre, és kivonulának mind egy szálig.
8  És megszámlálá ôket Bézekben. És Izráel fiai háromszázezeren valának, a Júdabeliek pedig harminczezeren.
9  És mondának a követeknek, kik oda menének: ìgy szóljatok a Jábes-Gileádbelieknek. Holnap, mikor a nap felmelegszik, megszabadultok. És elmenének a követek, és megmondák a Jábesbelieknek, és ôk örvendezének.
10  Mondának azért a Jábesbeliek: Holnap kimegyünk hozzátok, hogy egészen úgy cselekedjetek velünk, a mint néktek jónak tetszik.
11  Másodnapon pedig Saul a népet három seregre osztá, és kora hajnalban a táborra ütének, és verték Ammont mindaddig, míg a nap felmelegedék; a kik pedig megmaradtak, úgy szétszórattak, hogy kettô sem maradt közûlök együtt.
12  Akkor a nép monda Sámuelnek: Kicsoda volt az, a ki mondá: Saul fog-é rajtunk uralkodni? Adjátok elô a férfiakat, hogy megöljük ôket!
13  Saul azonban azt mondá: Senkit se öljetek meg a mai napon, mert ma szerzett szabadulást az ùr Izráelnek.
14  Sámuel pedig monda a népnek: Jertek, menjünk el Gilgálba, és újítsuk meg ott a királyságot.
15  Elméne azért az egész nép Gilgálba, és ott az ùr elôtt Gilgálban királylyá tették Sault; és áldoztak ott hálaáldozatot az ùr elôtt, és felette örvendezének ott, Saul és Izráelnek minden férfiai.

12

1 És monda Sámuel az egész Izráelnek: ìmé meghallgattam szavaitokat mindenben, valamit nékem mondottatok, és királyt választottam néktek.
2  És most ímé a király elôttetek jár. Én pedig megvénhedtem és megôszültem, és az én fiaim ímé ti köztetek vannak, és én is elôttetek jártam ifjúságomtól fogva mind a mai napig.
3  Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az ùr elôtt és az ô felkentje elôtt: kinek vettem el az ökrét, és kinek vettem el a szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitôl fogadtam el ajándékot, hogy a miatt szemet hunyjak? és visszaadom néktek.
4  ºk pedig felelének: Nem csaltál meg minket, nem sanyargattál minket, és senkitôl semmit el nem fogadtál.
5  És ô monda nékik: Legyen bizonyság az ùr ti ellenetek, és bizonyság az ô felkentje ezen a napon, hogy semmit sem találtatok kezemben! ºk pedig mondának: Legyen bizonyságul.
6  És monda Sámuel a népnek: Igen, az ùr, a ki rendelte Mózest és Åront, és a ki kihozta atyáitokat Égyiptom földérôl!
7  Most azért álljatok elô, hadd perlekedjem veletek az ùr elôtt az ùrnak minden jótéteményei felett, a melyeket cselekedett veletek és a ti atyáitokkal.
8  Miután Jákob Égyiptomba ment vala, atyáitok az ùrhoz kiáltának, és az ùr elküldé Mózest és Åront, a kik kihozták atyáitokat Égyiptomból, és letelepíték erre a helyre.
9  De ôk elfeledték az Urat, az ô Istenöket, azért adá ôket Siserának, a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe, és azok harczolának ellenök.
10  Akkor kiáltának az ùrhoz, és mondák: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg minket ellenségeinknek kezébôl, hogy néked szolgáljunk.
11  És elküldé az ùr Jerubbaált és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadíta titeket mindenfelôl elleségeitek kezébôl, és biztonságban laktatok.
12  Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak királya ellenetek jöve, azt mondátok nékem: Semmiképen nem, hanem király uralkodjék felettünk, holott csak a ti Istenetek, az ùr a ti királyotok.
13  Most azért, ímhol a király, a kit választottatok, a kit kértetek. ìmé, az ùr királyt adott néktek.
14  Hogyha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok és az ùr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, a ki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: megtartattok.
15  Ha pedig az ùr szavára nem hallgattok, és az ùr szava ellen engedetlenek lesztek: az ùrnak keze ellenetek leend, miként a ti atyáitok ellen.
16  Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy dolgot, a melyet az ùr visz véghez szemeitek elôtt.
17  Avagy nem búzaaratás van-é most? Kiáltani fogok az ùrhoz, és ô mennydörgést és esôt ád, hogy megtudjátok és meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az ùr szemei elôtt, mikor királyt kértetek magatoknak.
18  Kiálta azért Sámuel az ùrhoz, és az ùr mennydörgést és esôt adott azon a napon. És az egész nép nagyon megrettene az ùrtól és Sámueltôl.
19  És monda az egész nép Sámuelnek: Könyörögj szolgáidért az ùrhoz, a te Istenedhez, hogy meg ne haljunk, mert minden bûneinket csak öregbítettük azzal a bûnnel, hogy királyt kértünk magunknak.
20  És monda Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az ùrtól, hanem az ùrnak szolgáljatok teljes szívetekbôl.
21  Ne térjetek el a hiábavalóságok után, a melyek nem használnak, meg sem szabadíthatnak, mert hiábavalóságok azok.
22  Mert nem hagyja el az ùr az ô népét, az ô nagy nevéért; mert tetszett az ùrnak, hogy titeket a maga népévé válaszszon.
23  Sôt tôlem is távol legyen, hogy az ùr ellen vétkezzem és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel; hanem inkább tanítani foglak titeket a jó és igaz útra.
24  Csak féljétek az Urat, és szolgáljatok néki hûségesen, teljes szívetekbôl; mert látjátok, mily nagy dolgot cselekedett veletek.
25  Ha pedig folytonos rosszat cselekesztek: mind ti, mind királyotok elvesztek.

13

1 Saul harmincz éves volt, mikor királlyá lett és mikor uralkodék az Izráel felett két esztendeig,
2  Választa Saul magának az Izráel közûl három ezer embert, és két ezer Saullal vala Mikmásban és Béthel hegységén, ezer pedig Jonathánnal volt Gibeában, a Benjámin városában; a népnek többi részét pedig elbocsátá, kit-kit a maga hajlékába.
3  És Jonathán megveré a Filiszteusoknak elôôrsét, mely Gédában vala, és meghallották ezt a Filiszteusok; Saul pedig megfúvatta a trombitát az egész országban, mondván: Hallják meg a zsidók!
4  És meghallotta egész Izráel, hogy azt mondák: Megverte Saul a Filiszteusok elôôrsét, és gyûlöletessé vált Izráel a Filiszteusok elôtt. A nép pedig egybegyûle Saul mellé Gilgálba.
5  Összegyûlének a Filiszteusok is, hogy harczoljanak Izráel ellen; harminczezer szekér és hatezer lovas volt, a nép pedig oly sok volt, mint a tenger partján lévô föveny; és feljövének és tábort ütének Mikmásnál, Béth-Aventôl keletre.
6  Mikor pedig Izráel férfiai látták, hogy bajban vannak-mert a nép szorongattatott: elrejtôzék a nép a barlangokba, a bokrok és kôsziklák közé, sziklahasadékokba és vermekbe.
7  És a zsidók közûl némelyek áltamenének a Jordánon, Gád és Gileád földére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész nép, mely mellette vala, rettegett.
8  És várakozék hét napig, a Sámuel által meghagyott ideig, de Sámuel nem jött el Gilgálba, a nép pedig elszélede mellôle.
9  Akkor monda Saul: Hozzátok ide az égôáldozatot és a hálaáldozatokat. És égôáldozatot tôn.
10  És mikor elvégezte az égôáldozatot: ímé megérkezék Sámuel, és Saul eleibe ment, hogy köszöntse ôt.
11  És monda Sámuel: Mit cselekedtél?! Saul pedig felele: Mikor láttam, hogy a nép elszélede mellôlem, és te nem jöttél el a meghagyott idôre, a Filiszteusok pedig összegyûlének már Mikmásban,
12  Azt mondám: Mindjárt reám törnek a Filiszteusok Gilgálban, és én az ùrnak színe elôtt még nem imádkozám; bátorságot vevék azért magamnak és megáldozám az égôáldozatot.
13  Akkor monda Sámuel Saulnak: Esztelenül cselekedtél; nem tartottad meg az ùrnak, a te Istenednek parancsolatját, melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerôsítette volna az ùr a te királyságodat Izráel felett.
14  Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az ùr magának szíve szerint való embert, a kit az ô népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, a mit az ùr parancsolt néked.
15  Felkele ezután Sámuel, és elment Gilgálból Benjámin városába, Gibeába. És Saul megszámlálta a népet, mely körûlötte található volt, mintegy hatszáz embert.
16  Saul pedig és az ô fia Jonathán és a nép, mely körûlöttök található vala, Benjámin városában, Gébában tartózkodának, és a Filiszteusok Mikmásnál táborozának.
17  Akkor a Filiszteusok táborából egy dúló sereg vált ki három csapatban; az egyik csapat az Ofra felé vivô útra fordult Suál földének;
18  A másik csapat a Bethoron felé vivô útra fordula; a harmadik csapat p edig a határ felé vivô útra fordult, mely a Sebóim völgyén át a pusztáig terjed.
19  És kovácsot egész Izráel földén nem lehetett találni, mert a Filiszteusok azt mondák: Ne csinálhassanak a zsidók szablyát vagy dárdát.
20  És egész Izráelnek a Filiszteusokhoz kellett lemenni, hogy megélesítse ki-ki a maga kapáját, szántóvasát, fejszéjét és sarlóját,
21  (Minthogy megtompulának a kapák, szántóvasak, a háromágú villa és a fejszék) és hogy az ösztökét kiegyenesítsék.
22  Azért az ütközet napján az egész népnél, mely Saullal és Jonathánnal vala, sem szablya, sem dárda nem találtaték, hanem csak Saulnál és az ô fiánál Jonathánnál volt található.
23  És a Filiszteusok elôôrse kijöve Mikmás szorosához.

14

1 És történt egy napon, hogy Jonathán, a Saul fia azt mondá szolgájának, a ki az ô fegyverét hordozza vala: Jer, menjünk át a Filiszteusok elôôrséhez, mely amott túl van; de atyjának nem mondá meg.
2  Saul pedig Gibea határában, a gránátfa alatt tartózkodék, mely Migron nevû mezôn van; és a nép, mely vele volt, mintegy hatszáz ember vala.
3  És Ahija is, ki Silóban az efódot viseli, fia Akhitobnak az Ikábód testvérének Fineás fiának, a ki az ùr papjának Élinek fia vala. És a nép nem tudta, hogy Jonathán eltávozék.
4  A szorosok között pedig, melyeken keresztûl akara menni Jonathán a Filiszteusok elôôrséhez, volt egy hegyes kôszikla innen, és volt egy hegyes kôszikla túlfelôl. Az egyiknek Boczécz, a másiknak pedig Sené volt a neve.
5  Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmás átellenében, és a másik délre, Géba átellenében.
6  És monda Jonathán a szolgának, a ki az ô fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körûlmetéletleneknek elôôrséhez, talán tenni fog az ùr érettünk valamit, mert az ùr elôtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást.
7  És fegyverhordozója felele néki: Tégy mindent a te szíved szerint; indulj néki, ímé én veled leszek kívánságod szerint.
8  Jonathán pedig monda: Nosza menjünk fel ez emberekhez, és mutassuk meg magunkat nékik.
9  Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg oda érkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájok;
10  Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az ùr kezünkbe adta ôket. És ez legyen nékünk a jel.
11  Mikor pedig megmutatták magokat mind ketten a Filiszteusok elôôrsének, mondának a Filiszteusok: ìmé a zsidók kijôdögélnek a barlangokból, a hova rejtôzének.
12  És szólának némelyek az elôôrs emberei közûl Jonathánnak és az ô fegyverhordozójának, és mondák: Jertek fel mi hozzánk, és valamit mondunk néktek. Akkor monda Jonathán az ô fegyverhordozójának: Jôjj fel utánam, mert az ùr Izráel kezébe adta ôket.
13  És felmászott Jonathán négykézláb, és utána az ô fegyverhordozója. És hullanak vala Jonathán elôtt, és fegyverhordozója is öldököl utána.
14  És az elsô ütközet, melyben Jonathán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölének meg, egy hold földön egy fél barázda hosszányin volt.
15  És félelem támada a táborban, a mezôn és az egész nép között; az elôôrs és a dúló sereg-azok is megrémülének-és a föld megrendüle; és Istentôl való rettegés lôn.
16  És megláták a Saul ôrei Benjámin városában, Gibeában, hogy a sokaság elszéledett és ide-oda elszóratott.
17  Akkor monda Saul a népnek, mely vele volt: Nosza vegyétek számba a népet, és vizsgáljátok meg, ki ment el mi közûlünk; és mikor számba vették, ímé Jonathán és az ô fegyverhordozója nem valának ott.
18  És monda Saul Ahijának: Hozd elô az Isten ládáját; mert az Isten ládája akkor Izráel fiainál vala.
19  És történt, hogy a míg Saul a pappal beszéle, a Filiszteusok táborában mind nagyobb lôn a zsibongás. Monda azért Saul a papnak: Hagyd abba, a mit kezdettél.
20  És felkiálta Saul és a nép, mely vele volt, és elmenének az ütközetre. Ott pedig egyik a másik ellen harczola, és igen nagy zûrzavar lôn.
21  És azok a zsidók is, kik mint azelôtt is, a Filiszteusokkal valának, s velök együtt feljövének a táborba és a körûl valának, azok is Izráel népéhez csatlakozának, mely Saul és Jonathán mellett vala.
22  És Izráelnek mindazon férfiai, kik elrejtôzének Efraim hegységében, mikor meghallották, hogy a Filiszteusok menekültek, azok is üldözni kezdék ôket a harczban.
23  És megsegíté az ùr azon a napon Izráelt. És a harcz Béth-Avenen túl terjede.
24  És Izráel népe igen elepedett vala azon a napon, mert Saul esküvel kényszeríté a népet, mondván: Åtkozott az, a ki kenyeret eszik estvéig, míg bosszút állok ellenségeimen, azért az egész nép semmit sem evék.
25  És az egész föld népe eljuta az erdôbe, hol méz vala a föld szinén.
26  Mikor pedig a nép beméne az erdôbe, jóllehet folyt a méz, mindazáltal senki sem érteté kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt.
27  Jonathán azonban nem hallotta vala, hogy atyja megesketé a népet, és kinyújtá a vesszô végét, mely kezében vala, és bemártá azt a lépesmézbe, és kezét szájához vivé; és felvidulának az ô szemei.
28  Szóla pedig valaki a nép közûl, és mondá: Atyád ünnepélyesen megesketé a népet, mondván: Åtkozott az, a ki csak kenyeret is eszik ma, és e miatt a nép kimerüle.
29  És monda Jonathán: Atyám bajba vitte az országot; lássátok mennyire felvidulának szemeim, hogy ízlelék egy keveset ebbôl a mézbôl.
30  Hátha még a nép jól evett volna ma ellenségeinek zsákmányából, melyet talált! Vajjon nem nagyobb lett volna-é akkor a Filiszteusok veresége?!
31  És megverék azon a napon a Filiszteusokat Mikmástól Ajálonig. És a nép nagyon kimerüle.
32  Akkor a nép a prédának esék, és fogának juhot, ökröt és borjúkat, és megölék a földön, és megevé a nép vérestôl.
33  Megjelenték azért Saulnak, és mondának: ìmé a nép vétkezik az ùr ellen, mert vérrel elegy eszik. º pedig monda: Hûtlenül cselekedtek, gördítsetek azért most hozzám egy nagy követ.
34  Monda továbbá Saul: Menjetek el mindenfelé a nép között, és mondjátok meg nékik, hogy mindenki a maga ökrét és mindenki a maga juhát hozza én hozzám, és itt öljétek meg és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az ùr ellen, vérrel elegy evén. Akkor elhozta az egész nép, kézzel fogván ki-ki a maga ökrét azon éjjel, és ott megölék.
35  Saul pedig oltárt épített az ùrnak; azt az oltárt építé elôször az ùrnak.
36  És monda Saul: Menjünk le ez éjjel a Filiszteusok után, és foszszuk ki ôket virradtig, és senkit se hagyjunk meg közülök. Azok pedig mondának: A mint néked tetszik, úgy cselekedjél mindent. De a pap azt mondá: Járuljunk ide az Istenhez.
37  És megkérdezé Saul az Istent: Lemenjek-é a Filiszteusok után? Izráelnek kezébe adod-é ôket? De ô nem felelt néki azon a napon.
38  Monda azért Saul: Jertek ide mindnyájan, a népnek oszlopai, hogy megtudjátok és meglássátok, kiben volt ez a bûn ma?
39  Mert él az ùr, a ki Izráelt oltalmazza, hogy ha fiamban, Jonathánban volna is, meg kell halnia; és az egész nép közûl senki sem felel néki.
40  És monda egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig és az én fiam, Jonathán legyünk a másik oldalon. És válaszola a nép Saulnak: A mint néked tetszik, úgy cselekedjél.
41  Akkor szóla Saul az ùrnak, Izráel Istenének: Szolgáltass igazságot! És kiválasztaték Jonathán és Saul, a nép pedig megmeneküle.
42  És monda Saul: Vessetek sorsot közöttem és fiam Jonathán között. És kiválasztaték Jonathán.
43  Akkor monda Saul Jonathánnak: Mondd meg nékem, mit cselekedtél?
Jonathán pedig elbeszélte néki, és monda: A pálcza végével, mely kezemben vala, ízlelék egy keveset a mézbôl; itt vagyok, haljak meg! 44  És Saul monda: ùgy cselekedjék az ùr most és ezután is, hogy meg kell halnod Jonathán.
45  A nép azonban monda Saulnak: Jonathán haljon-é meg, a ki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelben? Távol legyen! Él az ùr, hogy egyetlen hajszála sem esik le fejérôl a földre, mert Istennek segedelmével cselekedte ez ma. Megváltá azért a nép Jonathánt, és nem hala meg.
46  Akkor Saul megtére a Filiszteusok üldözésébôl; a Filiszteusok pedig az ô helyökre haza menének.
47  Miután tehát Saul átvette a királyságot Izráel felett, hadakozék minden ellenségivel mindenfelé: Moáb ellen és Ammon fiai ellen és Edom ellen és a Czobeusok királyai ellen és a Filiszteusok ellen; és mindenütt, a hol megfordula, keményen cselekedék.
48  És sereget gyûjtvén, megverte Amáleket, és megszabadítá Izráelt fosztogatóinak kezébôl.
49  Valának pedig Saul fiai: Jonathán, Jisvi és Málkisua; és két leányának neve: az idôsebbiknek Méráb, és a kisebbiknek neve Mikál.
50  És Saul feleségét Akhinóámnak hívták, a ki Akhimaás leánya volt. Seregének vezetôjét pedig Abnernek hívták, a ki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia;
51  Mert Kis a Saul atyja és Nér az Abner atyja, Abiel fiai valának.
52  A Filiszteusok elleni háború pedig igen heves volt Saulnak egész életében; azért, a hol csak látott Saul egy-egy erôs vagy egy-egy bátor férfit, azt magához fogadta.

15

1 És monda Sámuel Saulnak: Engem küldött el az ùr, hogy királylyá kenjelek fel téged az ô népe, az Izráel felett; most azért figyelj az ùr beszédének szavára.
2  ìgy szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, a mit cselekedett Amálek Izráellel, hogy útját állta néki, mikor feljöve Égyiptomból.
3  Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemôt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat.
4  És összehívá Saul a népet, és megszámlálá ôket Thélaimban, kétszázezer gyalogost, és Júdából tízezer embert.
5  És elméne Saul Amálek városáig, és megütközék ott egy völgyben.
6  És monda Saul a Kéneusnak: Menjetek, távozzatok el, menjetek ki az Amálekiták közûl, hogy velök együtt téged is el ne veszesselek, mert te irgalmasságot cselekedtél Izráel minden fiaival, mikor Égyiptomból feljövének. És eltávozék Kéneus az Amálekiták közûl.
7  Saul pedig megveré Amáleket Havilától fogva egészen addig, a merre Súrba mennek, mely Égyiptom átellenében van.
8  És Agágot, az Amálekiták királyát elfogta élve, a népet pedig mind kardélre hányatá.
9  Saul és a nép azonban megkímélte Agágot és a juhoknak, barmoknak és másodszülötteknek javát; a bárányokat és mindazt, a mi jó vala, nem akarták azokat elpusztítani, hanem a mi megvetett és értéktelen dolog volt, mindazt elpusztíták.
10  Akkor szóla az ùr Sámuelnek, mondván:
11  Megbántam, hogy Sault királylyá tettem, mert eltávozott tôlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel pedig felháborodék és kiálta az ùrhoz egész éjszaka.
12  És korán felkele Sámuel, hogy találkozzék Saullal reggel; és hírül adák Sámuelnek, ezt mondván: Saul Kármelbe ment, és ímé emlékoszlopot állított magának; azután megfordula, és tovább ment és lement Gilgálba,
13  És a mint Sámuel Saulhoz érkezék, monda néki Saul: Åldott vagy te az ùrtól! Én végrehajtám az ùrnak parancsolatját.
14  Sámuel azonban monda: Micsoda az a juhbégetés, mely füleimbe hat és az az ökörbôgés, melyet hallok?
15  És monda Saul: Az Amálekitáktól hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az ùrnak, a te Istenednek; a többit pedig elpusztítottuk.
16  Akkor monda Sámuel Saulnak: Engedd meg, hogy megmondjam néked, a mit az ùr mondott nékem ez éjjel. º pedig monda néki: Beszélj.
17  Monda azért Sámuel: Nemde kicsiny valál te a magad szemei elôtt is, mindazáltal Izráel törzseinek fejévé lettél, és az ùr királylyá kent fel téged Izráel felett?!
18  És elkülde az ùr téged az úton, és azt mondá: Menj el, és pusztítsd el az Amálekitákat, kik vétkezének; és hadakozzál ellenök, míg megsemmisíted ôket.
19  Miért nem hallgattál az ùrnak szavára, és miért estél néki a prédának, és cselekedted azt, a mi bûnös az ùr szemei elôtt?
20  És felele Saul Sámuelnek: Én bizonyára hallgattam az ùr szavára, és azon az úton jártam, a melyre engem az ùr elküldött; és elhoztam Agágot, az Amálekiták királyát, és az Amálekitákat elpusztítottam.
21  A nép azonban elvette a prédából a megsemmisítésre rendelt juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az ùrnak, a te Istenednek Gilgálban.
22  Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az ùr elôtt az égô-
és véres áldozat, mint az ùr szava iránt való engedelmesség? ìmé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél! 23  Mert, mint a varázslásnak bûne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az ùrnak beszédét, ô is megvetett téged, hogy ne légy király.
24  Akkor monda Saul Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az ùrnak szavát és a te beszédedet; de mivel féltem a néptôl, azért hallgattam szavokra.
25  Most azért bocsásd meg az én vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az ùrnak.
26  Sámuel pedig monda Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az ùrnak beszédét, és az ùr is megvetett téged, hogy ne légy király Izráel felett.
27  És mikor megfordúla Sámuel, hogy elmenjen, megragadta felsô ruhájának szárnyát, és leszakada.
28  Akkor monda néki Sámuel: Elszakítá tôled az ùr a mai napon Izráelnek királyságát, és adta azt felebarátodnak, a ki jobb náladnál.
29  Izráelnek erôssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ô, hogy valamit megbánjon.
30  És ô monda: Vétkeztem, mindazáltal becsülj meg engem népemnek vénei elôtt és Izráel elôtt, és velem térj vissza, hogy könyörögjek az ùrnak, a te Istenednek.
31  Visszatére azért Sámuel Saullal, és könyörgött Saul az ùrnak.
32  Sámuel pedig monda: Hozzátok ide elômbe Agágot, Amálek királyát. És elméne Agág kényesen ô hozzá, és monda Agág: Bizonyára eltávozék a halál keserûsége.
33  És monda Sámuel: Miként a te kardod asszonyokat tett gyermektelenekké, úgy legyen gyermektelenné minden asszonyok felett a te anyád! És darabokra vagdalá Sámuel Agágot az ùr elôtt Gilgálban.
34  Ezután Sámuel elment Rámába, Saul pedig felment az ô házához Gibeába, Saul városába.
35  És Sámuel nem látogatá meg többé Sault egész halálának idejéig; de bánkódék Sámuel Saul miatt. Az ùr pedig megbánta, hogy királylyá tette Sault Izráel felett.

16

1 És monda az ùr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem ôt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közûl választottam magamnak királyt.
2  Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És monda az ùr: Vígy magaddal egy üszôt, és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az ùrnak áldozzam.
3  És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, a kit mondándok néked.
4  És Sámuel megcselekedé, a mit az ùr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, és eleibe menvén, mondának: Békességes-é a te jöveteled?
5  º pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az ùrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az ô fiait pedig megszentelé, és elhívá ôket az áldozatra.
6  Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az ùr elôtt van az ô felkentje!
7  Az ùr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ô külsôjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem ôt. Mert az ùr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme elôtt van, de az ùr azt nézi, mi a szívben van.
8  Szólítá azért Isai Abinádábot, és elvezeté ôt Sámuel elôtt; ô pedig monda: Ez sem az, kit az ùr választa.
9  Elvezeté azután elôtte Isai Sammát; ô pedig monda: Ez sem az, a kit az ùr választa.
10  És így elvezeté Isai Sámuel elôtt mind a hét fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közûl választott az ùr.
11  Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? º pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé ô a juhokat ôrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide ôt, mert addig nem fogunk leülni, míg ô ide nem jön.
12  Elkülde azért, és elhozatá ôt. (º pedig piros vala, szép szemû és kedves tekintetû.) És monda az ùr: Kelj fel és kend fel, mert ô az.
13  Vevé azért Sámuel az olajos szarut, és felkené ôt testvérei között. És attól a naptól fogva az ùrnak lelke Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel és elméne Rámába.
14  És az ùrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni ôt, mely az ùrtól küldetett.
15  És mondának Saul szolgái néki: ìmé most az Istentôl küldött gonosz lélek gyötör téged!
16  Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, kik körülötted vannak, hogy keressenek olyan embert, a ki tudja a hárfát pengetni, és mikor az Istentôl küldött gonosz lélek reád jön, pengesse kezével, hogy te megkönnyebbülj.
17  És monda Saul az ô szolgáinak: Keressetek tehát számomra olyan embert, a ki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám.
18  Akkor felele egy a szolgák közûl, és monda: ìmé én láttam a Bethlehemben lakó Isainak egyik fiát, a ki tud hárfázni, a ki erôs vitéz és hadakozó férfiú, értelmes és szép ember, és az ùr vele van.
19  Követeket külde azért Saul Isaihoz, és monda: Küldd hozzám a fiadat Dávidot, ki a juhok mellett van.
20  Isai pedig vôn egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlô bort és egy kecskegödölyét, és elküldé Saulnak az ô fiától, Dávidtól.
21  Mikor pedig Dávid elméne Saulhoz és megálla elôtte, az igen megszerette ôt, és fegyverhordozója lôn néki.
22  És elkülde Saul Isaihoz, mondván: Maradjon Dávid én nálam, mert igen megkedveltem ôt.
23  És lôn, hogy a mikor Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát és kezével pengeté; Saul pedig megkönynyebüle és jobban lôn, és a gonosz lélek eltávozék tôle.

17

1 És összegyûjték a Filiszteusok seregeiket a harczra, és összegyûlének Sokónál, mely Júdában van, és táborozának Sokó és Azéka között, Efes-Dammimnál.
2  Saul és az Izráeliták pedig összegyûlének, és tábort ütének az Elah völgyében; és csatarendbe állának a Filiszteusok ellen.
3  És a Filiszteusok a hegyen állottak innen, az Izráeliták pedig a hegyen állottak túlfelôl, úgy hogy a völgy közöttük vala.
4  És kijöve a Filiszteusok táborából egy bajnok férfiú, a kit Góliáthnak hívtak, Gáth városából való, kinek magassága hat sing és egy arasz vala.
5  Fején réz sisak vala és pikkelyes pánczélba volt öltözve; a pánczél súlya pedig ötezer rézsiklusnyi vala.
6  Lábán réz lábpánczél és vállain réz paizs volt.
7  És dárdájának nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája, dárdájának hegye pedig hatszáz siklus vasból volt; és elôtte megy vala, ki a paizst hordozza vala.
8  És megállván, kiálta Izráel csatarendjeinek, és monda nékik: Miért jöttetek ki, hogy harczra készüljetek? Avagy nem Filiszteus vagyok-é én és ti Saul szolgái? Válaszszatok azért magatok közûl egy embert, és jôjjön le hozzám.
9  Ha azután meg bír velem vívni és engem legyôz: akkor mi a ti szolgáitok leszünk; ha pedig én gyôzöm le ôt és megölöm: akkor ti legyetek a mi szolgáink, hogy szolgáljatok nékünk.
10  Monda továbbá a Filiszteus: Én gyalázattal illetém a mai napon Izráel seregét, állítsatok azért ki ellenem egy embert, hogy megvívjunk egymással.
11  Mikor pedig meghallotta Saul és az egész Izráel a Filiszteusnak ezt a beszédét, megrettenének és igen félnek vala.
12  És Dávid, Júda városából, Bethlehembôl való amaz Efratita embernek volt a fia, a kit Isainak hívtak, a kinek nyolcz fia volt, és e férfiú a Saul idejében vén ember vala, emberek közt korban elôhaladt.
13  És Isainak három idôsebbik fia Saullal elment a háborúba. Az ô három fiának pedig, a kik a háborúba menének, ezek valának neveik: az idôsebbik Eliáb, a második Abinádáb és a harmadik Samma.
14  És Dávid volt a legkisebbik. Mikor pedig a három idôsebb elment Saul után:
15  Dávid elméne és visszatére Saultól, hogy atyjának juhait ôrizze Bethlehemben.
16  A Filiszteus pedig elôjön vala reggel és estve, és kiáll vala negyven napon át.
17  És monda Isai az ô fiának Dávidnak: Vedd testvéreid számára ezt az efa pergelt búzát és ezt a tíz kenyeret, és sietve vidd el a táborba testvéreidhez.
18  Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és látogasd meg testvéreidet, hogy jól vannak-é, és hozz tôlük jelt.
19  Saul pedig azokkal együtt és az egész Izráel az Elah völgyében valának, hogy harczolnának a Filiszteusok ellen.
20  Felkele azért Dávid korán reggel, és a nyájat egy pásztorra bízván, felvette a terhet és elment, a mint meghagyta néki Isai; és eljutott a tábor kerítéséhez; a sereg pedig, mely kivonult csatarendben, hadi zajt támasztott.
21  És csatarendbe állának Izráel és a Filiszteusok, csatarend csatarend ellen.
22  Akkor Dávid rábízta a holmit arra, a ki a hadi szerszámokat ôrzi, és elfuta a harcztérre, és odaérve, kérdezôsködék testvéreinek állapota felôl.
23  És míg ô beszélt velök, ímé a bajnok férfi, a Góliáth nevû Filiszteus, a ki Gáthból való volt, eljöve a Filiszteusok csatarendei közûl, és most is hasonlóképen beszél vala; és meghallá ezt Dávid.
24  Az Izráeliták pedig, mikor látták azt a férfit, mindnyájan elfutának elôle, és igen félnek vala.
25  És mondának az Izráeliták: Láttátok-é azt a férfit, a ki feljöve? Mert azért jött ki, hogy gyalázattal illesse Izráelt. Ha valaki megölné ôt, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is néki adná, és atyjának házát szabaddá tenné Izráelben.
26  És szóla Dávid azoknak az embereknek, a kik ott állának vele, mondván: Mi történik azzal, a ki megöli ezt a Filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izráelrôl? Mert kicsoda ez a körûlmetéletlen Filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élô Istennek seregét?!
27  A nép pedig e beszéd szerint felele néki, mondván: Ez történik azzal az emberrel, a ki megöli ôt.
28  És meghallá Eliáb az ô nagyobbik testvére, hogy az emberekkel beszéle; és nagyon megharaguvék Eliáb Dávidra, és monda: Miért jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot, a mely a pusztában van? Ismerem vakmerôségedet és szívednek álnokságát, hogy csak azért jöttél ide, hogy megnézd az ütközetet!
29  Dávid pedig felele: Ugyan mit cselekedtem én most? hiszen csak szóbeszéd volt ez.
30  És elfordula tôle egy másikhoz, és ugyan úgy szóla, mint korábban, és a nép is az elôbbi beszéd szerint válaszola néki.
31  És mikor meghallották azokat a szavakat, a melyeket Dávid szóla, megmondák Saulnak, ki magához hívatá ôt.
32  És monda Dávid Saulnak: Senki se csüggedjen el e miatt; elmegy a te szolgád és megvív ezzel a Filiszteussal.
33  Saul pedig monda Dávidnak: Nem mehetsz te e Filiszteus ellen, hogy vele megvívj, mert te gyermek vagy, ô pedig ifjúságától fogva hadakozó férfi vala.
34  És felele Dávid Saulnak: Pásztor volt a te szolgád, atyjának juhai mellett; és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közûl:
35  Elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott: megragadtam szakálánál fogva, és levágtam és megöltem ôt.
36  A te szolgád mind az oroszlánt, mind a medvét megölte: ùgy lesz azért e körûlmetéletlen Filiszteus is, mint azok közûl egy, mert gyalázattal illeté az élô Istennek seregét.
37  És monda Dávid: Az ùr, a ki megszabadított engem az oroszlánnak és a medvének kezébôl, meg fog szabadítani engem e Filiszteusnak kezébôl is. Akkor monda Saul Dávidnak: Eredj el, és az ùr legyen veled!
38  És felöltözteté Saul Dávidot a maga harczi ruhájába; réz sisakot tett a fejére, és felöltözteté ôt pánczélba.
39  Akkor Dávid felköté kardját harczi ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. És monda Dávid Saulnak: Nem bírok ezekben járni, mert még nem próbáltam; és leveté azokat Dávid magáról.
40  És kezébe vette botját, és kiválasztván magának a patakból öt síma kövecskét, eltevé azokat pásztori szerszámába, mely vele volt, tudniillik tarisznyájába, és parittyájával kezében közeledék a Filiszteushoz.
41  Akkor elindult a Filiszteus is, és Dávidhoz közeledék, az az ember pedig, a ki a paizsát hordozza, elôtte vala.
42  Mikor pedig oda tekinte a Filiszteus, és meglátta Dávidot, megvetette ôt, mert ifjú volt és piros, egyszersmind szép tekintetû.
43  És monda a Filiszteus Dávidnak: Eb vagyok-é én, hogy te bottal jösz reám? És szidalmazá a Filiszteus Dávidot Istenével együtt.
44  Monda továbbá a Filiszteus Dávidnak: Jôjj ide hozzám, hogy testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak adjam.
45  Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jösz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, a kit te gyalázattal illetél.
46  A mai napon kezembe ad téged az ùr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.
47  És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az ùr, mert az ùré a had, és ô titeket kezünkbe fog adni.
48  És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé.
49  És Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kô homlokába mélyede, és arczczal a földre esék.
50  ìgy Dávid erôsebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kôvel. És levágta a Filiszteust és megölte ôt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében.
51  És oda futott Dávid, és reá állott a Filiszteusra, és vevé annak kardját, kirántotta hüvelyébôl, és megölé ôt, és fejét azzal levágta. A Filiszteusok pedig a mint meglátták, hogy az ô hôsük meghalt, megfutamodának.
52  És felkelének Izráel és Júda férfiai és felkiáltának, és üldözék a Filiszteusokat egészen Gáthig és Ekron kapujáig. És hullának a Filiszteusok sebesültjei a Saraim felé vezetô úton Gáthig és Ekronig.
53  Visszatérének azután Izráel fiai a Filiszteusok üldözésébôl, és feldúlták azoknak táborát.
54  Dávid pedig felvevé a Filiszteusnak fejét, és elvitte Jeruzsálembe, fegyvereit pedig a maga sátorába rakta le.
55  Saul pedig mikor látta, hogy Dávid kiment a Filiszteus elé, monda Abnernek, a sereg fôvezérének: Abner! ki fia e gyermek? És felele Abner: Él a te lelked oh király, hogy nem tudom!
56  És monda a király: Kérdezd meg tehát, hogy ki fia ez az ifjú?
57  És a mint visszajött Dávid, miután megölte a Filiszteust, megfogá ôt Abner, és Saulhoz vitte; és a Filiszteusnak feje kezében vala.
58  És monda néki Saul: Ki fia vagy te, oh gyermek? Dávid pedig felele: A te szolgádnak, a Bethlehembôl való Isainak a fia vagyok.

18

1 Minekutána pedig elvégezte a Saullal való beszélgetést, a Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette ôt, mint a saját lelkét.
2  És Saul magához vevé ôt azon a napon, és nem engedé, hogy visszatérjen atyja házához.
3  És szövetséget kötének Jonathán és Dávid egymással, mivel úgy szerette ôt, mint a saját lelkét.
4  És Jonathán leveté felsô ruháját, a mely rajta volt, és Dávidnak adta, sôt hadi öltözetét is, saját kardját, kézívét és övét.
5  És elméne Dávid mindenüvé, a hová Saul küldé, és magát eszesen viseli vala. És Saul a harczosok fölé tevé ôt, és kedves lôn az egész nép elôtt, és a Saul szolgái elôtt is.
6  És a mint hazafelé jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben tánczoljanak, dobokkal, vígassággal és tomborákkal.
7  És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az ô ezerét és Dávid is az ô tízezerét.
8  Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az ô szemei elôtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság hiányzik néki.
9  Saul azért attól a naptól kezdve rossz szemmel néz vala Dávidra, sôt azután is.
10  Másnap pedig megszállta Sault az Istentôl küldött gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként szokta, és a dárda Saul kezében vala.
11  És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt elôle.
12  És félni kezde Saul Dávidtól, mert az ùr vele volt, Saultól pedig eltávozék.
13  És Saul elbocsátá ôt magától és ezredesévé tevé; és kimegy vala és bejô vala a nép elôtt.
14  És Dávid minden útjában magát eszesen viseli vala, mert az ùr vele volt.
15  Mikor pedig látta Saul, hogy ô igen eszesen viseli magát, félni kezde tôle.
16  De az egész Izráel és Júda szereté Dávidot, mert ô elôttük méne ki és jöve be.
17  És monda Saul Dávidnak: ìmé idôsebbik leányomat, Mérábot néked adom feleségül, csak légy az én vitéz fiam, és harczold az ùrnak harczait; mert azt gondolá Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a Filiszteusok keze által.
18  Dávid pedig monda Saulnak: Kicsoda vagyok én, és micsoda az én életem, és atyámnak családja Izráelben, hogy a királynak veje legyek?
19  De történt abban az idôben, mikor Mérábot, a Saul leányát Dávidnak kellett volna adni, hogy a Meholáthból való Hadrielnek adták ôt feleségül.
20  Mikál, a Saul lánya azonban megszereté Dávidot, és mikor ezt megmondák Saulnak, tetszék néki a dolog.
21  És monda Saul: Néki adom ôt, hogy ô legyen veszedelmére és a Filiszteusok keze legyen ellene. Monda azért Saul Dávidnak másodízben: Légy tehát most az én vôm.
22  És megparancsolá Saul az ô szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: ìmé a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek téged, légy azért veje a királynak.
23  És elmondák a szolgák Dávid elôtt e beszédeket. Dávid pedig monda: Olyan kicsiny dolog elôttetek, hogy a király vejévé legyen valaki, holott én szegény és megvetett ember vagyok?
24  És megmondák Saulnak az ô szolgái, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid.
25  Saul pedig monda: Mondjátok meg Dávidnak: Nem kiván a király más jegyajándékot, hanem csak száz Filiszteus elôbôrét, hogy bosszút állj a király ellenségein; mert Saul a Filiszteusok keze által akará Dávidot elpusztítani.
26  Megmondák azért az ô szolgái Dávidnak e beszédeket; és tetszék ez a dolog Dávidnak, hogy a király veje legyen. A kitûzött napok még el sem telének,
27  Mikor Dávid felkelt, és elment embereivel együtt, és levágott a Filiszteusok közûl kétszáz férfit; és elhozá Dávid elôbôreiket, és mind beadta azokat a királynak, hogy a királynak veje lehessen. És néki adá Saul az ô leányát, Mikált, feleségül.
28  Mikor pedig Saul látta és megtudta, hogy az ùr Dáviddal van, és Mikál, a Saul leánya szereti ôt:
29  Akkor Saul még inkább félni kezde Dávidtól. És Saul ellensége lôn Dávidnak teljes életében.
30  A Filiszteusok vezérei pedig gyakran betörnek vala, de valahányszor betörének, Dávid Saul minden szolgáinál eszesebben viselé magát; azért felette híressé lôn az ô neve.

19

1 És szóla Saul fiának, Jonathánnak és a többi szolgáinak, hogy öljék meg Dávidot; de Jonathán, a Saul fia nagyon szereté ôt.
2  Megmondá azért Jonathán Dávidnak, mondván: Az én atyám, Saul azon van, hogy téged megöljön, azért vigyázz magadra reggel; titkos helyen tartózkodjál és rejtsd el magad.
3  Én pedig kimegyek, és atyám mellett megállok a mezôn, a hol te leszesz, és beszélni fogok atyámmal felôled, és meglátom, mint lesz, és tudtodra adom néked.
4  És Jonathán kedvezôen nyilatkozék Dávid felôl az ô atyja, Saul elôtt, és monda néki: Ne vétkezzék a király Dávid ellen, az ô szolgája ellen, mert ô nem vétett néked, sôt szolgálata felette hasznos volt néked.
5  Mert ô koczkára tette életét és megverte a Filiszteust, és az ùr nagy szabadulást szerze az egész Izráelnek. Te láttad azt és örültél rajta; miért vétkeznél azért az ártatlan vér ellen, megölvén Dávidot ok nélkül.
6  És hallgatott Saul Jonathán szavára, és megesküvék Saul: Él az ùr, hogy nem fog megöletni!
7  Akkor szólítá Jonathán Dávidot, és megmondá néki Jonathán mind e beszédeket; és Saulhoz vezeté Jonathán Dávidot, a ki ismét olyan lôn elôtte, mint annakelôtte.
8  A háború pedig ismét megkezdôdék, és Dávid kivonula, és harczola a Filiszteusok ellen, és nagy vereséget okozott nékik, és azok elfutának elôle.
9  Az Istentôl küldött gonosz lélek azonban megszállta Sault, mikor házában ült és dárdája kezében vala; Dávid pedig pengeté a hárfát kezével.
10  Akkor Saul a dárdával Dávidot a falhoz akará szegezni, de félrehajolt Saul elôl, és a dárda a falba verôdött. Dávid pedig elszalada, és elmenekült azon éjjel.
11  És követeket külde Saul a Dávid házához, hogy reá lessenek és reggel megöljék ôt. De tudtára adá Dávidnak Mikál, az ô felesége, mondván: Ha meg nem mented életedet ez éjjel, holnap megölnek.
12  És lebocsátá Mikál Dávidot az ablakon; ô pedig elment és elszalada, és megmenté magát.
13  És vevé Mikál a theráfot és az ágyba fekteté azt, és feje alá kecskeszôrbôl készült párnát tett, és betakará lepedôvel.
14  Mikor pedig Saul elküldé a követeket, hogy Dávidot megfogják, azt mondá: Dávid beteg.
15  És Saul elküldé ismét a követeket, hogy megnézzék Dávidot, mondván: Ågyastól is hozzátok ôt elômbe, hogy megöljem ôt.
16  És mikor a követek oda menének: ímé, a theráf volt az ágyban, és feje alatt a kecskeszôrbôl készült párna volt.
17  Akkor monda Saul Mikálnak: Mi dolog, hogy engem úgy megcsaltál?
elbocsátád az én ellenségemet, és ô elmenekült. És felele Mikál Saulnak: º mondá nékem, bocsáss el engem, vagy megöllek téged. 18  Dávid pedig elfutván, megszabadula; és elment Sámuelhez Rámába, és elbeszélte néki mindazt, a mit Saul vele cselekedett. Elméne ezután ô és Sámuel, és Nájóthban tartózkodának.
19  És tudtára adák Saulnak, mondván: ìmé Dávid Nájóthban van, Rámában.
20  Követeket külde azért Saul, hogy Dávidot fogják meg. A mint azonban meglátták a prófétáknak seregét, a kik prófétálának, és Sámuelt, a ki ott állott, mint az ô elôljárójuk: akkor az Istennek lelke Saul követeire szállott, és azok is prófétálának.
21  Mikor pedig megmondták Saulnak, más követeket külde, és azok is prófétálának. Akkor harmadízben is követeket külde Saul, de azok is prófétálának.
22  Elméne azért ô maga is Rámába. És a mint a nagy kúthoz érkezék, mely Székuban van, megkérdezé, mondván: Hol van Sámuel és Dávid? És felelének: ìmé Nájóthban, Rámában.
23  És elméne oda Nájóthba, Rámában. És az Istennek lelke szálla ô reá is, és folytonosan prófétála, míg eljutott Nájóthba, Rámában.
24  És leveté az ô ruháit, és prófétála, ô is Sámuel elôtt és ott feküvék meztelenûl azon az egész napon és egész éjszakán. Azért mondják: Avagy Saul is a próféták közt van-é?

20

1 Elfuta azért Dávid Nájóthból, mely Rámában van, és elméne és monda Jonathánnak: Mit cselekedtem? Mi vétkem van és mi bûnöm atyád elôtt, hogy életemre tör?
2  º pedig monda néki: Távol legyen! Te nem fogsz meghalni. ìmé az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nékem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám elôlem ezt a dolgot? Nem úgy van!
3  Mindazáltal Dávid még megesküvék, és monda: Bizonyára tudja a te atyád, hogy te kedvelsz engem, azért azt gondolá: Ne tudja ezt Jonathán, hogy valamikép meg ne szomorodjék. De bizonyára él az ùr és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között.
4  És felele Jonathán Dávidnak: A mit lelked kiván, megteszem éretted.
5  És monda Dávid Jonathánnak: ìmé holnap újhold lesz, mikor a királylyal kellene leülnöm, hogy egyem, de te bocsáss el engem, hogy elrejtôzzem a mezôn a harmadik nap estvéjéig.
6  Ha kérdezôsködnék atyád utánam, ezt mondjad: Sürgôsen kéredzett Dávid tôlem, hogy elmehessen Bethlehembe, az ô városába, mert ott az egész nemzetségnek esztendônként való áldozatja van most.
7  Ha azt fogja mondani: Jól van, úgy békessége van a te szolgádnak; ha pedig nagyon megharagudnék, úgy tudd meg, hogy a gonosz tettre elhatározta magát.
8  Cselekedjél azért irgalmasságot a te szolgáddal, mert az ùr elôtt szövetséget kötöttél én velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te; miért vinnél atyádhoz engemet?
9  Jonathán pedig felelé: Távol legyen az tôled! Ha bizonyosan megtudom, hogy atyám elhatározta magát arra, hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, avagy nem mondanám-é meg azt néked?
10  És monda Dávid Jonathánnak: Kicsoda adja nékem tudtomra, hogy a mit atyád felelni fog néked, szigorú-é?
11  És monda Jonathán Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezôre; és kimenének mindketten a mezôre.
12  Akkor monda Jonathán Dávidnak: Az ùr az Izráelnek Istene; ha kipuhatolhatom atyámtól holnap ilyenkorig vagy holnapután, hogy ímé Dávid iránt jó akarattal van, tehát nem küldök-é ki akkor hozzád és jelentem-é meg néked?
13  ùgy cselekedjék az ùr Jonathánnal most és azután is, ha atyámnak az tetszenék, hogy gonoszszal illessen téged: hogy tudtodra adom néked, és elküldelek téged, hogy békében elmehess. És az ùr legyen veled, mint volt az én atyámmal!
14  És ne csak a míg én élek, és ne csak magammal cselekedjél az ùrnak irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak;
15  Hanem meg ne vond irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, hogyha az ùr kiirtja Dávid ellenségeit, mindegyiket a földnek színérôl!
16  ìgy szerze szövetséget Jonathán a Dávid házával; mondván: vegyen számot az ùr a Dávid ellenségeitôl.
17  És Jonathán még egyszer megesketé Dávidot, iránta való szeretetébôl; mert úgy szerette ôt, mint a saját lelkét.
18  Monda pedig néki Jonathán: Holnap újhold lesz, és kérdezôsködni fognak utánad, mert helyed üres leend.
19  A harmadik napon pedig jôjj alá gyorsan, és eredj arra a helyre, a hol elrejtôzél amaz esemény napján, és maradj ott az útmutató kô mellett.
20  És én három nyilat lövök oldalához, mintha magamtól czélba lônék.
21  És ímé utánuk küldöm a gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat. Ha azt mondom a gyermeknek: ìmé mögötted vannak emerre: hozd el azokat és jôjj elô, mert békességed van néked, és nincs baj, él az ùr!
22  Ha pedig azt mondom a gyermeknek: ìmé elôtted vannak a nyilak amarra: akkor menj el, mert elküldött téged az ùr.
23  És erre a dologra nézve, a melyet megbeszéltünk egymás közt, ímé az ùr legyen bizonyság közöttem és közötted mind örökké!
24  Elrejtôzék azért Dávid a mezôn. És mikor az újhold eljött, leült a király az ebédhez, hogy egyék.
25  És mikor leült a király a maga székébe, most is úgy, mint máskor, a fal mellett levô székbe: Jonathán felkele, és Abner ült Saul mellé; a Dávid helye pedig üres vala.
26  És Saul semmit sem szólott azon a napon, mert azt gondolá: Valami történt vele; nem tiszta, bizonyosan nem tiszta.
27  És lôn az újhold után következô napon, a második napon, mikor ismét üres volt a Dávid helye, monda Saul az ô fiának, Jonathánnak: Isainak fia miért nem jött el az ebédre sem tegnap, sem ma?
28  Jonathán pedig felele Saulnak: Elkéredzék tôlem Dávid Bethlehembe;
29  És monda: Ugyan bocsáss el engem, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és ezt parancsolta nékem bátyám; azért, ha kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.
30  Akkor felgerjede Saulnak haragja Jonathán ellen és monda néki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad az Isainak fiát a magad gyalázatára és anyád szemérmének gyalázatára!
31  Mert mindaddig, míg Isainak fia él a földön, nem állhatsz fenn sem te, sem a te királyságod; most azért küldj érette, és hozasd ide ôt hozzám, mert ô a halál fia.
32  Jonathán pedig felele Saulnak az ô atyjának, és monda néki: Miért kell meghalnia, mit vétett?
33  Akkor Saul utána dobta dárdáját, hogy általüsse ôt. És megérté Jonathán, hogy atyja elvégezé, hogy megölje Dávidot.
34  És felkele Jonathán az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evék az újholdnak második napján, mert bánkódott Dávid miatt, mivel atyja gyalázattal illeté ôt.
35  És reggel kiméne Jonathán a mezôre a Dáviddal együtt meghatározott idôben, és egy kis gyermek volt vele.
36  És monda a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, melyeket ellövök. És mikor a gyermek elfutott, ellövék a nyilat, úgy hogy rajta túl méne.
37  És mikor a gyermek arra a helyre érkezék, a hol a nyíl vala, melyet Jonathán ellôtt, a gyermek után kiálta Jonathán, és monda: Avagy nem tovább van-é a nyíl elôtted?
38  És kiálta Jonathán a gyermek után: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, ki Jonathánnal vala, felszedé a nyilat és urához ment.
39  A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jonathán és Dávid értették e dolgot.
40  Åtadá azután Jonathán fegyverét a gyermeknek, a ki vele volt, és monda néki: Eredj el, vidd be a városba.
41  Mikor pedig elment a gyermek, felkele Dávid a kô déli oldala mellôl, és arczczal a földre borula, és háromszor meghajtotta magát; és megcsókolták egymást, és együtt sírtak, mígnem Dávid hangosan zokogott.
42  Akkor monda Jonathán Dávidnak: Eredj el békességgel! Mivelhogy megesküdtünk mind a ketten az ùrnak nevére, mondván: Az ùr legyen köztem és közted, az én magom között és a te magod között örökre. (20:43) Felkele ezután és elméne. Jonathán pedig bement a városba.

21

1 És Dávid elméne Nóbba Akhimélek paphoz. Akhimélek pedig megrettenve ment Dávid elé, és monda néki: Mi dolog, hogy csak egyedûl vagy, és senki sincs veled?
2  És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, a miért elküldélek téged, és a mit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre.
3  Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy egyebet, a mi van.
4  És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól.
5  Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tôlünk az asszony mind tegnap, mind azelôtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben.
6  Adott azért a pap néki szentelt kenyeret, mert nem volt ott más kenyér, hanem csak szent kenyér, melyeket elvettek az ùrnak színe elôl, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, a melyen az elôbbit elvevék.
7  Vala pedig ott azon a napon Saul szolgái közûl egy ember, ott tartózkodva az ùr elôtt, a kit Doégnak hívtak, a ki Edomita volt, Saul pásztorainak számadója.
8  És monda Dávid Akhiméleknek; Nincsen-é kezednél egy dárda vagy valami fegyver? mert sem kardomat, sem fegyverzetemet nem hoztam magammal, mivel a király dolga sürgôs vala.
9  És monda a pap: A Filiszteus Góliáthnak a kardja, a kit te megöltél az Elah völgyében, ímhol van posztóba betakarva az efód mögött; ha azt el akarod vinni, vidd el, mert azonkivûl más nincsen itt. És monda Dávid: Nincs ahhoz hasonló, add ide azt nékem.
10  És felkele Dávid, és elfutott azon a napon Saul elôl, és elment Åkhishoz, Gáthnak királyához.
11  És mondának Åkhis szolgái néki: Vajjon nem ez-é Dávid, annak az országnak királya? Vajjon nem errôl énekelték-é a körtánczban, mondván: Saul megverte az ô ezerét, Dávid is az ô tízezerét?
12  És mikor eszébe vevé Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémüle Åkhistól, Gáthnak királyától.
13  És megváltoztatá magaviseletét ô elôttük, és ôrjönge kezeik között, és irkál vala a kapuknak ajtain, nyálát pedig szakállán folyatja alá.
14  És monda Åkhis az ô szolgáinak: ìmé látjátok, hogy ez az ember megôrült, miért hoztátok ôt hozzám?
15  Szûkölködöm-e ôrültekben, hogy ide hoztátok ezt, hogy bolondoskodjék elôttem? Ez jôjjön-e be házamba?

22

1 Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám barlangjába. És mikor meghallották testvérei és atyjának egész háza népe, oda menének hozzá.
2  És hozzá gyûlének mindazok, a kik nyomorúságban valának, és mindazok, a kiknek hitelezôik voltak, és minden elkeseredett ember, ô pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának ô vele.
3  És elméne onnan Dávid Miczpába, Moáb földére, és monda Moáb királyának: Hadd jôjjön ide hozzátok az én atyám és anyám, míg megtudom, hogy mit fog cselekedni velem az Isten.
4  És vivé ôket Moáb királya elé, és ott maradának vele mindaddig, míg Dávid a várban volt.
5  Gád próféta pedig monda Dávidnak: Ne maradj a várban, hanem eredj és menj el Júda földére. Elméne azért Dávid, és Héreth erdejébe ment.
6  És meghallotta Saul, hogy elôtûnt Dávid és azok az emberek, a kik vele valának; (Saul pedig Gibeában tartózkodék a hegyen a fa alatt és dárdája kezében vala és szolgái mindnyájan mellette állának).
7  Monda azért Saul az ô szolgáinak, a kik mellette állottak: Halljátok meg Benjáminnak fiai! Isainak fia adni fog-é néktek mindnyájatoknak szántóföldeket és szôlôhegyeket, és mindnyájatokat ezredesekké és századosokká fog-é tenni,
8  Hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem? És senki sincs, a ki tudósítana engem, hogy fiam szövetséget kötött Isai fiával? És senki sincs közöttetek, a ki szánakoznék felettem, és megmondaná nékem, hogy fiam fellázította szolgámat ellenem, hogy leselkedjék utánam, mint a hogy e mai napon megtetszik?
9  Akkor felele az Edomita Doég, a ki Saul szolgái közt állott: Én láttam, hogy az Isai fia Nóbba ment vala az Akhitób fiához, Akhimélek paphoz.
10  A ki ô érette megkérdé az Urat, és eleséget adott néki, sôt a Filiszteus Góliáth kardját is néki adá.
11  Akkor elkülde a király, hogy elhívják Akhimélek papot, az Akhitób fiát és atyjának egész házanépét, a papokat, a kik Nóbban valának; és eljövének mindnyájan a királyhoz.
12  És monda Saul: Halld meg most te, Akhitóbnak fia! º pedig monda: ìmhol vagyok uram.
13  És monda néki Saul: Miért ütöttetek pártot ellenem, te és Isainak fia, hogy kenyeret és kardot adtál néki, és ô érette megkérdezéd az Istent, hogy fellázadjon ellenem, hogy leselkedjék, mint a hogy most történik?
14  És felele Akhimélek a királynak, és monda: Minden szolgáid között kicsoda hûségesebb Dávidnál, a ki a királynak veje, és a ki akaratod szerint jár, és tisztelt ember a te házadban?
15  Vajjon csak ma kezdém-e az Istent ô érette megkérdezni?
Távol legyen tôlem! Ne tulajdonítson olyat a király szolgájának, sem atyám egész házanépének, mert errôl a dologról semmit sem tud a te szolgád, sem kicsinyt, sem nagyot. 16  A király pedig monda: Meg kell halnod Akhimélek, néked és a te atyád egész házanépének!
17  És monda a király a poroszlóknak, a kik mellette állának: Vegyétek körûl és öljétek le az ùrnak papjait, mert az ô kezök is Dávid mellett vala, mert tudták, hogy ô menekül, és még sem mondták meg nékem. A király szolgái azonban nem akarták kezeiket felemelni, hogy az ùrnak papjaira rohanjanak.
18  Akkor monda a király Doégnak: Fordulj nékik te, és rohanj a papokra. És ellenük fordula az Edomita Doég, és ô rohana a papokra. És azon a napon nyolczvanöt embert ölt meg, a kik gyolcs efódot viselének.
19  És Nóbot is, a papok városát fegyvernek élével vágatá le, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemôt; az ökröt és szamarat és bárányt, fegyvernek élével.
20  Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, a kit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott.
21  És megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az ùrnak papjait.
22  Dávid pedig monda Abjáthárnak: Tudtam én azt már aznap, mert ott volt az Edomita Doég, hogy bizonyosan megmondja Saulnak. Én adtam okot atyád egész házanépének halálára.
23  Maradj nálam, ne félj; mert a ki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem.

23

1 Értesíték pedig Dávidot, mondván: ìmé a Filiszteusok hadakoznak Kehilla ellen, és dúlják a szérûket.
2  Akkor megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Elmenjek és leverjem-é ezeket a Filiszteusokat? És monda az ùr Dávidnak: Eredj el, és verd le a Filiszteusokat, és szabadítsd meg Kehillát.
3  A Dávid emberei azonban mondának néki: ìmé, mi itt Júdában is félünk, mennyivel inkább, ha Kehillába megyünk a Filiszteusok táborára.
4  Akkor Dávid ismét megkérdezé az Urat, az ùr pedig válaszola néki, és monda: Kelj fel, és menj el Kehillába, mert én a Filiszteusokat kezedbe adom.
5  Elméne azért Dávid és az ô emberei Kehillába, és harczola a Filiszteusok ellen, és elhajtá marhájokat, és felette igen megveré ôket. És megszabadítá Dávid Kehilla lakosait.
6  Lôn pedig, hogy a mikor Abjáthár, az Akhimélek fia Dávidhoz menekült, az efódot is magával vitte.
7  Megmondák akkor Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment; és monda Saul: Kezembe adta ôt az Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záros városba méne.
8  És összegyûjté Saul a harczra az egész népet, hogy Kehillába menjen, és körülfogja Dávidot és az ô embereit.
9  Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul ô ellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elô az efódot.
10  És monda Dávid: Uram, Izráel Istene! bizonynyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jôni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam,
11  Vajjon kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajjon lejön-é Saul, a mint hallotta a te szolgád? òh Uram, Izráel Istene, mondd meg a te szolgádnak! És monda az ùr: Lejön.
12  És monda Dávid: Vajjon Saul kezébe adnak-é Kehilla lakosai engem és az én embereimet? És monda az ùr: Kezébe adnak.
13  Felkele azért Dávid és az ô emberei, mintegy hatszázan, és kimenének Kehillából, és ide s tova járnak vala, a hol csak járhatának. Midôn pedig Saulnak megmondák, hogy elmenekült Dávid Kehillából, felhagyott az elmenetellel.
14  És Dávid a pusztában tartózkodék az erôs helyeken, és a Zif pusztájában levô hegységen marada. És Saul mindennap keresé, de az Isten nem adá ôt kezébe.
15  Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdôben vala:
16  Felkele Jonathán a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdôbe, és megerôsíté az ô kezét az Istenben.
17  És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz.
18  És szövetséget kötének ketten az ùr elôtt. És Dávid az erdôben marada, Jonathán pedig haza ment.
19  És felmenének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Avagy nem nálunk lappangé Dávid az erôs helyeken az erdôben, Hakila halmán, mely a sivatagtól jobbkézre van?!
20  Most azért minthogy lelkednek fôkivánsága az, hogy lejôjj, óh király, jôjj le; és a mi gondunk lesz, hogy a királynak kezébe adjuk ôt.
21  És monda Saul: Legyetek megáldva az ùrtól, hogy szánakoztok rajtam!
22  Menjetek azért el, és vigyázzatok ezután is, hogy megtudjátok és meglássátok az ô tartózkodási helyét, és hogy ki látta ôt ott, mert azt mondották nékem, hogy igen ravasz ô.
23  Annakokáért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, a hol ô lappang, és minden bizonynyal térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek; és ha az országban van, kikutatom ôt Júdának minden ezrei között.
24  Azok pedig felkelének, és elmenének Zifbe Saul elôtt. Dávid pedig és az ô emberei Máon pusztájában valának a mezôségen, a mely a sivatagtól jobbkézre van.
25  És elméne Saul az ô embereivel együtt, hogy megkeresse ôt. Dávidnak azonban megizenték, és ô leszállott a kôszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában.
26  És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az ô emberei pedig a hegynek másik oldalán. És épen, mikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elôl, és Saul és az ô emberei már körûl is kerítették Dávidot és az ô embereit, hogy megfogják.:
27  Akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jôjj! mert a Filiszteusok betörtek az országba.
28  Akkor megtére Saul Dávid üldözésébôl, és a Filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kôsziklájának.
29  (24:1) És Dávid elméne onnan, és Engedi erôsségei közt tartózkodék.

24

1 (24:2) Lôn pedig, hogy a mikor visszatért Saul a Filiszteusok üldözésébôl, megizenték néki, mondván: ìmé Dávid az Engedi pusztájában van.
2  (24:3) Maga mellé vôn azért Saul az egész Izráel közûl háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és az ô embereit a vadkecskék kôszikláján.
3  (24:4) És eljutott a juhaklokhoz, a melyek az útfélen vannak, hol egy barlang volt; és beméne Saul, hogy ott szükségét végezze; Dávid pedig és az ô emberei a barlang rejtekeiben valának.
4  (24:5) Akkor mondák Dávidnak az ô emberei: ìmé ez az a nap, a melyrôl azt mondotta az ùr néked: ìmé kezedbe adom ellenségedet, hogy úgy cselekedjél vele, a mint néked tetszik. Felkele azért Dávid, és elmetszé orozva Saul ruhájának szárnyát.
5  (24:6) Lôn pedig ezután, hogy megesett a Dávid szíve rajta, hogy elmetszé Saul ruhájának szárnyát;
6  (24:7) És monda az ô embereinek: Oltalmazzon meg engem az ùr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az ùrnak felkentjével, hogy kezemet felemeljem ellene, mert az ùrnak felkentje ô.
7  (24:8) És megfeddé Dávid kemény szókkal embereit, és nem engedte meg nékik, hogy Saul ellen támadjanak. Mikor pedig Saul felkelt a barlangból, és elment az úton:
8  (24:9) Dávid is felkelt ezután, és kiment a barlangból, és Saul után kiálta, mondván: Uram király! Mikor pedig Saul hátratekinte, Dávid arczczal a földre hajolt, és tisztességet tôn néki.
9  (24:10) És monda Dávid Saulnak: Miért hallgatsz az olyan ember szavaira, a ki azt mondja: ìmé Dávid romlásodra tör?!
10  (24:11)
ìmé a mai napon látták a te szemeid, hogy az ùr téged kezembe adott ma a barlangban, és azt mondották, hogy öljelek meg téged, de én kedvezék néked, és azt mondám: Nem emelem fel kezemet az én uram ellen, mert az ùrnak felkentje ô. 11  (24:12) Azért atyám! nézd, ugyan nézd felsô ruhádnak szárnyát kezemben, mert mikor levágtam felsô ruhádnak szárnyát, nem öltelek meg téged! Azért tudd meg és lássad, hogy nincsen az én kezemben hamisság és semmi gonoszság és nem vétkeztem ellened, de te mégis életem után leselkedel, hogy elveszessed azt.
12  (24:13) Az ùr tegyen ítéletet közöttem és közötted, és álljon bosszút az ùr érettem rajtad, de az én kezem nem lesz ellened.
13  (24:14) A mint a régi példabeszéd mondja: A gonoszoktól származik a gonoszság: de az én kezem nem lesz ellened.
14  (24:15) Ki ellen jött ki Izráelnek királya? Kit kergetsz? Egy holt ebet, vagy egy bolhát?
15  (24:16) Legyen azért az ùr ítélôbíró, és tegyen ítéletet közöttem és közötted, és lássa meg; ô forgassa az én ügyemet, és szabadítson meg engem kezedbôl.
16  (24:17) És lôn, hogy a mikor elmondotta Dávid e szókat Saul elôtt, monda Saul: A te szavad-é ez, fiam Dávid? És felkiálta Saul, és síra.
17  (24:18) És monda Dávidnak: Te igazságosabb vagy én nálamnál, mert te jót cselekedtél velem, én pedig rosszat fizettem néked.
18  (24:19) És te megmondottad nékem a mai napon, minémû jót cselekedtél velem, hogy az ùr kezedbe adott engem, és te még sem öltél meg engem.
19  (24:20) Mert ha valaki megtalálja ellenségét, elbocsátja-é ôt békében az úton? Annakokáért fizessen az ùr néked jóval azért, a mit velem ma cselekedtél.
20  (24:21) Most pedig, mivel tudom, hogy te király leszesz, és Izráelnek királysága a te kezedben állandó lesz:
21  (24:22)
Esküdjél meg nékem most az ùrra, hogy én utánam nem fogod kiirtani maradékomat és nevemet nem fogod kitörölni atyám házából! 22  (24:23) És Dávid megesküvék Saulnak. És Saul elméne haza, Dávid pedig és az ô emberei felmenének az ô erôsségökbe.

25

1 Meghala pedig Sámuel, és egybegyûle az egész Izráel, és siratták ôt, és eltemették az ô házában Rámában. Dávid pedig felkelt és elment Párán pusztájába.
2  És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetôs ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta.
3  (Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, a ki igen eszes és szép termetû asszony volt; a férfi azonban durva és rossz erkölcsû vala, a Káleb nemzetségébôl való volt.)
4  És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.
5  Elkülde azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek ôt nevemben békességesen.
6  És így szóljatok: Légy békességben az életben, legyen békességben a te házadnépe és legyen békességben mindened, a mid van!
7  Most hallottam, hogy juhaidat nyiratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk ôket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idô alatt, míg Kárlemben valának.
8  Kérdezd meg szolgáidat, ôk meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek elôtted, mert alkalmas idôben jöttünk. Adj kérlek abból, a mi kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak.
9  Elmenének azért a Dávid szolgái, és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakozának.
10  Nábál pedig felele a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok olyan szolga van, a kik elszöknek uraiktól.
11  Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikrôl azt sem tudom, hova valók?
12  Akkor megfordulának a Dávid szolgái az ô útjokra, és visszatérének; és mikor megérkezének, értesítették ôt mind e beszédek felôl.
13  És monda Dávid az ô embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköté mindenki a kardját, Dávid is felköté az ô kardját; és felment Dávid után mintegy négyszáz ember; kétszáz pedig ott maradt a podgyásznál.
14  Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíté a szolgák közûl egy ifjú, mondván: ìmé Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de ô elûzé ôket.
15  Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idô alatt, míg velök jártunk, mikor a mezôn voltunk.
16  Olyanok voltak reánk nézve, mint a kôfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idô alatt, míg velök valánk, mikor a juhokat ôriztük.
17  Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az ô egész háza ellen, ô pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki.
18  Akkor Abigail sietve vôn kétszáz kenyeret, két tömlô bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszúszôlôt és kétszáz kötés száraz fügét és a szamarakra rakta.
19  És monda az ô szolgáinak: Menjetek el elôttem, ímé én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg.
20  És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, leereszkedék a hegynek egyik mellékösvényén: ímé Dávid és az ô emberei lejövének eleibe, és ô összetalálkozék velök.
21  Dávid pedig azt mondotta volt: Bizony hiába ôriztem ennek mindenét, a mije van a pusztában, hogy semmi híjja nem lett mindannak, a mi az övé, mert ô a jó helyett roszszal fizet nékem.
22  ùgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel most és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, a mi az övé, még egy ebet sem.
23  Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arczczal leborúla Dávid elôtt, és meghajtá magát a földig.
24  És az ô lábaihoz borúla, és monda: òh uram! én magam vagyok a bûnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te elôtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait.
25  Kérlek, ne törôdjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert a milyen a neve, olyan ô maga is; bolond az ô neve és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, a kiket elküldöttél volt.
26  Most pedig, óh uram! él az ùr és él a te lelked, hogy az ùr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne saját kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek.
27  És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körûl forgolódnak.
28  Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az ùr, mert az ùrnak harczait harczolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben.
29  És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élôknek csomójába leend bekötve az ùrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öblébôl fogja elhajítani.
30  És mikor az ùr megadja a jót az én uramnak mind a szerin t a mint megmondotta felôled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé:
31  Akkor, óh uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkûl vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az ùr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról.
32  És monda Dávid Abigailnak: Åldott legyen az ùr, Izráelnek Istene, a ki téged ma elômbe küldött!
33  És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!
34  Bizonyára él az ùr, az Izráelnek Istene, a ki megakadályozott engem, hogy veled gonoszúl ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna elômbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre csak egyetlen ebe sem.
35  És átvevé Dávid az ô kezébôl a mit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.
36  Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az ô házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, mert igen megrészegedett; azért ô semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.
37  Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az ô szíve ô benne, és olyanná lôn, mint a kô.
38  És mintegy tíz nap mulva megveré az ùr Nábált, és meghala.
39  És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Åldott legyen az ùr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítá az ùr az ô fejére! És elkülde Dávid, és izent Abigailnak, hogy elvenné ôt feleségéül.
40  Elmenének azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélének vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül.
41  º pedig felálla, és meghajtotta magát arczczal a földre, és monda: ìmé a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait.
42  És Abigail sietve felkele, és felült a szamárra és az ô öt szolgálóleánya, a kik körülötte valának, és elment Dávid követei után, és az ô felesége lôn.
43  Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelbôl, és mind a kettô felesége lôn néki.
44  Saul pedig az ô leányát, Mikált, a Dávid feleségét Páltinak, a Láis fiának adá, a ki Gallimból való volt.

26

1 És menének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Nemde nem a Hakila halmán lappang-é Dávid, a puszta átellenében?
2  Felkele azért Saul, és lement Zif pusztájába, és vele volt Izráel közûl háromezer válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif pusztájában.
3  És tábort jára Saul a Hakila halmán, mely a puszta átellenében van, az úton; Dávid pedig a pusztában tartózkodék. És mikor észrevette, hogy Saul utána ment a pusztába:
4  Kémeket küldött ki Dávid, és megtudta biztosan, hogy Saul eljött.
5  És felkele Dávid, és elment arra a helyre, a hol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, a hol feküvék Saul és Abner, a Nér fia, seregének fôvezére. Saul pedig a kerített táborban feküvék, és a nép körülötte táborozott.
6  Akkor szóla Dávid, és monda a Hitteus nemzetségébôl való Akhiméleknek és Abisainak, a Seruja fiának, a ki Joábnak testvére vala, mondván: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? És mondá Abisai: Lemegyek én veled.
7  És elméne éjjel Dávid, és Abisai a nép közé. És ímé, Saul lefeküvén, alszik vala a kerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva fejénél; Abner pedig és a nép körülötte feküvének.
8  Akkor monda Abisai Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz ôt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át.
9  Dávid azonban monda Abisainak: Ne veszesd el ôt! Mert vajjon ki emelhetné fel kezét az ùrnak felkentje ellen büntetlenül?!
10  És monda Dávid: Él az ùr, hogy az ùr megveri ôt! Vagy eljön az ô napja és meghal, vagy pedig harczba megy és ott vész el!
11  Távoztassa el azért az ùr tôlem azt, hogy kezemet az ùrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizes korsót, és menjünk el.
12  Akkor elvevé Dávid a dárdát és a vizes korsót Saul feje mellôl, és elmenének. És senki sem volt, a ki látta volna, sem a ki észrevette volna, sem a ki felserkent volna, hanem mindnyájan aluvának, mert az ùr mély álmot bocsátott reájok.
13  És mikor Dávid általment a túlsó oldalra, megállott a hegy tetején messzire, úgy, hogy nagy távolság volt közöttük.
14  És kiálta Dávid a népnek és Abnernek, a Nér fiának, mondván: Nem felelsz-é Abner? És felele Abner, és monda: Kicsoda vagy te, hogy így kiáltasz a királynak?
15  Dávid pedig monda Abnernek: Avagy nem férfi vagy-é te, és kicsoda olyan, mint te Izráelben? És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? Mert a nép közûl oda ment egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a királyt.
16  Nem jó dolog ez, a mit cselekedtél! Él az ùr, hogy halál fiai vagytok ti, a miért nem vigyáztatok a ti uratokra, az ùrnak felkentjére! Most azért nézd meg, hol van a király dárdája és a vizes korsó, a mely fejénél volt?
17  És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram király!
18  És monda: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van én bennem?
19  Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az ô szolgájának szavát! Ha az ùr ingerelt fel téged ellenem: vajha jóillatú volna elôtte az áldozat; ha pedig emberek: átkozottak legyenek az ùr elôtt, mert kiûznek most engemet, hogy ne részesühessek az ùrnak örökségében, azt mondván: Eredj, szolgálj idegen isteneknek.
20  Azért ne omoljék az én vérem a földre távol az ùr színétôl; mert Izráelnek királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, mint egy fogoly madarat üldöznek a hegyeken.
21  Saul pedig monda: Vétkeztem! térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszúl, mivel az én életem kedves volt elôtted a mai napon. ìmé, esztelenûl cselekedtem, és igen nagyot vétettem.
22  És felele Dávid, és monda: ìmhol a király dárdája, jôjjön ide a szolgák közûl egy, és vigye el azt.
23  Az ùr pedig fizessen meg mindenkinek az ô igazsága és hûsége szerint, mert az ùr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az ùrnak felkentje ellen.
24  És a mennyire drága volt a mai napon a te lelked én elôttem, legyen annyira drága az én lelkem az ùr elôtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!
25  Akkor monda Saul Dávidnak: Åldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és gyôzni fogsz! És elment Dávid a maga útján, Saul pedig visszatért az ô helyére.

27

1 És monda Dávid magában: Egy napon mégis el kell pusztulnom a Saul keze miatt, nincs jobb reám nézve, mintha gyorsan elmenekülök a Filiszteusok tartományába, így Saul felhagy azzal, hogy engem tovább is üldözzön Izráel egész területén, és így megszabadulok az ô kezébôl.
2  Felkelvén azért Dávid, elméne ô és az a hatszáz ember, a kik vele valának, Åkhishoz, a Máok fiához, Gáth királyához.
3  És Dávid Åkhisnál tartózkodék Gáthban, ô és az ô emberei, mindegyik a maga házanépével együtt; Dávid és az ô két felesége, a Jezréelbôl való Ahinoám és a Kármelbôl való Abigail, a Nábál felesége.
4  Mikor pedig Saulnak megmondották, hogy Dávid Gáthba menekült, nem üldözé tovább ôt.
5  És monda Dávid Åkhisnak: Ha kedvet találtam elôtted, adj helyet nékem valamelyik vidéki városban, hogy ott lakjam; miért laknék a te szolgád veled a királyi városban?
6  És néki adá Åkhis azon a napon Siklágot; lôn azért Siklág a Júda királyaié mind e mai napig.
7  És lôn ama napoknak száma, míg Dávid a Filiszteusok földén lakozék, egy esztendô és négy hónap.
8  És felméne Dávid embereivel együtt és megtámadták a Gessureusokat, a Girzeusokat és az Amálekitákat: mert ezek voltak annak a földnek lakosai eleitôl fogva, a melyen Súrba mégy egészen Égyiptom földéig.
9  És mikor Dávid megverte az országot, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot, ökröt, szamarakat, tevéket és ruhákat, és úgy tért vissza és ment Åkhishoz.
10  Mikor pedig Åkhis azt kérdé: Hova törtetek be most? Dávid ekként felele: Júda déli részére és Jerákhméelnek déli részére és Kéneusnak déli részére.
11  Dávid azonban sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, hogy Gáthba vigye, mondván: Valamikép ellenünk ne nyilatkozzanak és azt mondják: ìgy cselekedett Dávid. Ez volt az ô szokása amaz egész idô alatt, míg a Filiszteusok földjén tartózkodék.
12  És Åkhis bízott Dávidban, mondván: Bizonyosan gyûlöletessé tette magát az ô népe, Izráel elôtt, azért örökké az én szolgám leend.

28

1 És történt abban az idôben, hogy a Filiszteusok összegyûjték seregeiket a hadra, hogy harczoljanak Izráel ellen. És monda Åkhis Dávidnak: Tudd meg, hogy velem kell jônöd a táborba, mind néked, mind embereidnek.
2  Dávid pedig felele Åkhisnak: Meglátod bizonynyal, hogy mit fog cselekedni a te szolgád. És monda Åkhis Dávidnak: Ennélfogva fejem oltalmazójává teszlek mindenkorra.
3  Sámuel pedig meghalt vala, és siratá ôt az egész Izráel, és eltemeték ôt saját városában, Rámában; Saul pedig a varázslókat és jövendômondókat kiirtá a földrôl.
4  És mikor a Filiszteusok egybegyûlvén, eljövének és tábort járának Sunemnél: egybegyûjté Saul is az egész Izráelt, és tábort járának Gilboánál.
5  A mint azonban Saul meglátta a Filiszteusok táborát, megfélemlék és az ô szíve nagyon megrémüle.
6  És megkérdezé Saul az Urat, de az ùr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által.
7  Akkor monda Saul az ô szolgáinak: Keressetek nékem egy halottidézô asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és megkérdezzem ôt. Szolgái pedig mondának néki: ìmé, Endorban van egy halottidézô asszony.
8  Másnak tetteté azért Saul magát, és más ruhákat vevén magára, elméne ô és vele két férfi; és elmenének éjjel az asszonyhoz, és monda: Mondj jövendôt nékem halottidézés által, és idézd fel nékem azt, a kit mondok néked.
9  És monda az asszony néki: ìmé te jól tudod, hogy mit cselekedett Saul, hogy kiirtá a földrôl a varázslókat és jövendômondókat; miért akarod azért tôrbe ejteni az én lelkemet, hogy megöless engem?!
10  És megesküvék néki Saul az ùrra, mondván: Él az ùr, hogy e dolog miatt büntetésed nem lészen.
11  Monda azért az asszony: Kit idézzek fel néked? És ô monda: Sámuelt idézd fel nékem.
12  Mikor pedig az asszony Sámuelt meglátta, hangosan felkiáltott. És szóla az asszony Saulnak, mondván: Miért csaltál meg engem? hiszen te vagy Saul!
13  És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljôni a földbôl.
14  És ô monda néki: Milyen ábrázata van? º pedig monda: Egy vén ember jô fel, és palást van rajta. És megismeré Saul, hogy az Sámuel, és meghajtá magát arczczal a föld felé, és tisztességet tôn néki.
15  Sámuel pedig monda Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engemet? És felele Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozék tôlem, és nem felel már nékem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondjad nékem, mit kelljen cselekednem?
16  És monda Sámuel: Ugyan miért kérdezel engemet, ha az ùr eltávozott tôled és ellenségeddé lôn?!
17  És a szerint cselekedett az ùr, a mint általam megmondotta vala: elvette az ùr a királyságot a te kezedbôl, és adta azt a te társadnak, Dávidnak.
18  Mivel nem hallgattál az ùrnak szavára, és nem hajtottad végre az ô felgerjedt haragját az Amálekitákon: azért cselekszik most így veled az ùr.
19  És az ùr Izráelt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszesz. Izráelnek táborát is a Filiszteusok kezébe adja az ùr.
20  Akkor Saul a maga egész nagyságában hirtelen a földre esék, mert nagyon megrémüle Sámuel szavaitól; és semmi erô nem vala benne, mert egész nap és egész éjjel semmit sem evék.
21  Akkor az asszony Saulhoz ment, és mikor látta, hogy annyira megrémült, monda néki: ìmé a te szolgálóleányod hallgatott szavadra, és koczkára tettem életemet, és megfogadtam szavaidat, a melyeket mondottál nékem:
22  Most azért hallgass te is szolgálóleányod szavára, hadd tegyek egy falat kenyeret elôdbe, és egyél, hogy erôd legyen, mikor útra kelsz.
23  º azonban vonakodék, és mondá: Nem eszem; de szolgái és az asszony is kényszeríték ôt, és ô engedett szavoknak, felkelt a földrôl, és felüle az ágyra.
24  Vala pedig az asszony házánál egy hízott borjú, és sietve levágta azt; azután lisztet vett, és meggyúrta, és sütött kovásztalan pogácsát.
25  És vivé Saul elé és az ô szolgái elé, és evének; azután felkeltek és elmenének azon az éjszakán.

29

1 Akkor a Filiszteusok összegyûjték minden seregeiket Afeknél; Izráel pedig tábort jár vala a forrásnál, mely Jezréel mellett van.
2  És a Filiszteusok vezérei kivonulának, ki százzal, ki ezerrel, Dávid pedig és az ô emberei hátul menének Åkhissal.
3  És mondának a Filiszteusok vezérei: Mit akarnak ezek a zsidók? És monda Åkhis a Filiszteusok vezéreinek: Avagy nem ez-é Dávid, Saulnak, az Izráel királyának szolgája, a ki már napok óta, sôt évek óta nálam van, és nem találtam benne semmi rosszat attól a naptól fogva, hogy átjött, a mai napig.
4  De megharaguvának ô reá a Filiszteusok vezérei, és mondának néki a Filiszteusok vezérei: Küldd vissza ezt az embert, hogy térjen vissza a helyére oda, a melyet rendeltél néki, és ne jôjjön el mi velünk a harczba, hogy ellenünk ne forduljon a harczban; mert ugyan mivel tehetné magát kedvesebbé ura elôtt, hacsak nem ezeknek a vitézeknek fejeivel?
5  Avagy nem ez-é Dávid, a kirôl így énekelnek a körtánczban: Megverte Saul az ô ezerét, és Dávid is az ô tízezerét?
6  Szólítá azért Åkhis Dávidot, és monda néki: Él az ùr, hogy te becsületes vagy, és kedves elôttem mind kimenésed, mind bejövésed velem a táborba, mert semmi rosszat nem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, e mai napig; de a vezérek elôtt nem vagy kedves.
7  Most azért térj vissza, és menj el békességben, és semmit se cselekedjél, a mi a Filiszteusok vezérei elôtt helytelen.
8  És monda Dávid Åkhisnak: Vajjon mit cselekedtem, és mit találtál a te szolgádban attól a naptól fogva, hogy nálad voltam, a mai napig, hogy ne menjek el, és ne harczoljak a királynak, az én uramnak ellenségei ellen?
9  Åkhis pedig felele, és monda Dávidnak: Tudom; bizonyára kedves vagy elôttem, mint az Istennek angyala; de a Filiszteusok vezérei mondák: El ne jôjjön velünk a harczba.
10  Azért kelj fel korán reggel uradnak szolgáival együtt, a kik veled eljövének; keljetek fel korán reggel, mihelyt megvirrad, és menjetek el.
11  Felkele azért Dávid embereivel együtt, hogy korán reggel elmenjen és visszatérjen a Filiszteusok földére. A Filiszteusok pedig felmenének Jezréelbe.

30

1 És történt, hogy a mikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék; ímé, az Amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tûzzel.
2  És fogságba hurczolák az asszonyokat, a kik benne valának, kicsinytôl fogva nagyig; senkit sem öltek meg, hanem elhurczolták, és elmentek az ô útjokra.
3  Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezék: ímé az tûzzel felégettetett vala, feleségeik, fiaik és leányaik pedig fogságba hurczoltattak.
4  Akkor Dávid és a nép, a mely ô vele volt, felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejök sem volt a sírásra.
5  Dávidnak két felesége is fogságba hurczoltatott a Jezréelbôl való Ahinoám és a Kármelbôl való Abigail, a Nábál felesége.
6  És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép arról beszélt, hogy megkövezi ôt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerôsíté magát az ùrban, az ô Istenében.
7  És monda Dávid Abjáthár papnak, az Akhimélek fiának: Hozd ide nékem az efódot. És Abjáthár oda vivé az efódot Dávidhoz.
8  És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utólérem-é ôket? És monda néki: Üldözzed, mert bizonyosan utóléred, és szabadulást szerzesz.
9  Elméne azért Dávid, ô és az a hatszáz ember, a kik vele valának. És mikor a Bésor patakához jutának, ott a népnek egy része megállott.
10  Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé az ellenséget; kétszáz ember pedig ott megállott; mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.
11  És találának a mezôn egy égyiptomi embert, a kit Dávidhoz vivének, és adának néki kenyeret, hogy egyék, és megitatták ôt vízzel.
12  És adának néki egy csomó száraz fügét és két kötés aszuszôlôt; és miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
13  És monda néki Dávid: Ki embere vagy te, és honnan való vagy?
º pedig monda: Égyiptomi ifjú vagyok, egy Amálekita embernek szolgája, és elhagyott engem az én uram, mivel megbetegedtem immár ma harmadnapja. 14  Mi törtünk be a Kréteusok déli vidékére, és oda, a mely Júdáé, és Kálebnek déli vidékére; és Siklágot felégettük tûzzel.
15  És Dávid monda néki: Elvezetsz-é minket ahhoz a sereghez?
És ô monda: Esküdjél meg nékem az Istenre, hogy nem ölsz meg engem, sem az én uramnak kezébe át nem adsz, és én elvezetlek téged ahhoz a sereghez. 16  Elvezeté azért ôket; és ímé, azok elszéledének az egész vidéken, és evének, ivának és tánczolának az igen nagy zsákmány felett, a melyet a Filiszteusok tartományából és Júda tartományából hozának.
17  És vágta ôket Dávid alkonyattól fogva másnap estvéig, és senki sem menekült meg közûlök, hanem csak négyszáz ifjú ember, a kik tevékre ülének és elfutának.
18  És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták; az ô két feleségét is megszabadítá Dávid.
19  És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, a mit elvittek tôlük; Dávid mindent visszahozott.
20  És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, melyeket tulajdon barmuk elôtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya!
21  Midôn pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezék, a kik fáradtabbak valának, minthogy Dávidot követhették volna, és ott hagyta ôket a Bésor patakjánál: kimenének Dávid elé és a nép elé, a mely vele volt. Dávid pedig a néphez közeledék, és köszönté ôket békességgel.
22  Akkor mondának mind azok közûl, a kik Dáviddal elmenének, így szólván: Minthogy mind a gonosz emberek és Beliál emberei nem jöttek el velünk, semmit se adjunk nékik a zsákmányból, a melyet visszaszereztünk, hanem csak kinek-kinek a maga feleségét és gyermekeit, azokat vigyék el, és menjenek el.
23  Dávid azonban így szóla: Ne cselekedjetek így atyámfiai azzal, a mit az ùr adott nékünk; ô oltalmazott minket és adá kezünkbe a sereget, a mely ellenünk jött vala.
24  Vajjon kicsoda engedhetne néktek ebben a dologban? Sôt inkább, a mekkora annak a része, a ki elment a harczba, akkora legyen annak is a része, a ki a holminál marada; egyenlôképen osztozzanak.
25  És úgy történt ez attól a naptól fogva azután is; törvénynyé és szokássá tette ezt Izráelben mind e mai napig.
26  Mikor pedig Dávid Siklágba érkezék, külde a zsákmányból Júda véneinek, az ô barátainak, mondván: ìmé az ùr ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra.
27  Azoknak tudniillik, a kik Béthelben, a kik dél felé Rámóthban, és a kik Jathirban laknak;
28  A kik Aroerben, a kik Sifmótban és a kik Estemoában laknak;
29  A kik Rákálban, a kik a Jerakhméeliták városaiban és a kik a Kéneusok városaiban laknak;
30  A kik Hormában, a kik Kor-Asánban és a kik Athákban laknak;
31  A kik Hebronban és mindazon helyeken, a hol Dávid embereivel megfordult vala.

31

1 És megütközének a Filiszteusok Izráellel, és elfutottak Izráel férfiai a Filiszteusok elôl, és elhullának a seb miatt a Gilboa hegységén.
2  A Filiszteusok pedig utólérték Sault és az ô fiait, és megölték a Filiszteusok Jonathánt, Abinádábot és Málkisuát, a Saul fiait.
3  És a küzdelem igen heves lôn Saul ellen, mikor megtalálták ôt a kézíves emberek, és igen megrettene a kézívesektôl.
4  És mondá Saul az ô fegyverhordozójának: Húzd ki kardodat, és szúrj keresztûl azzal engem, hogy valami módon reám ne jôjjenek e körûlmetéletlenek, és keresztûlszúrjanak engemet és gúnyt ûzzenek belôlem. De fegyverhordozója nem akará, mert nagyon félt. Akkor Saul vevé a kardot és belébocsátkozék.
5  És fegyverhordozója a mint meglátta, hogy Saul meghalt, ô is belébocsátkozék az ô kardjába, és vele együtt meghala.
6  És meghala Saul és az ô három fia és fegyverhordozója, sôt emberei is mindnyájan egyenlôképen azon a napon.
7  És mikor meglátták az Izráel férfiai, a kik a völgyön túl és a Jordánon túl laktak, hogy Izráel férfiai elfutottak, és hogy Saul és az ô fiai meghalának: elhagyták a városokat és elfutának. A Filiszteusok pedig eljövének és lakának azokban.
8  És történt másnap, mikor a Filiszteusok kimentek, hogy kirabolják az elesetteket, megtalálták Sault és az ô három fiát, a kik a Gilboa hegyén esének el.
9  És levágták fejét és fegyverzetét lehúzták, és elküldötték a Filiszteusok tartományába szerénszerte, hogy hírt mondanának bálványaiknak templomában és a nép között.
10  És fegyverzetét Astarot templomában helyezték el, testét pedig felfüggeszték Bethsán kerítésére.
11  Mikor pedig értesültek felôle Jábes-Gileád lakói, hogy mit cselekedtek a Filiszteusok Saullal:
12  Felkelének mindnyájan a vitéz férfiak, és menének egész éjjel, és miután levették Saul testét és az ô fiainak testeit Bethsán kerítésérôl, elmentek Jábesbe, és ott megégették ôket;
13  Csontjaikat pedig felszedték, és eltemették a tamaris fa alatt Jábesben; és bôjtölének hét napig.

Vissza a tartalom a Biblia

Forras: http://www.biblegateway.com/




Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
Vote!