Szent Biblia (Bible in Hungarian) - 1 Mózes Szent Biblia (Bible in Hungarian). Szent Biblia.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
1 Mózes
   

Vissza a tartalom a Biblia

1

1 Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
2 A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
3 És monda Isten: Legyen világosság: és lôn világosság.
4 És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtôl.
5 És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lôn este és lôn reggel; elsô nap.
6 És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektôl.
7 Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektôl. És úgy lôn.
8 És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lôn este, és lôn reggel, második nap.
9 És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lôn.
10 És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
11 Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ô neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lôn.
12 Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az ô neme szerint, és gyümölcstermô fát, a melynek gyümölcsében mag van az ô neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
13 És lôn este és lôn reggel, harmadik nap.
14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendôknek.
15 És legyenek világítókúl az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lôn.
16 Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
17 És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
18 És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtôl. És látá Isten, hogy jó.
19 És lôn este és lôn reggel, negyedik nap.
20 És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élô állatok nyüzsgésétôl: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
21 És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ô nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesôt az ô neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
22 És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a"földön.
23 És lôn este és lôn reggel, ötödik nap.
24 Azután monda az Isten: Hozzon a föld élô állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lôn.
25 Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
27 Teremté tehát Isten az embert az ô képére, Isten képére teremté ôt: férfiúvá és asszonynyá teremté ôket.
28 És megáldá Isten ôket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
29 És monda Isten: ìmé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
30 A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élô lélek van, a zöld fûveket adom eledelûl. És úgy lôn.
31 És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lôn este és lôn reggel, hatodik nap.

2

1 És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
2 Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ô munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
3 És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
4 Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az ùr Isten a földet és az eget teremté,
5 Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az ùr Isten még nem bocsátott vala esôt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
6 Azonban pára szállott vala fel a földrôl, és megnedvesíté a föld egész színét.
7 És formálta vala az ùr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ô orrába életnek lehelletét. ìgy lôn az ember élô lélekké.
8 És ültete az ùr Isten egy kertet Édenben, napkelet felôl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
9 És nevele az ùr Isten a földbôl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
10 Folyóvíz jô vala pedig ki Édenbôl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fôágra szakad vala.
11 Az elsônek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany terem.
12 És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kô.
13 A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.
14 És a harmadik folyóviz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
15 És vevé az ùr Isten az embert, és helyezteté ôt az Éden kertjébe, hogy mívelje és ôrizze azt.
16 És parancsola az ùr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
17 De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
18 És monda az ùr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítô társat, hozzá illôt.
19 És formált vala az ùr Isten a földbôl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élô állatnak, az annak neve.
20 És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illô segítô társat nem talált vala.
21 Bocsáta tehát az ùr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivôn egyet annak oldalbordái közûl, és hússal tölté be annak helyét.
22 És alkotá az ùr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberbôl, asszonynyá, és vivé az emberhez.
23 És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemböl való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberbôl vétetett.
24 Annakokáért elhagyja a férfiú az ô atyját és az ô anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
25 Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ô felesége, és nem szégyenlik vala.

3

1 A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az ùr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
2 És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcsébôl ehetünk;
3 De annak a fának gyümölcsébôl, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
4 És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
5 Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
6 És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcsébôl, és evék, és ada vele levô férjének is, és az is evék.
7 És megnyilatkozának mindkettôjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet akgatának azért össze, és körülkötôket csinálának magoknak.
8 És meghallák az ùr Isten szavát, a ki hûvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtôzék az ember és az ô felesége az ùr Isten elôl a kert fái között.
9 Szólítá ugyanis az ùr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?
10 És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.
11 És monda º: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytôl tiltottalak, hogy arról ne egyél?
12 És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ô ada nékem arról a fáról, úgy evém.
13 És monda az ùr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.
14 És monda az ùr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
15 És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ô magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.
16 Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselôsséged fájdalmait, fájdalommal szûlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ô pedig uralkodik te rajtad.
17 Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyrôl azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Åtkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belôle életednek minden napjaiban.
18 Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezônek fûvét.
19 Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
20 Nevezte vala pedig Ådám az ô feleségét Évának, mivelhogy ô lett anyja minden élônek.
21 És csinála az ùr Isten Ådámnak és az ô feleségének bôr ruhákat, és felöltözteté ôket.
22 És monda az ùr Isten: ìmé az ember olyanná lett, mint mi közûlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
23 Kiküldé ôt az ùr Isten az Éden kertjébôl, hogy mívelje a földet, a melybôl vétetett vala.
24 És kiûzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felôl a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy ôrizzék az életfájának útját.

4

1 Azután ismeré Ådám az ô feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szûli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az ùrtól.
2 És ismét szûlé annak atyjafiát, Åbelt. És Åbel juhok pásztora lôn, Kain pedig földmívelô.
3 Lôn pedig idô multával, hogy Kain ajándékot vive az ùrnak a föld gyümölcsébôl.
4 És Åbel is vive az ô juhainak elsô fajzásából és azoknak kövérségébôl. És tekinte az ùr Åbelre és az ô ajándékára.
5 Kainra pedig és az ô ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
6 És monda az ùr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?
7 Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fôvel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bûn az ajtó elôtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
8 És szól s beszél vala Kain Åbellel, az ô atyjafiával. És lôn, mikor a mezôn valának, támada Kain Åbelre az ô atyjafiára, és megölé ôt.
9 És monda az ùr Kainnak: Hol van Åbel a te atyádfia? º pedig monda: Nem tudom, avagy ôrizôje vagyok-é én az én atyámfiának?
10 Monda pedig az ùr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földröl.
11 Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ô száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedbôl.
12 Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ô termô erejét, bujdosó és vándórló légy a földön.
13 Akkor monda Kain az ùrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.
14 ìmé elûzöl engem ma e földnek színérôl, és a te színed elôl el kell rejtôznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
15 És monda néki az ùr: Sôt inkább, a ki megöléndi Kaint, hétszer megbüntettetik. És megbélyegzé az ùr Kaint, hogy senki meg ne ölje, a ki rátalál.
16 És elméne Kain az ùr színe elôl, és letelepedék Nód földén, Édentôl keletre.
17 És ismeré Kain az ô feleségét, az pedig fogada méhében, és szûlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ô fiának nevérôl Hánókhnak.
18 És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé Mekhujáelt: Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet.
19 Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a másiknak neve Czilla.
20 És szûlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak.
21 Az ô atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak.
22 Czilla pedig szûlé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát.
23 Akkor monda Lámekh az ô feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött.
24 Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért.
25 Ådám pedig ismét ismeré az ô feleségét, és az szûle néki fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott úgymond, énnékem az Isten más magot Åbel helyett, kit megöle Kain.
26 Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az ùrnak nevét.

5

1 Ez az Ådám nemzetségének könyve. A mely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt.
2 Férfiúvá és asszonynyá teremté ôket, és megáldá ôket és nevezé az ô nevöket Ådámnak, a mely napon teremtetének.
3 Élt vala pedig Ådám száz harmincz esztendôt, és nemze fiat az ô képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek.
4 És telének Ådám napjai, minekutánna Séthet nemzette, nyolczszáz esztendôre, és nemze fiakat és leányokat.
5 És lôn Ådám egész életének ideje kilenczszázharmincz esztendô; és meghala.
6 Éle pedig Séth száz öt esztendôt; és nemzé Énóst.
7 És éle Séth, minekutánna Énóst nemzette, nyolczszáz hét esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
8 És lôn Séth egész életének ideje kilenczszáz tizenkét esztendô; és meghala.
9 Éle pedig Énós kilenczven esztendôt, és nemzé Kénánt.
10 És éle Énós, minekutánna Kénánt nemzette, nyolczszáz tizenöt esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
11 És lôn Énós egész életének ideje kilenczszázöt esztendô; és meghala.
12 Éle pedig Kénán hetven esztendôt, és nemzé Mahalálélt.
13 És éle Kénán, minekutánna Mahalálélt nemzette, nyolczszáz negyven esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
14 És lôn Kénán egész életének ideje kilenczszáz tiz esztendô; és meghala.
15 Éle pedig Mahalálél hatvanöt esztendôt, és nemzé Járedet.
16 És éle Mahalálél, minekutánna Járedet nemzette, nyolczszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
17 És lôn Mahalálél egész életének ideje nyolczszáz kilenczvenöt esztendô; és meghala.
18 Éle pedig Járed száz hatvankét esztendôt, és nemzé Énókhot.
19 És éle Járed, minekutánna Énókhot nemzette, nyolczszáz esztendôt; és nemze fiakat és leányokat.
20 És lôn Járed egész életének ideje kilenczszáz hatvankét esztendô; és meghala.
21 Éle pedig Énókh hatvanöt esztendôt, és nemzé Methuséláht.
22 És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
23 És lôn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendô.
24 És mivel Énókh Istennel járt vala; eltûnék, mert Isten magához vevé.
25 Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendôt és nemzé Lámekhet.
26 És éle Methusélah, minekutánna Lámekhet nemzette, hétszáz nyolczvankét esztendôt; és nemze fiakat és leányokat.
27 És lôn Methusélah egész életének ideje kilenczszáz hatvankilencz esztendô; és meghala.
28 Éle pedig Lámekh száz nyolczvankét esztendôt, és nemze fiat.
29 És nevezé azt Noénak, mondván: Ez vígasztal meg minket munkálkodásunkban s kezünk terhes fáradozásában e földön, melyet megátkozott az ùr.
30 És éle Lámekh, minekutánna Noét nemzette, ötszáz kilenczvenöt esztendôt; és nemze fiakat és leányokat.
31 És lôn Lámekh egész életének ideje hétszázhetvenhét esztendô; és meghala.
32 És mikor Noé ötszáz esztendôs volt, nemzé Noé Sémet, Khámot és Jáfetet.

6

1 Lôn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének.
2 És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közûl, kiket megkedvelnek vala.
3 És monda az ùr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ô test; legyen életének ideje száz húsz esztendô.
4 Az óriások valának a földön abban az idôben, sôt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szûlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitôl fogva híres-neves emberek voltak.
5 És látá az ùr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz,
6 Megbáná azért az ùr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ô szívében.
7 És monda az ùr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színérôl; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom hogy azokat teremtettem.
8 De Noé kegyelmet talála az ùr elôtt.
9 Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.
10 És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet.
11 A föld pedig romlott vala Isten elôtt, és megtelék a föld erôszakoskodással.
12 Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ô útát a földön.
13 Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett elôttem, mivelhogy a föld erôszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem ôket a földdel egybe.
14 Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belôl és kivûl szurokkal.
15 Ekképen csináld pedig azt: A bárka hoszsza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing.
16 Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülrôl; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt.
17 Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élô lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész.
18 De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.
19 És minden élôbôl, s minden testbôl, mindenbôl kettôt-kettôt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nôstények legyenek.
20 A madarak közûl az ô nemök szerint, a barmok közül az ô nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közûl az ô nemök szerint; mindenbôl kettô-kettô menjen be hozzád, hogy életben maradjanak.
21 Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehetô, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelûl.
22 És úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék. és az özönvíz.

7

1 Monda az ùr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak elôttem ebben a nemzedékben.
2 Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nôstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettôt-kettôt, hímet és nôstényét.
3 Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nôstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén.
4 Mert hét nap múlva esôt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színérôl minden állatot, melyet teremtettem.
5 Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az ùr néki megparancsolta vala.
6 Noé pedig hatszáz esztendôs vala, mikor az özönvíz volt a földön.
7 Beméne azért Noé és az ô fiai, az ô felesége, és fiainak feleségei ô vele a bárkába, az özönvíz elôl.
8 A tiszta barmok közûl, és a tisztátalan barmok közûl, a madarak közûl, és minden földön csúszó-mászó állat közûl,
9 Kettô-kettô méne be Noéhoz a bárkába, hím és nôstény: a mint Isten megparancsolta vala Noénak.
10 Lôn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre.
11 Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.
12 És esék az esô a földre negyven nap és negyven éjjel.
13 Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az ô fiainak három felesége velök együtt a bárkába.
14 ºk, és minden vad az ô neme szerint és minden barom az ô neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az ô neme szerint és minden repdesô állat az ô neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat.
15 Kettô-kettô méne be Noéhoz a bárkába minden testbôl, melyben élô lélek vala.
16 A melyek pedig bemenének, hím és nôstény méne be minden testbôl, a mint parancsolta vala Isten ônéki: és az ùr bezárá utána az ajtót.
17 Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földrôl.
18 A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén.
19 Azután a vizek felette igen nagy erôt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának.
20 Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala.
21 És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgô minden csúszó-mászó állat; és minden ember.
22 Mindaz, a minek orrában élô lélek lehellete vala, a szárazon valók közûl minden meghala.
23 És eltörle az Isten minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertôl a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földrôl; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában.
24 És erôt vevének a vizek a földön, száz ötven napig.

8

1 Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely ô vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.
2 És bezárúlának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszûnt az esô az égbôl.
3 És elmenének a vizek a földrôl folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.
4 A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.
5 A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a hó elsô napján meglátszának a hegyek csúcsai.
6 És lôn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala.
7 És kibocsátá a hollót, és az el-elrepûlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földrôl felszáradának.
8 Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színérôl.
9 De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére ô hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; ô pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.
10 És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából.
11 És megjöve ô hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földrôl.
12 És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé ô hozzá vissza.
13 És lôn a hatszáz egyedik esztendôben, az elsô hónak elsô napján, felszáradának a vizek a földrôl, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.
14 A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.
15 És szóla az Isten Noénak, mondván:
16 Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled.
17 Minden vadat, mely veled van, minden testbôl, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
18 Kiméne azért Noé és az ô fiai, az ô felesége, és az ô fiainak feleségei ô vele.
19 Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az ô neme szerint.
20 És oltárt építe Noé az ùrnak, és vôn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égôáldozattal az oltáron.
21 És megérezé az ùr a kedves illatot, és monda az ùr az ô szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ô ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élô állatot, mint cselekedtem.
22 Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek. törvénye és szövetsége. Szôlômûvelés. Khám megátkoztatik, Sém és Jáfet megáldatik; Noé meghal.

9

1 Azután megáldá Isten Noét és az ô fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.
2 És féljen és rettegjen tôletek a földnek minden állatja és az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;
3 Minden mozgó állat, a mely él, legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.
4 Csak a húst az ôt elevenítô vérrel meg ne egyétek.
5 De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertôl, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.
6 A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.
7 Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.
8 És szóla az Isten Noénak és vele az ô fiainak, mondván:
9 Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok.
10 És minden élô állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.
11 Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.
12 És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idôkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élô állat között, mely ti veletek van:
13 Az én ívemet helyeztetem a felhôkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
14 És lészen, hogy mikor felhôvel borítom be a földet, meglátszik az iv a felhôben,
15 És megemlékezem az én szövetségemrôl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbôl való élô állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.
16 Azért legyen tehát az ív a felhôben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségrôl Isten között és minden testbôl való élô állat között, mely a földön van.
17 És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.
18 Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.
19 Ezek hárman a Noé fiai s ezektôl népesedék meg az egész föld.
20 Noé pedig földmívelô kezdé lenni, és szôlôt ültete.
21 És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.
22 Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ô atyjának mezítelenségét, és hírûl adá künnlevô két testvérének.
23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.
24 Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ô kissebbik fia cselekedett vala:
25 Monda: Åtkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.
26 Azután monda: Åldott az ùr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!
27 Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!
28 Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.
29 És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendô; és meghala. Khám és Jáfet nemzetsége.

10

1 Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után.
2 Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász.
3 A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah.
4 Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim.
5 Ezekbôl váltak ki a szigetlakó népek az ô országaikban, mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint.
6 Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút, és Kanaán.
7 Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.
8 Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön.
9 Ez hatalmas vadász vala az ùr elôtt, azért mondják: Hatalmas vadász az ùr elôtt, mint Nimród.
10 Az ô birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád, és Kálnéh a Sineár földén.
11 E földrôl ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht.
12 És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.
13 Miczáim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot, és Naftukhimot.
14 Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot.
15 Kanaán pedig nemzé Czídont, az ô elsôszülöttét, és Khétet.
16 Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust.
17 Khivveust, Harkeust, és Szineust.
18 Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok nemzetségei.
19 Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig; Sodoma, Gomora, Ådmáh, és Czeboim felé menve Lésáig.
20 Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint.
21 Sémnek is lettek gyermekei; a ki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala.
22 Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám.
23 Arámnak fiai pedig: ùcz, Húl, Gether, és Más.
24 Arpaksád pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert.
25 Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ô idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve Joktán.
26 Joktán pedig nemzé Almondádot, Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot.
27 Hadórámot, ùzált, és Dikláht.
28 Obált, Abimáélt és Sébát.
29 Ofirt, Havilát, és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai.
30 És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti hegyekig.
31 Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és nemzetségök szerint.
32 Ezek a Noé fiainak családjai az ô nemzetségeik szerint, az ô népeik között, és ezektôl szaporodának el a népek a földön, az özönvíz után.

11

1 Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.
2 És lôn mikor kelet felôl elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének.
3 És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lôn nékik a tégla kô gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.
4 És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.
5 Az ùr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai.
6 És monda az ùr: ìmé e nép egy, s az egésznek egy nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.
7 Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.
8 És elszéleszté ôket onnan az ùr az egész földnek színére; és megszûnének építeni a várost.
9 Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az ùr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el ôket az ùr az egész földnek színére.
10 Ez a Sém nemzetsége: Sém száz esztendôs korában nemzé Arpaksádot, két esztendôvel az özönvíz után.
11 És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig és nemze fiakat és leányokat.
12 Arpaksád pedig harminczöt esztendôs vala, és nemzé Séláht.
13 És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
14 Séláh pedig harmincz esztendôs vala, és nemzé Hébert.
15 És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
16 Héber pedig harmincznégy esztendôs vala és nemzé Péleget.
17 És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
18 Péleg pedig harmincz esztendôs vala, és nemzé Réut.
19 És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz kilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
20 Réu pedig harminczkét esztendôs vala, és nemzé Sérugot.
21 És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét esztendeig és nemze fiakat és leányokat.
22 Sérug pedig harmincz esztendôs vala, és nemzé Nákhort.
23 És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
24 Nákhot pedig huszonkilencz esztendôs vala, és nemzé Thárét.
25 És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz tizenkilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
26 Tháré pedig hetven esztendôs vala, és nemzé Åbrámot, Nákhort, Háránt.
27 Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Åbrámot, Nákhort és Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot.
28 Meghala pedig Hárán az ô atyjának Thárénak szemei elôtt, az ô születésének földjén, ùr-Kaszdimban.
29 Åbrám pedig és Nákhor vônek magoknak feleséget: az Åbrám feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak Milkhah atyjának és Jiszkáh atyjának leánya.
30 Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki gyermeke.
31 És felvevé Tháré Åbrámot az ô fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az ô unokáját, és Szárait, az ô menyét, Åbrámnak az ô fiának feleségét, és kiindulának együtt ùr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének.
32 Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendôs, és meghala Tháré Háránban.

12

1 És monda az ùr Åbrámnak: Eredj ki a te földedbôl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.
2 És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.
3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.
4 És kiméne Åbrám, a mint az ùr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ô vele: Åbrám pedig hetvenöt esztendôs vala, mikor kiméne Háránból.
5 És felvevé Åbrám az ô feleségét Szárait, és Lótot, az ô atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.
6 És általméne Åbrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.
7 És megjelenék az ùr Åbrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Åbrám oltárt építe ott az ùrnak; a ki megjelent vala néki.
8 Onnan azután a hegység felé méne Bétheltôl keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az ùrnak, és segítségûl hívá az ùr nevét.
9 És tovább költözék Åbrám; folyton délfelé húzódván.
10 Azonban éhség lôn az országban, és Åbrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.
11 És lôn míkor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: ìmé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
12 Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.
13 Mondd azért, kérlek, hogy húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.
14 És lôn mikor Åbrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.
15 Mikor megláták ôt a Faraó fôemberei, magasztalák a Faraó elôtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.
16 És jól tôn érette Åbrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nôstényszamarai és tevéi.
17 De megveré az ùr a Faraót és az ô házát nagy csapásokkal, Száraiért, Åbrám feleségéért.
18 Hívatá azért a Faraó Åbrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?
19 Miért mondottad: Húgom ô; azért vevém magamnak feleségûl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.
20 És parancsola felôle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták ôtet és az ô feleségét, és mindenét a mije vala.

13

1 Feljöve azért Åbrám Égyiptomból, ô és az ô felesége, és mindene valamije vala, és Lót is ô vele, a déli tartományba.
2 Åbrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel, és aranynyal.
3 És méne helyrôl helyre délfelôl mind Béthelig, oda a hol elôször vala az ô sátora, Béthel és Hái között.
4 Annak az oltárnak helyére, melyet ott elsôben készített vala: és segítségûl hívá ott Åbrám az ùrnak nevét.
5 Lótnak is pedig, a ki Åbrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai.
6 És nem bírá meg ôket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt.
7 Versengés is támada az Åbrám barompásztorai között és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön.
8 Monda azért Åbrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és között ed, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk.
9 Avagy nincsen-é elôtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tôlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.
10 Felemelé azért Lót az ô szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bôvizû föld; mert minekelôtte elvesztette volna az ùr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az ùr kertje, mint Égyiptom földe.
11 És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól.
12 Åbrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a Jordán-melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig.
13 Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bûnösök valának az ùr elôtt.
14 Az ùr pedig monda Åbrámnak, minekutánna elválék tôle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyrôl, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra.
15 Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre.
16 És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz.
17 Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt.
18 Elébb mozdítá azért sátorát Åbrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az ùrnak.

14

1 Lôn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban:
2 Hadat indítának ezek Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim királya ellen és Bélah, azaz Czoár királya ellen.
3 Mind ezek a Sziddim völgyében egyesûlének; ez a Sóstenger.
4 Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik esztendôben ellene támadtak vala.
5 A tizennegyedik esztendôben pedig eljöve Khédorlaomer, és a királyok, a kik ô vele valának, és megverék a Refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a Zuzeusokat Hámban, és az Emeusokat Sávé-Kirjáthajimban.
6 És a Horeusokat az ô hegyökön, a Seiren, egész Él-Páránig, mely a puszta mellett van.
7 És megtérének s menének Hén Mispátba azaz Kádesbe, és elpusztíták az Amálekiták egész mezôségét, és az Emoreusokat is, kik laknak vala Háczaczon-Thámárban.
8 Kiméne tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admáh királya, Czeboim királya, és Bélah, azaz Czoár királya, és megütközének azokkal a Sziddim völgyében:
9 Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal, Gójim királyával, Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár királyával: négy király öt ellen.
10 A Siddim völgye pedig tele vala szurok-forrásokkal. És megfutamodának Sodoma és Gomora királyai, és azokba esének: a megmaradottak pedig a hegységbe futának.
11 És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét; és elmenének.
12 Elvivék Lótot is az Åbrám atyjafiának fiát jószágostól együtt, és elmenének; mert Lót Sodomában lakik vala.
13 Eljöve pedig egy menekûlt és hírûl hozá a héber Åbrámnak, a ki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Åner atyjafiának tölgyesében, a kik meg Åbrámnak szövetségesei valának.
14 A mint meghallá Åbrám, hogy az ô atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve nyomúla Dánig.
15 És csapatokra oszolván ellenök éjszaka ô és szolgái, megveré ôket, és ûzé ôket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik.
16 És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az ô atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet.
17 Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megverésébôl, kiméne ô elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe.
18 Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ô pedig a Magasságos Istennek papja vala.
19 És megáldá ôt, és monda: Åldott legyen Åbrám a Magasságos Istentôl, ég és föld teremtôjétôl.
20 Åldott a Magasságos Isten, a ki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenbôl.
21 És monda Sodoma királya Åbrámnak: Add nékem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak.
22 És monda Åbrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az ùrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtôjéhez:
23 Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötôt sem veszek el mindabból, a mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Åbrámot.
24 Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama férfiak részét, kik én velem eljöttek volt: Åner, Eskhol, Mamré, ôk vegyék ki az ô részöket.

15

1 E dolgok után lôn az ùr beszéde Åbrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Åbrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bôséges.
2 És monda Åbrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkûl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer?
3 És monda Åbrám: ìmé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.
4 És ímé szóla az ùr ô hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd.
5 És kivivé ôt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; és monda nékie: ìgy lészen a te magod.
6 És hitt az ùrnak és tulajdoníttaték az ônéki igazságúl.
7 És monda néki: Én vagyok az ùr, ki téged kihoztalak ùr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedûl.
8 És monda: Uram Isten, mirôl tudhatom meg, hogy öröklöm azt?
9 És felele néki: Hozz nékem egy három esztendôs üszôt, egy három esztendôs kecskét, és egy három esztendôs kost, egy gerliczét és egy galambfiat.
10 Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé.
11 És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Åbrám elûzi vala azokat.
12 És lôn naplementekor, mély álom lepé meg Åbrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ô reá.
13 És monda az ùr Åbrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják ôket négyszáz esztendeig.
14 De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijônek nagy gazdagsággal.
15 Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben.
16 Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be.
17 És mikor a nap leméne és setétség lôn, ímé egy füstölgô kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.
18 E napon kötött az ùr szövetséget Åbrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet, Égyiptomnak folyóvizétôl fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig.
19 A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat.
20 A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat.
21 Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.

16

1 És Szárai, az Åbrám felesége nem szûle néki; de vala néki egy Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala.
2 Monda azért Szárai Åbrámnak: ìmé az ùr bezárolta az én méhemet hogy ne szûljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök; és engede Åbrám a Szárai szavának.
3 Vevé tehát Szárai, Åbrám felesége az Égyiptombeli Hágárt, az ô szolgálóját, tíz esztendôvel azután, hogy Åbrám a Kanaán földén letelepedék, és adá azt Åbrámnak az ô férjének feleségül.
4 És béméne Hágárhoz, és az fogada az ô méhében; ez pedig a mint látta, hogy terhes, nem vala becsülete az ô asszonyának ô elôtte.
5 Monda azért Szárai Åbrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen elôtte becsületem. Tegyen ítéletet az ùr én közöttem és te közötted.
6 És monda Åbrám Szárainak: ìmé a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele a mit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta ô elôle.
7 És találá ôt az ùrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, a mely a Súrba menô úton van.
8 És monda: Hágár, Szárai szolgálója! honnan jössz és hová mégy? És az monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elôl futok én.
9 Akkor monda néki az ùr angyala: Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az ô kezei alatt.
10 És monda néki az ùrnak angyala: Felettébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen.
11 És monda néki az ùrnak angyala: ìmé te terhes vagy, és szûlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat.
12 Az pedig vadtermészetû ember lesz: az ô keze mindenek ellen, és mindenek keze ô ellene; és minden ô atyjafiának ellenébe üti fel sátorát.
13 És nevezé Hágár az ùrnak nevét, a ki ô vele szólott vala: Te vagy a látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után?
14 Annakokáért nevezé azt a forrást Lakhai Rói forrásának; ott van Kádes és Béred között.
15 És fiat szûle Hágár Åbrámnak, és nevezé Åbrám az ô fiának nevét, a kit Hágár szûl vala néki, Ismáelnek.
16 Åbrám pedig nyolczvanhat esztendôs vala, a mikor Hágár Ismáelt szûlé Åbrámnak. a körûlmetélkedést szerzi, és Izsák születése felôl igéretet tesz.

17

1 Mikor Åbrám kilenczvenkilencz esztendôs vala, megjelenék az ùr Åbrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én elôttem, és légy tökéletes.
2 És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged.
3 És arczára borúla Åbrám, az Isten pedig szóla ônéki, mondván:
4 A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz.
5 És ne neveztessék ezután a te neved Åbrámnak, hanem legyen a te neved Åbrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged.
6 És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tôled.
7 És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségûl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.
8 És adom tenéked és a te magodnak te utánad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokúl; és Istenök lészek nékik.
9 Annakfelette monda Isten Åbrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megôrizzed, te és a te magod te utánad az ô nemzedékei szerint.
10 Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánad való magod között: minden férfi körûlmetéltessék nálatok.
11 És metéljétek körûl a ti férfi testetek bôrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele.
12 Nyolcznapos korában körûlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentôl, a ki nem a te magodból való.
13 Körûlmetéltetvén körûlmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségül lesz az én szövetségem a ti testeteken.
14 A körûlmetéletlen férfi pedig, a ki körûl nem metélteti az ô férfi testének bôrét, az ilyen lélek kivágattatik az ô népe közûl, mert felbontotta az én szövetségemet.
15 És monda Isten Åbrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ô neve.
16 És megáldom ôt, és fiat is adok ô tôle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ô tôle.
17 Ekkor arczára borúla Åbrahám, és nevete és gondolá az ô szívében: vajjon száz esztendôs embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilenczven esztendôs lévén, szûlhet-é?
18 És monda Åbrahám az Istennek: Vajha Ismáel élne te elôtted.
19 Az Isten pedig monda: Kétségnélkûl a te feleséged Sára szûl néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerôsítem az én szövetségemet ô vele örökkévaló szövetségûl az ô magvának ô utána.
20 Ismáel felôl is meghallgattalak: ìmé megáldom ôt, és megszaporítom ôt és megsokasítom ôt felette nagyon; tizenkét fejedelmet nemz, és nagy néppé teszem ôt.
21 Az én szövetségemet pedig megerôsítem Izsákkal, kit néked szûl Sára ez idôkorban a következô esztendôben.
22 És elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Åbrahámtól.
23 Vevé azért Åbrahám Ismáelt az ô fiát, és háza minden szülöttét, és mind a pénzén vetteket, minden férfiat Åbrahám házanépe közûl és körûlmetélé férfi testöknek bôrét ugyanazon napon, a mikor szólott vala vele az Isten.
24 Åbrahám pedig kilenczvenkilencz esztendôs vala, mikor körûlmetélé az ô férfitestének bôrét.
25 Ismáel pedig az ô fia tizenhárom esztendôs vala, mikor körûlmetélék az ô férfitestének bôrét.
26 Ugyanazon napon metéltetett körûl Åbrahám és Ismáel az ô fia.
27 És házának minden férfi tagja, háza szülöttei és kik idegen embertôl pénzen vásároltattak, vele együtt körûlmetéltetének. angyaloktól kisérve jön Åbrahámhoz; újból fiat igér néki Sárától; Sárát megdorgálja hitetlenségéért, és megjelenti Åbrahámnak Sodoma veszedelmét.

18

1 Megjelenék pedig ô néki az ùr a Mamré tölgyesében, és ô ûl vala a sátor ajtajában, a hô napon.
2 És felemelé az ô szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ô elôtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.
3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te elôtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.
4 Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dôljetek le a fa alatt.
5 Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erôsítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.
6 És besiete Åbrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.
7 A baromhoz is elfuta Åbrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.
8 És vôn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és ô mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.
9 És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? º pedig felele: ìmhol van a sátorban.
10 És monda: Esztendôre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sáto r ajtajában, mely annak háta megett vala.
11 Åbrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.
12 Nevete azért Sára ô magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörûségem? meg az én uram is öreg!
13 És monda az ùr Åbrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szûlhetek-é, holott én megvénhedtem?
14 Avagy az ùrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendôre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
15 Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az ùr: Nem úgy van, mert bizony nevettél.
16 Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Åbrahám is velök méne, hogy elkisérje ôket.
17 És monda az ùr: Eltitkoljam-é én Åbrahámtól, a mit tenni akarok?
18 Holott Åbrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.
19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ô fiainak és az ô házanépének ô utána, hogy megôrízzék az ùrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az ùr Åbrahámon, a mit szólott felôle.
20 Monda azután az ùr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ô bûnök felettébb megnehezedett:
21 Alámégyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.
22 És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Åbrahám pedig még az ùr elôtt áll vala.
23 És hozzá járula Åbrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?
24 Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?
25 Távol legyen tôled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tôled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?
26 És monda az ùr: Ha találok Sodomában a városon belôl ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.
27 És felele Åbrahám, és monda: ìmmár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.
28 Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.
29 És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda º: Nem teszem meg a negyvenért.
30 Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És º felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat.
31 És ô monda: ìmmár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.
32 És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? É s º monda: Nem vesztem el a tízért.
33 És elméne az ùr, minekutánna elvégezte Åbrahámmal való beszélgetését; Åbrahám pedig megtére az ô helyére.

19

1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ûl vala, és a mint meglátá ôket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.
2 És monda: ìmé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indúlhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az útczán hálunk meg.
3 De nagyon unszolá ôket, és betérének hozzá, és bemenének az ô házába; ô pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.
4 Lefekvésök elôtt a város férfiai, Sodoma férfiai körûlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytôl egyig.
5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük ôket.
6 És kiméne Lót ô hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.
7 És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.
8 ìmé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.
9 Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s ô szabja a törvényt? Majd gonoszbúl cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.
10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.
11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja elôtt valának, vaksággal verék meg kicsinytôl nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.
12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? vôdet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helybôl.
13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nôtt az ùr elôtt; és az ùr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.
14 Kiméne azért Lót, és szóla az ô vôinek, kik az ô leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybôl, mert elveszti az ùr e várost; de az ô vôinek úgy tetszék, mintha tréfálna.
15 És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevô két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bûne miatt.
16 Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az ô kezét és az ô feleségének kezét és két leánya kezét, az ùrnak iránta való irgalmából, és kivivék ôt: és ott hagyák a városon kivûl.
17 És lôn mikor kivivék ôket, monda az egyik: Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.
18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram!
19 ìmé a te szolgád kegyelmet talált te elôtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartottad: de én nem menekûlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.
20 ìmhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekûljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.
21 Monda azért néki: ìm tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyrôl szólottál.
22 Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.
23 A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.
24 És bocsáta az ùr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esôt az ùrtól az égbôl.
25 És elsûlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.
26 És hátra tekinte az ô felesége, és sóbálványnyá lôn.
27 Åbrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az ùr színe elôtt állott vala.
28 És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.
29 És lôn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Åbrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembôl, mikor elsûlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.
30 Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az ô két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban ô és az ô két leánya.
31 És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.
32 Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk ô vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
33 Adának azért inni bort az ô atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az ô atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérôl, sem fölkelésérôl.
34 És lôn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: ìmé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
35 Adának azért azon éjszaka is az ô atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; ô pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérôl, sem fölkelésérôl.
36 És teherbe esének Lót leányai mindketten az ô atyjoktól.
37 És szûle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.
38 A kisebbik is fiat szûle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind e mai napig.

20

1 És elköltözék onnan Åbrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.
2 És monda Åbrahám Sáráról az ô feleségérôl: Én húgom ô. Elkülde azért Åbimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát.
3 De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: ìmé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.
4 Abimélek pedig nem illette vala ôt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?
5 Avagy nem ô mondotta-é nékem: én húgom ô; s ez is azt mondotta: én bátyám ô. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt.
6 És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt.
7 Mostan azért add vissza az embernek az ô feleségét, mert Próféta ô: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.
8 Felkele azért Abimélek reggel, és elôhívatá minden szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének.
9 És hívatá Abimélek Åbrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy bûnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem.
10 És monda Abimélek Åbrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted?
11 Felele Åbrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.
12 De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya ô, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lôn feleségemmé.
13 És lôn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felôlem: én bátyám ez.
14 Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá Åbrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az ô feleségét.
15 És monda Abimélek: ìmé elôtted van az én országom, a hol tenéked jónak tetszik, ott lakjál.
16 Sárának pedig monda: ìmé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezôje mindazok elôtt, a kik veled vannak; és így mindenképen igazolva vagy.
17 Könyörge azért Åbrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és az ô feleségét, és az ô szolgálóit; és szûlének.
18 Mert az ùr erôsen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért az Åbrahám feleségéért.

21

1 Az ùr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az ùr Sárával, a miképen szólott vala.
2 Mert fogada Sára az ô méhében, és szûle fiat Åbrahámnak az ô vénségében, abban az idôben, melyet mondott vala néki az Isten.
3 És nevezé Åbrahám az ô fiának nevét, a ki néki született vala, a kit szûlt vala néki Sára, Izsáknak:
4 És körûlmetélé Åbrahám az ô fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.
5 Åbrahám pedig száz esztendôs vala, mikor születék néki az ô fia Izsák.
6 És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten énnékem; a ki csak hallja, nevet rajtam.
7 Ismét monda: Ki mondotta volna Åbrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szûltem vénségére.
8 És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Åbrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.
9 Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Åbrahámnak szûlt vala,
10 Monda Åbrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ô fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
11 Åbrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ô fiáért.
12 De monda az Isten Åbrahámnak: Ne lássék elôtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ô szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.
13 Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ô.
14 Felkele azért Åbrahám jó reggel, és vôn kenyeret és egy tömlô vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.
15 Hogy elfogyott a víz a tömlôbôl, letevé a gyermeket egy bokor alá.
16 És elméne s leûle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leûle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.
17 Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égbôl Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.
18 Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem ôt.
19 És megnyitá Isten az ô szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlôt vízzel, és inni ada a gyermeknek.
20 És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lôn íjászszá.
21 Lakozék pedig Párán pusztájában, és vôn néki anyja feleséget Égyiptom földérôl.
22 És lôn abban az idôben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Åbrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel.
23 Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.
24 És monda Åbrahám: Én megesküszöm.
25 Megdorgálá pedig Åbrahám Abiméleket a kútért, melyet erôvel elvettek vala az Abimélek szolgái.
26 És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.
27 Vett azért Åbrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.
28 És külön állíta Åbrahám a nyájból hét juhot.
29 És monda Abimélek Åbrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?
30 És felele Åbrahám: Ezt a hét juhot vedd tôlem, hogy bizonyságúl legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.
31 Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten.
32 Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.
33 Åbrahám pedig tamariskus-fákat ültete Beérsebában, és segítségûl hívá ott az örökkévaló ùr Istennek nevét.
34 És sok ideig tartózkodék Åbrahám a Filiszteusok földén. hite, engedelmessége. ùj igéretek. Nákhor nemzetsége.

22

1 És lôn ezeknek utána, az Isten megkisérté Åbrahámot, és monda néki: Åbrahám! S az felele: ìmhol vagyok.
2 És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égô áldozatúl a hegyek közûl egyen, a melyet mondándok néked.
3 Felkele azért Åbrahám jó reggel, és megnyergelé az ô szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ô fiát Izsákot, és fát hasogatott az égô áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.
4 Harmadnapon felemelé az ô szemeit Åbrahám, és látá a helyet messzirôl.
5 És monda Åbrahám az ô szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.
6 Vevé azért Åbrahám az égôáldozathoz való fákat, és feltevé az ô fiára Izsákra, ô maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt.
7 És szóla Izsák Åbrahámhoz az ô atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: ìmhol vagyok, fiam. És monda Izsák: ìmhol van a tûz és a fa; de hol van az égô áldozatra való bárány?
8 És monda Åbrahám: Az Isten majd gondoskodik az égôáldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.
9 Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Åbrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ô fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.
10 És kinyújtá Åbrahám az ô kezét és vevé a kést, hogy levágja az ô fiát.
11 Akkor kiálta néki az ùrnak Angyala az égbôl, és monda: Åbrahám! Åbrahám! º pedig felele: ìmhol vagyok.
12 És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd ôt: mert most már tudom, hogy istenfélô vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.
13 És felemelé Åbrahám az ô szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Åbrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égôáldozatúl az ô fia helyett.
14 És nevezé Åbrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az ùr hegyén a gondviselés.
15 És kiálta az ùrnak Angyala Åbrahámnak másodszor is az égbôl.
16 És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az ùr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:
17 Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bôségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ô ellenségeinek kapuját.
18 És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.
19 Megtére azért Åbrahám az ô szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Åbrahám Beérsebában.
20 És lôn ezeknek utána, hírt hozának Åbrahámnak mondván: ìmé Milkha is szûlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:
21 ùzt az ô elsôszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak atyját.
22 És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.
23 Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szûlé Milkha Nákhornak az Åbrahám atyjafiának.
24 Az ô ágyasa is, kinek neve Reuma vala, szûlé néki Tebáhot, Gakhámot, Thakhást és Mahákhát.

23

1 Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendô. Ezek Sára életének esztendei.
2 És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Åbrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa ôt.
3 Felkele azután Åbrahám az ô halottja elôl, és szóla Khéth fiainak, mondván:
4 Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat én elôlem.
5 Felelének pedig a Khéth fiai Åbrahámnak, mondván ônéki:
6 Hallgass meg minket uram: Istentôl való fejedelem vagy te mi közöttünk, a mi temetôhelyeink közûl a mely legtisztességesebb, abba temesd el a te halottadat, közûlünk senki sem tiltja meg tôled az ô temetôhelyét, hogy eltemethesd a te halottadat.
7 És felkele Åbrahám, és meghajtá magát a földnek népe elôtt, a Khéth fiai elôtt.
8 És szóla ô velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én elôlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron elôtt, Czohár fia elôtt.
9 Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az ô mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségûl.
10 Efron pedig ûl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Åbrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az ô városának kapuján, mondván:
11 Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezôt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat.
12 És meghajtá magát Åbrahám a földnek népe elôtt.
13 És szóla Efronhoz a föld népének hallatára, mondván: Ha mégis meghallgatnál engem! megadom a mezônek árát, fogadd el tôlem; azután eltemetem ott az én halottamat.
14 És felele Efron Åbrahámnak, mondván néki:
15 Uram! hallgass meg engemet; négyszáz ezüst siklusos föld, micsoda az én köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat.
16 Engede azért Åbrahám Efronnak és odamérte Åbrahám Efronnak az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára; kalmároknál kelendô négyszáz ezüst siklust.
17 ìgy lett Efronnak Makpelában levô mezeje, mely Mamré átellenében van, a mezô a benne levô barlanggal, és minden a mezôben levô fa az egész határban köröskörûl.
18 Åbrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak szeme elôtt, a kik az ô városának kapuján bemennek vala.
19 Azután eltemeté Åbrahám az ô feleségét Sárát a Makpelá mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földén.
20 ìgy erôsítteték meg a mezô és a benne lévô barlang Åbrahámnak temetésre való, örökségûl a Khéth fiaitól.

24

1 Åbrahám pedig vén élemedett ember vala, és az ùr mindenben megáldotta vala Åbrahámot.
2 Monda azért Åbrahám az ô háza öregebb szolgájának, a ki ônéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!
3 Hogy megeskesselek téged az ùrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kik között lakom.
4 Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és onnan vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.
5 Monda pedig ônéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljôni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?
6 Felele néki Åbrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.
7 Az ùr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földérôl, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az ô Angyalát te elôtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.
8 Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljôni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda viszsza ne vidd.
9 Veté azért a szolga az ô kezét az ô urának Åbrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felôl.
10 És vôn a szolga tíz tevét az ô urának tevéi közûl, és elindúla; (mert az urának minden gazdagsága az ô kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.
11 És megpihenteté a tevéket a városon kivûl egy kútfônél, este felé, mikor a leányok vizet meríteni járnak.
12 És monda: Uram! én uramnak Åbrahámnak Istene, hozd elém még ma, és légy kegyelmes az én uram Åbrahám iránt.
13 ìmé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijônek vizet meríteni.
14 Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sôt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és errôl ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.
15 És lôn, minekelôtte elvégezte volna a beszédet, ímé jô vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Åbrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.
16 A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szûz, és férfi még nem ismeré ôt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.
17 Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbôl.
18 Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az ô kezére, és inni ada néki.
19 És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.
20 És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az ô tevéinek.
21 Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az ùr az ô útját, vagy nem.
22 És lôn, mikor a tevék már eleget ittak, elévôn az ember egy aranyfüggôt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.
23 És monda: Kinek a leánya vagy te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?
24 Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkhah fiáé, a kit ô Nákhornak szûlt.
25 Azt is mondá: Szalma is, abrak is bôven van minálunk, és hálásra való hely is van.
26 Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.
27 És monda: Åldott az ùr az én uramnak Åbrahámnak Istene, ki nem vonta meg az ô irgalmasságát és hûségét az én uramtól. Az ùr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.
28 Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ô anyja házában, a mint ezek történtek.
29 Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.
30 Mert mikor látta a függôt, és a pereczeket az ô húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: ìgy szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.
31 És monda: Jôjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.
32 Beméne azért a férfiú a házhoz, ô pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ô lábai megmosására és az emberek lábainak, kik ô vele valának.
33 És enni valót tevének eleibe, de ô monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.
34 Monda azért: Én az Åbrahám szolgája vagyok.
35 Az ùr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
36 És Sára az én uramnak felesége fiat szûlt az én uramnak, az ô vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.
37 Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kiknek földjén én lakom,
38 Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy onnan végy feleséget az én fiamnak.
39 Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljôni?
40 Monda nékem: Az ùr, a kinek én színe elôtt jártam, elbocsátja az ô angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közûl, és az én atyám házából.
41 Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.
42 Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Åbrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:
43 ìmé én e forrás mellet állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbôl,
44 És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az ùr az én uram fiának rendelt.
45 Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijô vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.
46 º pedig sietett és leereszté az ô vedrét és monda: Igyál, sôt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.
47 És megkérdezém ôt és mondék: Ki leánya vagy? ô pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szûlt vala ônéki. Ekkor a függôt orrába, és a pereczeket karjaira tevém.
48 Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Åbrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ô fiának feleségûl.
49 Most azért, ha szeretettel és hûséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra fordúljak.
50 És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az ùrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.
51 ìmé elôtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az ùr elvégezte.
52 És lôn, a mint hallja vala az Åbrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az ùr elôtt.
53 És hoza elô a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ô bátyjának is és az ô anyjának.
54 Evének azután és ivának, ô és a férfiak, a kik ô vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.
55 Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.
56 A szolga pedig monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az ùr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.
57 Mondának akkor: Hívjuk elô a leányt, és kérdjük meg ôt.
58 Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.
59 Elbocsáták azért Rebekát, az ô húgokat, és az ô dajkáját, és az Åbrahám szolgáját, és az ô embereit.
60 És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ô ellenségeinek kapuját.
61 És felkele Rebeka és az ô szolgálóleányai, és felûlének a tevékre, s követék azt a férfiút. ìgy vevé a szolga Rebekát, és elméne.
62 Izsák pedig visszajô vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.
63 És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezôre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jônek.
64 Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevérôl.
65 És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezôn elônkbe jô? A szolga pedig monda: Az én uram ô. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.
66 Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.
67 Izsák pedig bevivé Rebekát Sárának az ô anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lôn néki felesége és szereté ôt. S megvigasztalódék Izsák az ô anyja halála után.

25

1 Åbrahám pedig ismét vôn magának feleséget, kinek neve Ketúráh vala.
2 És az szûlé néki Zimránt, Joksánt, Médánt, Midiánt, Isbákot és Suakhot.
3 Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig fiai valának: Assurim, Letúsim és Leummim.
4 S Midiánnak fiai: Éfah, Éfer, Hánok, Abida és Eldaah: Mind ezek Ketúráhnak fiai.
5 Valamije pedig Åbrahámnak vala, mindazt Izsáknak adta vala.
6 Az ágyasok fiainak pedig, a kik Åbraháméi valának, ada Åbrahám ajándékokat, és elküldé azokat az ô fia mellôl, Izsák mellôl még éltében napkelet felé, napkeleti tartományba.
7 S ezek Åbrahám élete esztendeinek napjai, melyeket élt: száz hetvenöt esztendô.
8 És kimúlék és meghala Åbrahám, jó vénségben, öregen és betelve az élettel, és takaríttaték az ô népéhez.
9 És eltemeték ôt Izsák és Ismáel az ô fiai a Makpela barlangjában, Efronnak, a Khitteus Czohár fiának mezejében, mely Mamré átellenében van.
10 Abban a mezôben, melyet Åbrahám a Khéth fiaitól vett vala: ott temettetett el Åbrahám és az ô felesége Sára.
11 Lôn pedig Åbrahám halála után, megáldá Isten az ô fiát Izsákot; Izsák pedig lakozék a Lakhai Rói forrásánál.
12 Ezek pedig Åbrahám fiának Ismáelnek nemzetségei, a kit az Égyiptombeli Hágár a Sára szolgálója szûlt vala Åbrahámnak.
13 Ezek az Ismáel fiainak nevei, nevök s nemzetségök szerint: Ismáelnek elsôszülötte Nebájót, azután Kédar, Adbeél, és Mibszám.
14 És Misma, Dúmah, és Massza.
15 Hadar, Théma, Jetúr, Náfis és Kedmah.
16 Ezek az Ismáel fiai, és ezek azoknak nevei udvaraikban, falvaikban; tizenkét fejedelem az ô nemzetségök szerint.
17 Ezek pedig az Ismáel életének esztendei: száz harminczhét esztendô. És kimúlék és meghala, és takaríttaték az ô népéhez.
18 Lakoztak pedig Havilától fogva Súrig, a mely Égyiptom átellenében van, a merre Assiriába mennek. Minden atyjafiával szemben esett az ô lakása.
19 Ezek pedig Izsáknak az Åbrahám fiának nemzetségei: Åbrahám nemzé Izsákot.
20 Izsák pedig negyven esztendôs vala, a mikor feleségûl vette Rebekát a Siriából való Bethuélnek leányát, Mésopotámiából, a Siriából való Lábánnak húgát.
21 És könyörge Izsák az ùrnak az ô feleségéért, mivelhogy magtalan vala, és az ùr meghallgatá ôt: és teherbe esék Rebeka, az ô felesége.
22 Tusakodnak vala pedig a fiak az ô méhében. Akkor monda: Ha így van, miért vagyok én így? Elméne azért, hogy megkérdezze az Urat.
23 És monda az ùr ônéki: Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsôdbôl, egyik nép a másik népnél erôsebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kissebbiknek.
24 És betelének az ô szülésének napjai, és ímé kettôsök valának az ô méhében.
25 És kijöve az elsô; vereses vala, mindenestôl szôrös, mint egy lazsnak; azért nevezék nevét Ézsaúnak.
26 Azután kijöve az ô atyjafia, kezével Ézsaú sarkába fogódzva; azért nevezék nevét Jákóbnak. Izsák pedig hatvan esztendôs vala, a mikor ezek születének.
27 És felnevekedének a gyermekek, és Ézsaú vadászathoz értô mezei ember vala; Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó.
28 Szereti vala azért Izsák Ézsaút, mert szájaíze szerint vala a vad; Rebeka pedig szereti vala Jákóbot.
29 Jákób egyszer valami fôzeléket fôze, és Ézsaú megjövén elfáradva a mezôrôl,
30 Monda Ézsaú Jákóbnak: Engedd, hogy ehessem e veres ételbôl, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak.
31 Jákób pedig monda: Add el hát nékem azonnal a te elsôszülöttségedet.
32 És monda Ézsaú: ìmé én halni járok, mire való hát nékem az én elsôszülöttségem?
33 És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküvék néki és eladá az ô elsôszülöttségét Jákóbnak.
34 S akkor Jákób ada Ézsaúnak kenyeret, és fôtt lencsét, és evék és ivék, és felkele és elméne. ìgy veté meg Ézsaú az elsôszülöttséget.

26

1 Lôn pedig éhség az országban, amaz elsô éhség után, mely Åbrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba.
2 Mert megjelent vala néki az ùr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked.
3 Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerôsítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Åbrahámnak a te atyádnak.
4 És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;
5 Mivelhogy hallgata Åbrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.
6 Lakozék azért Izsák Gérárban.
7 És mikor annak a helynek lakosai az ô felesége felôl kérdezôsködének, azt mondja vala: én húgom ô. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; gondolván: nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú ô.
8 És lôn idô multával, hogy Abimélek a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával az ô feleségével.
9 Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: ìmé bizony feleséged ô; hogyan mondhattad tehát: húgom ô!? És monda neki Izsák: Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.
10 És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk?
Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közûl, és bûnt hoztál volna mi reánk. 11 Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia.
12 És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendôben száz annyia, mert megáldá ôt az ùr.
13 És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lôn.
14 És, vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok.
15 És mindazokat a kútakat, melyeket az ô atyjának szolgái Åbrahámnak az ô atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel.
16 És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közûlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál.
17 Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.
18 És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az ô atyjának Åbrahámnak idejében, de a melyeket Åbrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az ô atyja.
19 Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élô víznek forrására akadának ott.
20 Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala ô vele.
21 Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé.
22 És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az ùr minékünk, és szaporodhatunk a földön.
23 Felméne pedig onnan Beérsebába.
24 És megjelenék néki az ùr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Åbrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Åbrahámért, az én szolgámért.
25 Oltárt építe azért ott, és segítségûl hívá az ùrnak nevét, s felvoná ott az ô sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.
26 Abimélek pedig elméne ô hozzá Gérárból és Akhuzzáth az ô barátja, meg Pikhól az ô hadvezére.
27 És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám, holott gyûlöltök engem s elûztetek magatok közûl?
28 ºk pedig mondák: Látván láttuk, hogy az ùr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled,
29 Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az ùr áldott embere vagy.
30 Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának.
31 Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátá ôket Izsák, és elmenének ô tôle békességgel.
32 Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felôl, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet.
33 S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig.
34 És mikor Ézsaú negyven esztendôs vala, feleségûl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát.
35 És ôk valának Izsáknak és Rebekának lelke keserûsége. Ézsaú képében, ettôl az atyai áldást elnyeri s Ézsaú haragja elôl Mésopotámiába menekûl.

27

1 És lôn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: Fiam; és ez monda néki: Imhol vagyok.
2 És monda: ìmé megvénhedtem; nem tudom halálom napját.
3 Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezôre, és vadászsz énnékem vadat.
4 És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelôtte meghalok.
5 Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az ô fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezôre, hogy vadat vadászszon és hozzon:
6 Szóla Rebeka Jákóbnak az ô fiának mondván: ìmé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:
7 Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az ùr elôtt, minekelôtte meghalok.
8 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked.
9 Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint ô szereti.
10 Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelôtte meghal.
11 Jákób pedig monda Rebekának az ô anyjának: ìmé az én bátyám Ézsaú szôrös ember, én pedig sima vagyok.
12 Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek elôtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
13 És monda néki az ô anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.
14 Elméne azért, és elhozá, és vivé az ô anyjának; és az ô anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ô atyja.
15 És vevé Rebeka az ô nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ô nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ô kisebbik fiát.
16 A kecskegödölyék bôrével pedig beborítá az ô kezeit, és nyakának simaságát.
17 És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ô fiának kezébe.
18 És beméne az ô atyjához és monda: Atyám! és az monda: Imhol vagyok. Ki vagy te fiam?
19 Monda Jákób az ô atyjának: Én vagyok Ézsaú a te elsôszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, ûlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.
20 És monda Izsák az ô fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az ùr, a te Istened hozta elômbe.
21 És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?
22 Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ô atyjához, a ki megtapogatván ôt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
23 És nem ismeré meg ôt, mivelhogy kezei szôrösek valának mint Ézsaúnak az ô bátyjának kezei; annakokáért megáldá ôt.
24 És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.
25 Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék.
26 Akkor monda néki Izsák az ô atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.
27 Oda méne azért, és megcsókolá ôt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá ôt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezônek illatja, a melyet megáldott az ùr.
28 Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségébôl, és gabonának és bornak bôségét.
29 Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg elôtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg elôtted a te anyádnak fiai. Åtkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.
30 És lôn a mint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ô atyjának Izsáknak színe elôl; az ô bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.
31 És készíte ô is ételt, s vivé az ô atyja elé, és mondá az ô atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ô fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.
32 És monda néki az ô atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsôszülött fiad Ézsaú.
33 Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenbôl ettem minekelôtte te megjöttél, és megáldottam ôt, és áldott is lészen.
34 A mint hallotta vala Ézsaú az ô atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Åldj meg engem is atyám.
35 Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és ô vevé el a te áldásodat.
36 Az pedig monda: Nem méltán hívják-é ôt Jákóbnak? mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsôszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást?
37 Felele Izsák és monda Ézsaúnak: ìmé uraddá tettem ôt, és minden atyjafiát szolgáúl adtam néki, gabonával is borral is ôt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?
38 Monda Ézsaú az ô atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Åldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala.
39 Felele azért Izsák az ô atyja, és monda néki: ìmé kövér földön lesz lakásod, és részed lesz az ég harmatjából onnan felûl;
40 És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.
41 Gyûlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala ôt az ô atyja, és monda Ézsaú az ô szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és akkor megölöm az én öcsémet Jákóbot.
42 Mikor pedig hírûl vivék Rebekának, az ô nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ô kissebbik fiát Jákóbot, és monda néki: ìmé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.
43 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,
44 És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik;
45 Míg elfordúl a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged; miért fosztatnám meg mindkettôtöktôl egy napon?
46 Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közûl vesz, feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közûl valók; minek nékem az élet?
fogadást tesz.

28

1 Elôhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá ôt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közûl.
2 Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közûl.
3 A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;
4 És adja néked az Åbrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Åbrahámnak.
5 Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.
6 És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta ôt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közûl;
7 És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;
8 És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az ô atyjának:
9 Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségûl vevé még az ô feleségeihez Ismáelnek az Åbrahám fiának leányát Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.
10 Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.
11 És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vôn egyet annak a helynek kövei közûl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.
12 És álmot láta: ìmé egy lajtorja vala a"földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel-és alájárnak vala azon.
13 És ímé az ùr áll vala azon és szóla: Én vagyok az ùr, Åbrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.
14 És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
15 És ímé én veled vagyok, hogy megôrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.
16 Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az ùr van e helyen, és én nem tudtam.
17 Megrémüle annakokáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.
18 És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopúl állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;
19 És nevezé annak a helynek nevét Béthélnek, az elôtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.
20 És fogadást tôn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megôriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételûl kenyeret s öltözetûl ruhát adánd nékem;
21 És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az ùr leénd az én Istenem;
22 És ez a kô, a melyet oszlopúl állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom. Rákhel magtalan.

29

1 Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.
2 És látá, hogy ímé egy kút van a mezôben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kô vala:
3 Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverôdik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.
4 És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai?
És mondának: Háránból valók vagyunk. 5 És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.
6 Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az ô leánya Rákhel ímhol jô a juhokkal.
7 És monda Jákób: ìmé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.
8 Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verôdik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.
9 Még beszélget vala velök, mikor megérkezék Rákhel az ô atyja juhaival, melyeket legeltet vala.
10 S lôn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az ô anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az ô anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az ô anyja bátyjának juhait.
11 És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.
12 S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy ô az ô atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az ô atyjának.
13 És lôn mikor Lábán Jákóbnak, az ô húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá ôt, és bevivé az ô házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.
14 És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,
15 És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?
16 Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kissebbiknek neve Rákhel.
17 Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala.
18 Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kissebbik leányodért.
19 És monda Lábán: Jobb néked adnom ôt, hogysem másnak adjam ôt, maradj én nálam.
20 Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala ôt.
21 És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én idôm kitelt, hadd menjek be hozzá.
22 És begyûjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.
23 Estve pedig vevé az ô leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne ô hozzá.
24 És Lábán az ô szolgálóját Zilpát, szolgálóúl adá az ô leányának Leának.
25 És reggelre kelve: ìmé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?
26 Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kissebbiket oda adják a nagyobbik elôtt.
27 Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.
28 Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az ô leányát feleségûl.
29 És adá Lábán az ô leányának Rákhelnek, az ô szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.
30 És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála ô nála még más hét esztendeig.
31 És meglátá az ùr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.
32 Fogada azért Lea az ô méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az ùr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.
33 Azután ismét teherbe esék és szûle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az ùr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.
34 És megint teherbe esék és szûle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szûltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.
35 És ismét teherbe esék, és fiat szûle és mondá: Most már hálákat adok az ùrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszûnék a szûléstôl.

30

1 És látá Rákhel, hogy ô nem szûle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az ô nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.
2 Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten vagyok-é én, ki megtagadta tôled a méhnek gyümölcsét.
3 És monda ez: ìmhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szûljön az én térdeimen, és én is megépüljek ô általa.
4 Adá tehát néki az ô szolgálóját Bilhát feleségûl, és beméne ahhoz Jákób,
5 És teherbe esék Bilha, és szûle Jákóbnak fiat.
6 És monda Rákhel: ìtélt felôlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.
7 Ismét fogada az ô méhében, és szûle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.
8 És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és gyôztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.
9 Látván pedig Lea hogy ô megszûnt a szûléstôl, vevé az ô szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségûl.
10 És szûle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.
11 És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak.
12 És szûle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is Jákóbnak.
13 És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Åsernek.
14 És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezôn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az ô anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.
15 Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy elvetted tôlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tôlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.
16 Mikor Jákób este a mezôrôl jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jôjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka.
17 És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az ô méhében és szûle Jákóbnak ötödik fiat.
18 És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, a miért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.
19 És ismét fogada az ô méhébe Lea, és szûle hatodik fiat Jákóbnak.
20 És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem jó ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szûltem néki, és nevezé nevét Zebulonnak.
21 Annakutána szûle leányt, és nevezé nevét Dínának.
22 Megemlékezék pedig az Isten Rákhelrôl; és meghallgatá ôt az Isten és megnyitá az ô méhét.
23 És fogada méhében, és szûle fiat, s monda: Elvevé Isten az én gyalázatomat.
24 És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az ùr nékem más fiat is.
25 És lôn, a mint szûlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.
26 Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a kikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, a melylyel szolgáltalak téged.
27 És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid elôtt! ùgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az ùr.
28 És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.
29 Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.
30 Mert a mi kevesed vala én elôttem, sokra szaporodott, és megáldott az ùr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?
31 És monda Lábán: Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és ôrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:
32 Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közûlök, és minden fekete bárányt a juhok közûl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közûl, s legyen ez az én bérem.
33 S a mikor majd bérem iránt eljövendesz, mi elôtted lesz, becsületességemrôl ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.
34 És monda Lábán: Åm legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.
35 Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közûl, és adá az ô fiainak keze alá.
36 És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.
37 És vôn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszôket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszôk fehére.
38 És a vesszôket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.
39 És a juhok a vesszôk elôtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.
40 Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.
41 És lôn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszôket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszôket látva foganjanak.
42 De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lônek a satnyák, a java pedig Jákóbé.
43 És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara. és szövetséget kötnek.

31

1 És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt mondják vala: Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot.
2 És látá Jákób a Lábán orczáját, hogy ímé nem olyan ô hozzá mint annakelôtte.
3 Monda pedig az ùr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled leszek.
4 Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezôre az ô nyájához.
5 És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennekelôtte; de az én atyám Istene velem volt.
6 Ti pedig tudjátok, hogy teljes erôm szerint szolgáltam atyátokat.
7 De atyátok engem megcsalt s tízszer is megváltoztatta béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen.
8 Mikor azt mondotta: A pettyegetettek legyenek a te béred, a juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellenek vala.
9 ìgy vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta.
10 Mert lôn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák.
11 Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákób. És felelék: ìmhol vagyok.
12 És ô monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam a mit veled Lábán cselekeszik vala.
13 Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földrôl, és térj vissza szülôföldedre.
14 És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon vagyon-é még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában?
15 Avagy nem úgy tartott-é minket mint idegeneket? midôn minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette.
16 Mert mind ez a gazdagság, melyet Isten vett el a mi atyánktól, miénk és a mi fiainké. Most azért valamit néked az Isten mondott, azt cselekedjed.
17 Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és feleségeit a tevékre;
18 És elvivé minden nyáját, és minden keresményét, melyet keresett vala; minden jószágát, melyet szerzett vala Mésopotámiában, hogy elmenjen az ô atyjához Izsákhoz Kanaán földére.
19 Lábán pedig elment vala juhait nyírni; azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.
20 Jákób pedig meglopá a Siriabeli Lábánnak szívét, mivelhogy nem adá tudtára, hogy szökni akar.
21 Megszökék tehát mindenestôl, és felkelvén, általméne a folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta.
22 És mikor harmad napra megmondák Lábánnak, hogy Jákób elszökött,
23 Maga mellé vévén az ô rokonait, hét napi járó földig ûzé ôket; és eléré a Gileád hegyén.
24 Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
25 Mikor eléré Lábán Jákóbot, s Jákób a hegyen voná fel sátorát; Lábán is a Gileád hegyén voná fel az ô rokonaival egybe.
26 És monda Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el?
27 Miért futottál el titkon, s loptál meg engem? miért nem jelentetted nékem, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob- és hegedûszóval?
28 És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat. Ez egyszer bolondúl cselekedtél.
29 Volna erôm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
30 Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én isteneimet?
31 Felelvén pedig Jákób, monda Lábánnak: Mert féltem, mert gondolom vala, hogy talán elveszed a te leányaidat én tôlem erôvel.
32 A kinél pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen az. Atyánkfiai elôtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudja vala Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat.
33 Beméne tehát Lábán Jákób sátorába, és Lea sátorába, és a két szolgáló sátorába, és nem találá meg; akkor kiméne Lea sátorából, és méne a Rákhel sátorába.
34 Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és tette vala azokat egy tevének a nyergébe, és rájok ûle; Lábán pedig felhányá az egész sátort, és nem találta vala meg azokat.
35 Akkor monda az ô atyjának: Ne haragudjék az én uram, hogy fel nem kelhetek elôtted; mert asszonyok baja van rajtam. Keresé tehát, de nem találá a házi bálványokat.
36 Jákób pedig haragra gerjede s feddôdék Lábánnal. Megszólala Jákób és monda Lábánnak: Mi a vétkem, és mi a bûnöm, hogy üldözôbe vettél?
37 Bezzeg minden holmimat felhánytad, mit találtál a magad házi holmija közûl valót? add elô itt az én rokonaim és a te rokonaid elôtt, hogy tegyenek ítéletet kettônk között.
38 Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg.
39 A mit a vad megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tôlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is.
40 ùgy voltam hogy nappal a hôség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtôl.
41 Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok; tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te pedig béremet tízszer is megváltoztattad.
42 Ha az én atyám Istene, Åbrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, de megtekintette Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett téged tegnap éjjel.
43 Felele pedig Lábán és monda Jákóbnak: A leányok én leányaim és a fiak én fiaim, és a nyáj az én nyájam, s valamit látsz mind az enyim, de mit tehetek ma ezeknek az én leányaimnak, vagy az ô magzatjaiknak, a kiket szûltek?
44 Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az légyen bizonyságúl közöttem és közötted.
45 És vôn Jákób egy követ, és felemelé azt emlékoszlopúl.
46 És monda Jákób az ô atyjafiainak: Szedjetek köveket! És gyûjtének köveket, és csinálának rakást; és evének ott a rakáson.
47 És nevezé azt Lábán Jegár-Sahaduthának, Jákób pedig nevezé Gálhédnek.
48 És mondja vala Lábán: E rakás bizonyság ma, közöttem és közötted, azért nevezék Gálhédnek.
49 És Miczpának, mivelhogy mondá: Az ùr legyen vigyázó közöttem és te közötted, a mikor egymástól elválunk.
50 Ha az én leányaimat nyomorgatándod, és ha az én leányaimon kivûl több feleséget veéndesz, senki sincs ugyan velünk; de meglásd: Isten a bizonyság én közöttem és te közötted.
51 És monda Lábán Jákóbnak: ìmé e rakás kô és ímé ez emlékoszlop, a melyet raktam én közöttem és te közötted,
52 Bizonyság legyen e rakás kô, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kô mellett te hozzád, sem te nem jössz át én hozzám e rakás kô, és ez emlékoszlop mellett gonosz végre.
53 Az Åbrahám Istene, és a Nákhor Istene, és az ô atyjok Istene tegyenek ítéletet közöttünk: És megesküvék Jákób az ô atyjának Izsáknak félelmére.
54 Akkor Jákób áldozatot öle ott a hegyen, és vendégségbe hívá az ô rokonait. És vendégeskedtek vala, s meghálának a hegyen.
55 Reggel pedig felkele Lábán és megcsókolá fiait és leányait és megáldá ôket. Azután elméne Lábán, és visszatére az ô helyére. a ki végre megáldja.

32

1 Jákób tovább méne az ô útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai.
2 És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.
3 Azután külde Jákób követeket maga elôtt Ézsaúhoz az ô bátyjához, Széir földébe, Edóm mezôségébe,
4 És parancsola azoknak mondván: ìgy szóljatok az én uramnak Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és idôztem mind ekkorig.
5 Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásúl követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid elôtt.
6 És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk vala a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elôdbe, és négyszáz férfi van vele.
7 Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.
8 És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadúl.
9 És monda Jákób: òh én atyámnak Åbrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled:
10 Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hûségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél: mert csak pálczámmal mentem vala által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem.
11 Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezébôl, Ézsaú kezébôl; mert félek ô tôle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a fiakkal egybe.
12 Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.
13 És ott hála azon éjjel: és választa abból, a mi kezénél vala, ajándékot Ézsaúnak az ô bátyjának:
14 Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és húsz kost;
15 Harmincz szoptatós tevét s azok fiait; negyven tehenet, és tíz tulkot: húsz nôstény szamarat, és tíz szamár vemhet.
16 És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön, és monda az ô szolgáinak: Menjetek el én elôttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj között.
17 És parancsola az elsônek, mondván: Ha az én bátyám Ézsaú elôtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy?
És kiéi ezek elôtted? 18 Akkor azt mondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, a melyet küld az én uramnak Ézsaúnak, és ímé ô maga is jön utánunk.
19 Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok.
20 Ezt is mondjátok: ìmé Jákób a te szolgád utánunk jô; mert így gondolkodik vala: Megengesztelem ôt az ajándékkal, mely elôttem megy, és azután leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem elôtte.
21 Elôlméne tehát az ajándék; ô pedig azon éjjel a seregnél hála.
22 Felkele pedig ô azon éjszaka és vevé két feleségét, két szolgálóját, és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén.
23 Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala.
24 Jákób pedig egyedûl marada és tusakodik vala ô vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.
25 A ki mikor látá, hogy nem vehet rajta erôt, megilleté csípôjének forgócsontját, és kiméne helyébôl Jákób csípôjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.
26 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.
27 És monda néki: Mi a te neved? És ô mondá: Jákób.
28 Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és gyôztél.
29 És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá ôt ott.
30 Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színrôl színre, és megszabadult az én lelkem.
31 És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, ô pedig sántít vala csípôjére.
32 Azért nem eszik Izráel fiai a csípô forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípôje forgócsontjának inahúsa.

33

1 Jákób pedig felemelé szemeit és látá, hogy ímé Ézsaú jô vala, és négyszáz férfiú ô vele; megosztá azért a gyermekeket Lea mellé, Rákhel mellé, és két szolgálója mellé.
2 És elôreállítá a szolgálókat és azok gyermekeit, ezek után Leát és az ô gyermekeit, Rákhelt pedig és Józsefet leghátúl.
3 Maga pedig elôttök megy vala, és hétszer hajtá meg magát a földig, a míg bátyjához juta.
4 Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé ôt, nyakába borúla, s megcsókolá ôt, és sírának.
5 És felemelé szemeit s látá az asszonyokat és a gyermekeket, és monda: Kicsodák ezek teveled? º pedig monda: A gyermekek, kikkel Isten megajándékozta a te szolgádat.
6 És közelítének a szolgálók, ôk és gyermekeik és meghajták magokat.
7 Elérkezék Lea is az ô gyermekeivel, és meghajták magokat; utoljára érkezék József és Rákhel, és ôk is meghajták magokat.
8 És monda Ézsaú: Mire való ez az egész sereg, melyet elôltalálék? És felele: Hogy kedvet találjak az én uram szemei elôtt.
9 És monda Ézsaú: Van nekem elég, jó öcsém, legyen tiéd, a mi a tiéd.
10 Monda pedig Jákób: Ne úgy, kérlek, hanem ha kedvet találtam szemeid elôtt, fogadd el ajándékomat az én kezembôl; mert a te orczádat úgy néztem, mintha az Isten orczáját látnám, és te kegyesen fogadál engem.
11 Vedd el kérlek az én ajándékomat, melyet hoztam néked, mivelhogy az Isten kegyelmesen cselekedett én velem, és mindenem van nékem. És unszolá ôt, és elvevé.
12 És monda: Induljunk, menjünk el, és én elôtted megyek.
13 Felele néki Jákób: Az én uram jól tudja, hogy e gyermekek gyengék, és hogy szoptatós juhokkal és barmokkal vagyok körûl, a melyeket ha csak egy napig zaklatnak is, a nyájak mind elhullanak.
14 Menjen el azért az én uram az ô szolgája elôtt, én is elballagok lassan, a jószág lépése szerint, a mely elôttem van, és a gyermekek lépése szerint, míg eljutok az én uramhoz Széirbe.
15 És monda Ézsaú: Hadd rendeljek melléd néhányat a nép közûl, mely velem van. S ez monda: Minek az? csak kedvet találjak az én uram szemei elôtt.
16 Visszatére tehát Ézsaú még az nap az ô útján Széir felé.
17 Jákób pedig méne Szukkóthba és építe magának házat, barmainak pedig hajlékokat csinála, s azért nevezé a hely nevét Szukkóthnak.
18 Annakutána minden bántás nélkül méne Jákób mésopotámiából jövet Sikhem városába, mely vala a Kanaán földén, és letelepedék a város elôtt.
19 És megvevé a mezônek azt a részét, a hol sátort felvonta vala, Khámornak a Sekhem atyjának fiaitól száz pénzen.
20 És oltárt állíta ott, és nevezé azt ily névvel: Isten, Izráel Istene.

34

1 Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szûlt vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait.
2 És meglátá ôt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá ôt, és vele hála és erôszakot tesz vala rajta.
3 És ragaszkodék az ô lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.
4 Szóla pedig Sekhem Khámornak az ô atyjának, mondván: Vedd nékem feleségûl ezt a leányt.
5 És meghallá Jákób, hogy megszeplôsítette Dínát, az ô leányát, fiai pedig a mezôn valának a barommal, azért veszteg marada Jákób, míg azok megjövének.
6 És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy szóljon vele.
7 Mikor Jákób fiai megjövének a mezôrôl és meghallák a dolgot, elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.
8 És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem, lelkébôl szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségûl,
9 És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,
10 És lakjatok velünk; a föld elôttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt.
11 Sekhem is monda a Dína atyjának és az ô bátyjainak: Hadd találjak kedvet elôttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.
12 Akármily nagy jegyadományt és ajándékot kivántok, megadom a mint mondjátok nékem, csak adjátok nékem a leányt feleségûl.
13 A Jákób fiai pedig álnokul felelének Sekhemnek és Khámornak az ô atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplôsítette Dínát az ô húgokat,
14 És mondának nékik: Nem mívelhetjük e dolgot, hogy a mi húgunkat körûlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat volna.
15 Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körûlmetélkedjék ti köztetek.
16 ìgy a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti leányaitokat magunknak veszszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk;
17 Hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy körûlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk.
18 És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek a Khámor fiának.
19 Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét, mivelhogy igen szereti vala a Jákób leányát; néki pedig atyja házanépe között mindenkinél nagyobb becsûlete vala.
20 Elméne azért Khámor és Sekhem az ô fia az ô városuk kapujába; és szólának az ô városuk férfiaival, mondván:
21 Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az ô leányaikat vegyük magunknak feleségûl, és a mi leányainkat adjuk nékik.
22 De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körûlmetélkedik közöttünk, a miképen ôk is körûl vannak metélkedve.
23 Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem míéink lesznek-é? csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak.
24 És engedének Khámornak, és Sekhemnek az ô fiának mindenek, a kik az ô városa kapuján kijárnak vala, és körûlmetélkedék minden férfiú, a ki az ô városa kapuján kijár vala.
25 És lôn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.
26 Khámort, és az ô fiát Sekhemet fegyver élére hányák, és elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének.
27 A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a várost, mivelhogy megszeplôsítették vala az ô húgokat.
28 Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a városban, és mezôn vala, elvivék.
29 És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala.
30 És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, és utálatossá tettetek e föld lakosai elôtt, a Kananeusok és Perizeusok elôtt; én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyûlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe.
31 Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?

35

1 Monda pedig az Isten Jákóbnak: Kelj fel, eredj fel Béthelbe és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt amaz Istennek, ki megjelenék néked, mikor a te bátyád Ézsaú elôtt futsz vala.
2 Akkor monda Jákób az ô házanépének, és mind azoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket,
3 És keljünk fel, és menjünk fel Béthelbe, hogy csináljak ott oltárt annak az Istennek, ki meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és velem volt az úton, a melyen jártam.
4 Åtadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikbôl a függôket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sikhem mellett vala.
5 És elindulának. De Istennek rettentése vala a körûltök való városokon, és nem üldözék a Jákób fiait.
6 Eljuta azért Jákób Lúzba, mely Kanaán földén van, azaz Béthelbe, ô maga és az egész sokaság, mely ô vele vala.
7 És építe ott oltárt, és nevezé a helyet Él-Béthelnek, mivelhogy ott jelent meg néki az Isten, mikor az ô bátyja elôtt fut vala.
8 És meghala Débora, a Rebeka dajkája, és eltemeték Béthelen alól egy cserfa alatt, és nevezék annak nevét Allon-Bákhutnak.
9 Az Isten pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez jöve Mésopotámiából, és megáldá ôt.
10 És monda néki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezé nevét Izráelnek.
11 És monda néki az Isten: Én vagyok a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tôled; és királyok származzanak a te ágyékodból.
12 És a földet, melyet adtam Åbrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom e földet.
13 És felméne ô tôle az Isten azon a helyen, a hol vele szólott vala.
14 Jákób pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, a hol szólott vala vele, kôoszlopot; és áldozék azon italáldozattal, és önte arra olajat.
15 És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten szólott vala ô vele, Béthelnek.
16 És elindúlának Béthelbôl, s mikor Efratától, hogy oda érjenek, már csak egy dûlôföldre valának, szûle Rákhel, és nehéz vala az ô szûlése.
17 S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz.
18 És mikor lelke kiméne, mert meghala, nevezé nevét Benóninak, az atyja pedig nevezé ôt Benjáminnak.
19 És meghala Rákhel, és eltemetteték az Efratába (azaz Bethlehembe) vivô úton.
20 És emlékoszlopot állíta Jákób az ô sírja fölött. Rákhel sírjának emlékoszlopa az mind e mai napig.
21 Azután tovább költözék Izráel, és a Héder tornyán túl voná fel sátorát.
22 Lôn pedig, mikor Izráel azon a földön lakozék, elméne Rúben, és hála Bilhával, az ô atyjának ágyasával, s meghallá Izráel. Valának pedig a Jákób fiai tizenketten.
23 Lea fiai: Jákób elsôszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár, és Zebulon.
24 Rákhel fiai: József és Benjámin.
25 A Rákhel szolgálójának Bilhának fiai: Dán és Nafthali.
26 A Lea szolgálójának Zilpának fiai: Gád és Åser. Ezek a Jákób fiai, a kik születtek néki Mésopotámiában.
27 És eljuta Jákób Izsákhoz, az ô atyjához Mamréba, Kirját-Arbába, azaz Hebronba, a hol Åbrahám és Izsák tartózkodnak vala.
28 Valának pedig Izsák napjai száz nyolczvan esztendô.
29 És kimúlék Izsák és meghala, és takaríttaték az ô eleihez vén korban, bételvén az élettel; és eltemeték ôt az ô fiai, Ézsaú és Jákób.

36

1 Ez Ézsaúnak (azaz Edómnak) nemzetsége.
2 Ézsaú a Kananeusok leányai közûl vette vala feleségeit: Adát, a Khitteus Élonnak leányát; és Oholibámát, Anáhnak leányát, a ki a Khivveus Czibhón leánya vala.
3 És Boszmáthot, az Ismáel leányát, Nebajóthnak húgát.
4 Szûlé pedig Adá Ézsaúnak Elifázt; és Boszmáth szûlé Rehuélt.
5 Oholibáma pedig szûlé Jehúst, Jahlámot és Kórét. Ezek az Ézsaú fiai, kik születtek néki Kanaán földén.
6 És felvevé Ézsaú az ô feleségeit, az ô fiait, és az ô leányait, és minden házabeli lelket, minden juhait, barmait, és minden jószágát, melyet szerzett vala Kanaán földén, és elméne más országba, az ô atyjafiának Jákóbnak színe elôl.
7 Mert az ô jószáguk több vala, semhogy együtt lakhattak volna, és tartózkodásuk földe nem bírja vala meg ôket az ô nyájaik miatt.
8 Letelepedék tehát Ézsaú a Széir hegyén. Ézsaú pedig az Edóm.
9 Ez Ézsaúnak az Edomiták atyjának nemzetsége a Széir hegyén.
10 Ezek Ézsaú fiainak nevei: Elifáz, Adának Ézsaú feleségének fia. Rehuél, Boszmáthnak Ézsaú feleségének fia.
11 Elifáznak fiai valának: Thémán, Omár, Czefó, Gahtám és Kenáz.
12 Thimna pedig Elifáznak, az Ézsaú fiának ágyasa vala, ki Elifáznak szûlé Amáleket. Ezek Adának, Ézsaú feleségének fiai.
13 Ezek pedig a Rehuél fiai: Nakhath, Zerakh, Sammá, Mizzá. Ezek valának Boszmáthnak, Ézsaú feleségének fiai.
14 Oholibámának pedig, Ézsaú feleségének, Anáh leányának, ki Czibhón leánya volt, ezek valának fiai, kiket szûle Ézsaúnak: Jéhus, Jahlám és Korakh.
15 Ezek Ézsaú fiainak fejedelmei: Elifáznak, Ézsaú elsôszülöttének fiai: Thémán fejedelem, Omár fejedelem, Czefó fejedelem, Kenáz fejedelem.
16 Korakh fejedelem, Gahtám fejedelem, Amálek fejedelem. Ezek Elifáztól való fejedelmek Edómnak országában; ezek Adá fiai.
17 Rehuélnek pedig, az Ézsaú fiának fiai ezek: Nakhath fejedelem, Zerakh fejedelem, Sammá fejedelem, Mizzá fejedelem. Ezek Rehuéltôl való fejedelmek Edóm országában. Ezek Boszmáthnak, Ézsaú feleségének fiai.
18 Ezek pedig Oholibámának, Ézsaú feleségének fiai: Jéhus fejedelem, Jahlám fejedelem, Korakh fejedelem. Ezek Oholibámától, Anáh leányától, Ézsaú feleségétôl való fejedelmek.
19 Ezek Ézsaú fiai, és ezek azoknak fejedelmei; ez Edóm.
20 A Horeus Széirnek fiai, kik ama földön laknak vala ezek: Lótán, Sóbál, Czibhón, Anáh.
21 Disón, Eczer, Disán: Ezek a Horeusok fejedelmei, Széirnek fiai Edóm országában.
22 Lótánnak pedig fiai voltak: Hóri, Hémám, és Lótánnak húga, Timna.
23 Sóbálnak fiai ezek: Halván, Mánakháth, Hébál, Sefó, Onám.
24 Czibhónnak pedig fiai ezek: Aja és Anáh, az az Anáh, ki meleg forrásokat talált a pusztában, mikor atyjának Czibhónnak szamarait legelteté.
25 Anáhnak fiai ezek: Disón és Oholibáma Anáhnak leánya.
26 Disónnak fiai ezek: Hemdán, Esbán, Ithrán, Kherán.
27 Eczernek fiai ezek: Bilhán, Zahaván, Hakán.
28 Disánnak fiai ezek: Húcz és Arán.
29 A Horeusok közûl való fejedelmek pedig ezek: Lótán fejedelem, Sóbál fejedelem, Czibhón fejedelem, Anáh fejedelem.
30 Disón fejedelem, Eczer fejedelem, Disán fejedelem. Ezek a Horeusok közûl való fejedelmek az ô fejedelemségök szerint, Széir tartományában.
31 Ezek pedig a királyok, kik uralkodtak Edóm földén minekelôtte Izráel fiai között király uralkodott volna.
32 Király vala Edómban Béla, Behor fia, s az ô városának neve Dinhába vala.
33 És meghala Béla, uralkodék helyette Jóbáb, Zerakh fia, ki Boczrából való volt.
34 És meghala Jóbáb, és uralkodék helyette a Témán földébôl való Khusám.
35 És meghala Khusám és uralkodék helyette Hadád, a Bédád fia, a ki megveré a Midiánitákat a Moáb mezején; az ô városának neve pedig Hávit vala.
36 És meghala Hadád és uralkodék helyette a Masrekából való Szamlá.
37 És meghala Szamlá és uralkodék helyette Saul, a folyóvíz mellett való Rékhobóthból.
38 És meghala Saul és uralkodék helyette Báhál-Khanán, Akhbór fia.
39 És meghala Báhál-Khanán, Akhbór fia, és uralkodék helyette Hadár; és az ô városának neve Pahu, az ô feleségének pedig neve Mehetábéel, a ki Mézaháb leányának Matrédnak leánya vala.
40 Ezek pedig az Ézsaú nemzetségébôl való fejedelmek nevei, az ô családjok, helyök, és nevök szerint: Timná fejedelem, Halvá fejedelem, Jetéth fejedelem.
41 Ohólibámá fejedelem, Éla fejedelem, Pinon fejedelem.
42 Kenáz fejedelem, Témán fejedelem, Mibczár fejedelem.
43 Magdiél fejedelem, Hirám fejedelem. Ezek Edóm fejedelmei az ô lakások szerint, az ô örökségök földén. Ézsaú az Edómiták atyja.

37

1 Jákób pedig lakozék az ô atyja bujdosásának földén, Kanaán földén.
2 Ezek a Jákób nemzetségének dolgai: József tizenhét esztendôs korában az ô bátyjaival együtt juhokat ôriz vala, bojtár vala Bilhának és Zilpának az ô atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hord vala felôlük az ô atyjuknak.
3 Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala ôt; és czifra ruhát csináltat vala néki.
4 Mikor pedig láták az ô bátyjai, hogy atyjuk minden testvére közt ôt szereti legjobban, meggyûlölik vala, és jó szót sem bírnak vala hozzá szólani.
5 És álmot álmodék József és elbeszélé az ô bátyjainak; és azok annál inkább gyûlölik vala ôt.
6 Mert monda nékik. Hallgassátok meg kérlek ezt az álmot, melyet álmodtam.
7 ìmé kévéket kötünk vala a mezôben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti kévéitek pedig körûlállanak, és az én kévém elôtt meghajolnak vala.
8 És mondának néki az ô bátyjai: Avagy király akarsz-é lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyûlölik vala ôt álmáért és beszédéért.
9 Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az ô bátyjainak, mondván: ìmé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajol vala én elôttem.
10 S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az ô atyja megdorgálá ôt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te elôtted a földig?
11 Irígykednek vala azért reá az ô bátyjai; az ô atyja pedig elméjében tartja vala e dolgot.
12 Mikor pedig az ô bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az ô atyjok juhait ôrizzék;
13 Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikhemben legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. º pedig monda: ìmhol vagyok.
14 És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát ôt Hebron völgyébôl, és méne Sikhembe.
15 Elôtalálá pedig ôt egy ember, mikor a mezôben bolyong vala, és megkérdé ôt az az ember, mondván: Mit keressz?
16 És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nékem, hol legeltetnek?
17 És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az ô bátyjai után, és megtalálá ôket Dóthánban.
18 Mikor távolról megláták, minekelôtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.
19 És szólának egymás között: ìmhol jô az álomlátó!
20 Most hát jertek öljük meg ôt, és vessük ôt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az ô álmaiból.
21 Meghallá pedig Rúben és megmenté ôt kezökbôl, és mondá: Ne üssük ôt agyon.
22 És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek ôt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa ôt kezökbôl, hogy visszavigye atyjához.
23 És lôn, a mint oda ére József az ô bátyjaihoz, letépték Józsefrôl az ô felsô ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.
24 És megragadák ôt és beleveték a kútba; a kút pedig üres vala, nem vala víz benne.
25 Azután leûlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jô vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fûszerszámot, balzsamot, és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba.
26 És monda Júda az ô atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az ô vérét?
27 Jertek adjuk el ôt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkbôl való ô. És hallgatának rá az ô atyjafiai.
28 És menének arra Midiánita kereskedô férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: azok pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.
29 És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit,
30 És megtére az ô atyjafiaihoz, és monda: Nincsen a gyermek, és én, merre menjek én?
31 Akkor vevék József felsô ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felsô ruhát a vérbe.
32 És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?
33 És megismeré azt, és monda: Fiam felsô ruhája ez, fenevad ette meg ôt, bizony széllyelszaggatta Józsefet.
34 És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az ô fiát sokáig.
35 Felkelének pedig minden ô fiai, és minden ô leányai, hogy vígasztalják ôt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá ôt az atyja.
36 A Midiániták pedig eladák ôt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó fôemberének, a testôrök fôhadnagyának. az ô menyével.

38

1 És lôn abban az idôben, hogy Júda elméne az ô atyjafiaitól, és betére egy Adullámbeli férfiúhoz, kinek neve Khira vala.
2 És meglátá ott Júda egy Súah nevû Kanaánbeli férfiúnak leányát, és elvevé azt, és beméne hozzá.
3 És az fogada méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Hérnek.
4 És ismét fogada méhében, s fiat szûle, és nevezé ònánnak.
5 Még egyszer szûle fiat, és nevezé nevét Sélának, és mikor azt szûlé, Khezibben vala.
6 És vôn Júda az ô elsôszülött fiának Hérnek feleséget, ennek neve Thámár vala.
7 De Hér, Júdának elsôszülött fia gonosz vala az ùr szemei elôtt, és megölé ôt az ùr.
8 És monda Júda ònánnak: Eredj be a te bátyád feleségéhez, és vedd feleségûl mint sógor, és támaszsz magot bátyádnak.
9 ònán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az ô bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a magot, hogy bátyjának magot ne támaszszon.
10 És gonoszságnak tetszék az ùr szemei elôtt, a mit cselekeszik vala, annakokáért megölé ôt is.
11 És monda Júda Thámárnak, az ô menyének: Maradj özvegyen addig a te atyád házában, míg az én fiam Séla felnevekedik. Mert így gondolkodik vala: Netalán ez is meghal, mint az ô bátyjai. Elméne azért Thámár, és marada az ô atyja házában.
12 Sok idô múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig megvígasztalódék és elméne az ô juhainak nyírôihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába.
13 Hírûl adák pedig Thámárnak mondván: ìm a te ipad Thimnába megy juhainak nyírésére.
14 Leveté azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá és beburkolá magát, és leûle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezetô úton van; mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák ôt annak feleségûl.
15 Meglátá pedig ôt Júda, és tisztátalan személynek gondolá, mivelhogy befedezte vala orczáját.
16 És hozzá tére az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala hogy az ô menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejösz hozzám?
17 És felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd?
18 És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyûrûdet, gyûrûd zsinórját és pálczádat, mely kezedben van. Oda adá azért néki, és beméne hozzá, és teherbe ejté.
19 Azután felkele és elméne, és leveté magáról a fátyolt; és felvevé az ô özvegyi ruháját.
20 És megküldé Júda a kecskefiat az ô Adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt.
21 És megkérdé a helység férfiait, mondván: Hol van az a felavatott parázna nô, a ki Enajim mellett az útfélen vala? És azok mondának: Nem volt erre felavatott parázna nô.
22 Visszatére tehát Júdához, és monda: Nem találám azt meg, a helység lakosai is azt mondák: Nem volt erre felavatott parázna nô.
23 És monda Júda: Tartsa magának, hogy csúffá ne legyünk; ímé én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te pedig nem találtad meg ôt.
24 És lôn mintegy három hónap múlva, jelenték Júdának, mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és ímé terhes is a paráznaság miatt. És monda Júda: Vigyétek ki ôt, és égettessék meg.
25 Mikor pedig kivitetnék, elkülde az ô ipához, mondván: Attól a férfiútól vagyok terhes, a kiéi ezek. És mondá: Ismerd meg kérlek, kié e gyûrû, e zsinór, és e pálcza.
26 És megisméré Júda és monda: Igazabb ô nálamnál, mert bizony nem adám ôt az én fiamnak Sélának; de nem ismeré ôt Júda többé.
27 És lôn az ô szûlésének idején, ímé kettôsök valának az ô méhében.
28 És lôn, hogy szûlése közben az egyik kinyújtá kezét, és fogá a bába és veres fonalat köte reá, mondván: Ez jött ki elôször.
29 De lôn, hogy a mikor visszavoná kezét, ímé az ô testvére jöve ki. És mondá a bába: Hogy törtél te magadnak rést? Azért nevezé nevét Pérecznek.
30 És utána kijöve az ô testvére kinek veres fonál vala kezén; és nevezé nevét Zerákhnak. ki annak feleségétôl bûnre kényszeríttetvén nem enged; vádoltatik; tömlöczbe vettetik; de Isten ott is vele van.

39

1 József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé ôt az Ismáelitáktól, kik ôt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a Faraó fôembere, a testôrök fôhadnagya.
2 És az ùr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az ô égyiptomi urának házában vala.
3 Látá pedig az ô ura, hogy az ùr van ô vele, és hogy valamit cselekszik, az ùr mindent szerencséssé tesz az ô kezében:
4 Kedvessé lôn azért József az ô ura elôtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá.
5 És lôn az idôtôl fogva, hogy házának és a mije volt, mindenének gondviselôjévé tevé, megáldá az ùr az égyiptomi embernek házát Józsefért; és az ùr áldása vala mindenen, a mije csak volt a házban és a mezôn.
6 Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala. József pedig szép termetû és szép arczú vala.
7 És lôn ezek után, hogy az ô urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem.
8 º azonban vonakodék s monda az ô ura feleségének: ìmé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ô háza dolgaira, és a mije van, mindenét az én kezemre bízá.
9 Senki sincs nálamnál nagyobb az ô házában; és tôlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és hogyan vétkezném az Isten ellen?
10 És lôn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de ô nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön.
11 Lôn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közûl senki sem vala ott benn a házban,
12 És megragadá ôt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. º pedig ott hagyá ruháját az asszony kezében és elfuta és kiméne.
13 És mikor látja vala az asszony, hogy az a maga ruháját az ô kezében hagyta, és kifutott:
14 Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fenszóval kiálték.
15 És lôn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne.
16 Megtartá azért az ô ruháját magánál, míg az ô ura haza jöve.
17 S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve hozzám a héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám.
18 És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyá és kifuta.
19 És lôn, a mint hallja az ô ura az ô feleségének beszédeit, melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjede.
20 Vevé azért Józsefet az ô ura és veté ôt a tömlöczbe, melyben a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöczben.
21 De az ùr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az ô kegyelmességét és kedvessé tevé ôt a tömlöcztartó elôtt.
22 És a tömlöcztartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöczben valának, József kezébe adá, úgyhogy a mi ott történik vala, minden ô általa történék.
23 És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak azokra, a melyek keze alatt valának, mivelhogy az ùr vala Józseffel, és valamit cselekeszik vala, az ùr szerencséssé teszi vala.

40

1 És lôn ezekután, hogy az égyiptomi király pohárnoka és sütômestere vétkezének az ô urok ellen, az égyiptomi király ellen.
2 Megharaguvék azért a Faraó az ô két fôemberére, a fôpohárnokra, és a fôsütômesterre,
3 És fogságba vetteté azokat a testôrök fôhadnagyának házában levô tömlöczbe, arra a helyre, ahol fogva vala József.
4 A testôrök fôhadnagya pedig Józsefet rendelé melléjük és szolgála nékik. És jó ideig valának fogságban.
5 És az égyiptomi király pohárnoka és sütômestere, a kik a tömlöczben fogva valának, látának álmot mindketten; mindegyik külön álmot, azon egy éjjel, mindegyik az ô álmának értelme szerint.
6 És beméne hozzájok József reggel, látá, hogy ímé bánkódnak vala.
7 És megkérdé a Faraó fôembereit, a kik az ô ura házánál vele együtt fogva valának, mondván: Miért oly komor ma a ti orczátok?
8 És mondának néki: Ålmot láttunk és nincsen a ki megfejtse azt. És monda nékik József: A megfejtés nem Isten dolga-é? mondjátok el, kérlek, nékem.
9 Elbeszélé azért a fôpohárnok az ô álmát Józsefnek, és monda néki: Ålmomban ímé egy szôlôtô vala elôttem;
10 És a szôlôtôn három szál vesszô vala, s alighogy bimbózék, virágozék, és gerézdjei megérlelék a szôlôszemeket.
11 A Faraó pohara pedig az én kezemben vala, és én vevém a szôlôszemeket és facsarám a Faraó poharába, és adom vala a poharat a Faraó kezébe.
12 És monda néki József: Ez annak a megfejtése: a három vesszôszál, három nap.
13 Harmadnap múlva a Faraó felmagasztalja a te fejedet, és visszahelyez téged hivatalodba, és adod a Faraó kezébe az ô poharát, az elébbi tiszted szerint, mikor az ô pohárnokja valál.
14 Csakhogy azután megemlékezzél rólam, mikor néked jól lesz dolgod, és cselekedjél, kérlek, irgalmasságot velem, emlékezzél meg rólam a Faraó elôtt és szabadíts meg engem e házból.
15 Mert lopva hoztak el engem a héberek földérôl, és itt sem cselekedtem semmit, hogy a tömlöczbe vessenek.
16 És látá a fôsütômester, hogy jól magyaráz vala és monda Józsefnek: Ålmodtam én is, hogy ímé három kosár kalács vala fejemen.
17 A felsô kosárban pedig valának a Faraónak mindenféle süteményei, és a madarak eszik vala azokat a kosárból, az én fejemrôl.
18 És felele József és monda: Ez annak a magyarázatja: a három kosár, három nap.
19 Harmadnap múlva fejedet véteti a Faraó és fára akasztat fel téged, és a madarak leeszik rólad húsodat.
20 S lôn harmadnapon, a Faraó születése napja, és vendégséget szerze minden ô szolgáinak, s akkor a fôpohárnokot és a fôsütômestert is fölvevé szolgái közé.
21 És a fôpohárnokot visszahelyezé pohárnokságába, és nyújtotta a poharat a Faraó kezébe.
22 A fôsütômestert pedig felakasztatá; a miképen magyarázta vala nékik József.
23 És nem emlékezék meg a fôpohárnok Józsefrôl, hanem elfelejtkezék róla. és nagy méltóságra emeltetik.

41

1 Lôn pedig két esztendô múlván, hogy a Faraó álmot láta, s ímé áll vala a folyóvíz mellett.
2 És ímé a folyóvízbôl hét szép és kövér tehén jô vala ki, és legel vala a nádasban.
3 S ímé azok után más hét tehén jô vala ki a folyóvízbôl, rútak és ösztövérek, és oda állanak vala ama tehenek mellé a folyóvíz partján.
4 És elnyelék a rút és ösztövér tehenek a hét szép és kövér tehenet; és felserkene a Faraó.
5 És elaluvék és másodszor is álmot láta, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.
6 És ímé azok után hét vékony s keleti széltôl kiszáradt gabonafej nevekedik vala.
7 És elnyelék a vékony gabonafejek a hét kövér és teljes gabonafejet. És felserkene a Faraó, és ímé álom vala.
8 Reggelre kelvén, nyugtalankodék lelkében, elkülde azért és egybehívatá Égyiptom minden jövendômondóját, és minden bölcsét és elbeszélé nékik a Faraó az ô álmát, de senki sem vala, ki azokat megmagyarázta volna a Faraónak.
9 Szóla azért a fôpohárnok a Faraónak, mondván: Az én bûneimrôl emlékezem e napon.
10 A Faraó megharagudt vala az ô szolgáira, és fogságba vettetett vala engem a testôrök fôhadnagyának házába, engem és a fôsütômestert.
11 És álmot látánk egy éjjel, én is, az is; mindegyikünk a maga álmának értelme szerint álmoda.
12 És vala velünk ott egy héber ifjú, a testôrök fôhadnagyának szolgája; elbeszéltük vala néki, és ô megfejté nékünk a mi álmainkat; mindegyikünknek az ô álma szerint fejté meg.
13 És lôn, hogy a miképen megfejté nékünk, úgy lôn: engem visszahelyeze hívatalomba, amazt pedig felakasztatá.
14 Elkülde azért a Faraó és hívatá Józsefet, és hamarsággal kihozák ôt a tömlöczbôl, és megborotválkozék, ruhát válta és a Faraóhoz méne.
15 És monda a Faraó Józsefnek: Ålmot láttam és nincs a ki megmagyarázza azt: Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt.
16 És felele József a Faraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, a mi a Faraónak javára van.
17 Monda azért a Faraó Józsefnek: Ålmomban ímé állok vala a folyóvíz partján.
18 És ímé a folyóvízbôl hét kövér és szép tehén jô vala ki, és legel vala a nádasban.
19 S ímé azok után más hét tehén jô vala ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak; egész Égyiptom földén nem láttam azokhoz hitványságra hasonlókat.
20 És elnyelék az ösztövér és rút tehenek, az elébbi hét kövér tehenet.
21 És azok gyomrukban valának, de nem tetszik vala meg, hogy gyomrukban volnának, mert külsejök oly rút vala, mint az elôtt. És felserkenék.
22 És láttam álmomban, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.
23 És ímé hét összeaszott, vékony, keleti széltôl kiszáradt gabonafej nevekedik vala azok után,
24 És elnyelék a vékony gabonafejek a hét szép gabonafejet. És elmondám az írástudóknak, de senki sincs, a ki megmagyarázza nékem.
25 És monda József a Faraónak: A Faraó álma egy és ugyanaz; a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak.
26 A hét szép tehén, hét esztendô, a hét szép gabonafej az is hét esztendô: az álom egy és ugyanaz.
27 A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok után jöttek ki, az is hét esztendô, és a hét vékony, keleti széltôl kiszáradt gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje.
28 Ez az a mit mondék a Faraónak, hogy a mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Faraónak.
29 ìmé hét esztendô jô, és nagy bôség lesz egész Égyiptomban.
30 Azok után pedig következik az éhség hét esztendeje, s minden bôséget elfelejtenek Égyiptom földén, és megemészti az éhség a földet.
31 És nem ismerszik meg az elébbi bôség e földön az utána következô éhség miatt, mert igen nagy lesz.
32 Hogy pedig a Faraó álma kettôs, kétszeres vala, onnan van, mert Istennél elvégezett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.
33 Most azért szemeljen ki a Faraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Égyiptom földén gondviselôvé.
34 Cselekedje ezt a Faraó és rendeljen tiszttartókat az országnak, és szedjen ötödöt Égyiptom földén a hét bô esztendôben.
35 És takarítsák be a következô jó esztendôk minden termését, és gyûjtsenek gabonát a Faraó keze alá, élelmûl a városokban, és tartsák meg,
36 És legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Égyiptom földére, hogy el ne veszszen e föld az éhség miatt.
37 És tetszék e beszéd a Faraónak és minden ô szolgáinak.
38 Monda azért a Faraó az ô szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van?
39 És monda a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mind ezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember.
40 Te légy az én házamon fôgondviselô, és minden népem a te szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.
41 Monda továbbá a Faraó Józsefnek: ìmé fejedelemmé tettelek az egész Égyiptom földén.
42 És levevé a Faraó a maga gyûrûjét kezérôl, és adá azt József kezére; és felöltözteté ôt drága gyolcs ruhába, és aranylánczot tôn az ô nyakába.
43 És meghordoztatá ôt az ô második szekerén, és kiáltják vala ô elôtte: Térdet hajtsatok! ìgy tevé ôt fejedelemmé az egész Égyiptom földén.
44 És monda a Faraó Józsefnek: Én vagyok a Faraó; de te nálad nélkül senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Égyiptom földén.
45 És nevezé a Faraó József nevét Czafenát-Pahneákhnak, és adá néki feleségûl Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére.
46 József pedig harmincz esztendôs vala, mikor a Faraó elôtt, az égyiptomi király elôtt álla. Kiméne tehát József a Faraó elôl, és bejárá az egész Égyiptom földét.
47 És a föld a hét bô esztendô alatt tele marokkal ontá a termést.
48 És összegyûjté a hét esztendônek minden eleségét, mely vala Égyiptom földén, és a városokba takarítá az élelmet, minden városba a körülte levô határ élelmét takarítá be.
49 És felhalmozá József a gabonát, mint a tenger fövenye, igen sokat, anynyira, hogy megszûntek azt számba venni, mivelhogy száma nem vala.
50 Józsefnek pedig születék két fia az éhség esztendejének eljötte elôtt, kiket szûle néki Aszenáth, Potiferának az On papjának leánya.
51 És nevezé József az elsôszülöttnek nevét Manassénak: mert úgymond, elfelejteté én velem Isten minden én veszôdségemet, és az én atyámnak egész házát.
52 A másodiknak nevét pedig nevezé Efraimnak: mivel, úgymond, megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földén.
53 Eltele tehát a bôség hét esztendeje, a mely vala Égyiptomnak földén.
54 És elkezdôdék az éhség hét esztendeje, mint megmondotta vala József; és lôn éhség minden országban; de Égyiptom földén mindenütt vala kenyér.
55 De megéhezék egész Égyiptom földe is, és kenyérért kiált vala a nép a Faraóhoz. Monda pedig a Faraó mind az Égyiptombelieknek: Menjetek Józsefhez, és a mit mond néktek, azt míveljétek.
56 És az éhség mind az egész földön vala. Akkor mind megnyitá József a gabonás házakat, és árulja vala az Égyiptombelieknek; mert nagyobbodik vala az éhség Égyiptom földén.
57 És mind az egész föld Égyiptomba megy vala Józsefhez gabonát venni; mert nagy vala az éhség az egész földön.

42

1 És látá Jákób, hogy van gabona Égyiptomban és monda Jákób az ô fiainak: Mit néztek egymásra?
2 És monda: ìmé hallom hogy Égyiptomban van gabona; menjetek le oda, és vegyetek onnan nékünk gabonát, hogy éljünk és ne haljunk meg.
3 Leméne azért Józsefnek tíz bátyja Égyiptomba gabonát venni.
4 De Benjámint a József öcscsét nem bocsátá el Jákób az ô bátyjaival; mert mondá: Netalán veszedelem érhetné.
5 Elmenének tehát Izráel fiai gabonát venni az oda menôkkel együtt, mert éhség vala Kanaán földén.
6 József pedig az ország kormányzója vala, és ô árulja vala a gabonát a föld minden népének. Eljutának azért a József bátyjai, és arczczal a földre borúlának ô elôtte.
7 Amint meglátá József az ô bátyjait, megismeré ôket, de idegennek mutatá magát hozzájok, és kemény beszédekkel szóla nékik, mondván: Honnan jöttetek? Azok pedig mondának: Kanaán földérôl jöttünk eleséget venni.
8 Megismeré pedig József az ô bátyjait, de azok nem ismerék meg ôt.
9 És megemlékezék József az álmokról, a melyeket azok felôl álmodott vala. És monda nékik: Kémek vagytok ti, kik azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.
10 És mondának néki: Nem uram, hanem eleséget venni jöttek a te szolgáid.
11 Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk: igaz emberek vagyunk. Soha nem voltak kémek a te szolgáid.
12 Ismét monda: Nem úgy van, hanem azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.
13 Amazok mondának: Mi, te szolgáid, tizenketten vagyunk testvérek, egy embernek fiai, Kanaán földén; és ímé legkissebbikünk most atyánknál van, egyikünk pedig nincsen meg.
14 József pedig monda nékik: ùgy van a mint néktek mondám: kémek vagytok.
15 Ezzel lesztek próbára téve: ùgy éljen a Faraó, hogy ki nem mentek innen, míg ide nem jô a ti legkissebbik atyátokfia.
16 Küldjetek el közûletek egyet, hogy hozza ide testvérteket; ti pedig fogva lesztek. ìgy lesz próbára téve beszédetek, hogy igaz járatban vagytok-é vagy nem? ùgy éljen a Faraó, hogy ti kémek vagytok.
17 Annakokáért fogságban tartá ôket harmadnapig.
18 Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem.
19 Ha igaz emberek vagytok, maradjon fogva egyik testvéretek a ti tömlöczötökben, ti pedig menjetek el, vigyetek gabonát házaitok szükségére.
20 Legkissebbik atyátokfiát pedig hozzátok én hozzám, akkor igazolva lesznek beszédeitek és nem haltok meg. És aképen cselekedének.
21 És mondának egymásnak: Bizony vétkeztünk mi a mi atyánkfia ellen, a kinek láttuk lelki szorongását, mikor nékünk könyörög vala, de nem hallgattunk reá; azért következett reánk ez a nyomorúság.
22 Rúben pedig felele nékik, mondván: Avagy nem mondtam-é néktek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok reám. És ímé vérét is keresik rajtunk!
23 És nem tudják vala ôk, hogy József érti ôket, mert tolmács vala közöttük.
24 És elfordula tôlök és síra: Azután hozzájok fordula és szóla nékik, és viszszatartá közûlök Simeont, és szemök láttára megkötözteté ôt.
25 És parancsola József, hogy töltsék meg edényeiket gabonával, és tegyék vissza pénzöket mindeniknek az ô zsákjába, és hogy adjanak nékik enni valót az útra; és így cselekedének velök.
26 És felveték gabonájokat szamaraikra és elmenének onnan.
27 És egyik kioldá zsákját, hogy abrakot adjon szamarának a szálláson és meglátá az ô pénzét, hogy ímé zsákja szájában van az.
28 És monda az ô atyjafiainak: Visszatették az én pénzemet, és ímé zsákomban van. Akkor megrettene szívök, és remegve mondának egymásnak: Micsoda ez, a mit Isten cselekedett velünk?
29 És eljutának atyjokhoz Jákóbhoz Kanaán földére és mindazt elbeszélék néki a mi velök történt vala, mondván:
30 Az a férfiú, annak a földnek ura, keményen szóla nékünk, és úgy bánt velünk, mintha az országot kémleltük volna.
31 És mondánk néki: Igaz emberek vagyunk, soha nem voltunk mi kémek.
32 Tizenketten vagyunk atyafiak, a mi atyánknak fiai, egyikünk nincs meg, legkissebbikünk pedig most atyánkkal van Kanaán földén.
33 És monda nékünk az a férfiú, annak a földnek ura: Errôl ismerem meg hogy igaz emberek vagytok: egyik atyátokfiát hagyjátok nálam, a házaitok szükségére valót vigyétek, és menjetek el;
34 És hozzátok hozzám a ti legkissebbik atyátokfiát, akkor megtudom, hogy nem vagytok kémek, hanem igaz emberek; akkor visszaadom néktek a ti atyátokfiát, és ebben az országban kereskedhettek.
35 És lôn a mint zsákjaikat kiüresíték, ímé az ô csomó pénze mindeniknek zsákjában vala. A mint látták az ô csomó pénzeiket ôk és az ô atyjok, megfélemlének.
36 És monda nékik az ô atyjok Jákób: Megfosztotok engem gyermekeimtôl; József nincsen, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek? mindez engem ér!
37 Akkor szóla Rúben az ô atyjának, mondván: az én két fiamat öld meg, ha meg nem hozom ôt néked. Bízd az én kezemre ôt, és én visszahozom néked.
38 Az pedig monda: Nem megy le oda az én fiam ti veletek, mert az ô bátyja megholt és ô maga maradt meg; ha veszedelem érné ôt az úton, a melyen elmentek, ôsz fejemet búba borítva bocsátanátok le a koporsóba.

43

1 Az éhség pedig elhatalmazott vala az országon.
2 És lôn mikor fogytán vala az eleség, melyet Égyiptomból hoztak vala, monda nékik az ô atyjok: Menjetek el ismét, vegyetek nékünk egy kevés eleséget.
3 És felele néki Júda mondván: Erôsen fogadkozék az a férfiú mondván: Színem elé ne kerûljetek, ha veletek nem lesz a ti atyátokfia.
4 Ha azért elbocsátod velünk a mi öcsénket, elmegyünk, és veszünk néked eleséget;
5 Ha pedig el nem bocsátod, nem megyünk, mert az a férfiú megmondá nékünk: Színem elé ne kerûljetek, ha a ti atyátokfia veletek nem lesz.
6 És monda Izráel: Miért cselekedtetek gonoszúl velem, hogy megmondtátok annak a férfiúnak, hogy még van egy öcsétek?
7 Azok pedig mondának: Nagyon tudakozódék az a férfiú felôlünk és nemzetségünk felôl, mondván: Él-é még atyátok? van-é még testvéretek? És mi kérdéseihez képest feleltünk néki. Avagy tudhattuk-é mi, hogy azt mondja: Hozzátok ide a ti atyátokfiát?
8 És monda Júda Izráelnek, az ô atyjának: Bocsásd el azt a fiút én velem, és mi azonnal felkelünk és elmegyünk, hogy éljünk és meg ne haljunk se mi, se te, se a mi gyermekeink.
9 Én leszek kezes érette, az én kezembôl kérd elô. Ha vissza nem hozom ôt hozzád, és elôdbe nem állítom ôt, mind éltig bûnös legyek elôtted.
10 Bizony ha nem késlekedünk vala, ez ideig már kétszer is megjöhettünk volna.
11 És monda nékik Izráel az ô atyjok: Ha csakugyan így kell lenni, akkor ezt cselekedjétek: Vegyetek e föld válogatott gyümölcseibôl a ti edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfiúnak; egy kevés balzsamot, egy kevés mézet, fûszerszámokat, mirhát, diót, mandulát.
12 Pénzt pedig két annyit vigyetek magatokkal, sôt a mely pénzt meghoztatok a ti zsákjaitok szájában, azt is vigyétek vissza magatokkal, talán tévedés ez.
13 Öcséteket is vegyétek, keljetek fel és menjetek vissza ahhoz a férfiúhoz.
14 A mindenható Isten pedig engedje, hogy kedvet találjatok annál a férfiúnál, és bocsássa vissza ti veletek a másik atyátokfiát, és Benjámint. Én pedig ha megfosztottnak kell lennem, hadd legyek megfosztva.
15 Vevék azért a férfiak azt az ajándékot, és vevének kétannyi pénzt az ô kezökbe, és Benjámint, és felkelének és alámenének Égyiptomba, és megállának József elôtt.
16 A mint meglátá József ô velök Benjámint, monda az ô háza gondviselôjének: Vidd be azokat az embereket a házba, és ölj barmot, s készítsd el, mert velem ebédelnek ez emberek ma délben.
17 És az a férfiú aképen cselekedék, a mint József parancsolta vala, és bevivé az a férfiú azokat az embereket a József házába.
18 És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék ôket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely elôször a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt.
19 És járulának József házának gondviselôjéhez, és szólának néki a ház ajtajában.
20 És mondának: Kérünk uram! Ennekelôtte alájöttünk vala eleséget venni.
21 És lôn mikor éjjeli szállásra jutánk és kioldjuk vala a mi zsákjainkat: ímé mindenikünknek pénze az ô zsákjának szájában vala, tulajdon pénzünk teljes mértéke szerint; és visszahoztuk azt magunkkal.
22 De más pénzt is hoztunk le magunkkal eleséget venni; nem tudjuk ki tette a mi pénzünket zsákjainkba.
23 És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont.
24 Bevivé azután a férfiú azokat az embereket a József házába, és vizet hozata, és megmosák lábaikat, és abrakot is ada az ô szamaraiknak.
25 ºk pedig elkészíték az ajándékot mire József délben megjöve; mert megértették vala, hogy ott ebédelnek.
26 Mikor József haza jöve, bevivék néki az ajándékot, mely kezökben vala, a házba, és leborulának elôtte a földig.
27 És kérdezôsködék egészségök felôl, s monda: Egészségben van-é a ti vén atyátok, a kirôl nékem szóltatok? él-é még?
28 Azok pedig mondának: Egészségben van a te szolgád, a mi atyánk, még él. És meghajták magokat és leborúlának.
29 És felemelé szemeit és látá Benjámint az ô atyjafiát, az ô anyjának fiát, és monda: Ez-é a ti legkissebbik atyátokfia, a ki felôl nékem szóltatok vala? És ismét monda: Az Isten légyen hozzád kegyelmes, fiam!
30 Akkor elsiete onnan József, mert felgerjede szíve az ô öcscse iránt, és erôlteti vala a sírás; beméne azért szobájába, és ott síra.
31 Azután megmosá orczáját, és kiméne, és megtartóztatá magát, és monda: Hozzatok enni valót.
32 És elhozák néki külön, azoknak is külön, és az Égyiptombelieknek is, kik vele esznek vala, külön: Mert nem ehettek az Égyiptombeliek együtt a héberekkel, mert utálatos az az Égyiptombeliek elôtt.
33 Leûlének azért ô elôtte, az elsôszülôtt az ô elsôszülöttsége szerint, és a fiatalabb az ô fiatalsága szerint. És az emberek álmélkodva nézének egymásra.
34 º pedig részt juttata azoknak maga elôl és a Benjámin része ötszörte nagyobb vala mindnyájok részénél. És ivának és megittasodának ô nála.

44

1 Azután parancsola József az ô háza gondviselôjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába.
2 Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkissebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, a mint beszélt vala.
3 Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt.
4 Kimenének a városból, de nem meszsze haladhatának, a mikor monda József az ô háza gondviselôjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek és ha eléred ôket, mondd nékik: Miért fizettetek gonoszszal a jó helyébe?
5 Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszúl cselekedtétek, a mit cselekedtetek!
6 És utóléré ôket, és ilyen szavakkal szóla nékik.
7 Azok pedig mondának néki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
8 ìmé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kanaán földérôl; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?
9 Akinél megtaláltatik a te szolgáid közûl, haljon meg az; sôt mi is szolgái leszünk uramnak.
10 És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: a kinél megtaláltatik, az legyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek.
11 És sietének és leraká kiki az ô zsákját a földre, és kioldá kiki az ô zsákját.
12 És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkissebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.
13 Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba.
14 És beméne Júda és az ô atyjafiai a József házába, ki még ott vala, és földre esének elôtte.
15 És monda nékik József: Mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?
16 És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat. ìmé mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, a kinek kezében a pohár találtatott.
17 º pedig monda: Távol legyen tôlem, hogy azt cselekedjem: az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.
18 De Júda hozzá járula és monda: Kérlek uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz.
19 Az én uram kérdezte vala az ô szolgáit, mondván: Van-é atyátok, vagy testvéretek?
20 Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, a ki az ô vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak ô maga maradt az ô anyjától, és az ô atyja szereti ôt.
21 És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem.
22 És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az ô atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal az.
23 És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkissebbik atyátokfia el nem jô veletek, színem elé se kerûljetek többé.
24 Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adjuk vala néki az én uramnak beszédét:
25 És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nékünk egy kevés eleséget.
26 És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkissebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkissebbik atyánkfia velünk nem lesz.
27 És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: Ti tudjátok hogy az én feleségem nékem csak két fiat szûlt.
28 Az egyik kiméne tôlem, és azt mondom vala: bizonyára fenevad szaggatta széllyel és attól fogva nem láttam ôt.
29 Ha ezt is elviszitek szemeim elôl, s veszedelem találja érni, akkor az én ôsz fejemet keserûségtôl borítva bocsátjátok alá a koporsóba.
30 Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nôve,
31 Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak a mi atyánknak ôsz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba.
32 Mivel a te szolgád e fiúért az atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom ôt hozzad, mind éltig bûnös legyek az én atyám elôtt.
33 Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az ô bátyjaival.
34 \v 34mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?

45

1 És nem tartóztathatá magát tovább József, mindazok elôtt, kik körûlötte állának és felkiálta: Vezessetek ki minden embert mellôlem. És nem marada senki nála, mikor megismerteté magát József az ô atyjafiaival.
2 És hangos sírásra fakada, úgy hogy meghallák az Égyiptombeliek, és meghallá a Faraó háznépe is.
3 És monda József az ô atyjafiainak: Én vagyok József, él-é még az én atyám? És nem felelhetének néki az ô atyjafiai, mert megrettentek vala tôle.
4 Monda azért József az ô atyjafiainak: Jôjjetek közelebb hozzám! És közelebb menének. Akkor monda: Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Égyiptomba.
5 És most ne bánkódjatok, és ne boszszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti elôttetek.
6 Mert immár két esztendeje, hogy éhség van e földön, de még öt esztendô van hátra, melyben sem szántás, sem aratás nem lesz.
7 Az Isten küldött el engem ti elôttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással.
8 Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Faraó atyjává tett, és egész házának urává, és Égyiptom egész földének fejedelmévé.
9 Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: Ezt mondja a te fiad József: Az Isten engem egész Égyiptomnak urává tett, jôjj le én hozzám, ne késsél.
10 És Gósen földén lakozol, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, a mid van.
11 És eltartalak ott téged, mert még öt esztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, a mid van.
12 És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól hozzátok.
13 Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsôségemet Égyiptomban, és mindazt, a mit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az én atyámat.
14 És nyakába borúla az ô öcscsének Benjáminnak és síra; Benjámin is síra az ô nyakán.
15 És megcsókolá mind az ô testvéreit és síra ô rajtok; azután beszédbe ereszkedének vele az ô testvére i.
16 És eljuta a hír a Faraó házába is, mondván: Eljöttek a József atyjafiai; és tetszék e dolog mind a Faraónak, mind az ô szolgáinak.
17 És monda a Faraó Józsefnek: Mondd meg a te atyádfiainak: Ezt cselekedjétek: Terheljétek meg a ti barmaitokat, és eredjetek, menjetek el Kanaán földére;
18 És vegyétek fel atyátokat és házatok népét, és jôjjetek hozzám; és én néktek adom Égyiptom földének javát, hogy éljétek e földnek zsírját.
19 Ez is parancsolatúl legyen néked: Ezt míveljétek, vigyetek magatokkal Égyiptom földérôl szekereket gyermekeitek és feleségeitek számára, és vegyétek fel atyátokat és jôjjetek.
20 A ti házi eszközeitekre pedig ne tekintsetek sóhajtva; mert egész Égyiptom földének a legjava a tiétek.
21 És aképen cselekedének Izráel fiai; és ada nékik József szekereket a Faraó parancsolatja szerint; és enni valót is ada nékik az útra.
22 Valamennyien valának, mindegyiknek ada egy-egy öltözô ruhát: Benjáminnak pedig ada háromszáz ezüst pénzt és öt öltözô ruhát.
23 Atyjának pedig külde ilyenképen: tíz szamarat égyiptomi javakkal terhelve, és tíz nôstény szamarat gabonával, kenyérrel és egyéb élelemmel terhelve, az ô atyjának az útra.
24 És elbocsátá az ô testvéreit, és elmenének, és monda nékik: Ne háborogjatok az úton.
25 Feljövének azért Égyiptomból: és eljutának Kanaán földére az ô atyjokhoz, Jákóbhoz.
26 És mikor tudtára adák, mondván: József még él, és hogy uralkodik egész Égyiptom földén; az ô szíve elalélt, mert nem hisz vala nékik.
27 Elbeszélék azért néki József minden beszédét, a melyeket velök beszélt vala, és látá a szekereket is, a melyeket József küldött vala, hogy ôt elvigyék; akkor fölélede az ô atyjoknak, Jákóbnak lelke.
28 És monda Izráel: Elég nékem, hogy József az én fiam még él: lemegyek hát, hogy meglássam ôt minekelôtte meghalok.

46

1 Eindula azért Izráel minden hozzá tartozóival és méne Beérsebába; és áldozék áldozatokat az ô atyja Izsák Istenének.
2 És szóla Isten Izráelnek éjjeli látomásban, és monda: Jákób, Jákób. º pedig monda: ìmhol vagyok.
3 És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba; mert nagy néppé teszlek ott téged.
4 Én lemégyek veled Égyiptomba, és én bizonynyal fel is hozlak; és József fogja bé a te szemeidet.
5 Felkerekedék azért Jákób Beérsebából, és elvivék Izráel fiai Jákóbot az ô atyjokat, és gyermekeiket és feleségeiket a szekereken, melyeket a Faraó küldött vala érette.
6 És elvivék nyájaikat és szerzeményeiket, melyeket Kanaán földén szereztek vala, és jutának Égyiptomba Jákób és minden vele levô magva.
7 Az ô fiait és fiainak fiait, az ô leányait, és fiainak leányait és minden vele levô magvát elvivé magával Égyiptomba.
8 Ezek pedig az Izráel fiainak nevei, kik bémentek Égyiptomba: Jákób és az ô fiai: Jákóbnak elsôszülötte Rúben.
9 Rúben fiai pedig: Khánokh, Pallu, Kheczrón, Khármi.
10 Simeon fiai pedig: Jemúel, Jámin, Ohad, Jákhin, Czóhár és Saul a kanaáni asszonynak fia.
11 Lévi fiai pedig: Gerson, Kehát, Mérári.
12 Júda fiai pedig: Hér, ònán, Séla, Perecz, Zerákh; de megholt vala Hér és ònán a Kanaán földén. Perecznek fiai pedig: Kheczrón és Khámul.
13 Izsakhár fiai pedig: Thóla, Puvah, Jób és Simrón.
14 Zebulon fiai pedig: Szered, Élon, Jákhleél.
15 Ezek Lea fiai, a kiket szûlt vala Jákóbnak Mésopotámiában, Dínával az ô leányával együtt. Fiainak és leányainak összes száma: harminczhárom lélek.
16 Gád fiai pedig: Czifjon, Khaggi, Súni, Eczbón, Héri, Aródi és Areéli.
17 Åser fiai pedig: Jimnáh, Jisváh, Jisvi, Beriha, és Szerakh az ô húgok; Berihának fiai pedig: Khéber és Málkhiel.
18 Ezek Zilpa fiai, kit Lábán adott vala Leának az ô leányának; és ô szûlé ezt a tizenhat lelket Jákóbnak.
19 Rákhelnek, Jákób feleségének fiai: József és Benjámin.
20 És születének Józsefnek Égyiptom földén Manasse és Efráim, a kiket Asznáth, Pótiferának, On papjának leánya szûlt néki.
21 Benjámin fiai pedig: Bela, Bekher, Asbél, Géra, Nahamán, Ekhi, Rós, Muppim, Khuppim és Ard.
22 Ezek Rákhel fiai, kik születtek Jákóbnak, mindössze tizennégy lélek.
23 Dán fia pedig: Khusim.
24 Nafthali fiai pedig: Jakhczeél, Gúni, Jéczer és Sillém.
25 Ezek Bilha fiai, kit adott vala Lábán Rákhelnek az ô leányának; és ezeket szûlte Jákóbnak, mindössze hét lelket.
26 Valamennyi Jákóbbal Égyiptomba jött lélek, kik az ô ágyékából származtak, a Jákób fiainak feleségeit nem számítva, mindössze hatvanhat lélek.
27 József fiai pedig, kik Égyiptomban születtek, két lélek. Jákób egész házanépe, mely Égyiptomba ment vala, hetven lélek.
28 Júdát pedig elküldé maga elôtt Józsefhez, hogy útmutatója legyen Gósen felé. És eljutának Gósen földére.
29 És befogata József az ô szekerébe, és eleibe méne Izráelnek az ô atyjának Gósenbe; s a mint maga elôtt látá, nyakába borúla, és síra az ô nyakán sok ideig.
30 És monda Izráel Józsefnek: Immár örömest meghalok, minekutána láttam a te orczádat, hogy még élsz.
31 József pedig monda az ô testvéreinek, és az ô atyja házanépének: Felmegyek és tudtára adom a Faraónak, és ezt mondom néki: Az én testvéreim és atyám háznépe, kik Kanaán földén valának, eljöttek én hozzám.
32 Azok az emberek pedig juhpásztorok, mert baromtartó nép valának, és juhaikat, barmaikat, és mindenöket valamijök van, elhozták.
33 S ha majd a Faraó hivat titeket és azt kérdi: Mi a ti életmódotok?
34 Azt mondjátok: Baromtartó emberek voltak a te szolgáid gyermekségünktôl fogva mind ez ideig, mi is, mint a mi atyáink, hogy lakhassatok Gósen földén; mert minden juhpásztor utálatos az Égyiptombeliek elôtt. hogy a Kanaán földén temesse el ôt.

47

1 Elméne azért József és tudtára adá a Faraónak, és monda: Az én atyám és atyámfiai, juhaikkal, barmaikkal és mindenökkel valamijök volt, ide jöttek Kanaán földérôl; és most Gósen földén vannak.
2 És vôn ötöt az ô testvérei közûl, és állítá ôket a Faraó elé.
3 És monda a Faraó a József testvéreinek: Mi a ti életmódotok? És mondának a Faraónak: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is, mint a mi atyáink.
4 És mondának a Faraónak: Azért jöttünk, hogy e földön tartózkodjunk, mert a te szolgáid barmainak nincs legelôje, mivelhogy elhatalmazott az éhség Kanaán földén: hadd lakjanak azért most a te szolgáid Gósen földén.
5 És szóla a Faraó Józsefnek mondván: A te atyád és a te atyádfiai jöttek te hozzád.
6 Égyiptom földe ímé elôtted van; e föld legjobb részében telep ítsd le a te atyádat és atyádfiait, lakozzanak a Gósen földén: ha pedig tudod, hogy vannak közöttök arra termett emberek, tedd azokat az én barmaim gondviselôivé.
7 Bevivé József Jákóbot is az ô atyját, és állítá ôt a Faraó elé. És köszönté Jákób a Faraót.
8 És monda a Faraó Jákóbnak: Hány esztendôs vagy?
9 Monda pedig Jákób a Faraónak: Az én bujdosásom esztendeinek napjai száz harmincz esztendô; kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem eszte ndeinek napjai, és nem érték el az én atyáim élete esztendeinek napjait, a meddig ôk bujdostak.
10 És megáldá Jákób a Faraót, és kiméne a Faraó elôl.
11 Megtelepíté tehát József az ô atyját és atyjafiait, és ada nékik birtokot Égyiptom földén, annak a földnek legjobb részében a Rameszesz földén; a mint megparancsolta vala a Faraó.
12 És ellátja vala József az ô atyját és atyjafiait, és az ô atyjának egész házanépét kenyérrel, gyermekeik számához képest.
13 És kenyér nem vala az egész föld kerekségén, mert igen nagy vala az éhség, és elalélt vala Égyiptom földe, és a Kanaán földe az éhség miatt.
14 József pedig mind összeszedé a pénzt, a mi találtatik vala Égyiptomnak és Kanaánnak földén a gabonáért, a melyet azok vesznek vala; és bévivé József a pénzt a Faraó házába.
15 És mikor elfogyott a pénz Égyiptom földérôl is, Kanaán földérôl is, egész Égyiptom Józsefhez méne, mondván: Adj nékünk kenyeret, miért haljunk meg szemed láttára, azért hogy nincs pénz.
16 És monda József: Hozzátok ide barmaitokat, és adok néktek a ti barmaitokért, ha nincs pénz.
17 És elvivék barmaikat Józsefhez, és ada nékik József kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért: és eltartá ôket abban az esztendôben kenyérrel az ô barmaik összeségéért.
18 Mikor pedig elmúlék az esztendô, menének hozzá a második esztendôben, és mondának néki: Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, a mint látja az én uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk.
19 Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Faraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el.
20 Megvevé azért József egész Égyiptom földét a Faraó részére, mert az Égyiptombeliek mind eladák az ô földjöket, mivelhogy erôt vett vala rajtok az éhség. És a föld a Faraóé lôn.
21 A népet pedig egyik városból a másikba telepíté Égyiptom egyik határszélétôl másik széleig.
22 Csak a papok földét nem vevé meg, mert a papoknak szabott részök vala a Faraótól és abból a szabott részbôl élnek vala, a mit nékik a Faraó ád vala; annak okáért nem adák el az ô földjöket.
23 És monda József a népnek: ìmé megvettelek titeket a mai napon, és a ti földeteket a Faraónak. ìmhol számotokra a mag, vessétek be a földet.
24 És takaráskor adjatok a Faraónak egy ötödrészt; négy rész pedig legyen a tiétek, a mezô bevetésére és éléstekre, mind magatoknak, mind házatok népének, és gyermekeiteknek eledelûl.
25 És mondának: Életünket megtartottad; hadd találjunk kegyelmet uram szemei elôtt, és szolgái leszünk a Faraónak.
26 És törvénynyé tevé azt József mind e mai napig Égyiptom földén, hogy a Faraóé az ötödrész, csak a papok földe, egyedûl az nem volt a Faraóé.
27 Lakozék azért Izráel Égyiptom földében a Gósen földén, és ott megöröködének, s megszaporodának és megsokasodának felette igen.
28 Jákób pedig tizenhét esztendeig él vala Égyiptom földén, és Jákób élete esztendeinek napjai száz negyvenhét esztendô.
29 És elközelgetének Izráel halálának napjai, és hívatá az ô fiát Józsefet, s monda néki: Ha én te elôtted kedves vagyok, kérlek tedd a kezedet tomporom alá, és légy hozzám szeretettel és hûséggel: Kérlek, ne temess el engem Égyiptomban.
30 Midôn elaluszom az én atyáimmal, vígy ki engem Égyiptomból, és temess el az ô sírjokba. És monda: Én a te beszéded szerint cselekszem.
31 És monda: Esküdjél meg nékem! és megesküvék néki. És leborúla Izráel az ágy fejére. és megáldja ôket.

48

1 És lôn ezek után, megmondák Józsefnek: ìmé a te atyád beteg; és elvivé magával az ô két fiát Manassét és Efraimot.
2 És tudtára adák Jákóbnak mondván: ìmé a te fiad József hozzád jô; és összeszedé erejét Izráel, s felûle az ágyon.
3 És monda Jákób Józsefnek: A mindenható Isten megjelenék nékem Lúzban, a Kanaán földén, és megálda engem.
4 És monda nékem: ìmé én megszaporítlak és megsokasítlak és népek sokaságává teszlek téged, s ezt a földet te utánad a te magodnak adom örök birtokúl.
5 Most tehát a te két fiad, a kik néked Égyiptom földén annakelôtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az enyéim; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek.
6 Ama szülötteid pedig, kiket ô utánok nemzettél, tiéid lésznek, és az ô bátyjaik nevérôl neveztessenek az ô örökségökben.
7 Mert mikor Mésopotámiából jövék, meghala mellettem Rákhel Kanaán földén az úton, mikor még egy dûlôföldre valék Efratától, és eltemetém ôt ott az Efratába (azaz Bethlehembe)
vezetô úton. 8 És meglátá Izráel a József fiait és monda: Kicsodák ezek?
9 József pedig monda az ô atyjának: Az én fiaim, kiket Isten itt adott nékem. És monda: Hozd ide ôket hozzám, hadd áldjam meg.
10 Mert Izráelnek szemei meghomályosodának a vénség miatt, és nem láthat vala. Közel vivé tehát ôket hozzá, ô pedig megcsókolgatá és megölelgeté ôket.
11 És monda Izráel Józsefnek: Nem gondoltam, hogy orczádat megláthassam, és ímé az Isten megengedte látnom magodat is.
12 Akkor kivevé József azokat az ô atyjának térdei közûl, és leborúla arczczal a földre.
13 És fogá József mindkettejöket, Efraimot jobbkezével Izráel balkeze felôl; Manassét pedig balkezével, Izráelnek jobbkeze felôl és közel vivé ôket hozzá.
14 Izráel pedig kinyujtá az ô jobbkezét és rátevé Efraim fejére, pedig ô a kisebbik vala, az ô balkezét pedig Manasse fejére. Tudva tevé így kezeit, mert az elsôszülött Manasse vala.
15 És megáldá Józsefet s monda: Az Isten, a kinek elôtte jártak az én atyáim Åbrahám és Izsák; az Isten a ki gondomat viselte, a mióta vagyok, mind e napig:
16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Åbrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.
17 Látván pedig József, hogy az ô atyja jobbkezét Efraim fejére tevé, nem tetszék néki, és megfogá atyja kezét, hogy Efraim fejérôl Manasse fejére tegye át.
18 És monda József az ô atyjának: Nem úgy atyám; mert ez az elsôszülött, ennek fejére tedd jobb kezedet.
19 Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam, tudom, ô is néppé lesz, ô is megnevekedik; de az ô öcscse nálánál inkább megnevekedik, és az ô magja népek sokaságává lesz.
20 És megáldá ôket azon a napon, mondván: Ha áld, téged említsen Izráel, mondván: Az Isten téged olyanná tégyen mint Efraimot s Manassét. És Efraimot eleibe tevé Manassénak.
21 És mondá Izráel Józsefnek: ìmé én meghalok, de az Isten veletek lesz és vissza visz titeket a ti atyáitok földére.
22 Én pedig adok néked egy osztályrészt a te atyádfiainak része felett, melyet az Emoreustól vettem fegyveremmel és kézívemmel.

49

1 És szólítá Jákób az ô fiait, és monda: Gyûljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, a mi rátok következik a messze jövôben.
2 Gyûljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra.
3 Rúben, te elsôszülöttem, erôm, tehetségem zsengéje, elsô a méltóságban, elsô a hatalomban.
4 Ållhatatlan, mint a víz, nem leszesz elsô, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertôztetted! Nyoszolyámba lépett ô.
5 Simeon és Lévi atyafiak, erôszak eszközei az ô fegyverök.
6 Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyûlésükkel ne egyesûljön dicsôségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve inát szegték az ökörnek.
7 Åtkozott haragjok, mert erôszakos, és dühök, mivel kegyetlen; eloszlatom ôket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.
8 Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak elôtted atyáidnak fiai.
9 Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyúgodott, mint a hím-oroszlán, és mint nôstény oroszlán; ki veri ôt fel?
10 Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közûl; míg eljô Siló, és a népek néki engednek.
11 Szôlôtôhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, s felöltôjét a szôlô vérében.
12 Bortól veresek szemei, tejtôl fehérek fogai.
13 Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók kikötôjéig s határának széle Czídonig ér.
14 Izsakhár erôs csontú szamár, a karámok közt heverész.
15 S látja, hogy jó a nyugalom, és hogy a föld mily kies: teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz.
16 Dán ítéli az ô népét, mint Izráel akármelyik nemzetsége.
17 Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik.
18 Szabadításodra várok Uram!
19 Gád! had háborgatja; majd ô hág annak sarkába.
20 Åsernek kenyere kövér, királyi csemegét szolgáltat.
21 Nafthali, gyorslábú szarvas, az ô beszéde kedves.
22 Termékeny fa József, termô ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kôfalat.
23 Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
24 De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétôl, onnan, Izráel pásztorától, kôsziklájától.
25 Atyád Istenétôl, a ki segéljen; a mindenhatótól, a ki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülrôl, a mélység áldásaival, mely alant terûl, az emlôk és anyaméh áldásaival.
26 Atyád áldásai meghaladják az ôs hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közûl kiválasztatottnak koponyájára.
27 Benjamin ragadozó farkas: reggel ragadományt eszik, este pedig zsákmányt oszt.
28 Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez az a mit mondott nékik az ô atyjok, mikor ôket megáldá; mindeniket tulajdon áldásával áldá meg.
29 És parancsola nékik és monda: Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a Khitteus Efron mezején van.
30 Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, melyet megvett Åbrahám a mezôvel együtt a Khitteus Efrontól, temetésre való örökségûl.
31 Oda temették el Åbrahámot és Sárát az ô feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ô feleségét; s oda temettem el Leát is.
32 Szerzemény e mezô és a barlang, mely abban van, a Khéth fiaitól.
33 És elvégezé Jákób a mit fiainak parancsolt és fölszedé lábait az ágyra, és kimúlék és az ô népéhez takaríttaték.

50

1 József pedig az ô atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá ôt.
2 És megparancsolá József az ô szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az ô atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt.
3 Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siraták ôt az Égyiptombeliek hetven napig.
4 És elmúlának az ô siratásának napjai, és szóla József a Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok elôttetek, szóljatok kérlek a Faraónak, mondván:
5 Az én atyám engem megesketett mondván: ìmé én meghalok; az én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem. Most hát kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután visszatérek.
6 És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te atyádat, a mint megesketett téged.
7 Elméne azért József, hogy az ô atyját eltemesse, és vele együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az ô házának vénei és Égyiptom földének minden vénei,
8 Józsefnek is egész háznépe; és az ô bátyjai, és az ô atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a Gósen földén.
9 Felmenének annakfelette ô vele szekerek is és lovagok, úgy hogy igen nagy sereg vala.
10 Mikor eljutának Atád szérûjéhez, mely a Jordánon túl van, nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá az ô atyját.
11 És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a gyászt Atád szérûjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek. Azért nevezék azt a helyet Åbel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van.
12 Aképen cselekedének azért Jákóbbal az ô fiai, a miképen megparancsolta vala nékik.
13 Elvivék ugyanis ôt az ô fiai Kanaán földére és eltemeték ôt a Makpelah mezônek barlangjába, melyet vett vala Åbrahám a mezôvel együtt temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében.
14 És visszatére József Égyiptomba, ô és az ô atyjafiai, és mind azok, kik vele fölmentek vala az ô atyjának temetésére, minekutána eltemette az ô atyját.
15 A mint láták József bátyjai, hogy az ô atyjok meghalt, ezt mondják vala: Hátha gyûlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, a mit rajta elkövettünk.
16 Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az ô holta elôtt, mondván:
17 ìgy szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bûnöket, mert gonoszúl cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki.
18 Járulának pedig ô hozzá az ô testvérei is, és leborúlának elôtte és mondának: ìmé mi a te szolgáid vagyunk.
19 József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt vagyok-é én?
20 Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa.
21 Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá ôket és szívökre beszéle.
22 József pedig Égyiptomban lakozék; mind ô, mind az ô atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig.
23 És látá József Efraimtól harmad ízen való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei.
24 És monda József az ô testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonynyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földrôl arra a földre, melyet esküvel ígért meg Åbrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
25 És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor az Isten titeket bizonynyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet magatokkal.
26 És meghala József száz tíz esztendôs korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban.

Vissza a tartalom a Biblia

Forras: http://www.biblegateway.com/




Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
Vote!