 |
 |
 |
|
|||
| |||
| |||
| |||
|
|
|
|
|
|
Szerző: Szerkesztőség,
„Abban az időben az Úr megadta, hogy lelkileg lássam a szeretetét, mely nagyon közel van hozzánk. Láttam, hogy ő számunkra minden, ami jó és vigaszt hozó. Ő a mi köntösünk, mely betakar minket; gyengéd szeretetével ölébe vesz és önmagába burkol bennünket. Soha nem hagyhat el minket, hiszen ő számunkra minden, ami jó” (Az isteni szeretet kinyilatkoztatásai, 4).
Az angliai származású Norwichi Julianna volt az egyik legnagyobb középkori misztikus. Amikor 1373-ban súlyosan megbetegedett, és félő volt, hogy meghal, 16 misztikus látomást élt át, majd meggyógyult. A látomások hatására úgy döntött, hogy életét Istennek szenteli, és remete lesz. Egy cellában lakott a templom mellett, ablakából rálátott a szentségházra. Többet nem is hagyta el ezt a helyet, míg kb. 1420-ban meg nem halt. Az elmélkedésnek szentelt évek alatt leírta 1373-as látomásait, és kommentárt is fűzött hozzájuk. Így keletkezett a később Az isteni szeretet kinyilatkoztatásainak nevezett könyv. Bár Julianna életrajzi adatai hiányosak, ennek a műnek köszönhetően mégis őt tekintjük az egyik legnagyobb középkori női misztikusnak, egy lapon említve Sienai Szent Katalinnal és Svéd Szent Brigittával. Misztikus látomásaiból még a Katolikus Egyház Katekizmusa is közöl részleteket. XVI. Benedek pápa 2010-ben neki szentelte az általános audienciái egyik katekézisét. Julianna látomásai Isten végtelen emberszeretetére mutatnak rá. „Amióta a kinyilatkoztatást kaptam, nagyon vágytam rá, hogy megértsem, mit értett alatta a mi Urunk. Tizenöt vagy talán több évvel később ezt a választ kaptam lelkemben: »Tudni akarod, mit értett alatta az Úr? Tudd, hogy a szeretetet értette alatta. Ki jelent meg neked? A szeretet. Mit nyilatkoztatott ki neked? A szeretetet. Miért nyilatkoztatta ki? Szeretetből. Szilárdan ehhez tartsd magad, és többet is megértesz; egy örökkévalóságon át nem fogsz mást érteni vagy tudni.« Így kaptam felvilágosítást arról, hogy az Úr a szeretetre gondolt. Ebben és mindenben egyértelműen láttam, hogy Isten már azelőtt szeretett minket, hogy megteremtett volna, s hogy a szeretete nem csökkent és sohasem csökken. Minden művét ebben a szeretetben alkotta; ebben a szeretetben teremtett mindent a javunkra, és ebben a szeretetben tart az életünk örökké. Kezdetünk abban a pillanatban van, amikor Isten megteremtett bennünket, de a szeretet, melyben megteremtett, már az idők kezdete előtt benne volt; és ebben a szeretetben van a kezdetünk. S mindezt meglátjuk majd Istenben. Adja meg ezt nekünk Jézus. Ámen.” Örvendezz Üdvözítőddel és örülj üdvösségednekNorwichi Julianna már öt évszázaddal Szent Fausztina előtt nyíltan hirdette az ősi keresztény igazságot Isten irgalmasságáról: „Mindahányszor balgaságunkban arra szegezzük tekintetünket, ami tilos, Urunk, Istenünk gyengéd érintésekkel figyelmeztet, és így szól hozzánk lelkünkben: »Szeretett gyermekem, hagyd el azt, amit szeretsz. Gondolj rám, én vagyok minden, amire vágysz. Örvendezz Üdvözítőddel és örülj üdvösségednek!« […] A mi jóságos Urunk nem akarja, hogy szolgái kétségbeessenek, még akkor sem, ha gyakorta súlyosan vétkeznek. Bukásaink ellenére is szeret minket. Békéje és szeretete mindig munkálkodik bennünk, bár mi nem mindig maradunk bennük.” Az angol misztikus szerint Isten szeretete arra ösztönöz minket, hogy elforduljunk az emberi szenvedés valódi forrásától — a szeretet hiányától: „Ő ugyanolyan erővel szeret minket, míg itt vagyunk, mint amilyennel akkor fog szeretni, ha már odaát leszünk, az ő boldogító jelenlétében. Minden szenvedésünk egyedüli oka az, hogy kevés bennünk a szeretet.” Ez azért van, „mert a bűn annyira utálatos és gyűlölettel teli, hogy nem lehet összehasonlítani semmilyen más szenvedéssel, mely más, mint magának a bűnnek a szenvedése. Nem láttam fájdalmasabb poklot, mint a bűn, mert az ember természeténél fogva jóra hajló lelkének nincs nagyobb szenvedés, mint a bűn.” A bűn a pokol, és maga a büntetés, mellyel az ember önként bünteti saját magát.
De ez ne ejtsen minket kétségbe! Soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Isten nagyobb, mint minden nyomorúságunk. Ő soha nem hagy el minket, és jobban törődik az üdvösségünkkel, mint mi magunk. „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad” (Iz 49,15). Isten azt akarja, hogy ne úgy tekintsünk rá, mint bíróra, hanem mint szerető szülőre, aki türelemmel nevel minket. „Ne féljünk, vagy esetleg csak annyira, amennyire a félelem a segítségünkre lehet, de alázattal vigyük kéréseinket legdrágább Anyánk [Istenünk] elé, és ő mindannyiunkat meghint drága vérével, lelkünket érzékennyé és puhává teszi, és idővel teljesen meggyógyít minket, hiszen épp ez válik a legnagyobb dicsőségére és a mi legnagyobb, örökké tartó örömünkre. Ő soha egy pillanatra sem szakítja meg jó és gyengéd munkálkodását, nem is lankad el, míg valamennyi drága gyermeke meg nem születik és el nem éri a megváltást.” Isten nem fizet rosszal a rosszért, nem áll bosszút és nem neheztel, hanem irgalmasan oktat minket azáltal, hogy megmutatja nekünk a bűn következményeit, és a javulásra vezet minket. Néhány évszázaddal később hasonló gondolatokat fejezett ki a nagy spanyol misztikus, Ávilai Szent Teréz: „Vétkeimet gyöngédséged hatalmas megnyilvánulásaival büntetted. És azt hiszem, nem mondok bolondságot…” (Önéletrajz, 7, 19) »Olvass tovább: Published in October 2020. Read more Christian articles (Hungarian)
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|
|
|
|
|
